Jóbarát, 1970 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1970-01-29 / 5. szám
A lupényi bánya, az ország legnagyobb kokszosíthatószén-kitermelése, munkaközössége már az idén túlszárnyalta vállalásait. Az eredmény öt frontfejtés teljes gépesítésének, valamint a körültekintő üzemszervezésnek tudható be. Képünk a lupényi bánya egyik fő tárnáját mutatja be. Innenonnan • Emberemlékezet óta nem volt ilyen nagy szárazság Tokióban. Több mint 40 napja nem esett eső, s a szárazság következtében számos tűz ütött ki. 13 ember életét vesztette. • A franciaországi Laverában olyan üzem kezdi meg működését, amely kőolajból «húst» állít elő. Az üzem évi termelése 16 000 tonna birkatokány, sülthús és mártásos csirke lesz.Mindez kőolajban tenyésztett élesztőből készül. E készítmények íze tökéletesen hasonlít a természetes termékekéhez. Egy kiló kőolajélesztőből azonos menniségű «hús» állítható elő. • Különcködésének áldozata lett egy 60 éves malmöi lakos, szobáját plafonig megrakta régi újságokkal. Amint a vizsgálat megállapította, egy éjjel rádőlt az újsághalom és megfulladt alatta. • Kairóban megjelent arab nyelven Dante La Divina Comedia (Isteni színjáték) művének utolsó része, A paradicsom. Hasszán Oszmán csaknem 30 évig fordította a remekművet. » Nem mindennapi tüntetés volt Velencében. Mintegy 500 személy, főként halászhajóval és bárkával «vonult fel» a híres Canale Grande-n. Az ellen tiltakoztak, hogy Velence harmadik ipari negyedének kiépítésével veszélyeztetik a város létét. Az új negyed létesítése közelebbről a halászok és a kiskereskedők érdekeit érinti . Egy angol kutatóintézet új típusú írógépet szerkesztett. A gépen nem az újakkal kell írni, hanem szemmel. A gép villamosárammal működő billentyűit, függőlegesen helyezték el és egy villamosszem hozza ezeket működésbe. Ahhoz, hogy a betűt «leverjék» egy fénysugarat kell rávetíteni. Ezt egy szemüvegre szerelt parányi lámpácskával lehet megvalósítani. A szemüveg tulajdonosa könnyű fejmozgatással hozhatja mozgásba a gépet. A Pitesti-i gépkocsiüzemben nemrég megkezdték a Dacia- 1300 autók gyártását. Részlet a Dacia-1300-as szerelőosztályáról A 62 éves Henri Martinét ezelőtt 30 évvel tette meg először egymotoros repülőgépen a Noumea-Párizs útszakaszt. Most egy «öreg» Caudon-Renault fedélzetén felesége társaságában újra megteszi az említett utat. Felvételünk a Mitry Mory repülőtéren készült NAPTÁR 1943. január 28-án jelent meg illegálisan a România Liberă hazafias lap. Ezelőtt 25 éve, január 26 és 30 között került sor a Romániai Szakszervezetek első törvényes kongresszusára. Január 30-án lesz 35 éve, hogy a sziguranca meggyilkolta Minschi Lajost a romániai munkásmozgalom kiemelkedő harcosát. 1933 február 1-én a Román Kommunista Párt vezetésével harra keltek a prahovavölgyi kőolajmunkások. Lenin szülővárosának könyvtára Uljanovszkban különösen sok emlék idézi Vlagyimir Dics Lenint, akinek századik születésnapjáról 1970 áprilisában világszerte megemlékeznek. Gyermekkorának utcája, az iskola, az ötödik pad az ablak melletti oldalon; egy faház, ahova a család akkor költözött, amikor Volodgya 8 éves volt. Benne az ő szobája: vaságy, egy fehér, mennyezetig érő kályha, az asztalon könyvek és iskolai dicsérő oklevelek, világtérkép.Mintha semmi sem változott volna, csak a papírok sárgultak meg egy kicsit... A 17/A számú ház a kezdetet szimbolizálja, ezért kapott helyet a most épülő Lenin-emléknegyedben. Ez az épületcsoport a Volga partjáról többemeletes, asszimetrikus, óriási márvány kockákból állt tömbnek látszik, s új arcot ad a városnak. A 36 méter magas épület 50 betonoszlopra épült A díszterem falait a Nagy Október eseményeit idéző mozaikok fogják díszíteni. A város fiát egy 8 méter magas márványtömbből kifaragott szobor idézi majd. A negyedben hatalmas könyvtárat rendeznek be, ahová összegyűjtik a világ minden táján megjelent Leninművek példányait. Mi kerül országunkból Lenin szülővárosának könyvtárába? Hazánk munkásmozgalmában a Lenin-művek tanulmányozásának, fordításának, kiadásának és terjesztésének, hosszú nemes hagyománya van. Már a század elején a hazai munkásmozgalom lapjai — mint a Románia Muncitoare, majd a Lupta Zilnică és a Lupta — közölték V.I. Lenin cikkeit, beszédeit és jelentéseit, amelyeket a munkásmozgalom nemzetközi összejövetelein tartott. Az elmúlt 25 esztendőben Lenin munkái több kiadásban, óriási példányszámban jelentek meg. A Politikai Kiadó ezekben az években közel kétszáz művét adta ki, közel 6 és félmillió példányban. Most, a centenárium tiszteletére —sok más kiadvány mellett — dokumentum-gyűjtemény jelenik meg, amely Leninnek a román munkásmozgalom képviselőihez írt leveleit tartalmazza. Külön tanulmány mutatja majd be a lenini eszmék terjedését hazánkban. Ezekből a kiadványokból, dokumentumokból számos példányt küldenek el Lenin szülővárosának könyvtárába. De nemcsak hazánkból, még sok országból érkezik majd ide, a közelgő centenárium alkalmából, hasonli küldemény. HÍRNEVÜNK a nagyvilágban Az olasz tv-nézők megismerkedtek Ion Luca Caragiale újabb művével, a Zűrzavaros éjszakával. A darabot Robert Mazzucco fordította olaszra és ugyancsak ő alkalmazta televízióra. Kölnben felavatták a nemzetközi biennális bútorkiállítást. Románia gazdag választékot mutat be: ebédlőket, hálószoba — és nappaliszoba berendezést, irodabútort A román termékek nagy elismerésnek örvendtek. Düsseldorfban román festészeti és grafikai kiállítás nyílt. A kiállítást nagyszámú közönség tekintette meg. A nyugat — németországi Braunschweig Tudományos Társaság, Gauss 1970 éremmel tüntette ki Elie Carafoli akadémikust, a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség elnökét. Budapesten megrendezték a Román Áru Hetét. Az eladással egybekötött kiállításon több mint 6 millió lej értétel román árut hoznak forgalomba.