Jogtudományi Közlöny, 1925
1925-01-01 / 1. szám
Hatvanadik évfolyam, 1. szám. Budapest, 1925 tanu KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYTÁRRAL Szerkesztőség: L. Bérc utca 9 Kiadóhivatal, IV., Egyetem u. 4 Megjelenik minden hó 1-én és 15-én Előfizetési ára Döntvénytárral együtt negyedévre 30,000 korona Egyes szám ára 6000 korona TARTALOM. Tarnai János nyug. kir. kúriai tanácselnök : Lehet-e sajtóvétség az országrágalmazás ? — Dr. Pap József budapesti ügyvédi kamara elnöke : Választott bíróság az ügyvédi kamarában. — Dr. Brauner Mór budapesti ügyvéd : A budapesti törvényszék új díjszabása. — Dr. Lengyel Aurél ny. miniszteri tanácsos : A Bv. a gyakorlatban. — Dr. Kmety Károly egyetemi tanár : Jogirodalom : Dr. Márffy Ede : Magyar közigazgatási jogi kézikönyve. — Szemle. Melléklet: Tartalommutató a Jogtudományi Közlöny 1924. évfolyamához. — Tartalommutató a Büntetőjogi Döntvénytár XVII. kötetéhez. — Tartalommutató a Hiteljogi Döntvénytár XVII. kötetéhez. Lehet-e sajtóvétség az országrágalmazás? Mi a sajtódeliktum ? Ezt a kérdést teszi ismét aktuálissá a Kúriának több újabb, részben ellentétes határozata. A régi S. T. taxatív felsorolásának elhagyása óta majdnem minden sajtójogászunk szükségszerűen foglalkozott vele, de a gyakorlat, úgy látszik, még mindig nem tud communis opinióban megállapodni, úgy hogy a kérdéssel most már a jogegységi tanácsban kénytelen foglalkozni a Kúria. Az 1914-iki S. T. véget akart vetni az ebbeli elméleti kontroverzióknak, 32. §-ában törvényes meghatározást mondott ki és szabályt állított fel, mely általában megfelel a ma túlnyomó felfogásnak. Mégis, mintha be akarna igazolódni vele a régi mondás : Omnis definitio periculosa.A legegyszerűbb megoldás, mellyel az írók legnagyobb részénél találkozunk, így szól : a sajtódeliktum közönséges bűncselekmény, melynek elkövetési eszköze a sajtó, így fejezi ezt ki, igen neves elődökre hivatkozva, Laurent belga író, kit azért idézek első helyen, mert 48-as törvényünk, különösen a felelősségi rendszer tekintetében, közvetlenül a belga törvényhozásra támaszkodik, bár ama rendszer alapjában véve francia eredetű. Laurent így határozza meg a sajtódeliktumot: Un délit ordinaire commis par la voie de la presse, une infraction commune á laquelle la presse a servi d'instrument, így írják körül e deliktumot, bár többnyire inkább absztrakt módon, a németek, kik közül a jelen dolgozat céljához képest, elég lesz egy-kettőre hivatkoznom, mellőzve még Glaser híres elméletét is, mely egészen más gondolaton épült fel. Liszt a normaelmélet segítségével határozza meg a fogalmat ; szerinte a sajtóvétség, nyomtatvány terjesztése által elkövetett, magában normaellenes, nyilvános gondolatközlés. Ugyancsak a közbüntetti minőség jellegét vitatja — hogy csak a legtöbbet emlegetettek egyikét hozzam fel a Klöppel, ki még jobban objektivizálja a tételt így : ((Minthogy nincs gondolat, melyet egyedül nyomtatvány közzététele által lehetne nyilvánosan kifejezni, minden sajtóvétségnek szükségképen megvan a maga, tőle csak az elkövetés módjára nézve különböző ellenképe (Gegenbild).13 A magyar irodalomban ezt az elméletet követi Zsitvay, mondván : ((A sajtó útján elkövetett úgynevezett külön deliktumok anyagra, tartalomra azonosak, így a nyilvánosan, szóval véghez vittekkel, . . . ae vétségek alkotó elemeiben nem a lényeg, csak a forma, t. i. az elkövetési mód különböző.»4 Doleschall a valóságos sajtóvétség és a nem valóságos közötti különbségről írva, kimutatja, hogy a S. T. 32. §-a szerint «nincs többé sajtóvétségi tényálladék, mely sajtón kívül megvalósítva nem alkotná közönséges bűncselekménynek tényálladékát.»5 Finkey is ezen az állásponton van azzal a hozzáadással, hogy a S. T. 32. §-ában meghatározott közléseket ccsajátképein», a többieket «nem sajátképen» sajtóvétségeknek tekinti.6 Ugyanily értelemben «A magyar anyagi büntetőjog)) című munkájában (1923. 