Jelenkor, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-104. szám)
1843-01-22 / 6. szám
Megjelenik a’ Társalkodóval együtt minden heten kétszer ,szám alatti Trattner - Károlyi ház első emeletén , nyakba kivántató példányok iránt csupán a bécsi cs. főp .i. vasárnap és csütörtökön. Előfizethetni helyben a’ szerktő ’s kiadó tulajdonosnál úri utcza 453dik egyebütt pedig minden királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba vagy más külföldi tartom postahivatal utján történhetik a’ megrendelés. Az Értesítőben mindenféle hirdetvény fölvétetik és pontosan közöltetik.______________________________________________________ Teljes számi példányokkal még szolgálhatunk lapjainkból. Ezt válaszul több rendű tudakozásra. Ezek elfogyta után megrendelés szerkesztő csupán azon számtól kezdve küldhetjük meg azokat, mellynek nyomtatásakor az ő hivatalunkhoz érkezik. A’ JELENKOR és TÁRSALKODÓ szerkesztésébe. Foglal»«. Magyarország és Erdély (kinevezések; nemesítés; előléptetések ’s jótékonyság; irányczikk: Wesselényi és Kossuth. I. gr. Széchenyi Istvántól; erdélyi országgyűlés: határzatok a’ muzeum, országos tanácskozás terem és nemzeti színház ügyében ; biharmegyei közgyűlés vége: adótartozás, népnevelés, bortizedi perügy, börtönök elrendezése ’s dolgoztatóház, gazdasági ’s gyárvéd-egylet, koldulás-törlesztő intézet, készülő terv kis—dedovó-egyesület-létesitésre ; igazolás és czáfolat válaszul a’ p. Hírlapnak; énekiskolai vizsgálat. Aldunai tartományok (Szerbia egészen elzárkózik, oláhországi fejedelemválasztás, zimonyi érdekes tudósítások) Spanyolország, (a’barcelonai levéltár nagy részben megsemmisült , két guerillavezér agyon lövetett; a’ cortes csakugyan feloszlatva.) Anglia (az angol hajóhad mostani ereje; a’ közvetlen kereskedés Chinával már megkezdeték.) Francziaország(a’ rabszolgaság megszüntetésének ügye Abdelkader hanyatlik; trónbeszéd. Értesítő. — Magyarország, és Erdély. A cs. ’s apost. kir. felsége folyó hurikán a’ kalocsai főkáptalannál Wagner Ferencz olvasókanonokot nagypréposttá, Girk György éneklőkanonokot olvasókanonokká, Kein Jakab őrkanonokot éneklőkanonokká, Nehiba János bácsi prépostot őrkanonokká, Szathmáry Antal öregebb mesterkanonokot bácsi préposttá , Zombory János ifjabb mesterkanonokot idősebb mesterkanonokká, Bedcsula Tamást pedig ifjabb mesterkanonokká méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. — Ő cs. ’sáp.kir. felsége Szabó József kis-kunsági kapitányt magyar czimeres nemeslevéllel diszesiteni, Szobovics József pozsonymegyei aljegyzőt pedig a’ am. magyar kir. helytartótanácsnál tiszteletbeli fogalmazóvá kinevezni legkegy. méltóztatott. Ő es. ’s apost. kir. fölsége Müller József m. kir. udv. kamrai számtisztet ugyanott számtanácsossá méltóztatott legk. kinevezni. — [Jótékonyság.] Ö cs. ’s apost. kir. fölsége méltóztatott 1842ki december 21én kelt legkegyelmesebb kir. határozatánál fogva a’ múlt évi sept. 5ki tűzvész által megkárosodott Besztercze sz. k. város lakosainak, ezen szerencsétlenség némi enyhítésére, saját legfelsőbb pénztárából két ezer forintból álló summa pénzt kiosztás végett leküldetni rendelni. Melly segedelempénznek a’ legszegényebb sorsú megkárosodott lakosok közt czélszerű eloszlása, amígy kir. kormányzó gróf Teleki József ur által egy különösen e’ végre Beszterczén rendelt biztosság kötelességévé tétetett. A’ magyar kir. udv. kamra a’ pesti kir. 30ad hivatalnál Krieghammer János gátai (gattendorfi) 30adost helyettessé, ’s Mán Antal a budai urad. ellenőrködő írnokot pénzszedővé alkalmazá. — Wesselényi és Kossuth. 1. Ha Wesselényinek őszinte barátja többé nem vagyok, ’s magasb czélom sincs, mint teljes világba állítva látni Kossuth Lajos éretlenség-és tapintatlanság-teli lényegét, minek eltakargatásában ő azonban olly nagy mester, csakhogy hiába kitör kitör biz az néha , akkor a’ Pesti hírlap 205 ik számában felhozott nyilatkozatát a’ megnevezett ’s általam szakadatlan tisztelt régi barátomnak olly kevéssé érintem de csak egyetlen egy kis szóval, valamint Kossuth Lajosnak ahhoz ragasztott ,verdictjét (!?) sem mustrálom bár legtávolabbrul is.