Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 7-8. szám - Térey János: Mont Ventoux, avagy "Jánoska pajtája": Egy cívis vallomásai

TÉREY JÁNOS Mont Ventoux, avagy „Jánoska pajtája" Egy cívis vallomásai Elsős gimnazista koromban olvastuk Tót tanár úrral Petrarca nevezetes levelét, amelyben a Mont Ventoux megmászásáról számol be. Nem, nem tudtam még nevesíteni ezt az igényt, de akkoriban ébredhetett föl bennem a vágy: szerettem volna apám kertjét Vámospércsen az őrséghez némileg hasonlító vidékével együtt csak mint tájat ismerni, kirándulóként, minden gyakorlati kötődés, mező­­gazdasági praktikum és haszonelv nélkül, kizárólag az önmegismerés és az esz­tétikai élvezet kedvéért. Akkor csupán természet volt számomra ez a szemnek is kellemes vidék, föld és ház, bármi, csak nem „kép"; bármi, csak nem táj, vagyis a természet transzcendens változata. Tehát csak mint tájat szerettem volna belak­ni a vidéket, és Petrarcához hasonlóan - legalább ebben hasonlítsunk - sokat ol­vastam a dombtetőn, ha nem is Szent Ágoston Vallomásait, mint ő. Hanem Jókai Mórt és James Fenimore Coopert. Magát a tájleírást eleinte olvasóként is ugyan­olyan fölösleges ujjgyakorlatnak tartottam, mint a csendéletet rajzórán. Alma vázával, vászonlepedővel vagy anélkül - minek? A kézügyességed fejlesztésé­nek céljából. Az úgy motivációnak kevés. Szerettem tehát a tájat, de a csodálat érzete akkor még nem párosult nálam az ábrázolás igényével. Ebben a tekintet­ben Szomory Dezső imaginárius csataképsorozata, a Harry-Russel Dorian a fran­cia hadszíntérről volt rám felszabadító hatással, Vörösmarty meg az angol roman­tikusok társaságában, késő tizenévesen. Mert, hűen eredeti érzéseimhez, a kisfiúként szerzett szűz benyomásokhoz, nekem határozottan tetszett Vámospércs. Na, nem munkahelyként. Hanem táj­ként. Még nem tudtam, mi vagyok, mi lehetnék, csak azt, hogy földművespalánta biztosan nem. El kellett hagynom, sőt el is kellett adnom az ingatlant, hogy be­lássam: ez volt számomra az idill. Ha a pusztán, akkor a pusztán. Ez volt az esz­­szenciális gyermekkori őskert, a Paradicsom egyenes ági leszármazottja, még az sem baj, hogy nyaranta hasznot is hajt nekünk. Nem a kínai és a japán kert mik­rokozmosza ez, ahol megtalálható a világ minden jelensége, csak éppen kicsiben, a mezőktől az erdőkön és a sziklakerten át a havasokig, ugyancsak nem a Korán

Next