A Jövő Mérnöke, 1961 (8. évfolyam, 1-42. szám)

1961-01-09 / 1. szám

7 Érdekes és szép kiállítást láthatunk a Műcsarnokban, ahol a csehszlovák ipari formatervezők alkotásait mutatják be. A kiállítással kapcsolatban ankétot rendeztek, melyen Josef Rábán mérnök, a Tvar főszerkesztője és Zdenek Kovar, a Csehszlovák Iparművészeti Főiskola tanára tartott előadást. Az ipari formatervezés művészetének megalapítója, illetve kezdeményezője Csehszlovákiában Vincenc Makovsky szobrászművész volt, aki 1941-ben egy új revolveresztergapad és egy radiál fúrógép megalkotásában vett részt. Ezek a munkák tökéletes formai kialakításukkal még ma — 20 év távlatából is — megállják helyüket. Makovsky ma a prágai Képzőművészeti Akadémia tanára, ezirányú munkáját volt tanítványa, Zdenek Kovar folytatja. Kovar eredetileg munkás volt, aki szó szerint véve, saját bőrén érezte a rosszul kialakított szerszámok káros hatását. Már munkás korában faragott, célszerűen formált fogantyúkat, szerszámnyeleket, melyek a kéz fogásához idomultak. Kovar technikumot végzett, majd a Zlini képzőművészeti iskolán szobrászattal foglalkozott és itt kapcsolta őt be Makovsky a kísérleteibe. A fizikai és konstrukciós munkában szerzett tapasztalatok és a művészi adottságok szerencsésen összegeződnek Kovar professzor munkáiban. A kiállítás nagy részében különböző szerszámmarkolatokat és fogantyúkat láthatunk, melyek a nehéz fizikai munkát hivatottak megkönnyíteni. Erről a kérdésről írta Kovar a következőket: „A műhelyekben járva nemegyszer meglepetéssel látjuk, mennyire alkalmatlan, előnytelen, a mai időkhöz egyáltalán nem méltó szerszámokkal dolgoznak a munkások. A műszaki fejlettség mai színvonalát figyelembe véve megdöbbentő, hogy hány és hány ember nyomorítja testét, szellemét rossz gépekkel, szerszámokkal. Igaz, a „kérges kéz’’ ma már nem szégyen, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tüntessük el a kérges kezet — ha lehet. Márpedig lehet! Sok munkás szívesen foglalkozna szabad idejében zenével, szívesen játszana valamilyen hangszeren. Az alkalmatlan rossz gépek és szerszámok azonban elnyomorítják, eldurvítják kezét, megkeserítik örömét, sőt sokszor egyenesen lehetetlenné teszik az ilyen foglalatosságnak a gondolatát is." Az előadók szerint a dolgozók kulturális felemelésére irányuló munkát a munkahely kulturáltságának kialakításával kezdeni. A munkahelyen kapott esztétikai benyomások lényeges következményekkel járnak a jellem, az erkölcsi szemlélet és az érzelmi élet alakulására is. Nem elég a használati tárgyakat esztétikusan kialakítani, elsődleges és döntő a termelő gépek és munkaeszközök művészi formaképzése. Csehszlovákiában két év óta az Iparművészeti Főiskolán nevelik a formatervező művészeket. Azelőtt középiskolai szinten történt ez. Gépészmérnökök továbbképzésére kétéves tanfolyamokat is rendeznek, igen jó eredménnyel a kiállítás tanúsága szerint. Kovar professzor jegyezte meg az egyik jól sikerült köszörűgépmodell előtt — melyet ilyen továbbképzés gépészmérnök készített —, hogy ő maga sem hitte, hogy két év után ilyen érett, művészi munka várható egy mérnöktől. Meg kellene fontolni, hogy nálunk ez az oktatási forma nem lenne-e szükséges. Néhány vázlatot mellékeltem, melyek természetesen nem tudják visszaadni a modellek térbeli hatását, ezért legcélszerűbb, ha az érdeklődő megtekinti a kiállítást, mely január 15-ig lesz nyitva. A kiállításon látottak alapján elmondhatjuk, hogy a magyar