Jó Egészség, 1937 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1937-01-01 / 1-2. szám
J© iOiSZSi© Fertőzéses szembajokról Írta: Dr. Szentlőrinczi LIEBERMANN LEÓ egészségügyi főtanácsos, egyetemi tanár, szemészfőorvos*) A bajt jobb megelőzni, mint gyógyítani. Hogy milyen bajokat lehet és hogyan lehet megelőzni, ezt tanítja a hygiene. Ebben a célkitűzésben, mihelyt a részletek vizsgálására kerül a sor, a hygiene kapcsolatba jut minden orvosi szakmával, vagy fordítva is mondhatjuk: minden orvosi szakmának vannak hygienikus vonatkozásai. Ezeket a vonatkozásokat helyesen megítélni csak az illető orvosi szakmában való jártassággal lehet. Ilyen értelemben kell foglalkoznunk a szemet veszélyeztető bajok és ártalmak vizsgálatával és azoknak miként való megelőzésével is. Ha a szemorvos gondolatban végigvonultatja maga előtt azoknak a szembajoknak a sokaságát, melyekkel napról-napra dolga akad, és azt a kérdést teszi fel magának, hogy mit lehetett volna, mit kellett volna tenni, hogy ez vagy az a baj ne keletkezzék, arra az eredményre jön, hogy nagyon sok baj megelőzhető volna. Ezek közé tartozik a fertőzéses szembajok nagy része is. Az ellenük való védekezést, mint minden hygienikus feladatot, két különböző szemszögből lehet tekinteni: az egyéni védekezés és a közegészségügyi óvóintézkedések szemszögéből. Természetes, hogy mind a két irányban arra kell törekedni, hogy minden megtörténjék, ami lehetséges. Ám nem minden lehetséges, ami kívánatos volna és nem minden történik meg, ami lehetséges volna — ez éppenséggel nemcsak a most tárgyalandó dolgokra vonatkozik! A fertőzéses szembajok nagy csoportját ketté kell választani, mert kívülről is érhetik fertőzések a szemet, de a szervezet belsejéből is. Az előbbiek továbbfertőznek, az utóbbiak nem. A kívülről a szembe jutó fertőzések nagy része elkerülhető egyszerű tisztasággal. Valamennyi nem. Mert ha, teszem, a szél az ucea-szemét porát fújja a szembe, azon is lehetnek olyan fertőző csírák, melyek gyulladásos betegséget okoznak a szem kötőhártyáján vagy szaruhártyáján. Mégis, ezek a ritkább okai a fertőzésnek és nem véletlenség, hogy a fertőzéses szembajokat legnagyobb számmal ott látjuk, ahol a tisztaságot elhanyagolják. Ám nem kell csak a szó köznapi értelmében vett durva tisztátalanságra gondolni, mert tisztátalanság hygienikus szempontból az is, ha valaki a tisztának látszó ujjával, de amellyel előbb mindenféléhez hozzányúlt (pl. olyan helyen, ahol sokan fordulnak meg), megdörzsöli a szemét. Nem is szükséges, hogy éppen valamilyen fertőző szemgyulladás váladéka ragadt legyen a kezére, elég, ha az pl. nátha váladéka, mert a szemen gyakran gyulladást okoznak olyan csírák is, melyek másvalakin nem éppen a szemet betegítették meg. A szabály egyszerű: a szemhez egyáltalán csak tisztára megmosott kézzel vagy tiszta kendővel szabad hozzányúlni. De amilyen egyszerű ez a követelés, olyan megvalósíthatatlan ott, ahol a tisztára mosott kéz jóformán ismeretlen fogalom, vagy ahol tiszta zsebkendőről is hiába beszélünk annak, akinek zsebkendője egyáltalán nincs. Ez az oka annak is, hogy a szemre borzasztóan veszélyes kankós szemgyulladás olyan gyakran fordul elő a magukat nem gondozók, a legelemibb tisztaságot is elhanyagolók közt s oly ritkán a tisztaságra szokottak közt, holott pedig a baj forrása, a kankó, sajnos, az utóbbiak közt sem ritka. Ugyancsak ez az oka annak, hogy a trachoma, ez a hazánkban annyira elterjedt súlyos szembetegség, majdnem kizárólag a legszegényebb néposztály baja, ahol a lakások zsúfoltsága s a tisztaságról való fogalmak teljes hiánya, a fertőzés továbbterjedése elleni minden óvóintézkedést eleve lehetetlenné tesz azokon a vidékeken, ahol a baj egyszer már befészkelte magát. Műveit ember csak nagyritkán kap trachomát, s ha mégis, az nem szokott súlyossá válni, mert kezdettől fogva gondosan kezelik. Bizonyságául annak, hogy ez a betegség csak azért makacs és csak azért kipusztíthatatlan, mert maguk a betegek nem törődnek vele, későn, nagyon elhanyagolt állapotban mennek vele orvoshoz s azután, ha a gyógyításnak annyi hatása mutatkozik, hogy a kellemetlen érzésektől nagyjából megszabadulnak, ismét elhanyagolják. Tagadhatatlan azonban, hogy ez nagyon sokszor nemcsak az intelligencia hiányán, hanem leküzdhetetlen anyagi és egyéb akadályon múlik, főleg azon is, hogy a vidéken kevés a szemorvos, faluhelyen pedig, ahol szakorvosok egyáltalán nincsenek, mert nem találnának megélhetést, a gyakorlóorvosok mindenhez inkább értenek, mint a szembajokhoz. Úgy, hogy a trachoma akadálytalanul pusztít és fertőz tovább, legfeljebb meg-megszakítva pár heti kórházi kezeléssel, amikor már egészen tűrhetetlennek érzik. Nagyon kételkedem benne, hogy belátható időn belül lényegesen megjavulhatna ez az állapot. (A kérdés legjobb megoldása véleményem szerint az volna, ha az utazó trachomaorvosok számát annyira szaporítanák, hogy a veszélyeztetett vidékek teljesen el lennének velük látva és ha ilyenekül csak kitűnően képzett szemorvosokat alkalmaznának. De hát díjaznák-e az ilyen állásokat fgy, hogy azokra kitűnően képzett szakorvosok vállalkoznának?) * Térjünk át a belső fertőzésekre, mint amelyek szintén gyakori okai szembajoknak A két leggyakoribb idült fertőzéses bajra gondolok itt, a gümőkórra vagy tuberkulózisra és az ú. n. vérbajra, a syphilisre. A gümőkórnak tudvalevőleg van egy előstádiuma a gyermekkorban és a fiatalkorban, a görvélykór vagy scrofulosis. Nem mintha minden gümőkórt görvélykóros jelenségeknek kellene megelőzni, de igen gyakran így mutatkozik a gümőkóros fertőzöttség először s már ekkor okoz, bizonyos egyéb bajokon kívül (nyaki mirigyduzzanatok, torok- és orrbajok, bőrbántalmak az arcon és fejen, stb.) igen jellegzetes, makacs és folytonos kiújulásra hajlamos szembajt. * Az Országos Közegészségi Egyesületben tartott előadás nyomán.