Jóbarát, 1969 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-09 / 41. szám
A TERMÉS NAPJA Gazdag volt ez a nyár is. Adakozó kedvűek voltak a búzamezők, bőséges termést kínálnak sokfelé a burgonya- és kukoricaföldek, a veteményeskertek, a szőlősök és a gyümölcsösök. Az immár hagyományos ünnepnapon — október első vasárnapján — a nyár gazdag ajándékát, a megművelt földek, a gondozott lankák szép termését ünnepeljük. Egyben köszöntjük a mezők dolgozóit is, akik kora tavasztól késő őszig ott szorgoskodnak a földeken. Sokszor fárasztó és nehéz a munkájuk, még akkor is, ha ma már gépek regimentje segíti a földművelőket. Tőlük, az ő szorgalmuktól, fáradságos munkájuktól is függ az év kenyere, az év gazdag termése.... Országszerte minden városban, nagyobb községben megrendezték az idén is a termésnapi ünnepségeket: kiállítással egybekötött vásárokat tartottak. A főváros környéki falvak lakói Bukarest nagyobb piacain mutatták be termékeiket. Az Oborpiacra ellátogattak pártunk és államunk vezetői is, végigjárták a mezők terméséből rendezett kiállítás minden részlegét. Ceauşescu elvtárs meleghangú szavakkal köszöntötte az idesereglett fővárosi és környékbeli dolgozókat. ÚJRA MEGNYÍLTAK AZ EGYETEMEK KAPUI Az ország több mint 150 000 fiatalja ismét átélte az egyetemi év megnyitásának napját. Újra benépesedtek az előadótermek, laboratóriumok... Október elsején az ország tizenhét egyetemi központjában ünnepi hangulat uralkodott. Az első napon még nincs előadás, nincs jegyzetelés, teljesen felhőtlen az első nap minden esztendőben, de nem gondtalan: diákjaink tudják: komoly munkás egyetemi év következik. A tudatos felelősségvállalást fejezte ki a Romániai Diákegyesületek Szövetsége Tanácsának nemrég megtartott plenáris ülésén megszövegezett, Nicolae Ceauşescu elvtárshoz intézett távirat is, mely ezekkel a szavakkal fejeződik be: «Megfogadjuk a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának és személyesen Önnek, szeretett és tisztelt Ceauşescu elvtárs, hogy mi, az ország öszszes egyetemistái — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — erőnket nem kímélve fogunk dolgozni és tanulni, a szakmára és az életre való alapos felkészülésben fogjuk gyümölcsöztetni az erőfeszítéseket, melyeket népünk azért fejt ki, hogy kedvező körülményeket teremtsen annak érdekében, hogy a szocialista nemzetgazdaság, tudomány és kultúra érdemes szakembereivé képezhessük magunkat.» A diákélet e hagyományos eseménye ma már az ország jelentős kulturális-tudományos mozzanata is egyben. A fővárosban az egyetemi év ünnepélyes megnyitásán — élén Nicolae Ceauşescu elvtárssal — megjelentek a párt- és államvezetők. A bukaresti diákok lelkesen köszöntötték körükben Ceauşescu , elvtársat és a magas rangú vendégeket. Újból kinyilvánították szeretetüket és ragaszkodásukat pártunk és államunk vezetői iránt. OKTÓBER 12-ÉN A KŐOLAJIPARI DOLGOZÓKAT KÖSZÖNTJÜK Ők hozzák felszínre a föld mélyéből a folyékony «fekete aranyat», és a petrokémia óriási laboratóriumaiba terelik; ők, a kőolajipari dolgozók tisztítják meg a föld e kincsét a salaktól, és ezernyi formájában állítják az emberiség szolgálatába... Szondaerdők régiója fogad bennünket sokfelé az országban, Olténiában, Argeş és Ploieşti vidékein. A karcsú fúróberendezések egyike-másika 6000 méternél nagyobb mélységbe is lehatol. Mélyfúró szondáink külföldön is keresettek, elismerést, tekintélyt szereztek országunknak. Kőolajipari dolgozóinkat is bent ismerik sokfelé, az ország határán túl is. Meleg szeretettel köszöntjük őket, kívánunk nekik további sikereket, erőt, egészséget. A Német Demokratikus Köztársaság lakosai október 7-én ünnepelték a köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóját. Felvételünk Berlin egyik utcarészletét ábrázolja. (Előtérben egy hirdetőoszlop) s z L R O z s A • Emléktáblával jelölték meg Kolozsváron a Szabadság tér 20. szám alatti házat. Itt szállt meg 1902. október 14-én Fadrusz János, a híres szobrász, világhírű alkotásának, a Mátyás-szobornak ünnepélyes leleplezése napján. E • A Masinexport külkereskedelmi vállalat nemrég szállította le a két utolsó 2100 lóerős villanymozdonyt Lengyelországnak abból a 40 mozdonyból, amelyet az exportszerződés előírt. Ugyanakkor a vállalat újabb szerződést kötött Bulgáriával 1250 lóerős Diesel-hidraulikus mozdonyok gyártására. • A híres párizsi műemlék, az Eiffel-torony igazgatósága engedélyt kért a városi hatóságoktól, hogy műanyagból 200 méter hosszú sípályát építhessen a torony 57 méter magas első emeletétől a földig. A tervek szerint korcsolyapályát is létesítenek a torony alatt és miniatűr helyi üdülőt az első emeleten. • Aradon megtartották «Az ügyes kezek» országos vetélkedőjének döntőjét, amelyen az ország valamennyi textilgyárának több mint 100 legügyesebb, legszorgalmasabb fiatal fonó- és szövőnője vett részt. IV I II