A Jövő Mérnöke, 1967 (14. évfolyam, 1-22. szám)
1967-01-14 / 1. szám
Élünk. Szeretjük az életet. Napjaink megszokott ritmusban telnek el. Dolgozunk, építünk és örülünk ennek. Jól esik sétálni a széles utcákon, széttekinteni a Citadelláról az alattunk kavargó világra, nézni az embereket, a hidakat, önmagunkat.★ Újsághír: Átadták a forgalomnak az EMKE-aluljárót. ★ Másnap megnézem. Szép, gyönyörködöm benne. Kicsit büszkének érzem magam. ★ Gellért-tér. A fiú türelmetlenül várakozik. Az órájára pillant, fejét csóválja. A lány csakhamar megjön. Elnéző mosoly, engesztelő csók. ★ Az utcán emberek. Sétálnak, sietnek. Van, aki egykedvűen ácsorog. Egy öreg néni kosarát cipeli. A sarkon gyereksereg akaszkodik össze. Nagy ricsaj. Egy ifjú pár megáll a bútorüzlet előtt, mások a könyvesboltnál bámészkodnak. A villamosmegállónál nagy tülekedés. Kavargás, nyüzsgés. Az élet. Emberek. ★ Jól fűtött, kényelmes lakás. Vacsorához készülődünk, ízlik az étel. Gomba van, nagyon szeretem. Aztán kényelembe helyezzük magunkat. Felvillan a televízió kékes fénye. TV-Híradó. A szokott szignál, a megszokott bemondó. Az első hír: Ma az amerikaiak újra bombázták a Demokratikus Vietnamot. A légi kalózok egy iskolára szórták bombáikat. Képek: Mozdulatlan, merev képek. Az iskola romjai. Az üszkös gerendák között halálra zúzódott kis testek. Meghaltak, halottak... ★ A bemondó: Ma az Észak- Vietnami légelhárítás lelőtte az 1500. amerikai gépet. ★ Kollégium. Éjjel van. Az ablakok még világosak. Mindenki dolgozik. Vonal vonalat követ, készül a rajz. ★ A parkban gyerekek játszanak. Háborúsdit játszanak. Kattognak a gépfegyverek. A játék gépfegyverek. ★ Újságok: Ország-Világ: Képek. Az egyiken feszes vigyázzban egyenruhás emberek. Arcukon megelégedett mosoly. A felirat: Náci-veteránok találkozója. Másik kép: Egy nyugatnémet kisváros zsidó temetője. A sírokon kréta feliratok. Gyalázó feliratok. Gyalázatos feliratok. ★ A költő sorai jutnak eszembe: „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult,...”★ Fasizmus. Lassan, tagoltan mondom ki e szót: fasizmus. Az Idegen szavak szótára: Fasizmus: a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája, amelyet vad, erőszakos terjeszkedés, más népek leigázása, a faji gyűlölet szítása jellemez. Szavazzatok Lyndon B. Johnsonra! Lyndon B. Johnson a jólét, a boldogság, az öröm. L. B. J. a Nagy Társadalom eszméjének megteremtője. Szavazzatok L. B. J.-re! Tömeg. Üdvrivalgás. Az elnök az emelvényre lép: „Mindenben J. F. Kennedy politikáját akarom követni és továbbfolytatni.” ★ A saigoni diktátor nyilatkozik: „Példaképem Hitler!” ★ Hír: Az amerikai haderők gázt alkalmaztak a partizánok ellen. A gáz háborús célra való felhasználását nemzetközi egyezmény tiltja ★ Német Szövetségi Köztársaság: Az 1966-os tartományi választásokon sikert ért el a Nemzeti Demokrata Párt. A párt soraiban a volt nácikat tömöríti.★ Dél-Vietnam: A termés elsorvad. A vegyi anyagok mindent felfalnak. Juhász Gyula sorai: „Ember, hittel hiszek te benned ...”