—A’ Pesti hírlap 205dik számában előforduló ikernyilatkozat, mint áll, minden legkisebb hozzájárulás nélkül, maga magától feltár minden józanabb magyar előtt egy, habár felelte epesztő de azért tán nem kevésbbé tanulságos látványt. Kezébe fogja ő természetesen venni—mert alkalmasint nincs magyar, ki lefolyt tizenöt, húsz évi honi küzdelminknek tanúja volt, ’s kit az ellenem gördített hírlapi óvás és tanúbizonyság közelebbről távolabbiul ne érdeklenek kezébe Veendi, mint mondom , az éretlen , vagy legalább minden esetre idő előtt, t. i. mult évi december Ildikán született ivadékot,’s kezébe veendi egyszersmind ugyanazon évi november 27ikén elszavalt, de nyomtatásban csak december 26ikán megjelent, és ekkép teljes ’s kétségbe nem vehető világosságba nyolcz nappal később állított academiai előadásomat, és ezeket egybe fogja hasonlítai. ’S mit fog látni, mit fog tapasztalni? Nem kevesebbet, hanem hogy nem vonakodik barát a’ legszigorúbb anathemát kiáltani régi, ’s mondhatom hű barátja fejére; ’s egy rögtönző nem kétkedik több mint tizenhét katonai és tizenhét polgári évet szeplőtlenül leélt hazafi homlokára minden tartalék nélkül sütni a’ legocsmányabb hazafitlanság bélyegét, minekelőtte egyik vagy másik előtt nemcsak eldönthetlen igazságilag, de csak félig meddigi valósággal is ismeretes lett vala előadásom; mi a’ hírlapi két adatbul ’s előadásombul, ha összeillesztetnek, minden tagadást lehetetlenné tevőleg önként kisül, hogy t. i. megelőzte az Ítélet—mint valóban egész nyolcz nappal meg is előzte — a’ teljes bizonyosságba állított tényt. Mi egyébiránt minden elfogultján előtt minde’ nélkül is kisül; mert olvassa csak bárki előadásomat hideg vérrel el, ’s fogja-e mondhatni, hogy a’ kettős vád ’s ítélet illik rá? Valóban borzasztó. Ámde ha illenék is rá, nem kivánhatja-e barát, ’s nem követelhetem-e én mint hazafi bármilly magyartul azt, hogy legalább annyi méltánylattal, annyi igazsággal viseltessék irántam , mint a’ mennyit a’ legaljabb bűnös, a’ legszennyesb rabló is megkívánhat okvetlen, hogy t. i. őt legalább addig el ne ítéljék, addig ki ne végezzék, mielőtt a’ vádtények teljességgel leleplezve nincsenek. ’S hogy még ennyire sem valék méltó, bizony mondom, szomorú; és én tán több joggal, mint ellenem történt, sóhajthatnék ekkér fel: a szegény haza, a boldogtalan nemzet, hol így alkalmazzák—a’ barátnak igazirul hallgatok—az emberiség jósait! Miután azonban sem barátságos érzelmim, sem hűségem Wesselényihez éppen nem változtak, Kossuth Lajos személyénél pedig sokkal magasbra állítom nemcsak honunk ügyét, hanem azon viszonyt is, mellyben egykor Wesselényivel állok, kötelességemnek tartom, kivált miután Wesselényi felszólalt és ekkér én sem vagyok köteles hallgatni többé, hogy most és más alkalommal is őszintén kizártam—mert ez igen sok világosságot fog hozni azon súrlódásokra, mellyekbe most legújabban bocsátkozom, ’s mellyekbül alkalmasint olly sebesen ki nem bonyolódom.— „Mi hozott legyen Wesselényit és engem össze, ’s milly lánczolat szövé létünket keresztül; ’s viszont mi szakíta ezt ketté ismét, és miért nem maradt a’ barátságénál egyéb kötelék köztünk fen. Wesselényivel ezelőtt huszonhárom évvel találkoztam legelőször Debreczenben. Lángoló hazaszeretete, magasztos felfogása, és bizonyos varázs, mellyet annyiakra gyakorol, majd elbájold keblemet. ’S miután szívemben napról napra erősödött azon hit, hogy az ember csak annyit ér, a’ mennyi hasznot hajt embertársának, hazájának, ’s ez által az egész emberiségnek, Wesselényi is érzett vonzalmat felém, ’s tán azon okból is, mert számos uraim , hosszabb tapasztalatim után én sem itélék a’ dolgokrul éppen mindennapi alacsony szempontilag; és így jön, hogy csakhamar a’ legőszintébb barátság és leggyöngédebb méltánylat lánczolata szövé egybe létünket, melly részemről azóta soha legkisebbé nem is gyengült meg. Mindketten pirultunk hazánk hátramaradt vérünk olly annyira elaljasodott léte fölött, ’s mindketten érzünk magunkban kimondhatlan vágyat, habár csak egy mákszemmel is járulhatni honunk, vérünk ápolásához. „Ápolásához“ mondom, mert azon időkben, mikor barátságunk keletkezett, vérünknek nem felemelése, nem feldicsőitése volt napirenden még, hanem „megmentése“-----azon zordon időkben, mellyeket, noha éltemnek férfi tavaszkorát olly bár télién akkor éltem, soha nem kívánok vissza többé; mert mind nemzetiségünk legerősb záloga honi nyelvünk, mind alkotványunk,’s tán leginkább azért, mert rútul elhanyagolák eldődink azt, lánczba verve és elnyomatva, porban hevert. Bejártuk egymással Német- Franczia- és Angolország nagy részét; ’s valamint tágultak isméretim, nézetűn, sőt mondhatom, tágult lelkem azon érintkezés által, mellyben a’ legnemesb , leghűbb kedélylyel valék naponta, mit soha nem változó hálával mindig el fogok ismerni; úgy Wesselényi sem lett—lélekismeretem legalább így vigasztal — ismeretségem és társaságom által bármi tekintetben is rész ember. A milly gyönyörű pillanatokat tölténk egymással , mikor tele a’ legkinosb epedéssel fel-feltünék néha előttünk reménysugár, hogy tán még sem fognánk mi magyarok lenni a’ civilisationak egyedüli számüzöttjei, hanem ránk is fogna tán bekövetkezni még idő, mikor sajátságos lényegünkben kifejtve, mi is, habár kisebb körben, még is díszteljesen fognánk állni a’ civilisált nemzetek fénykörében.—Egészen elérzékenyülve érzem magam, ha éltemnek ezen keserédes pillanatira emlékezem vissza, mikor a’ külföld és kivált Brittannia nagyságát kimondhatlanul irigyelve, mindinkább megismerkedénk azon lelki kéjekkel, mellyek angyali harmóniában sugarák, hogy anyagi örömek vadászata, bármilly csábteliek lennének is azok, ’s mellyekbe fájdalom annyi magyar merült, még korántsem oltanák azon szomjat el, mellyet minden magasb czél után sovárgó hord keblében; hanem hogy e’ szomjat egyedül azon őszinte közmunkásság enyhíthetné valódilag, mellyhez képest, családi kötelességeit szigorún bevégezve, bármilly kis körben mindenki tehetsége szerint járulna, és buzogva hordana hacsak egy parányit is vérének, hazájának, és ez által az emberi nemnek javához és feldicsőitéséhez. És e’ nézet, e’ hangulat annyira azonítá magát egész lényegünkkel , hogy eltökélők magunkban, ’s minden kötés vagy éppen titok nélkül—mert minek oda kötés, hol minden csepp vér kezes; vagy titok, hol inkább kérkedésre, mint pirulásra volna ok?—hogy mi ketten, ha senki más, szigorun el fognánk járni, bár sikerrel bár nem, hazafius kötelességinkben, a’ mennyire azt körülményink és nem egészen egyenlő állásunk— minthogy ő minden szolgálaton kívüli, én pedig katona valék — csak engedni fognák. És ekkér erősödött napról napra, valóban sem kisded hiúságtul, sem önző hajlamoktul el nem jutított szövetségünk.—Nem lehet ez alkalommal, e’ hírlap szoros határai között czélom, mind azon részletekbe bocsátkoznom , milly módon gondoltuk, ha így mondhatni, „respectiv tehetségünket lehető legmagasb kamatokra adni ki,amihez képest azon vagyunknak: „vérünket és honunkat aljas állásából kiemelve látni/ némi sikere és látszata is legyen; mindezen részletekbe, mondom , most nem bocsátkozhatom, annyit azonban ez alkalommal is állíthatok, hogy sem Wesselényiben , sem bennem nem lappangott dynastiánk ellen de legkisebb olly érzet is, mellyet bár a’ legkajánabb indulat hüllenségi színbe és szagba állíthatna, és melly miatt ekkép Wesselényinek vagy nekem bármilly távolrul is takargatásra vagy napfénykerülésre lehetne okunk. Czélunk, túlszerénység nélkül mondhatom, ,nemes és hozzánk illő volt.