Jelenkor, 1840. január-december (9. évfolyam, 1-104. szám)

1840-07-15 / 57. szám

226 h­ózni, hogy iffy a' jelenlevő nagy számú tótságtól­ is értessék meg, e’ kérelmet a* * gróf az legnagyobb készséggel fogadván, nyitrai főesperes Roy János­ és szén ez­i eval­g. lelkész Teszák Sámuelnek tót ajkon tartott beszédjeik után a’ felügyelő biztos gróf, tót nyelvben kissé jártassága daczára is, beszédét, a’je­lenlevő tótsáfi kimondhat­lan örömére, szinte tót nyelven adá elő, ez által nyil­ván tanúsítván , hogy ámbár a' magyar nyelv terjesztésén tanácscsal ’s áldoza­tokkal fáradhattam el törekvők egyike, m­indazáltal, mint mindenütt, sígy itt is tulságok nem barátja. Sztromszky Sámuel superintendens örömérzésinek nyilványitása után, a’szertartást „Tartsd meg isten Ferdinandot“ ének­el/,engte rekeszt­é. Délután b. Jeszenák ur az összesereglett előbbkelőket fé­nyes lakomával vendéglé meg , mellyen fels. urunk boldog hosszas uralkodá­sáért 's magas családja jólétéért ürültek köszönetül az áldomás-poharak. Em­lítést érdemel, hogy az örömünnepet záró tánczvigalmon , a’ 73 éves agg is , szintolly korú nejével, bámulatra gerjesztő élénkséggel a’ lejtők közé ve­gyült, mi erős egészségének, megelégülésének ’s kötelességi pontos teljesíté­séből származott ’s arczárul ritkán távozó derültségének tulajdonítandó. (Magyar nyugpénzintézet.) A’ legfens, helybenhagyatást nyert magyar nyugpénzintézeti választmány Lovász András magyar kir. helytartósági taná­csos és kanczelláriaigazgató elnöksége alatt i. e. jud­óikén tartván szokott fél­évi ülését, az alapszabályok értelme szerint köztudomásra juttatja 1840. el­ső félévben t­árgyalt dolgait és pénztára állapotját. Az 1839ig beiktatva volt 1043 tag által hozatott beiktatási és........................... 278,719 fr. 6 krra ment­ tőkét 20 tag szaporította ......... 5,931 „ 17 % ha mindazáltal ez összes................................................ 284,650 ,, 23 „ mennyiségbül 11 tag halála, 2 ,, kilépte, 8 „ kitörtetése, 2 ,, nyugalmaztatása következőleg 23 tag elmaradta által.......................... levonat­ik , tehát 1840. jun. végével a’ tagok tőkéje . . teszen, a’mostani tagok száma pedig 1040.A'tarta­­lék­ t­őke ellenben, melly 1839. dec. végével . . . . állott, e’ félévben növekvők : meghalt, kilépett, 03 fr­galmazott és kizáratott t­agok ált­al................................ az alapszabályszerű­ évi járadék különválasztott és kamatra adatot­t harmadából.......................................... végre 6 peres kamatokba­ az eladatott kincstári tő­kék által nyert mennyiségek után, a­ korábbi kincst­ári kamatjáradék fölött, leróván az int­ézeti költségekre szánt, mennyiséget, tiszta fölösleg gyanánt . . . . a’ tartalék-pénztárban tehát 1940. jan. végével össze­sen volt............................................................................... 485,603 ,, 9 ,, A’ nevezett két tőke a‘ múlt félévben következőleg gyümölcsözött: 566,006 fr. 14% kr. 6 pdtfel ................................ 16,980 fr. 11 kr. 193,426 „ 22% ,, mellyek eladat­ott kincstári köte­lezvényekből , és 4,299 „ 46­% „ mellyek 1838. juh ljétü­l 1839. dec. utoljáig kamatfölöslegbü­l származtak................................ 