Jelenkor, 2002. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)
2002-01-01 / 1. szám - Parti Nagy Lajos: A hold (...) fénye
* bid: Uilt&lq iuU ÍCPARTI NAGY LAJOS Cut A hold (...) fénye Nincs mit mondani. Ezt. Meghalt a legnagyobb írónk. A holdfény tette, amit tud: varázslatosan elcsúsztatta a kontúrokat, miközben dermesztően élesebbre is rajzolta őket. * Berlinben, kánikulában, július 23-án délelőtt, az interneten olvastam, hogy meghalt. Pár perc múlva hívtak az ÉS-től, írjak róla a jövő heti számba. Valamit. Ne haragudj, mondtam, nem tudok, tényleg nem, eddig se tudtam, pont most végképp nem. Igen, kéne, illene, de nem, és szinte elkezdtem volna túlfontoskodni, magyarázni, tehát cáfolni magam, de Csuhás kedvesen közbevágott, persze, megérti, hogy nem, bár ha véletlenül mégis, akkor jövő hétfőig. Azután újabb telefonok, e-mailek, lassan teljesíteni kezdett a nyári gyászgép, rutinosan zakatolt, gyártotta a szokásos, szükséges és, írókról lévén szó, ravaszul banális fordulatokat. Szükségesek, igen, a legkevésbé sem ironizálok, ez így van rendjén. A gyászt „le kell fontoskodni" valahogy, mit lehet tenni, az irodalmi élet, a kultúra gyászmunkája ilyen, fontoskodó és konfekcionális, mint az öltönyök. * A temetésen azok beszéltek, akiket ez illet, s úgy, ahogyan Mészöly Miklóst megilleti. Félóra szellem, méltóság, hibátlanság, félóra másik Magyarország. Főhajtás, tiszteletadás, ha a szónak van még értelme. Másrészt a nyilvános megrendülés mint a méltó felmutatás kísérlete. A láttatásé. Hogy tessék nézni! Nézd, kedves ország! Mert a sekélyes és civilizálatlan magyar közéletben, mely szinte kizárólag 1 Ut rAjtőrO\l