Jogtudományi Közlöny, 1874

1874-01-29 / 5. szám

Kilenczedik évfolyam. Budapest, 1874. január 28. SZERKESZTŐI IRODA: ÜLLŐI­ UT I-su­ sz., II. em. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KIADÓ­A NAGY-VÁRADI, KASSAI ÉS KOLOZSVÁRI HIVATAL : ELŐFIZETÉSI DIJ: félévre ... 6 frt negyedévre 3 „ A MEGRENDELÉSEK a kiadó-hivatalhoz intézendők. EGYETEM-UTCZA ÜGYVÉDI EGYLETEK KÖZLÖNYE. A kéziratok fV MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN. A SZERKESZTŐHÖZ TARTALOM: A biróságok reorganisatiója. Dr. Dárdai Sándor úrtól. — Adalékok a magyar keresk. törvénykönyv tervezetének bírálatához. Dr. Plósz Sándor, kolozsvári egyet. tanár úrtól. — Az örökösödési eljárás reformja. Zlinszky Imre, k. táblai pótbiró úrtól. — Egy váltó­végrehajtási eset. Simon Gábor, h.­ügyvéd úrtól. — Törvénykezési szemle. MELLÉKLET: Törvényjavaslat. 1-dik szám alatt. A biróságok reorganisatiója. IV. Előbbi czikkünkben kimondottuk, hogy jogreform­jaink alapját, jogoktatásunk rendszerénél kell megkez­denünk. Az eszmelánc­olat logikai kapcsolatánál fogva tehát mielőtt a jövőben követendő törvényhozási poli­tikánk tervszerűségére áttérnénk,­­ kénytelenek va­gyunk néhány szót koc­káztatni azon visszás helyzet fölött is, melyben a joggyakorlatot kereső ifjúságn­nk sínylik, és a­mely szintén káros befolyással, visszaha­tással bír egész jogéletünkre. Nem akarok arról szólani, hogy míg jogoktatásunk egyrészt pl. nyomorult perrendtartásunk és még nyo­morultabb bűnvádi eljárásunk előadására szoritkozik, és igy jogtanulóink az illető szakmák mai tudomá­nyos állásáról édes keveset hallhatnak; — addig ama tudományi belérték nélküli, tisztán gyakorlati tan­tárgyak, mintegy lucus a non lucendo, gyakorlati vo­natkozás nélkül adatnak elő. Ez mindkét irányban lé­nyeges hiánya ugyan jogoktatásunknak és nem is orvo­solható ott, hol az illető jogtanár szaktudománya sem terjed a tételes törvényen túl, a­mi pedig nem épen a ritkaságok közé tartozik fölötte nagy számú apró-cseprő tanintézeteinknél, melyek még könyvtárral sem rendel­keznek, — de remélhető legalább, hogy miután jelenleg Ausztriában is a külföldi egyetemek mintájára a gya­korlati tantárgyakra nézve semminariumok létesíttet­nek, nálunk is nem sokára fogják ezen intézményt „felfedezni". Eltekintve azonban mindettől a mi csak jogoktatásunk hiánya, — lássuk minő joggyakorlat kínálkozik az u. n. elméleti tudomány elsajátítása után az életbe lépő ifjúság részére, és mikép gondoskodik kormányunk a birói karnak nevelendő sarjadékról? Az elméleti vizsgák letétele után, — melyeknél mellesleg legyen mondva, az u. n. államtudományi tár­gyakra legcsekélyebb súly szokott fektettetni, — az illető számot vet nem annyira tanulmányaival és isme­reteivel, mint inkább kínálkozó connexióival, és a szerint az immár egymástól teljesen elválasztott közigazgatási vagy törvénykezési pályára adja fejét. A közigazgatási pályára csak a megyei nemesség szánhatja magát, mert a legközelebbi tisztújításig Soloni bölcseség sem törhet magának utat. Kénytelen tehát az illető, tiszteletbeli jegyzőséget, esküdtséget vagy ha családi származásának tekintélye úgy hozza magával, tiszteletbeli szolgabíró­ságot vállalni. E mellett ugyan kínálkoznék alkalom „önkéntes" gyakorlatra, ha csupán munkaképességé­nek igazolásával szerezhetne igényt jövőbeni alkalma­zásra, de nagyon jól tudja, hogy nem ezen úton kell a czélra törekednie, s ezért a tiszteletbeli hivatal csak kivételes esetben szolgál a gyakorlati előkészületre. Így aztán tanrendszerünk mellett alig számbavehető elmé­leti képzettséggel bíró és a gyakorlati routine-t teljesen nélkülöző tiszti­ kartól várjuk közigazgatásunk lendü­letét, mely vajmi csekély ösztönnel bírhat arra nézve, hogy a „nervus rerum" vagyis az állam létét biztosító adóügy kezelését is a megyékre bízzuk! Nem akarunk azonban tulaj­donképi tárgyunktól eltérni. Eddigi elté­résünk indokolásául pedig szolgáljon ama kapcsolat, melybe azt jogoktatásunk rendszerével hoztuk, miután azt mint közös kiindulási pontot kellett érintenünk már csak azért is, hogy feltüntethessük azon körül­ményt, miszerint ezentúl csak azok fognak a törvény­kezési pályára lépni, kik azt nem nobile officium-nak, hanem élethivatásuknak tekintik. Ez pedig inplicite magában foglalja azt, hogy bár a komolyabb törekvésű, de szegényebb középosztály fog arra szorulni. A kormánynak ezen nagy horderejű társadalmi jelenséggel okvetlenül számolni kell, hacsak azon ve­szélynek nem akarja kitenni törvénykezésünket, hogy maholnap ezen sor disant prókátorok országában qua­lificált bírákban hiányt szenvedjünk. Pedig már­is hi­ányt szenvedünk nemcsak alaposan képzett, hanem csupán „qualificált" vagyis a törvényszerű kellékeknek megfelelő bírói személyzetben. Ez bár­mennyire lehe­tetlenségnek látszassék,­­ mégis szomorú valóság és számtani biztonsággal állíthatjuk, hogy e hiány évről évre növekedni fog. Hogy a kormány már­is érzi a fentebb jelzett hi­ányt, legjobban kitűnik abból, hogy a gyakorlati bírói vizsgálatról oly javaslatot terjesztett a tör­vényhozás elé, mely a birói qualificatiót az ügyvédi qualificatiónál alább sülyeszti! Valóban bámulatos, hogy egy Pauler mikép juthatott ily gondolatra, mely az egész birói kar tekintélyét mélyen sértheti. Igaz ugyan, hogy az 1869. IV. tczikkben a gyak. birói vizs­gálatról szóló törvény alkotása provideálva van; de hogy ez azon indokból történt volna, hogy a birói qua­lificatiót az ügyvédi qualificatiónál alább sülyeszsze,­ azt kereken tagadjuk, és valóban csodálatra méltó azon egykedvűség, melylyel a birói kar az eme­­javaslat in­dokolásában részére kiállított szegénységi bizonyítványt­­ fogadja. Igaz, hogy a birói széket jelenleg elfoglaló beati I possitentes közvetlenül érdekelve nincsenek; az is igaz,­­ hogy némelyek nem a képességüknek köszönhetik birói­­ állásukat, és így felszólalásra hivatva sem érezhetik magukat; végre az is igaz, hogy Pauler szép csendesen félhomályban szereti tartani törvényjavaslatait, és míg pl. a nyugati államok törvényjavaslataikat, mint leg­újabban a porosz gyámtörvényjavaslatot — a követsé­gek útján még a külföldön is terjesztik, — addig

Next