Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)

2001-07-01 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Végképp minden támasz

magadban is, képzetesen, de nincs, hogy „ezt akarom", „ezt hiszem", nincs, most ez Van veled, így várod a telet. Régi soványkórod, mely akaratlan ért el- s áldott téged -, adatait rád hagyta ajtófirka-képletekkel, így gazdálkodsz hetekkel, remélt hónapokkal, s csak türelemmel! - így biztatod magad, hogy súlyod leapad, nadrágjaidba visszafogysz, de nem kell ily „valókat" a mérlegserpenyőre vetni, nem kell előre latolgatni, milyen előnyöket hoz a folyamat, hű maradsz-e magadhoz, hogy elsatnyulnak a beszélgetések óhajai, sőt meg sem érted, mit is kellene megbeszélni, régire új és újra régi nem nyit távlatokat, de hát vázlatokat látsz úgyis minden ilyesmiben, és te csak a Semmi véglegesére akarsz kilátni, égő fejedet így.. .és satöbbi. Az elmondhatatlan elmondhatatlan marad, csak stili­­zációk a szív dobbanásai, madarad, kártya-játékod, a nyugvás vagy egy­-vonalú egyenletes mozgás, ezek tulajdonaid, az egészség sem, csak hogy időd szét ne tépjék, mint huzatot, rá ne pisáljanak, ne reccsent­gessék karfáid, nem „ők", de - így érzed - Felettes Létezők, ilyeneket így ne szolgáljanak. Máshová tevődött át az a színtér, ahol bármi zajlik. Veled.

Next