formatervezők tehetség dolgában nem maradnak el csehszlovák kollégáik mögött, sőt fantáziájuk talán elevenebb. Imponáló azonban az a szeretet és gondosság, mellyel a csehszlovák formatervező művészek a dolgozók munkájának megkönnyítésén fáradoznak, és ezen a területen követendő példát mutatnak a magyar szakembereknek is. Csonka Dániel tanársegéd: Gépelemek tanszék IV. CÉLSZERŰSÉG - SZÉPSÉG (Csehszlovák ipari formakiállítás) A szokásos és Kovar professzor által faragott szerszámnyél Nagyméretű teherszállító gépkocsi modellje (Kovar terve) Kézifűrész markolat Mrkolat -tanulmány Fúrógép-modell (IV. éves középiskolás munkája) Az oktatófilm és az oktatás Az elmúlt számok egyikében olvastunk egy cikket — úgy emlékszem, adjunktus volt az írója — amely az oktatófilmek problémáját vetette fel. Nem hiszem, hogy vitaindító célzattal készült volna, de én mégis szeretnék hozzászólni, támogató jelleggel, ezúttal a hallgatóság részéről. Miről is volt szó? Hogy az egyetemen elhangzó előadásokat milyen jó lenne kiegészíteni, illetve illusztrálni egyegy vetítéssel, egy-egy olyan rövid, szórakoztató filmmel, aminek segítségével a legelvontabb és legkomplikáltabb dolgok is egyszerűvé, mindenki által közérthetővé és maradandóvá válnak. Ha ezt egy oktató — aki egy tárgy minden részletével, problémájával tisztában van — szükségesnek találja, akkor a hallgató — aki viszont könnyen hajlamos még a legegyszerűbb dolgokban is „mumust” látni — hogyne támogatná az ilyen javaslatokat. Mi a legnagyobb probléma? Nincsen film. A megoldásra két lehetőség kínálkozik. Az egyik: külföldről kell behozni. A másik: magunknak kellene csinálni. Lássuk az első problémát. Hogy külföldön ilyen filmek léteznek, az bizonyos, hiszen a cikkíró maga állapította meg, hogy „ ... külföldön már a színes filmek oktatás céljára való felhasználásánál tartanak” ... Mi akadálya van ilyen filmek behozatalának és bemutatásának? (Anyagi, jogi stb. Konkrét választ szeretnénk!) A második lehetőség: mi magunk csináljunk oktatófilmet! Azt hiszem, ez lenne a legegészségesebb dolog, előnyei vitathatatlanok, hiszen minden tanszék a saját oktatási módszereinek, nívójának megfelelően állíthatná össze a forgatókönyvet, akár a jegyzeteket. (Eljuthatnánk egyszer oda, hogy majdnem minden jegyzetnek lenne egy „illusztráló”-ja is egy film formájában?) Tudom, hogy ez így szépen hangzik, és ezért nem szabad az akadályokról hallgatni. Tudtommal eddig két intézmény foglalkozott ilyen filmek készítésével. Az „Iskolai Filmintézet” és a „Budapest Filmstúdió”. Hogy az egyetem ezeket bízza meg a feladattal, ennek szerintem főként anyagi oldala van. (Amennyiben az említettek egyáltalán elvállalnák.) De miért nem tudnánk a filmeket itt az egyetemen elkészíteni? Hiszen itt vannak, akik a filmek elvi alapját, szövegét megadják — és megfelelő tudományos, pedagógiai tapasztalatokkal rendelkeznek — és azok is, akik részére készül, és feltehetően nagy érdeklődéssel, lelkesedéssel fogadnák — a hallgatóság. Mindezek közül egészen biztosan többen lennének, akik tudásukkal és szakértelmükkel támogatnák az ügyet. Én magam is foglalkoztam amatőrfilmezéssel , sőt az egyetem előtt dolgoztam is a filmiparban. Minden erőmmel és lelkesedésemmel támogatnám az akciót. Az anyagi fedezet jó részét így csak a szükséges technikai felszerelésre, nyersanyagra és laboratóriumi költségekre kellene fordítani; a rendező, világosító és hangmérnök (mind mennyi pénz!) mi magunk