Jelenkor, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-09-11 / 73. szám
1841. FOGLALAT: Magyarország és Erdély (előléptetések ; budapesti napló: Kossuth Lajos ur röpiratának rövid ismertetése, Játékszíni krónika, ’sa’t. az ág. hit- i vallásnak bányakerületi ’s az orvosok és természetvizsgálók közgyűlése Pesten; Pestmegye közgyűlésének eredménye; Szabolcs megye-, szolgabírói járások iránti intézkedés, katonaság élelmezése, adózási ügy, óvó rendszabály a’ gyakori lopások ellen, rabok nyilványos vezetése megszüntetve, nemzeti nyelvünk terjesztése, igazolás némelly megrótt viszszaélések iránt, ’s a’t. Vngmegye. tisztujitási rendelkezések, vita a’ kisgyülések eltörlésiröl eperfatenyésztés,sa’t.; Krassómegye; eperfatenyésztés, Libay remekműve, az erdélyi részek viszszakapcsoltatása iránt fölirás határozatott, végzése az érseki táblabiróság kinevezése iránt útlevelek magyar nyelven kiadatása: ’sa’t.) Spanyolország (al cortes eloszlott; a’ papi jószágok iránti törvényt a’ tanács is elfogadta; ’sa’t.) Anglia (a’ ministerség 91 szónyi kisebbségben maradván lemondott; ’sa’t.) Külföldi elegyhir. H it Magyarország és Erdély A’am. m. kir. udv. Kamra a farkasvölgyi kir. 30czados hivatalra Gabriely Lajos landsei 30czadost ’s helyére Sauer László vismathi 30 czad - ellenőrt alkalmazó; továbbá Tintor Sámuel buceariczai 30czadost hasonló rangban Portoreba ’s helyére Péterffy Antal glinai útlevél-vizsgálót léptető; végre Mosel Antal rónaszéki sóaknai tisztet és királyvölgyi munkaintézőt sóvári sófőzés-felvigyázósági segéddé mozditá elő. Unfapestit napló- Múlt héten jelent meg, mint már röviden érintők ,.Felelet gr. Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól“, ára 1 fr. 40 kr. p. p.; e’ munka kétségbe vonhatlan jeleit viseli magán a’szerző ritka elméjének ; de a’ részrehajlatlan bírálót teljességgel nem elégítheti ki, minden ügyes ügyészi fogásai mellett is, ’s mi meg vagyunk bensőleg győződve arról, miszerint e védirat talán még inkább fogja csökkenteni a’szerző népszerűségét,mint a’ vádirat tevé ; mert a’ ki higgadt elmével ’s elfogultság nélkül kétszer végig olvassa e’ vádiratot, az bizonyosan akaratlanul is megvallandja magának, hogy nem lehet az jó ügy , mellyel illy elme csak igy bir védelmezni. Részletes bírálatot nem szándékunk adni, mert az több ivet igényelne; de e’ hely köréhez képest néhány rövid észrevételt elmondani talán nem leend czélszerűtlen. Valamint lapjában többször szereti magát említeni a’szerző, úgy itt sem mulasztja el azt, ’s mindjárt bevezetésül megható költészi hévvel használja Shakspeare Coriolanjának e’ szavait: „Look , sir, my wounds, I got them in my country ’s service“, mi oda látszik mutatni, hogy a’ szerző mindenek előtt a’ keblek leggyöngédebb érzelmeit akará fölizgatni részvét-gerjesztésül, melly aztán képes legyen azon hézagot kipótlani, mit az okok elégtelensége maga után hagyhatna. Magában véve nem igen kárhoztathatni ezt, mert kiki úgy védi magát, mikép bírja, ’s a’ részvétgerjesztést nem szabad fegyvernek épen nem nevezhetni; de megvalljuk, hogy illy ügy kivívásánál illőbbnek hiszszük az ész fegyverét a’ szív érzelmeinek szánakozó részvétre gerjesztésinél, melly utóbbi modor a’ hideg fontolgatást előre megvesztegeti, ’s főkép a’ hevesb vérűeknél nem ritkán épen azt mutatja jónak , mit a’ higgadt értelem birószéke nem ismerhet egészen helyesnek. Egyébiránt csekély belátásunk szerint jelen védirat három főbb részre szakad; először ugyanis Széchenyi autobiographiáját taglalja ’sa’ ns gróf nagy érdemeit 15 évi távolba viszi viszsza, mintegy en miniature akarván azokat előtüntetni megfordított szemcse által. Ebben egy kis igaztalanságot látunk, mert ezzel mintegy csökkenteni szándéka Széch érdemeit, kit cselekvésben senki élő honfiaink közül többé utat nem érhet,mert az ébresztési legnehezebb korszakot csakugyan ő idézte létre, ő rendezte el ’s ő vezette ki a’ haosi zavarból,’s nagy kérdés : várjon a’ haladás mostani buzgó barátinak legnagyobb részét (talán akkor sem követnénk el nagy vétket, ha mondanék valamennyit) nem a’ új gróf