Jelenkor, 2008. július-december (51. évfolyam, 7-12. szám)

2008-07-01 / 7-8. szám - Radics Viktória: Posztháború: A boszniai irodalmi körkép elé

fajtája, mely nemzeti(ségi­ leg és vallásilag nem elkötelezett, és nem etnikai identitáskate­góriákban gondolkodik, hogyan dolgozza fel a háborút, azaz a posztháborús valóságot? A boszniai-hercegovinai háborús írás (ratno pismo) új formákat, új irodalmi eljárásokat, új esztétikát hozott. Nem a mitikus-történelmi és folkolisztikus, etnoreligiózus képleteket kedvelő, nacionalista és vallásos, a horvát, a szerb vagy a muzulmán hagyományokhoz tapadó irodalom, hanem az, amelyet posztháborúsnak neveznek - az a másik, amely kriti­kusan viszonyul az etnonacionalizmushoz, és lebontja vagy elveti a tradicionális háború­képeket, -képzeteket, -értelmezéseket is. Véleményem szerint túllendült a posztmoder­nen­­ dokumentarizmusa vagy műfaji, műnemi kevertsége, az élet és irodalom viszonyá­ról való gondolkodása, irodalmi alapállása, egzisztenciális súlyozottsága nem innen van azon a sokszoros áttételességen és a bonyolult ironikus játékokon, ami a posztmodern esztétika egyik hozadéka, hanem túl. Ezek csak feltevések, annyi azonban bizonyos, hogy a háború irodalmilag is nagy megpróbáltatást és kihívást jelent mind a mai napig. A háború a szerzők alkotói életébe is fordulatot hozott. A válogatásokban szereplő valamennyi szerző, a szerbiai Szandzsákból elmenekült bosnyák Refik Licinát kivéve, vé­gig vagy valamennyi ideig jelen volt Szarajevóban vagy más boszniai városban a háború alatt, és nyugodtan túlélőnek nevezhető. Sokuknak puska is volt a kezében, Faruk Sehic és Senadin Musabegovic a fronton harcoltak a városvédő bosnyák hadseregben. És ha van valaki, akinek a kezében nem tudnék puskát elképzelni, akkor az Hadzem Hajdarevic, a szonettköltő, aki pedig revolverrel állt őrt Szarajevóban. Valamennyien ma is írnak - nem a háborút „örökítik meg", hanem azt vizsgálják, hogy miként lehet ilyen ta­pasztalattal továbbra is alkotni és jobban élni. Nem az a cél, hogy „ne felejtsük el" a boszniai háborút, melynek több mint százezer halálos áldozata volt, köztük tizenötezer gyerek, a koncentrációs táborokat, a fegyveres őrjöngést. Bosznia-Hercegovinában városrombolás, népirtás és a kulturális emlékezet ir­tása ment végbe. Nem a háború horrorjának és terrorjának a kiteregetése a szándék. Vi­szont az irreverzibilitás tudatosítása szerintem annál fontosabb: ezek a sebek Európa tes­tén estek, a csak Szarajevóban elvégzett ötvenezer amputáció, a milliónyi boszniai hajléktalan és hontalan izbjeglica, a megcsonkított és eltorzított, a vallásba menekülő éle­tek a mi Európánk állapotát mutatják, és erről tudomást kell venni. Arról, ami gyógyítha­tatlan, s amit nem lehet visszacsinálni. Az itt olvasható szövegeket - Krzysztof Czyzewski esszéjének kivételével, melyet Pálfalvi Lajos fordított - Radics Viktória válogatta és ültette át magyar nyelvre. (A szerk.) 738

Next