Jövő Mérnöke, 1960 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1960-01-04 / 1. szám

1­ ­945-1 960-t tzmete be Nagy évfordulóra, ünnepre készül az ország. Hazánk felszabadulásának 15. évfordulója közeledik. Emlékeztetőül közlünk néhány dokumentumot azokból az időkből. Hallga­tóink túlnyomó többsége még egészen kisgyermek volt, mikor­­ nagy események történtek. Ezért gondoltunk arra, hogy a személyes élmények előtt, melyek e közlésünket követni fog­ják, a történelmi eseményeket dokumentumokból ismertetjük. A Vörös Hadsereg parancsnokságánál­ felhívása a felszabadított területek lakosságához Magyarok! A Vörös Hadsereg csapatai az ellenség üldözése közben magyar földre lépett. Amikor a Vörös Hadsereg magyar területre lép, nem az a cél vezérli, hogy annak bár­mely részét elfoglalja, vagy hogy megváltoztassa Magyar­­ország jelenlegi társadalmi rendjét. A szovjet csapatok bevonu­lását Magyarország területé­re kizárólag a katonai szük­ségszerűség tette elkerülhetet­lenné, hogy a német csapatok és a Németországgal szövetsé­ges Magyarország hadereje továbbra is ellentállnak. A Vörös Hadsereg teljesíti Legfelsőbb Hadvezetőségének azt a parancsát, hogy az el­lenséges csapatokat azok tel­jes magveretéséig és fegyver­­letételéig üldözze. A hitlerista rablók és ma­gyar bérenceik rémítgetnek benneteket a Vörös Hadsereg bevonulásával Magyarország­ra. Semmi okotok nincs a fé­lelemre!. A Vörös Hadsereg nem mint hódító jött Magyarországra, hanem mint a magyar nép fel­szabadítója a német fasiszta iga alól „Partizáneskű“ az Uszta-partizánegységben Én, aki szabad elhatározá­somból, önként léptem be a magyar szabadságharcosok so­raiba, esküszöm, hogy minden erőmmel és tudásommal har­colni fogok a magyar nép tel­jes felszabadulásáért, ősi el­lenségünk, a német és a haza­áruló Horthy és követői ellen. Mint a nemzeti függetlenség katonája, hűségesküt teszek a szabad, független és demokra­tikus Magyarországra , törté­nelmünk nagy szabadsághar­cosainak e szent eszméjére. E cél elérése érdekében kész vagyok a harccal járó minden viszontagságot és veszélyt fe­gyelmezetten vállalni, és ha kell életemet is feláldozni. Fo­gadom, hogy a szabadsághar­cosok csoportjában ingadozás nélkül végrehajtom feljebb­valóim parancsait, hogy tár­saim mellett a végsőkig ki­tartok, és szigorúan megőrzöm a szabadságharcos népmozga­lom minden titkát__ Ha netán mégis, bármilyen oknál fogva árulóvá vetemed­nék szent ügyünkkel és baj­társaimmal szemben, úgy kér­lelhetetlenül sújtson le rám a szabadságharcos népmozga­lom szigorú tör­vénye. (HIL Partizángyűjtemény.) Magyar újságok cikke Horthyék 1944. október 15-i fegyverszüneti kérelmének előzményeiről, a Szovjetunió és szövetségesei fegyverszüneti feltételeiről 1945. január 6. Október 15-ig a Vörös Had­sereg már elfoglalta Szegedet, majd a debreceni tankcsatá­ban súlyos vereséget mért a németekre. A magyar kormánynak most már be kellett látnia, hogy a háborút elvesztette, hogy a né­met szövetség pusztulásba vi­szi az országot. A kormány fegyverszüneti kéréssel fordult a Szovjetunióhoz és szövetsé­geseihez. Faraghó Gábor ve­zérezredes vezetésével magyar bizottság utazott Moszkvába az előzetes fegyverszüneti tár­gyalások lefolytatására. A szövetségesek fegyverszü­neti feltételei a következők voltak: ,,a.) Magyarország önálló, független állam marad és bel­ügyeibe más állam nem avatkozik bele. b. ) A honvédség megtartja fegyvereit, és azokat a még