Jelenkor, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-104. szám)

1843-01-22 / 6. szám

Megjelenik a’ Társalkodóval együtt minden h­eten kétszer ,­szám alatti Trattner - Károlyi ház első emeletén , nyakba kivántató példányok iránt csupán a bécsi cs. főp­ ­.i. vasárnap és csütörtökön. Előfizethetni helyben a’ szerktő ’s kiadó tulajdonosnál úri utcza 453dik egyebütt pedig minden királyi posta­hivatalnál. Az ausztriai birodalomba vagy más külföldi tartom p­­ostahivatal utján történhetik a’ megrendelés. Az Értesítőben mindenféle hirdetvény fölvétetik és pontosan k­ö­z­ö­l­t­e­t­i­k.______________________________________________________ Teljes szám­i példányokkal még szolgálhatunk lapjainkból. Ezt válaszul több rendű tudakozásra. Ezek elfogyta után megrendelés szerkesztő csupán azon számtól kezdve küldhetjük meg azokat, mellynek nyomtatásakor a­­z ő hivatalunkhoz érkezik. A’ JELENKOR és TÁRSALKODÓ szerkesztésébe. Foglal»«. Magyarország és Erdély (kinevezések; nemesítés; előléptetések ’s jótékonyság; irányczikk: Wes­selényi és Kossuth. I. gr. Széchenyi Istvántól; erdélyi országgyűlés: határzatok a’ muzeum, országos tanácskozás terem és nemzeti színház ügyében ; biharmegyei közgyű­lés vége: adótartozás, népnevelés, bortizedi perügy, bör­tönök elrendezése ’s dolgoztatóház, gazdasági ’s gyár­­véd-egylet, koldulás-törlesztő intézet, készülő terv kis—­dedovó-egyesület-létesitésre ; igazolás és czáfolat vála­szul a’ p. Hírlapnak; énekiskolai vizsgálat. Aldunai tarto­mány­ok (Szerbia egészen elzárkózik, oláhországi fejedelemválasztás, zimonyi érdekes tudósítások) Spanyolország, (a’barcelonai levéltár nagy részben meg­semmisült , két guerillavezér agyon lövetett; a’ cortes csakugyan feloszlatva.) Anglia (az angol­ hajóhad mostani ereje; a’ közvetlen ke­reskedés Chinával már megkezdeték.) Francziaország(a’ rabszolgaság megszüntetésének ügye Abdelkader hanyatlik; trónbeszéd. Értesítő. — Magyarország, és Erdély. A cs. ’s apost. kir. felsége folyó hu­rikán a’ ka­locsai főkáptalannál Wagner Ferencz olvasókanono­kot nagypréposttá, Girk György éneklőkanonokot ol­vasókanonokká, Kein Jakab őrkanonokot éneklőkano­nokká, Nehiba János bácsi prépostot őrkanonokká, Szathmáry Antal öregebb mesterkanonokot bácsi pré­posttá , Zombory János ifjabb mesterkanonokot idő­sebb mesterkanonokká, Bedcsula Tamást pedig ifjabb mesterkanonokká méltóztatott legkegyelmesebben ki­nevezni. — Ő cs. ’sáp.kir. felsége Szabó József kis-kunsági kapitányt magyar czimeres nemeslevéllel diszesiteni, Szobovics József pozsonymegyei aljegyzőt pedig a’ am. magyar kir. helytartótanácsnál tiszteletbeli fogalmazóvá kinevezni legkegy. méltóztatott. Ő es. ’s apost. kir. fölsége Müller József m. kir. udv. kamrai számtisztet ugyanott számtanácsossá méltóztatott legk. kinevezni. — [Jótékonyság.] Ö cs. ’s apost. kir. fölsége méltóztatott 1842ki december 21én kelt legkegyel­mesebb kir. határozatánál fogva a’ múlt évi sept. 5ki tűzvész által megkárosodott Besztercze sz. k. város lakosainak, ezen szerencsétlenség némi enyhítésére, saját legfelsőbb pénztárából két ezer forintból álló sum­ma pénzt kiosztás végett leküldetni rendelni. Melly se­gedelempénznek a’ legszegényebb sorsú megkárosodott lakosok közt czélszerű eloszlása, amígy kir. kormány­zó gróf Teleki József ur által egy különösen e’ végre Beszterczén rendelt biztosság kötelességévé tétetett. A’ magyar kir. udv. kamra a’ pesti kir. 30ad hi­vatalnál Krieghammer János gátai (gattendorfi) 30a­­dost helyettessé, ’s Mán Antal a budai urad. ellenőr­ködő írnokot pénzszedővé alkalmazá. — Wesselényi és Kossuth. 1. Ha Wesselényinek őszinte barátja többé nem vagyok, ’s magasb czélom sincs, mint teljes világba állítva látni Kossuth Lajos éretlenség-és tapintatlan­ság-teli lényegét, minek eltakargatásában ő azonban olly nagy mester, csakhogy hiába kitör kitör biz az néha , akkor a’ Pesti hírlap 2­05 ik számában felho­zott nyilatkozatát a’ megnevezett ’s általam szakadatlan tisztelt régi barátomnak olly kevéssé érintem de csak egyetlen egy kis szóval, valamint Kossuth Lajosnak ahhoz ragasztott ,verdictjét­ (!?) sem mustrálom bár legtávolabbrul is.