Jelenkor, 1999. július-december (42. évfolyam, 7-12. szám)
1999-07-01 / 7-8. szám - Bertók László verse
BERTÓK LÁSZLÓ Feltűnően világos Két férfi is ült ott. Ahhoz képest, ahol bejött, balra, a szomszéd szobában. Hangjukat nem hallotta, de a mozdulataikból látszott, hogy erősen beszélgetnek. A nyitott ajtón át nézte őket. Antik bútorok, rend, tisztaság. A fény a háta mögül ömlött. Feltűnően világos volt. S egyszer csak jobbról, a sarokból, de lehet, hogy a nagy fehér ajtón belépett a régi kedvese. S mintha nagyon várta volna már, széles mosollyal jött oda hozzá. Áradt belőle a szó, mindent egyszerre akart elmondani, hallani. Később balról egy másik nő is ott volt. Hármasban, hang nélkül beszélgettek. Talán ezért feledte el, hogy miről. Csak az örömre, az önfeledt kitárulkozásra (odaadásra?) emlékszik. De a nyitott ajtón keresztül megint meglátta a két férfit. „Azok ott mindent hallanak" - hajolt közelebb és suttogni kezdett. „Azok? Kicsodák? - nevetett a két nő. - Az nem ajtó, hanem tükör." Erre ébredt föl. Valaki éppen becsapta a ház kapuját.