Jó Egészség, 1936 (27. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1-2. szám

Jó EGÉSZSÉG Hogyan képezzük a magyar orvosokat?*) Írja: Dr. VEREBÉLY TIBOR egyetemi tanár Az eddig élt legnagyobb orvosok egyike, Virchow Rudolf a múlt század közepén két tétellel indította útjára azóta világhírűvé lett folyóiratát. Az első szerint „orvosnak csak az nevezhető, aki ténykedése egyetlen céljának a gyógyítást tekinti“. Ő maga mégis a század végén egész munkásságával a beteg­ségek megelőzése, a praeventio felé fordult, hogy — azt hiszem — fenti meghatározását ma ő is úgy mó­dosítaná, hogy az orvosi működés feladata „az em­ber legdrágább kincsének, az egészségnek megóvása“. Viszont az ő munkája igazolta legfényesebben azt a második tételét, hogy az orvosi gyakorlatban a ve­­zetőszerep a tudományt illeti meg, amelynek tovább­­építésében az egyéni tapasztalat csak szigorú el­bírálás alapján értékesíthető. A gyógyítás és megelőzés kettéoszlása a beteg­ségek lényegébe nyert pontosabb betekintésnek követ­kezménye. Kiderü­lt ugyanis, hogy minden betegség a létért való küzdelemnek egy-egy felvonása az élőlény és a környező külvilág között, amely az ő legkülönbözőbb erőivel tör az élet pusztítására, megzavarására. Az élőlény az orvosi gyakorlatban az ember maga, a földi élet évmilliós fejlődésének ez a bámulatos ter­méke. Minden ember voltaképpen csodákkal, rejtel­mekkel teli külön kis világ, amelyben sok milliárd sejt él harmonikus életet, s adja meg együttműködé­sével az egyéni létnek különleges jellegét. Az ember örökségként magával hozza a földi életre mindazt a jót és rosszat, amit elődeinek végtelen sora a küzdel­mekben összegyűjtött s hozzáadja azt, amit alkalmaz­kodása révén maga szerezni képes. Hogy a fejlődés folyamán a földi élet első sejtes eleméből végül is az ember keletkezhetett, az élő anyag ezen öröklő és szerző képességén kívül abban leli magyarázatát, hogy a soksejtű lényekben az egyes elemi életműkö­déseket, az alak megtartását, mozgását, az érzést, a táplálkozást, kiválasztást és fajfenntartást külön e célokra berendezett sejtcsoportok vették át. Ezek azután egy irányban továbbfejlődve, tették lehetővé az említett életműködések azon tökéletesedését, amely az embert jellemzi. Az egyénben az egésznek harmó­niáját a mindent átáramló vér és a mindent behálózó idegrendszer biztosítja. A vér vegyi anyagokat szál­lít, amelyekkel táplálja, tisztítja, munkájukban irá­nyítja a sejteket; az idegrendszer vegyi és physikális ingereket közvetít, amelyekkel a sejtek működését szabályozza, csökkenti vagy fokozza szükség szerint. A vér minősége, az idegrendszer érzékenysége és a sejtes elemek ingerlékenysége, mint az embernek alkata (constitutiója) jellemzi az egyes egyént s megszabja nemcsak életének, hanem betegségének is sajátosságát. Mindenki úgy él és úgy betegszik meg, ahogyan azt az ő egyéni alkata előírja: életet és be­tegségeket megismerni, az utóbbiakat gyógyítani csakis az egyénnek tanulmányozása alapján, vagyis individualizálva lehet. Ez a gyógyítás alaptörvénye. Élet általában csak a külvilágnak bizonyos be­állítottsága mellett, más szóval bizonyos életfeltételek közepette lehetséges. Az ember életéhez: levegő s abban bizonyos mennyiségű oxygen, bizonyos magas­ságú légnyomás, villanyos feszültség és hőfok, meg­határozott mennyiségű és minőségű táplálék s az szükséges, hogy más idegen élőlények az élet feltéte­leit el ne rabolják. Ha a feltételek valamelyike hiány­zik, az élet megszűnik, bekövetkezik a halál, ha a feltételek valamelyike megváltozik, az egészséges élet átmegy a betegbe, anélkül, hogy a kettő között éles halál­ volna vonható. A praeventio feladata az életfeltételeknek olyatén beállítása, amely az egész­ség és élet fenntartásához megkívántatik, függetlenül az egyéntől, az emberi élet gondozása céljából álta­lában. Ez a megelőzés alapelve. Kettős munkakör ez, amelynek szálai átszövik a magánélet legbensőbb vonatkozásait épúgy, mint a családi, társadalmi, nemzeti és állami lét alapkérdé­seit, amelyben a szorosan vett gyógyításon kívül egyre jobban előtérbe nyomulnak a népegészségügy, az eugenika, a sport és az igazságszolgáltatás orvosi vonatkozásai. Méltán és jogosan vetődik fel a kérdés, miképpen készül az orvos hivatására, hogy ezekre a lenyűgöző, felelősségteljes, sorsdöntő feladatokra vállalkozhassék? A kérdés helyes megfeleléséhez mindenekelőtt az a kettős értelmezés tisztázandó, mely az elmélet és gyakorlat fogalmi körülhatárolásában fennáll, asze­rint, hogy az egyes tudományszakok megjelölésére, illetve az oktatás technikájára vonatkozik. Elméleti tárgyaknak szokás nevezni azon alapvető tudomá­nyo­­kat, amelyek általánosságban, tehát az egyéntől el­vonatkoztatva foglalkoznak az életfolyamatokkal, el­lentétben a gyakorlati, vagy klinikai szakmákkal, amelyeknek tárgyát az egyéni élet, az egészséges és beteg emberi élet nyilvánulásai. Ezzel szemben elmé­leti oktatásról beszélünk ott, ahol a tanulónak magá­nak a részvétele kimerül az előadás hallgatásában és a bemutatottak szemléletében, a gyakorlati oktatás viszont ott kezdődik, ahol a tanuló mint aktív tényező vesz részt a tananyag feldolgozásában. Két példa könnyen megvilágítja az elmondottakat. A bonctan a köztudatban is az elméleti orvostudományok közé tartozik, de elsajátításához az előadásokon kívül múl­hatatlanul szükségesek a bonctani gyakorlatok, ame­lyeken a hallgató a testrészek felbontásával maga foglalkozik. A sebészet viszont kifejezetten gyakor­lati szakma, amelyben a jártasságot csakis a szemé­lyes ténykedés szerezheti meg a vezető elveket, a le­hetőségeket azonban itt is elméleti előadásokból is­meri meg a hallgató. Ez a kettős tagolás végighúzódik az orvosképzés egész tervezetén, amely folytonos módosításaival, át­alakulásaival alkalmazkodik a tudomány haladásá­hoz. Nem merev kikristályosodott rendszer, hanem élő szervezet ez, amelyet az élet megismerésének el­mélyülése irányít. Némi megszorítással általában azt a tételt állít­hatjuk fel, hogy az egyetemi évek teremtik meg azt az elméleti alapot, amelyre azután a gyakorlati tudás felépíthető. Az utóbbi a gyakorló évvel, mint nevezik, cselédkönyvezéssel veszi kezdetét, a klinikai, kórházi gyakornoki években éri el tetőfokát, hogy azután a­ ­­ Rádióban tartott előadás.

Next