—A’ Pesti hírlap 205dik számában előforduló iker­nyilatkozat, mint áll, minden legkisebb­­ hozzájárulás nélkül, maga magától feltár minden jó­zanabb magyar előtt egy, habár felelte epesztő de azért tán nem kevésbbé tanulságos látványt. Kezébe fogja ő természetesen venni—mert alkalmasint nincs magyar, ki lefolyt tizenöt, húsz évi honi küzdelmink­­nek tanúja volt, ’s kit az ellenem gördített hírlapi óvás és tanúbizonyság közelebbről távolabbiul ne ér­­deklenek kezébe Veendi, mint mondom , az éretlen , vagy legalább minden esetre idő előtt, t. i. mult évi december Ildikán született ivadékot,’s kezébe veendi egyszersmind ugyanazon évi november 2­7ikén elsza­valt, de nyomtatásban csak december 26ikán meg­jelent, és ekkép teljes ’s kétségbe nem vehető vilá­gosságba nyolcz nappal később állított academiai előadásomat, és ezeket egybe fogja hasonlítai. ’S mit fog látni, mit fog tapasztalni? Nem kevesebbet, ha­nem hogy nem vonakodik barát a’ legszigorúbb ana­­themát kiáltani régi, ’s mondhatom hű barátja fejére; ’s egy rögtönző nem kétkedik több mint tizenhét ka­tonai és tizenhét polgári évet szeplőtlenül leélt hazafi homlokára minden tartalék nélkül sütni a’ legocsmá­­nyabb hazafitlanság bélyegét, minekelőtte egyik vagy másik előtt nemcsak eldönthetlen igazságilag, de csak félig meddigi való­­sággal is ismeretes lett vala előadásom; mi a’ hírlapi két adatbul ’s előadásombul, ha össze­­illesztetnek, minden tagadást lehetetlenné tevőleg ön­ként kisül, hogy t. i. megelőzte az Ítélet—mint való­ban egész nyolcz nappal meg is előzte — a’ teljes bi­zonyosságba állított tényt. Mi egyébiránt minden el­fogultján előtt mind­e’ nélkül is kisül; mert olvassa csak bárki előadásomat hideg vérrel el, ’s fogja-e mondhatni, hogy a’ kettős vád ’s ítélet illik rá? Va­lóban borzasztó. Ámde ha illenék is rá, nem kiván­­hatja-e barát, ’s nem követelhetem-e én mint hazafi bármilly magyartul azt, hogy legalább annyi méltány­­lattal, annyi igazsággal viseltessék irántam , mint a’ mennyit a’ legaljabb bűnös, a’ legszennyesb rabló is megkívánhat okvetlen, hogy t. i. őt legalább addig el ne ítéljék, addig ki ne végezzék, mielőtt a’ vádtények teljességgel leleplezve nincsenek. ’S hogy még ennyire sem valék méltó, bizony mondom, szomorú; és én tán több joggal, mint ellenem történt, sóhajthatnék ekkér fel: a szegény haza, a boldogtalan nemzet, hol így alkalmazzák—a’ barátnak igazirul hallgatok—az em­beriség jósait! Miután azonban sem barátságos érzelmim, sem hűségem Wesselényihez éppen nem változtak, Kossuth Lajos személyénél pedig sokkal magasbra állítom nem­csak honunk ügyét, hanem azon viszonyt is, mellyben egykor Wesselényivel állok, kötelességemnek tartom, kivált miután Wesselényi felszólalt és ekkér én sem vagyok köteles hallgatni többé, hogy most és más al­kalommal is őszintén kizártam—mert ez igen sok világosságot fog hozni azon súrlódások­ra, mellyekbe most legújabban bocsátko­­zom, ’s mellyekbül alkalmasint olly sebe­sen ki nem bonyolódom.— „Mi hozott legyen Wesselényit és engem össze, ’s milly lánczolat szövé létünket keresztül; ’s viszont mi szakíta ezt ketté is­mét, és miért nem maradt a’ barátságénál egyéb kö­telék köztünk fen. Wesselényivel ezelőtt huszonhárom évvel talál­koztam legelőször Debreczenben. Lángoló hazasze­retete, magasztos felfogása, és bizonyos varázs, mellyet annyiakra gyakorol, majd elbájold keblemet. ’S miután szívemben napról napra erősödött azon hit, hogy az ember csak annyit ér, a’ mennyi hasznot hajt embertársának, hazájának, ’s ez által az egész emberiségnek, Wesselényi is érzett vonzalmat felém, ’s tán azon okból is, mert számos­ uraim , hosszabb tapasztalatim után én sem itélék a’ dolgokrul