5,931 „ 47 „ végre, hasonló kamat fölöslegből 1840. első felében 347 ,, 38 ,, után, melly azonban csak­ 1840. • juh lselétül fog számadásba vé­tetni. 764,080 ,, 1 ,, tehát* összesen hozott .... 22,911 „ 58 „ *A’járadékok 1031 tagtól lső osztály szerint 12 fo­rintjával és 9 másod-osztályú tagtól 6 forintjával ösz­szesen.......................... 12,426 fr. — kr. levonván innen a’ tőkésítendő har­mad rovására...............................4,142 ,. . ., marad összesen . . ...................................................... Éhez járul még :késkedési kamatbefizetésből . . . . alapszabály-könyvecskékből.......................................... időközi és az intézet hasznára háramló nyugdíjakból járadékok fejében e’ félév alatt elhunyt, nyugalmazott, ’sad., és igy többé már számolatba nem jött tagoktul, a’ tőkésítendő harmad levonulása után................................ 258 „ 34 bevétet­ett tehát e’ félévben összesen........................... 32,522 fr. 41kr. KÜLÖNFÉLE: Barsm­egye múlt jun. 2­ 3kai közgyűlésén, miután a’követ urak hű előadása érdem szerint fogadtatott’s ezek alispáni széküket a‘ Kir és Üllek teljes birodalma ki jelentése mellett elfoglalák’s Ő felségé­hez azon atyáskodó kegyességért, miszerint, a’ nemzet forró kivánatit tel­jesíteni ’s egyszersmind a’ nemzet minden osztályira jótékonyan ható üdvös törvények létesitését legkegy. hozzájárultával eszközleni ’s ezáltal a’ nemzeti haladást, ipart’s jóllétet a’ közvárakozásnak megfelelőleg előse­­gélleni méltóztatott,alázatos köszönő felírás felküldetni határoztatok a’tör­­vények kihirdetésére tartandó közgyű­lésbül. Több más tárgy elintéztetése után szőnyegre került egy szép indítvány is, melly az emberiség és a’ sze­gény sorsú nép iránti gondos figyelemből származván, köztetszéssel fo­gadtatott, t.i. a’ megye szeretett főorvosának Laszlavik Ödönnek Gráfen­­bergbe felküldetése olly czélből,hog­­ ott közelebb megismerkedvén az eu­rópai hirt nyert Prisznitz hidegviz-gyógyintézetével, mellnek jótékony hatása a természettől elszokott és sokszor nem akarva, de többnyire tudo­mányos rendszerrel elszoktatott emberiségre nézve kiszámíthatatlan, an­nak áldás­hoza , mert egyszerű és már a­ legkajánabb előítéleteket is átélt gyógymódjai, e’ kies vidékekkel ellátott megyébe is áthonosítsa. Ez üd­vös czélra kivárható költségek szabad ajánlás útján, vagy szükség esetén a' nemesi pénztárból lesznek megtérítendők.1 i­k. Jun. 24én a’jég a' kassai szőlőhegyek nagy részit is egészen levágta ’s körülbelül több mint 40 helységben a' szépen mutatkozó élet minden faját földig összezúzta. Sáros­­m­egy­ében hivatalos jelentés szerint 26 helység jut a koldusbotra, úgyhogy Lapispataka ’s környékérül sok tönkre jutott jobbágy boldogabb vidékre költözni készül.Kassán egyedül az ablakokban ezer foton felül csinált kárt. A’jég lúd lőj­ásnyi nagyságú vala. Kassán jun. 2 jén a’lövészház ünnepé­lyesen kin­yillatott. A’sz. lászlói gyapjuvásár reményen felül ütött ki. Az élet ára nagyon felment. Kassát