Magyarországon tartózkodó megszálló vagy harcoló német csapatok ellen fogja fordítani. c. ) A magyar haderő az orosz hadsereggel együtt a né­met haderőt megtámadja. A magyar hadsereg az orosz hadsereggel együtt a német haderőt megtámadja. A magyar hadsereg az 1937. évi december 31-i határok mögé vonul. A határok végle­ges meghúzása csak a béke­tárgyalások után fog megtör­ténni­. Ezek a feltételek biztosítot­ták volna a magyar nép füg­getlenségét, szabadságát, és lehetővé tették volna, hogy szakítva a szégyenletes német szövetséggel, fegyverrel a kézben álljon az Egyesült Nemzetek oldalára ... A Vörös Hadsereg röplapja a Budapesten körülzárt fasiszta csapatok parancsnokához intézett ultimátumáról és a szovjet parlamenterek provokációs meggyilkolásáról 1944. december 30. Moszkva, december 30. (TASZSZ). Mint már jelen­tettük, a 2. és 3. Ukrán Had­seregcsoport csapatai 1944. de­cember 26-án befejezték a Budapestet védő ellenséges hadcsoport bekerítését. December 27-én estefelé csa­pataink a megjelölt arcvonal­szakaszon nyugatról és kelet­ről elérték Budapestet és megkezdték a harcot a magyar főváros határán. Ugyanakkor csapataink, ki­fejlesztve támadásukat, Buda­pesttől nyugatra mintegy 60 km-re nyomultak előre, és ez­zel teljesen lehetetlenné tet­ték, hogy az ellenség a beke­rített csapatoknak segítséget nyújthasson. Ilyenformán a Budapesten bekerített német hadosztályok és azok a budapesti magyar csapatok, amelyek még nem tették le a fegyvert, teljesen gyűrűbe kerültek, és teljes megsemmisítés vár rájuk. A szovjet parancsnokság nevé­ben a 3. Ukrán Hadseregcso­port parancsnoka, Tolbuhin, a Szovjetunió marsallja és a 3. Ukrán Hadseregcsoport pa­rancsnoka, Malinovszkij, a Szovjetunió marsallja, embe­­ries szempontokat tartva szem előtt, és a háborúra vonatko­zó nemzetközi szabályoknak és szokásoknak megfelelően 1944. december 29-én a Budapest körzetében bekerített ellensé­ges csapatok parancsnokságá­nak és az egész tisztikarának parlamenterek útján ultimá­tumot küldött. A szovjet haderők hatalmas hangszórói december 28-ról 29-re virradó éjjel, valamint december 29-én nappal a Bu­dapest körzetében bekerített tisztekkel és katonákkal, va­lamint az arcvonal előretolt állásában harcoló katonákkal közölték az ultimátumot, va­lamint azt is, hogy a parla­menterek melyik úton és mi­kor fognak menni. A Vörös Hadsereg csapatai teljesen beszüntették a tüzet abban az időpontban, amikor közölték, hogy szovjet parla­menterek fognak menni ulti­mátum átnyújtása céljából, és mikor azt is közölték, hogy melyik időpontban és­­ melyik úton mennek majd a parla­menterek a német csapatok felé. December 29-én 11 óra­kor (moszkvai idő szerint) egy szovjet tiszti parlamenter a Duna balpartján fekvő front­­szakaszról könnyű gépkocsin, nagy fehér zászlóval elindult az ellenséges állások felé. Amikor a parlamenter Kis­pest délkeleti körzetében az ellenséges állások közelébe ért, annak ellenére, hogy a fehér zászló teljesen jól lát­ható volt, és ismerték a szov­jet tiszt szándékát, a németek erős gépfegyver- és tüzérségi tüzet indítottak, és agyonlőt­ték a szovjet parlamentert. Ugyanebben az időpontban egy másik tiszti parlamenter, fordító kíséretében, a Duna jobbpartján fekvő frontszaka­szon nagy fehér zászlóval 4 kilométernyire keletre Buda­örstől átlépte a frontot. Innen a parlamentert ellvezették a német parancsnokságra, ahol közölték vele, hogy a német parancsnokság nem fogadja el