éppen mindennapi alacsony szempontilag; és így jön, hogy csakhamar a’ legőszintébb barátság és leggyöngédebb méltánylat lánczolata szövé egybe létünket, melly ré­szemről azóta soha legkisebbé nem is gyengült meg. Mindketten pirultunk hazánk hátramaradt vérünk olly annyira elaljasodott léte fölött, ’s mindketten érzünk magunkban kimondhatlan vágyat, habár csak egy mákszemmel is járulhatni honunk, vérünk ápolásához. „Ápolásához“ mondom, mert azon időkben, mikor barátságunk keletkezett, vérünknek nem felemelése, nem feldicsőitése volt napi­renden még, hanem „megmentése“-----azon zordon időkben, mellyeket, noha éltemnek férfi tavaszkorát olly bár télién akkor éltem, soha nem kívánok vissza többé; mert mind nemze­tiségünk legerősb záloga honi nyelvünk, mind alkot­­ványunk,’s tán leginkább azért, mert rútul elhanyagolák eldődink azt, lánczba verve és elnyomatva, porban he­vert. Bejártuk egymással Német- Franczia- és Angol­ország nagy részét; ’s valamint tágultak isméretim, nézetűn, sőt mondhatom, tágult lelkem azon érintke­zés által, mellyben a’ legnemesb , leghűbb kedélylyel valék naponta, mit soha nem változó hálával mindig el fogok ismerni; úgy Wesselényi sem lett—lélekis­­meretem legalább így vigasztal — ismeretségem és társaságom által bármi tekintetben is rész ember. A­ milly gyönyörű pillanatokat tölténk egymással , mikor tele a’ legkinosb epedéssel fel-feltünék néha előttünk reménysugár, hogy tán még sem fognánk mi magyarok lenni a’ civilisationak egyedüli számüzött­­jei, hanem ránk is fogna tán bekövetkezni még idő, mikor sajátságos lényegünkben kifejtve, mi is, habár kisebb körben, még is díszteljesen fognánk állni a’ civilisált nemzetek fénykörében.—Egészen elérzéke­­nyülve érzem magam, ha éltemnek ezen keser­édes pillanatira emlékezem vissza, mikor a’ külföld és ki­vált Brittannia nagyságát kimondhatlanul irigyelve, mindinkább megismerkedénk azon lelki kéjekkel, mel­­lyek angyali harmóniában sugarák, hogy anyagi örö­mek vadászata, bármilly csábteliek lennének is azok, ’s mellyekbe fájdalom annyi magyar merült, még ko­rántsem oltanák azon szomjat el, mellyet minden ma­gasb czél után sovárgó hord keblében; hanem hogy e’ szomjat egyedül azon őszinte közmunkásság eny­híthetné valódilag, mellyhez képest, családi köteles­ségeit szigorún bevégezve, bármilly kis körben min­denki tehetsége szerint járulna, és buzogva hordana hacsak egy parányit is vérének, hazájának, és ez ál­tal az emberi nemnek javához és feldicsőitéséhez. És e’ nézet, e’ hangulat annyira azonítá magát egész lé­nyegünkkel , hogy eltökélők magunkban, ’s minden kötés vagy éppen titok nélkül—mert minek oda kö­tés, hol minden csepp vér kezes; vagy titok, hol in­kább kérkedésre, mint pirulásra volna ok?—hogy mi ketten, ha senki más, szigorun el fognánk járni, bár sikerrel bár nem, hazafius kötelességinkben, a’ men­nyire azt körülményink és nem egészen egyenlő ál­lásunk— minthogy ő minden szolgálaton kívüli, én pedig katona valék — csak engedni fognák. És ekkér erősödött napról napra­, valóban sem kisded hiúságtul, sem önző hajlamoktul el nem jutított szö­vetségünk.—Nem lehet ez alkalommal, e’ hírlap szo­ros határai között czélom, mind azon részletekbe bo­csátkoznom , milly módon gondoltuk, ha így mond­hatni, „respectiv tehetségünket lehető legmagasb ka­matokra adni ki,a­mihez képest azon vagyunknak: „vérünket és honunkat aljas állásából kiemelve látni/­ némi sikere és látszata is legyen; mind­ezen rész­letekbe, mondom , most nem bocsátkozhatom, annyit azonban ez alkalommal is állíthatok, hogy sem Wes­selényiben , sem bennem nem lappangott dynastiánk ellen de legkisebb olly érzet is, mellyet bár a’ leg­kajánabb indulat hüllenségi színbe és szagba állíthat­na, és melly miatt ekkép Wesselényinek vagy nekem bármilly távolrul is takargatásra vagy napfénykerülésre lehetne okunk. Czélunk, túlszerénység nélkül mond­hatom, ,nemes és hozzánk illő volt.

Next