lelkes föllépése buzdította e cselekvésre ? ’S ez okból nem helyeselhetjük , ha bárki törekszik is azon érdemeket csökkenteni , miknek mind azt köszönnünk kell, mit eddig jelen nemzeti életünkben örvendetest tapasztaltunk.Még egyszer mondjuk tehát, hogy a’ védirat e’ részét nem tarthatjuk méltatlankodástól egészen mentnek, ’s még az ügy taglalásánál is találunk itt ott némelly személyeskedést, mire a’ gróf nem adott hiedelmünk szerint elég méltó okot, mert akkor is szorosan az ügy irányában beszél, midőn személyeskedni látszik, ’s a’ kissé keserűbb szavakat csupán az okok nyomadékosabbakká tételére használja ’s mindenkor a’ valódi érdem őszinte megismerésivel szeliditi.A’ védirat sokszor mondja ugyan , hogy minden szavából ki akarja venni a’sértő fulánkot; de az illy mondogatás után rendesen csakugyan következik még is egy kis fulánk,mi ismét azt látszik tanúsítani,hogy a’ szerző leginkább a’ pezsgőbb vérű olvasókra számit, kik azon szelíd szavak által rögtön részvétre buzdulván azutánok következő élesbségek hatását nem veszik egészen észre. Az autobiographiát általjában nem tartja helyesnek a’ védirat, ’s mi e’ véleményben osztozunk, de némi kis megkülönböztetéssel.Önéletírás nincs a’ maga helyén, ha az például a’védirat szerzőjétől származnék; de midőn olly ember lép föl azzal , kinek élete szoros kapcsolatban áll az egész nemzet életével, mellyet csak akkor mondhatunk élőnek, ha ez a’ puszta lélekzésből valódi tettdús léteire ébred föl, ’s kinek ezen fölébresztést köszönnünk kell, akkor az önéletírás egészen helyén van, ’s mi Széchenyiben illy férfit tisztelünk, ’s meg vagyunk arról győződve, hogy e’ nézetünkben a’ haza nagyobb része örömmel osztozik. A’ röpirataik része Fouquier Tinville-féle gyanusitási szerepet lobbogat a’ gróf szemére, ’s midőn a’szálkát keresi, nem veszi egyszersmind észre saját szemeiben a’ gerendát. A’ szerző ugyanis másoktól hallott, tehát mendemondán alapuló, szavait és mondásit idézi a’ grófnak, miket ez magányélet körében társalgásilag hallatott, ’s ez által azon gyanút akarja ébreszteni az olvasó közönségben, mintha a’ gróf személyes ellenségeskedésből fogott volna tollat ellene, ’s mintha szavait nem benső meggyőződés sugallata szerint irta volna. Ezt kimélve csak nem illő fegyvernek nevezzük , mert az iró személyes gyanúsítása helyett a’ könyvben öszszehalmozott észre ’s nyomos okokra kellett volna válaszát szoritnia, ’s miután ezt nem tette, hanem mendemondákból csikart gyanúsításhoz folyamodott az ész sugalta okok zúzó fegyvere helyett, vájjon nem ártott e saját ügyénke , főkép azok előtt, kik szivrázó tirádák által nem engedik magokat pillanatnyi fölhevülésben elragadtatni, hanem minden szót komoly bonczolgatás alá szoktak vetni? Védirata e’ részében mondja a’ szerző, miért nem üzené meg neki Széchenyi nézeteit a’ roszalt modorról ? Vájjon mit használt volna az ? Ha a’ szerző hitelt adott a’ hallott híreknek , úgy azon intéseket további tanácskozás nélkül is foganatosíthatta volna; de ő szilárdul megmaradt a’ roszalt modornál , ’s ez által bebizonyitá, miszerint annak helyességiről annyira meg volt győződve, hogy a’ ús gróf tanácsára sem szándékozott hajlani. Mondja továbbá a’ szerző : miért nem hivatott tanácskozás végett a’ gróf, vagy miért nem irt a’ pesti Hírlapba czikkelyeket, mi utóbbira a’ kiadó által levélben föl vala szólítva ? E’ kérdésből figyelmetlenséggel párosult kis hiúság is világlik ki. Ha a’ szerző hajló volt Széchenyi tanácsára figyelni és valódilag óhajtá őt munkatársul megnyerni a’ haza valódi java előmozdítására , vájjon nem illett volna é, sőt többet merünk mondani: nem lett volna é a’ haza szent érdekében kötelessége, fölszólitásra várakozás nélkül, személyesen megkeresni a’ új grófot, ’s vele a’ tervezett hírlap kiadása iránt értekezni ? Hogy e’ csekély figyelmet Széch megérdemlő, ’s hogy ennek elmulasztását nehezen menthetni, azt hihetőleg a’ legtúlzóbb gondolkozásunk sem fogják tagadni, mert hiszen Kossuth úr azért még is követhette volna saját nézeteit, ’s nem kényszerült volna a’ kapott tanácsot