Jogtudományi Közlöny, 1868

1868-01-05 / 1. szám

letét magának megszerezni, melyek a gondolható esetek különféleségéhez képest ítélőszéke előtt talán maholnap szóba jöhetnek. Ennek folytán tehát idegen törvények a belföldi birő előtt épen ugy szorulnak a perbeni bizo­nyításra, mint bármely más ténydolog, mert minden tör­vények szorosan véve ténydolgot képeznek kivétel nél­kül, miután azok fennállása csakugyan ténykérdés, csakhogy az állam saját törvényei más tény dolgok irá­nyában azon fölénynyel birnak, miszerint a törvényhozó hatalom által kihirdettetnek, az alattvalókat, a kiknek számára közhirré tétettek, kötelezik, s ezek egytől egyig, de főképen a birák, a kellőleg kihirdetett törvényeknek ismeretét maguknak megszerezni tartoznak; — mind­ezen ismejelek csak az állam saját törvényein találhatók fel, nem pedig a külföldi törvényeken is, minélfogva ezek csakis a puszta tények sorába tartoznak a perben, tények pedig nem vélelmeztetnek, hanem az állító fél által bebizonyitandók. E tekintetben csak azon külföldi törvények képez­nek kivételt, melyek a belföldi törvényhozás által saját állama területén is kihirdettettek, s mihez tartás, vala­mint tekintetbe vétel miatt a biróságokkal közöltettek, a mint ez leggyakrabban azon esetekben szokott meg­történni, hol egyes külállamok alattvalói irányában a jogszolgáltatás viszonyossága (reciprocitás), s e viszo­nyosságnak mi módoni alkalmazásba vétele van kérdés­ben^ — vagy azon okból is szokott megtörténni, hogy az idegenek azon gyakran igen nehezen előállítható bi­zonyítástól kiméltessenek meg, mily eljárást szokott kö­vetni saját hazájuk, — de meg szokott ez történni néha közvetlenül azon államérdekből is, nehogy az idegenek bizonyos jogok tekintetében itt belföldön kedvezőbb bánásmódban részesittessenek, mint saját honpolgáraink ugyanezen jogokra nézve részesittetnek az illető kül­földön. Ily esetekben a belföldi biró az illető külföldi tör­vényeket hivatalból tartozik ismerni épen ugy mint saját hona törvényeit, miután ezek csakis azon oknál fogva hirdettettek ki s közöltettek a saját törvényhozás által a bíróval, hogy ez a kérdéses külföldi törvényeket megismerje s előforduló esetekben alkalmazásba is vegye; ily esetekben tehát a belföldi birő előtt az illető kiilföldi törvény épen oly kevéssé bizonyítandó be, mint maguk a belföldi törvények. E nézet el van fogadva positiv törvények által is, névszerint az osztrák közönséges polgári törvénykönyv 33. §-ában, hol a következőket olvassuk: „Az idegenek, hogy a benszülöttekkel egyenlő jogot élvezhessenek, kétes esetekben tartoznak azt is bebizonyítani, hogy azon állam, melyhez tartoznak, az idevaló állampolgá­rokkal a kérdéses jogra nézve szintúgy bánik, mint sajátjaival." Ez alapból közvetlenül s világosan kitűnik azon sza­bály, miszerint az idegen jog bebizonyítandó, de igazol­ható abból azon imént emiitett kivétel is, melynek ese­tében idegen törvények az itteni biró előtt bizonyítást nem szükségeinek, miután e bizonyítás csak kétes esetek­ben kívántatik meg, már pedig nem lehet az idegen jog az itteni biró előtt többé kétséges ott, hol ezt a saját bel­földi törvényhozó világosan kihirdette. Az eddigiekből kitűnik, hogy idegen törvények a belföldi biró előtt bizonyítást igényelnek; — hátra van még azon fontos és gyakorlati tekintetben kétes, ennél­fogva nem kis mértékben vitás kérdés: mily bizonyítási eszközökkel lesz a kérdéses bizonyítás előállítható ? Miután a mondottakhoz képest idegen törvények minden más államok bíróságai előtt puszta ténydolgok­nak tekintendők, tehát ugy látszik, miszerint a perbeni bizonyítás átalános szabálya szerint a bizonyítási esz­közök minden közönséges nemei ugy, a mint azok apolg. törv. rendtartásban előfordulnak, a kérdéses bizonyítás