az ultimátumot és nem haj­landó bárminemű tárgyaláso­kat folytatni. Amikor a par­lamenter a szovjet állások felé ment vissza, tüzet nyitottak rá, és hátulról agyonlőtték. Az őt kísérő fordító csak szeren­csés véletlen folytán maradt életben.... Az ideiglenes nemzetgyűlés szózata a magyar néphez 1944. december 21-én Deb­recenben, a magyar független­ségi eszme ősi várában össze­gyűltek a magyar nép hivatott képviselői, hogy megalkossák az Ideiglenes Nemzetgyűlést. Ezer sebből vérző, végve­szélybe került hazánk meg­mentésére rendkívül erőfeszí­tésre van szükség. Az nem lehet, hogy nemze­tünk elsüllyedjen a sírban, melynek szélére taszított ben­nünket a Németországgal kö­tött átkos szövetség! Nem akarjuk, hogy a német hódí­tók oldalán, a nemzet érdekei ellenére három és fél évig folytatott bűnös háború miatt elpusztuljon nemzedékek mun­kája, és összedűljön a magyar állam ezeréves épülete! Nem lehet, hogy a német zsoldban álló Szálasi-bűnszövetkezet hazaárulása miatt egyedül Magyarország pusztuljon to­vább Németország csatlósa­ként, egyedül Magyarország ne vessen véget a szabad né­pek ellen vívott esztelen és, öngyilkos háborúnak, egyedül­ a magyarság ne vegye ki ré­szét a hazáját leigázó német­ rablók megsemmisítésében! Szakítani kell a hitlerista­ Németországgal! Fegyverszünetet kell kötnie a győztes szövetséges ha­tal-­­makkal, a Szovjetunióval, Angliával, az Északamerikai Egyesült Államokkal! Nem szabad ölhetett kézzel nézni, hogy a magyar hazát egyedül az orosz hadsereg sza­badítsa fel a német járom alól. A szabadságot, a függet­lenséget csak akkor érdemel­jük meg igazán, ha magunk is cselekvően, minden erőnkkel kivesszük részünket a saját felszabadításunkból: álljon talpra a nemzet szent szabad­ságharca a német elnyomók ellen! Újjá kell építeni a romok­ban heverő Magyarországot! A magyar nép nagy többsé­ge ezt akarja! De ma nincs, aki a magyar nép, a magyar nemzet, a ma­gyar állam nevében cseleked­jék. Az országnak nincs szuve­rén képviseleti szerve, nincs országgyűlése, nincs vezetése. Szálasiék bitorlók, akiket a német erőszak ültetett az or­szág nyakára. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés azért ült össze, hogy legyen, aki a magyar nép, a magyar nemzet, a magyar állam nevé­ben cs­­lekszik! Az Ideiglenes Nemzetgyűlés küldöttei a nép választottai. Az országnak a német járom alól felszabadult területéről gyűltek össze a városi és köz­ségi önkormányzatok, a de­mokratikus, hazafias erőket összefogó nemzeti bizottságok, a szakszervezetek, az ipartes­tületek, a mezőgazdasági és más társadalmi szervezetek képviseletében. A szabadon, demokratikusan megválasztott Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, tehát joga és kötelessége a magyar nép összességének ne­vében szólni! Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásá­val a magyar nép végre maga döntsön sorsa fölött. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés ünnepélyesen kijelenti, hogy kezébe veszi a gazdátlanul maradt ország ügyeinek inté­zését, mint a nemzeti­ akarat kifejezője, a magyar szuvere­nitás birtokosa! Az Ideiglenes Nemzetgyűlés azért ült össze, hogy megje­lölje a kivezető utat a hazára szakadt szerencsétlenségből. Ideiglenes nemzeti kor­mányt teremtünk, hogy le­gyen újra felelős központi végrehajtó hatalom, mely a nép bizalmából erős kézzel lát hozzá a nemzet előtt álló feladatok megoldásához. Sorsunk nehéz, de hittel hisszük: lesz magyar