vakon követni; de legalább azon édes megnyugvásnak jutott volna birtokába, hogy résziről nem mulaszta el semmit, mi által a’ meghasonlást talán el lehetett volna kerülni, ’s valljuk meg őszintén , nem olly férfié Széchenyi, kitől talán még a’ pesti Hírlap szerkesztője is tanulhatott volna valamicskét, minek nem megvetendő hasznát vehetendő hirlapiról fontos következményű pályáján ? A’ röpirataik része végre felelni törekszik a’ új gróf tömött okoskodásba; de a’ várakozásnak szinte nem felel meg, mert némelly vádakat egészen elmellőz, minő például az Egressy-féle tény, mellynek valódiságáról olly könnyen meggyőződhetett volna itt helyben , mielőtt nyomorral annyi ideig küzdött színészinket olly kíméletlen kifakadással támadta volna meg, másokra nézve a’ 24 órai hirlapiról rögtönzések védköpönyegét ölti magára , ’s ismét másokra nézve nagy általányossággal csak a’közvéleményre hivatkozik, a’helyett, hogy azokat nyomos ellen-okokkal halomra döntené. A’ mit pedig a’ modorról általányosan megjegyez , arra csakugyan difficile est satyram non serbere. A’ modor miatti vád alól ugyanis illy furcsa okoskodással véli magát fölmenthetni, hogy miután Széchenyi kellene gerjedelmes modorral irt, tehát a’ modor iránti ellenvetést mintegy saját hibájával maga egyenlité ki. Ezen okoskodás merőben alaptalan; mert Széchenyi könyvet irt egy magányos ember ellen, Kossuth úr pedig hírlapban az egész közönség elibe terjesztő politikai eszméit gerjedelmes izgató modorban, ’s a’ nagy tömeg elméjét a’ szív forró tüzével hevité föl, melly állapotban vajmi súlyos aztán a’ hideg megfontolás, ’s vajmi könnyen tehet az ember ollyant is, mit az észnek hideg szózata utóbb keservesen bánat meg ! A’ könyv-és hirlapmodor közt tehát óriási különbség uralkodik. A’mi pedig a’közvéleményre hivatkozást illeti, az, a’ jelen körülmények közt, igen keveset bizonyít, ’s minden esetre nem annyit, hogy Széchenyi súlyos okait kiforgathatná, mert a’ pesti Hírlap majd 4ezer előfizetője még nem közvélemény, ’s más lapok már majd 5ezer előfizetővel is bírtak, ’s jelenleg még több ezerrel is bírnak, a’ nélkül, hogy azért magokat a’ közvélemény öszpontjának nevezték volna. Némelly más apróbb demonstratiót érinteni sem akarunk , mert 12 száz ember még a’ világ egy részében sem alkotott közvéleményt , melly egyébiránt nem is ollyai csekélység, hogy azzal már félévi létezés után kérkedni lehetne. A’ közvélemény emlegetése helyett tehát inkább velős,következetes nyomós okokkal vértezett alapos czáfolatot várhatott e’nagyfontosságú ügy, ’s mivel az nem következett be, tehát hihetőleg csökkenni fog azok száma, kik felhőt véltek borongni látni Széchenyi érdemcsillaga fülé , és szaporodni azoké, kik csak egymással egyesülten akarnak haladni, és honfitársaik ellen semmi megszakadásról nem gondolkoznak. Záradékul még csak annyit mondunk, hogy Kossuth úr most maga bizonyitá be Széchenyi úr azon vádját, miszerint a’ taktikának nem feltalálója, mert ki a’ nemzet első eraberét fáradhatlan munkálkodásai közepett gyanusitni akarja, az csakugyan önmaga ellen intézi fegyverét. Még egyet: e’ politikai kérdésnél az izgatásra nézve már O’Connell és Izland is emlittettek. Ezt ide teljességgel nem alkalmazhatni. Anglia, és illetőleg leginkább a’ tory párt, Izlandot annyira törekszik elnyomni ’s annyira semmi kedvezményben nem részesíti, legszentebb jogait pedig egytől egyig annyira lábbal tapossa, ’se’ méltatlanságokat olly sértő ’s megvető gúnynyal tetézi, hogy valóban csodálhatni az izlandiak béketűrését. És mégis, O’Connell leghevesb izgató beszédei is csak ébren törekszenek a’ nemzetet tartani, ’s mindenkor békés eszközök használatára és várakozásra inti honfitársait. ’S mind e’ mellett úgy hiszszük, maga O’Connell sem merne jót állatni az iránt? hogy vájjon nem fog é a’ nép majd utóljára is erőszakhoz nyúlni, mellyel tán saját sírját ásandja meg? Az O’Connell féle heves izgatást tehát csak ott menthetni, hol kormány és a’ nemzet egy része folyvást szivvérébe akarja mártani fegyverét egy rokon nemzetnek ,de koránsem ott, hol mind a’ kormány.