lennénk. Milyen lehetőségei, akadályai vannak a dolognak, mikor fog megtörténni a cikkíró által javasolt — az oktatófilmek problémájával foglalkozó — bizottság összehívása, erre szeretnék választ kapni, akár a lap hasábjain, akár más módon. Jeleneg sok szó esik az oktatási reformról. Már tetteket is láttunk, kerüljön hát a reformba ez a probléma is! És mi, másodévesek, még hallgató korunkban szeretnénk látni egy-két termékét ezen reformpontnak! Hevesi György II. vili. halig. Befejeződött a tanszéki könyvtárosok tanfolyama A kéthónapos alapfokú könyvtárosi tanfolyamon részt vett tanszéki adminisztrátor-könyvtárosok a részükre szükséges anyag elsajátításáról vizsgabizottság előtt számoltak be. A bizottság elnöke Ladányi Antal, a központi könyvtár igazgatója, tagjai dr. Palzovics Iván és dr. Balázs Sándor, az Országos Műszaki könyvtár osztályvezetője, valamint Móra László, a központi könyvtár módszertani csoportvezetője voltak. A vizsgán megjelent összesen 78 adminisztrátor-könyvtáros 4,03 átlageredményt ért el. Nem vizsgázott 10 fő, ebből beteg, illetve szabadságon volt 6 fő, négyen nem tudtak felkészülni időhiány és más irányú elfoglaltságuk miatt. A központi könyvtár nevezettek részére is lehetővé teszi, hogy utólag megszerezzék az alapfokú könyvtárosi tanfolyam elvégzését igazoló bizonyítványt. A vizsgaeredményekből arra lehet következtetni, hogy a tanfolyam elérte célját. Most már csak az a fontos, hogy a tanultakat az adminisztrátorok a gyakorlati munkájukban értékesítve a szakirodalom pontos és lelkiismeretes kezelésével segítsék a tanszéken folyó oktató-, nevelő- és kutatómunkát. (m. 1.) Vizsga közben Mérnökszemmel az Alföldön A Hajdú-Bihar megyei fekete földeket járva, önkéntelenül jut eszébe az embernek, menynyi szó esik mostanában arról, hogy a falu népe nem végzi sok helyen maradéktalanul a munkáját. Vádakat hallunk szövetkezetekről, hogy ittvagy ott még nem törték le a kukoricát, vagy kint a cukorrépa és legtöbb esetben olyanok ítélkeznek, akik nem gondolják végig, mi történt. Milyen volt az ősz, vajon, ha ők lettek volna a szövetkezeti parasztok helyében, többet tudtak volna-e dolgozni? El tudták volna-e végezni a vetés mellett a betakarítást is maradéktalanul? Most, hogy az Alföldet járjuk, bizony határozottan megfogalmazódott a válasz, nem a munkaerkölcs lazulása az oka az itt-ott meglevő bajoknak, hanem a rossz ősz. Tévedés ne essék, nem akarja senki áthárítani az időjárásra az egész felelősséget, de szövetkezeteink többsége így például az ebesi „Alkotmány”, vagy a hajdúszoboszlói termelőszövetkezetek mindent megtettek azért, hogy időben végezzenek a munkával. De az ellágyult talaj szinte lehetetlenné tette a munkát. Az ebesiek, a balmazújvárosiak letörték a tengerit. De beszállítani már nem tudták valamennyit. Ebesen például meglepően nagy tengeri termés volt. A holdankénti átlag eléri a hatvan mázsát csövesen. E nagy termés letakarítása igen nagy munka. Több helyen ezért nem tudták lehordani a földről a letört kukoricát, mert a normális időjárás mellett elégséges járműpark, most kevésnek bizonyult. Nemcsak kevésnek, használhatatlannak is. Sok helyen, így a nádudvari „Vörös csillagban” is a vontató utáni pótkocsik golyóscsapágyai nem bírták a munkát, összetörtek. Kénytelenek voltak két körmöstraktort is elé fogni egy-egy pótkocsinak, mivel a Zetorok rá sem tudtak menni a földre. A golyóscsapágy nagyon nagy úr, nehéz pótolni. A rendkívüli időjárást