Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Végképp minden támasz
OLTANDORI DEZSŐ Végképp minden támasz Megmondhatatlan: melyik pillanatban. Megmondhatatlan: milyen fordulat. Történt egyáltalán: megmondhatatlan. S idejéről, hogy felett vagy alatt. Falak talján iszonyú hangerő üvölt mindig, nyilvánvalóan, csak épp nincs mindig megnyilvánuoóban, csak tudomásod szerint jön elő hegyomlás esélyéből, szikravázból, melyet lánganyaga még nem akar kitölteni, vagy képzetként kavar ház-tölcsért tornádó vagy bombazápor, a magányos őrült. „Józan vagyok", mondod, és tűröd, ha magad nyugodt maradnál is, tárgya légy oly erőnek, melynek az igazságtevés: előleg a maradandó, úgyis maradandó hazugság körmönfont diadalára, vagy kirakhatatlan a trükkös ábra, mert tetvéig részletezett a vadló. Végképp minden ilyképp kirakhatatlan. Nem ikerfotel, melyben, újdonat gyermek, első napjaidat, éjeidet élted, aztán leroggyan fél évszázad után rugós ülésük, karfájuk valagaddal nyüstölöd, így magad alatt, s mindenek fölött, szétromlik a páros, és születésük elveszíti jöttöd emlékeit. A szobában nem állnak már meg, itt „Ami eldől nem áll" 737