előállítására használhatók is, a mennyiben erre a bebi­zonyítandó ténydolog természetéhez képest alkalmasak. Nem alkalmas bizonyítási eszközök azonban e tekin­tetben közönséges tanuk és műértők. Az előbbiek azért nem alkalmasak, miután itt nem valamely a közönséges érzékek által tapasztalható dologról s felismerhető tény­körülményről, hanem olyasmiről van szó, a minek felismerése és megítélése tudományos — t. i. jogtudo­mányi — ismereteket tételez fel, s ily tudományos is­mereteken alapuló bizonyítás esetében már nem közön­séges tanuk, hanem műértők — szakértők — általi bizo­nyítás esete forogna fenn 1). — De mű- vagy szakértők által sem állitható elő a kérdéses bizonyítás, legalább az osztrák és magyar törvénykezési rendtartás szerint nem; miután ezek, a bebizonyítandó tár^y természetéhez képest, csakis jogtudósok lehetnének, látleleteik tehát csak jogi véleményezések volnának (consilia iuridica, Rechtsgutachten).— De épen ily jogi véleményezéseket foszt meg az emiitett két törvényhozás minden bizo­nyítási erőtől, miután azokat a bíró által semmi figye­lembe sem véteti 2). Azonfelül az említett két törvény­hozás mü- vagy szekértők általi bizonyításnak csak oly tárgyak iránt enged helyt, melyeknek tulajdonsága és mibenléte csak egy, a bíróság előtt vagy valamely erre kiküldött birói tag előtt általuk szabályszerüleg meg­tartott szemle folytán ismerhető fel 3), a mi a felhozott esetre egyátalában nem alkalmazható; — miután pedig magánokmán>;ok annak bizonyítására, hogy valamely külállamban ezen vagy amaz törvény tettleg fennáll, a felek által nem állíttatnak ki, ennélfogva tehát a szóban álló bizonyításra nézve már nem marad fenn más bizo­nyítás, mint a beismerés, az eskü és a közokmányok. Ha az egyik fél az ellenfél által a perben felemiitett idegen törvény valóságát, létezését beismeri, ugy ezen be­ismerés által ez iránt épen ugy, mint minden más a per­ben felhozott ténydolog iránt, teljes bizonyítás lett elő­állítva, miután ugy a magyar, mint az osztrák törvény­kezési rendtartásban alapelv gyanánt van kimondva, hogy a biróság előtti beismerés minden ténydolog iránt teljes bizonyítást tesz, s az idegen törvényekre nézve, melyek, mint már láttuk, szintén a tény dolgok sorába tar­toznak, kivétel téve azokban nincs 4). A mi az eskü általi bizonyítást illeti, felfedezési és becslő-esküről, már ezen eskünemek sajátszerű irányzatá­nál fogva, melyhez képest az első bizonyos ingó vagyon­nemüek holléte 5), az utóbbi pedig valamely tárgynak, vagy okozott kárnak, vagy követelt elégtételnek egyébkint ki nem tudható mennyisége vagy Összege 6) iránt tétetik le, sem lehet szó a kérdéses bizonyításnál; épen oly kevéssé szólhatunk itt pótló esküről, miután \\X félbizonyitás nem létezik, mely ezen eskü által kiegészítendő volna, de nem is létezhetik 1). Ellenben a foeskü mint bizonyítási eszköz kétségenkivül helyt foglalhatna, ha az egyik fél, ki valamely idegen törvény létezését és a kérdéses per­beli esetrei alkalmazhatását állítja, jónak látná ez esküt megajánlani, vagy vele ellenfelét megkínálni, és ez az ajánlott főeskü letételét helybenhagyja, vagy a neki át­Alig. Gerichts-Ord. 187. §. - 1787. évi jan. 15-én kelt udv. ren­delet. — 1840: XV. tez. II. r. 100. 101. 102. §§. *) 1784. jun. 14. kelt udv. elhatározás. 3) Alig. Gerichts-Ord. 189—199. §§. - 1840: XV. tcz. II. r. 101. és 102. §§. *) Alig. Gerichts-Ord. 107. 108. §§. — Orszb. ért. 88. §. — 1840: XV. tcz. II. r. 95. 96. §§. 5) Alig. Gerichts-Ord. 219. 220. §§. — 1659. 43. 1655. 24. Dec. 6 de act. Fisci Reg. Dec. 1. ad obtin. succes. coram Tab. Reg. Dec. 6. 17. ad acquis. mobil. 6) Alig. Gerichts-Ord. 214—218. §§. - 1638. 27. 7) Alig. Gerichts-Ord. 212. 213. §§. — 1840: XV. tcz. II. rése, 103. 104. §§.

Next

/
Thumbnails
Contents