Jelenkor, 2001. január-június (44. évfolyam, 1-6. szám)

2001-01-01 / 1. szám - Esterházy Péter: Az ország: Mészöly Miklósnak

H ^Weoio^' |^/i^kíco ESTERHAZY PETER fcVAz Napok óta járkálok a mészölyeim zem magam, mintha temetésen, esküvőn vagy keresztelőn lennék, beszélni nem akarok, csupán ünnepelni. Ünnepélyesen, kicsit meghatódottan, szótlanul el­lenni. Vagy ahogy ama viccben van, fölébred a részeg az út szélén, kérdi, hol is van, hát Csillaghegyen, a bolt előtt. P...ba a részletekkel! Melyik ország. Mészölyország nagy ország. Nem tágas, de nagyvonalú, gazdag és szigorú, dús és szikár. Sokat éltem ott, és az jó volt nekem. (Jelenidő.) Keverednek bennem a személyes és a könyvemlékek, ez a jó és a nehéz az ún. élő íróban. Nem is teszek különbséget a legendás trikók és a legendás mondatok közt. „Sokszor magam se tudom már, mit miért gondolok. Néha azon veszem észre magamat, hogy hirte­len forróság önt el, minden megtisztul, de ki is üresedik körülöttem. És ez az üresség mégis a lehető legjobb, amit valaha éreztem. Mintha valami kisebbnél is kisebbet sikerült volna megérintenem." A nagy óbbnál is nagyobbat. Se emlékezni nem akarok, se elemezni, de valahogy meg szeretném osztani e születésnapi ujjongásomat. A nagy, kortárs prózaírók közül MM a leginkább kortárs. (Ottlik eleve klasszikus, Szentkuthy kortalan [így aktuális], Mándy szinte mozdulatlan, a na­gyon kortárs Örkényt meg egészében inkább a színházhoz veszem.) Mészöly Vem, volt benne leginkább a prózamozgásokban, ő van a legközelebb. Lehet, hogy tőle tanultam a legtöbbet. Vagy, ami ugyanaz, tőle nem-tanultam a legtöb­bet. Az is nagy élmény, amikor az ember nem képes. A magyar nyelvet MM emelte a saját pontosságához(ba). Ebben, ki gondolta volna, Kosztolányi-tanítvány. Miközben őt nem a nyelv szépsége, hanem a nyelv igazsága érdekli, foglalkoztatja és nyomasztja, a modern utáni nyelvi tob­zódást pedig megtisztelő ingerültséggel figyeli. Mi már egy Mészöly utáni ma­gyart kaptunk kézhez, hálánk örök s önző. Soha szemernyit nem csökkent a radikalitása, se a stiláris, se a morális. Az üstöké se változott. Mindig fiatalabb volt mindannyiunknál (talán csak Nádas, aki igazi tanítvány, egyidős olykor vele). MM szálfa ezüstfenyő. Van benne valami személytelenül fenséges, amely várat­lanul egyszerre emlékeztet az élet és az irodalom (elfelejtett) kemény, pogány fenségességére. Az ezüstfenyő magában áll. Már nem tudod megérinteni. De bárhol vagy is, látod. Nézed, látod, köszönöd. ország Jlj Mészöly Miklósnak közt, ünnepélyesen és tehetetlenül. Úgy ér­1

Next

/
Thumbnails
Contents