némelly polgárai erőnek erejével bánya­várossá akarnák tenni, ez okból jun. 29én egy bányász ünnepély-áldoza­tot is tartottak , mellyet fényes lakoma követe a’ városi mulatókertben. A’szinházban erősen dolgoznak, megnyittatása 20 ezer fr. váltóba kerülend ’s az idén bajosan készül el. Az jégeső gyakor, az esthüs, csak egy két nap óta rekkenő itt a’ hőség. A’ lovasság idei hadi gyakorlása Gönczön le­­end. — Múlt tavaszon, midőn a’ vizek a’hóolvadástól megáradtak, a’fe­lebaráti szeretet, jó szomszédság,barátság ’s nagylelkűségnek emlékezet­re méltó jeles példáját adta két közremi­i molnár : egyik nagy-lóznai Belső Szolnok vgyeszélin , másik kucsuláti Kővár vidéke szélin, mellyeket a’ Szamos vize választ el egymástól. Ezek egymással szemközt, noha egyik a’viz mentéhez képest mintegy 300 lépéssel följebb, a’ másik alább, két hajósmalomnak molnárai. Megindulván a’ nagy Szamos árja, melly akkor sok károkat tett, ’s nevezetesen számos hajósmalm­ot elhordott, nagy lár­mát hallván viradat előtt az alsó molnár, megsejditette, hog­r a’ felső mal­most, i. a’ lóznait, az árvíz veszélyesen ostromolja. Volt pedig a lóznai molnárnak feleségén kívül 8 apró gyermeke. Ez feleségét, gyermekeit, egy fermását’s gabonácskáját igyekezett ugyan megszabadítani a’ malom­ból, de megijedt feleségén kivid más segítsége nem volt, ennek pedig az apró gyermekeket elhagyrni bajos a’ megáradt vízpartján. Látván az alsó molnár ennek szorultságát, egy csomnakocskán az árvizén keresztül segít­ségére hasított, ’s mindaddig segítette, meddig hét gyermekét, gabonács­­káját, szerszámi és holmi gunyácskáját a’víz partjára kihordották. Bizék t.i. ezen alsó molnár a’ keze alatt levő alsó malomhoz, mert erősebbecskén volt a’ parthoz kötve, elvitte mindazáltal az árviz ez alsót is, de már ő előbb ki­szállította volt a’partra feleségét’s két gyermekit. E’ történet után, az alsó malom tulajdonosa reá ítéltette molnárjára az árviz által elvitt malma és vámgabonája megfizetését.E’ jólelkű molnár t.i. azon gondolattól vezé­reltetve hagyta volt oda a’ keze alatti kucsuláti malmot, hogy neki csak két gyermeke, a’ másiknak hét és mind apró , ’s már a’ kárt megfizetendő vala, de a’másik lelkes hálával viszonozta az ő jólelkű­ségét ’s a’jólte­­vőjére becsült kár megfizetését önként ajánlotta, ez pedig nem akarta el­fogadni. Oly nemes vetélkedésüket azzal fejezék be, hogy a’ róznai 7 gyer­mekű molnár nem szűnt meg addig esdekleni, m­ig végre a’* másik is rá hajlott nagy nehezen, hogy a’ kár felét hálából érette megfizethesse. Nagy gonddal nevelt felsőbb sorsú emberek közt is ritka példája ez a’ nemes vetélkedésnek! V.U.—Paganini, az elhunyt nagy hegedűhős 8 hegedűt ha­gyott halála után, és végintézetében a’most élő legnagy­obb nyolcz hege­dűsnek ajándékozó azokat emlékül. A’ végrehajtást e’ tekintetben Fetsre bizá Berlinben. Liszt zongora-koszorúsunk 1 gyémánt-gyűrűt nyert tőle örökségül, mellyet a’ francziák királyától kapott Paganini , Beriot pedig egy gyémánt-melltűt, mellyet a’ moszka czárné ajándékozott a’ nagyr mű­vésznek, midőn előtte Berlinben hallata magát. Azon