53. 1.). Ugyanebben az eszmekörben mozog Balás P. Elemér. Ő a sajtóvétségi minőséget a felelősségi rendszerrel mint ((jogkövetkezménnyel)) hozza kapcsolatba. Ez a kapcsolat jogpolitikai értelemben csakugyan fennáll, mert sajtójogunk épen ezzel kívánja védelmezni a sajtó «szabad mozgását)) és épen ezzel kívánt tekintettel lenni a sajtó, különösen az időszaki lapok sajátlagos technikájára. Logice azonban a kettő között nincs szoros összefüggés, mert (anyagi) sajtójogot képzelhetni köztörvényi felelősség mellett épúgy mint a fokozatos felelősség mellett is. A sajtódeliktum természetét Bálás a gondolat közlemény állagában látja és egyrészt negatíve határozza meg így : kiesnek «a sajtódeliktum köréből mindenütt azok a bűncselekmények, melyeknek nem leglényegesebb elemük a gondolatközlés (csalás, zsarolás stb.)» ; másrészt pozitive is körülírja a fogalmat ily szavakkal: ((csak az a cselekmény követhető el sajtó útján, amelynek egész tényálladéka kizárólag a sajtótermékben van)). Sajtójogi gyakorlatunkat, mely az alant érintendő csekély kivételekkel, ezt a doktrinát követte, egy új bűncselekmény elé állította az 1921 : III. tc. 7. §-a. Ez a §. azt rendeli, hogy vétséget követ el, «aki olyan valótlan tényt állít vagy terjeszt, amely alkalmas arra, hogy a magyar állam vagy a magyar nemzet megbecsülését csorbítsa vagy hitelét sértse®. A cselekménynek van minősített esete (2. bek.) és van inkább injuriális természetű alakulata is (8. §.). Az lett immár vitássá, hogy ezek az esetek is lehetnek-e sajtóvétségek ? Az első esetben, melyet ismerek (B. D. XVI k. 24. 1.), még kétséges lehetett a Kúria álláspontja. Ebben az esetben egy külföldre menekült emberről volt szó, aki ott Magyarországot becsmérlő cikkhez adatokat szolgáltatott, tehát nem volt sajátképen szerző (a közlemény írója). Hazakerülvén és felelősségre vonatván, a sajtójogi elévülés kifogásával élt. Ebben az esetben kétséges lehetett, várjon a vádlott sajtójogilag felelősnek tekinthető-e (bár egy a B. D. r. f. VI. k. 300. lapján közölt határozat arra enged következtetést, hogy a Kúria az igenlő nézeten volt), de úgyis lehet értelmezni a Kúria határozatát, hogy a vádlott nem volt sajtójogi értelemben vett szerző és ezért utasítatott el kifogásával , ami persze némi ellentétben van a B 2021/1910. sz. 4 Magyar sajtójog (1900) 61. 1. 5 Jogt. Közi. 1917. 2., 3. sz. 6 A sajtóról szóló 1914 : XIV. törvénycikk (1914. 106. sz. 11. 7 A sajtódeliktum (1922) 4., 32., 52. 1. 8 Nem reflektáltam volna erre a határozatra, ha abban nem találtam volna a sajtószabadság területi hatályáról egy meglepő nyilatkozatot, amelyre nézve nem fojthatok el egy megjegyzést. Az mondatik benne, hogy a mi törvényünk csak a magyar sajtószabadságot oltalmazza és a magyar sajtónak nyújtott kedvezmények, már csak a viszonosság híján (!) sem alkalmazandók a külföldi sajtótermékekre. Ezt a felfogást, azt hiszem, alig lehet a sajtószabadság 1 Études sur les délits de presse (1871) 46. 1. 2 Das deutsche Pressrecht (1880) 142. 1. Ugyanily értelemben egy másik ide tartozó művében : Lehrbuch des österr. Pressrechts (1878) 70. sk. 11. a Das Reichspressreeht (1894) 309. I.