újjászü­letés! Tudva­ tudjuk: lesz magyar felemelkedés! A biz­ton eljövendő erős, boldog Magyarország alapjait akarjuk lerakni. Független Magyarországot akarunk! Ezért szabadsághar­cot hirdetünk a függetlensé­günket letipró, a hazánkat dú­ló németek ellen! Bocskay, Bethlen, Rákóczi Ferenc, Kos­suth Lajos zászlaja alá hív­juk újra a magyar népet: ragadjon fegyvert, lépjen a kurucok, a 48-as honvédek nyomába! Szabadságharcunk­kal csatlakozzunk a demokra­tikus népek küzdelméhez a német zsarnokság ellen. Le­mossuk magunkról a német zsoldosság gyalázatát. Így új­ra emelt fővel állhatunk a vi­lág előtt! A Debreceni Református Kollégium. Itt tartotta üléseit 1944 december 21 és 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés Harcok Budapest előterében Emlékérem Budapest felszabadításáért Tüzelőállás az Erzsébet-hídnál pWWSf­**. Az elmúlt kedden mártírhalálának évfordulójára meg­koszorúzták Osztapenko kapitány emlékművét. A magyar és a szovjet himnusz hangjai után egyetemünk nevében Rados Kornél rektor és Fülöp Dénes párttitkár helyezték el a meg­emlékezés virágait. EGY kiS FALUM zsazít Termérdek sár van, mikor Nábrádra érkezünk. A régi kas­­tély előtt áll meg velünk a megyei művelődési osztály kis négy­személyes kocsija. Most iskola van a kastélyban. Nemrég épí­tették át. Tágas, parkettás szobák, cserépkályhák. Egész friss, még meg sem kezdődött benne a tanítás. Egyébként is takaros kis falu ez. Új házak kéményei Pi­pálják a füstöt mindenfelé, s almafák ágai zörögnek ezrével a fázós decemberi szélben. Úgy van ráragasztva ez a falucska a magas töltés oldalára, amely mögött kanyargósan, a szélben borzolódva folydogál a Szamos. Nemsokára nekiindulunk a falunak. Ballagunk végig né­gyen az Attila utcán. Csinos kis aszfaltjárda vezet az út két oldalán mindenütt, az egész kicsi mellékutcában is. Szép, tiszta portákra látni be. Sok modern, cementbe ágyazott vasoszlopo­kon nyugvó drótkerítés. Egy-egy nagy fehér komondor ugatva ugrik neki belülről, ahogy megyünk. Régóta működő termelőszövetkezet van a faluban. A tsz­­elnökkel beszélgetünk. Alacsony, idősebb ember. Az a típus, akiről azt szokás mondani, hogy „olyan mokány magyar”. Ügyes, okos, parasztember — azt mondják — tekintélye van a faluban. Hosszú idő óta, és jól vezeti a szövetkezetet. Most in­kább csak számokban beszél. Ezt közli velünk mindjárt. — Legfontosabbnak tartom, hogy százhúsz tagunk van — mondja — csak az a baj, hogy kevés a föld. Átlag két hold jut egy főre. Az oka után éredeklődünk. — Olyanok vannak itt főleg, akik kevés földön gazdálkod­tak addig is. Meg föld nélkül is jöttek. Sokan. De szükség volt rájuk. — A múlt héten vettünk fel 32 új tagot. Kisparasztot. Nyolcvan holdat hoztak, hát ez se sokat változtatott az átlag földállományunkon. Kérdezünk — és ő beszél, beszél. Később már kérdezés nélkül is. — Az idén 74 (nem tévedés, hetvennégy) forintot fizettünk­­ munkaegységre. Van olyan tagunk is, amelyiknek 500 munka­egysége van. Családjával együtt persze — teszi hozzá egy kis szemhunyorítással. Nyolcvan vagon almát adtunk el most ex­portra. Angliába vitték. Több mint kétmillió forint. Gondol­tunk az ünnepekre is. Kimutat az ablakon. Szekerek bandukol­nak lassan az úton, tele a hordók­­al. Kötél tart minden hordót, hogy fel ne boruljanak. — Éppen most hozzák — kinyitja az ablakot és kikiabál. — Hé, Sándor. Minden rendben? — pár hangos szót válta­nak, aztán folytatja felénk fordulva.

Next