vagyont, mellynek most Paganini fia birtokába jutand, két millió frankra böcsülik. Paganini zeneműi hagyom­ány­áért 60ezer frankot ígértek a’ párisi műárusok, be­fejezetlen hegedű-iskolájáért pedig 60 ezer frankot. — Torda vgye felső kerületi havasin, az erdőségi vonalon fölül, jun. 27-én olly mértékben havazott, hogy ezen magas vidéket három napig hó fedi­e. Juh elsején eső és délkeleti szél segíte a’ napnak elolvasztani a’ nyári telet. A’ hó hidege semminek sem ártott, de­­vize az áradásokban elfáradt Marosnak annyi erőt adott, hogy ez a’ város körében veszteglő tutajokat ismét bátran viheti a’Tisza felé. E. H. (Egyesületi gyapjutár.­ Juh 1 Dikéig érkezett gyapjú 374752 font, elkelt ugyanaddig 130748 font, fönmaradt 244004 font. A’nemzeti gyapjutári épület elkészülte következtében már most nagyobb mennyisé­geknek is helyet adhat az egyesület. Pest, juh 1 Cikén 1840. Liedemann J. S. Fridrik, Ipsir- ’s tözsérfigy . Pestre a’ bevégzett gyapjumosás és nyirés után július elején hazánk minden részeibül érkeztek gyapjuszállitások, és az idegen vevők sem maradtak el; számosan érkeztek ugy­anis Fran­­cziaország, Olaszhonbul és az ausztriai tartományokbul.Miután a’ termesz­tők nagyobb része , a’jobb árkelet utáni hosszas várakozást megunván, 15— 20 pettel olcsóbban adá gyapját a’ tavalyi árkelethez képest, igen élénk len a’ kereskedés. A’ most eladott mennyiséget ugyan tökéletes ala­possággal még nem­ határozhatni egészen meg, mert szám­­termesztő adá el ez úttal gyapját Pesten, melly vagy falun adatott mindjárt előre vevő ke­zeibe, vagy pedig még csak ezentúl fog ide fölszállittatni ; annyi azonban bizonyos, hogy a’ legfinomabb és középfinom g­yapju nagyobb része elkelt. Bécsi gyapjukereskedők vásárlották legnagyobb mennyiségét igen finom gyapjúnak. A’termesztők jól tudják ugyan,hogy ez árcsökkenés mellett bi­zonyosan minden mázsa után nyer néhány forintot a’ vevő ; de azért még sem gáncsolhatok hamarkodás miatt, mert a’ tartogatás végre annyira szaporitná az eladatlan gyapjú mennyiségét, hogy tán a’jövő vásár is meg­­romlanék. Kétnyire tü téri gyapju is jól kelt. Zigarra-fajt nem igen keres­ték. — A’ kassai uj gyapjuvásár sz. László napján (jun. 27 ikén) tartalék először’s igen élénk volt;a’mintegy 2500 mázsányi gyapjú mind elkelt­ jobb áron mint a’pesti m­edárd sokadalmi volt;vevők leginkább francziaországi ’s pesti kereskedők voltak;az eladók résziről legnagyobb munkásságot tanú­sított Fiedler kereskedő. A’ pesti művészeti egyesület által kijátszás végett megszerzett festvények e’ i. h. 17 kétől 3 lilikéig a’ városi tánczterem­-épületben ki lesznek állítva, melly kiállítás a’ részvényeseknek, valamint az ezek által bevezetett személyeknek is mindennap reggeli 1) órától délutáni Big, vasárnapokon pedig délutáni 2 órától Big nyitva áll. A­ nyíl­vány­os sorshúzás augustus 2-án délelőtti (1 órakor a­ nagy tánczteremben fog véghez menni, s­észvényeket még e’ f. h. 3 i kéig válthatni a­ kiállítás 6,173 „ 31 „ 278,476 „ 52 „ 476,840 fr. 14%kr. . 3,358 ,, 48 ,, . 5,056 „ 28% ,, . 347 ,, 38 ,, 8,284 „ - „ 283 „ 23 „ 120 „ — „ 664 ,, 46 „

Next