számításon kívül hagytuk, nem készültünk rá. Megbirkózni ezzel egyrészt mérnöki feladat, másrészt gazdasági kérdés is. A régi kisvasutakhoz hasonló berendezésekre volna szükség az ilyen fekete földi, kötött talajú szövetkezetekben. Ennek segítségével például az ebesiek a földön rekedt prizmába rakott negyvenezer mázsa cukorrépájukat is be tudták volna szállítani és nem kellene megvárni, míg felfagy. Valami könnyen mozgatható vaspályát kellene alkotni, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül ki tudják vezetni a földekre. Még egy általános tapasztalatról: A szövetkezeti elnökök arról panaszkodnak, hogy igen drága az építkezés. A helyi anyagok felhasználására például alig akad néhány elfogadható terv. Hogy mennyire így van, e pillanatban tizenötezer forintba kerül egy jószágállás, (másfél millióba egy százas istálló). Ha ebből a tizenötezer forintból öt tehénnek tudnának helyet adni vagy legalább négynek, akkor a termelőszövetkezetek sokkal gyorsabban, sokkal kisebb költségekkel volnának képesek közös állatállományukat elhelyezni, illetőeg nem válna az állatállomány gyarapításának gátjává a drága építkezés. Pillanatnyilag úgy oldják meg, hogy barkácsolnak. Rengeteg épületfát ideiglenesen beépítenek a majorokba. Ez is drága, talán még drágább, mintha végleges istállót építenének, de a véglegesre egyelőre nem futja. Két érdekes és nagyon nagy megoldatlan problémával találkoztunk tehát. Illetve nemcsak ez a két probléma van, de ezt emeltük ki, mint legsürgősebbet. Kell hát a segítség. Egyrészt erre bizonyítékok e megoldatlan kérdések, másrészt arra, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság rengeteg mérnöki munkát igényel, s aki arra szánja el magát, hogy építészet vagy gépészet területén vállalja a munkát, a köszönő szón kívül anyagi megbecsülésben is része lesz. Utolsó rajz, vizsga előtt Tömény az éjszaka, sűrű és sötét. Kint könnyes téli vihar tépi Hulk lombok helyét görcsös ágakon. Fáradt fejem álmosan csuklik előre. Míg a rajztáblán kopog a lámpa bántó fénye, Furcsa világ, tarka népség vesz körül. Regényhősök állnak mögöttem, S régi gyerekmesék ismerős öreg törpéje biztat. Szomorú szemű költő teszi vállamra kezét — Ez harc. A munka, alkotó küzdelem! Elviselnéd a meghátrálás szégyenét? Ugye nem?! — Arnouxné, a tisztalelkű szerelmes asszony könnyei közt nevet, hogy biztasson. A készülő út szélére papíromon A mesék furfangos pásztora ül. Vidám nótát fújva furulyáján Gazda szemmel tekint át a nyáján. Mely ott legel csendben a még nedvesen Kéklő patakvonalak mentén. Mikor végképp kész az út Múlt századok cifra hintái robogják végig Hogy a friss beton szikrázik a hatlovak Csattogó patkója alatt, S a kevély fogatok mögött Züllött török had hömpölyög. — Mindig irigyeltem az inzselléreket — * Mondja egy nagybajszú, kövér öreg úr — ! Mert míg mi csak mesélünk t Ők világokat építenek! — S A jó palócok néki néma Biccentéssel igenelnek. J S hogy elkészült a munka — barátaim — Visszasereglenek a könyvszekrény-polcra ! Merev betűkké zsugorodnak sárguló lapokon Ott várják, míg jöhetnek újra Biztatni, ha lankad a toll a papíron. Magam maradok a hallgatással. Szunnyadni dűl a csend az ágyra mellém Halkan zihál a fáradt félhomály, S hogy pihenni én is elnyúlok. Szobámon végig álompatak csurog. Agyam, mint száraz spongya szívja fel vizét. Mint kis papírhajót, könnyű levélkét ragad magával, és sodor messze A múltat, jelent ölelő végtelenbe. Kerekes Imre