★ Szombat délután van. Unatkozunk. Moziba kellene menni. Előkeressük a műsorfüzetet. Szemünk megakad a címen: Hétköznapi fasizmus. Egyikünk legyint. Mi a kabátunkat vesszük. Megnézzük. ★ Képek. A múltról. A múltról, amiben már nem éltünk, önkéntelenül nevetünk a szónokló führereken. Most nevetünk. Az őrjöngő tömeg nem nevetett, s azok sem, akik elpusztultak a modern barbarizmus intézményesített poklában. Keserűen nevetünk, és gondolkodni kezdünk. Gondolkodni! Kijövünk a teremből. Az égen reflektorok pásztáznak. Tudjuk, ez csak játék. Most béke van. ★ Rádióhír: Ma újabb rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a DNFF harcosai egy amerikai támaszpont ellen. Az amerikaiak vesztesége jelentős.★ Nagygyűlés: A vádlottak padján: az imperializmus. Megindul a mozgalom. Nem maradhatunk tétlenek, tennünk kell!★ Újsághír: Letartóztatták a „Belvárosi galeri” tagjait. A bűnlajstrom hosszú. Megkezdték a kihallgatást. ★ Kora reggel. Álmosan rohanunk az előadásokra. A reggeli íze még szánkban van. A nap szembe süt, hunyorgunk.★ Kihallgatás. Az egyik fiatalkorú ezeket vallja: „Csodálatos lehet emberek vérében fürödni”. F. L. antiszemita verseket írt. Amit nem tudott, apját 1944-ben megkínozták a fasiszták. ★ Egy drámaírónk nyilatkozik: „Veszélyes nemzedék...” ★ Veszélyes nemzedék. Már nem ismerik a múltat, a háborút. Karjukba és bokájukba tetovált fel: a horogkereszt. ★ Fényes áradat. Horogkeresztes lobogók alatt tízezrek vonulnak fel. A fáklyáit izzó lángfolyamot alkotnak. Horogkeresztes lobogók alatt horogkeresztes csizmák tapossák a szovjet földet. Utánuk: romok, üszkös romok, hullák, emberi hullák, asszonyok, gyerekek...★ Vietnam: Hullnak a bombák. Utánuk: romok, üszkös romok, hullák, emberi hullák, asszonyok, gyerekek ... ★ Kiállítás. Képek. Beszélő képek. Egyiken sovány, vézna testek, apró gyermek testek. Emberi testek! Másik kép: egymás mellé fektetett halottak. Körülöttük kedélyesen cigarettázó katonák kezükben fegyver. Egyenruhájukon a jel: Un.ök is emberek! Emberek!★ Újsághír: A csepeli fiatalok vasárnapi műszakot tartottak. Keresetüket a vietnami nép megsegítésére ajánlották fel. ★ Rádióhír: Ma Dél-Vietnamban az egyik amerikai támaszponton agyonlőttek egy katonát, mert megtagadta a harcot. Ez volt az első eset, hogy valakit ezért kivégezzenek. Az illető: néger volt. ★ Új szót kell megtanulnunk: eszkaláció. Újsághír: Egyetemeinken vietnami szolidaritási nagygyűlést rendeznek. A fiatalok tiltakoznak az amerikai agresszió ellen.★ „Emberek vérében szeretnék fürödni.”★ Újsághír: Ma megérkezett Hanoiba a magyar fiatalok vérplasta küldeménye a harcoló vietnamiak részére. ★ Világhírű tudósok részvételével létrejön az amerikai imperializmus háborús bűncselekményeit vizsgáló Nemzetközi Bíróság. A világ tiltakozik az emberirtás ellen. ★ Az MSZMP IX kongresszusa ,határozatban ítélte el az amerikai agressziót. ★ A szálak összefutnak a meggyalázott zsidó sírokon át Vietnamig. A finánctőke extraprofitot akar. Őrjöngő emberek és halott emberek mögött a tőke kegyetlen valója hatalmasodik. ★ Mi emberek, akik békében élünk, akik sétálunk az utcákon, dolgozunk, szeretünk, akik újságot olvasunk, TV-t nézünk és hallgatjuk a rádiót, mit érzünk a száraz hírek és adatok hallatán? Nézhetjük-e nyugodtan az üszkös romokat, a romok alatt az összezúzott gyermek testeket, emberi életek értelmetlen pusztulását? összeszorul-e kezünk? Mert össze kell szorulnia!★ Élünk. Szeretjük az életet. Napjaink a megszokott ritmusban telnek el. Dolgozunk, építünk és örülünk ennek. Jólesik sétálni a széles utcákon, széttekinteni a Citadelláról az alattunk kavargó világra. De a világon túl meg kell látni egy másik világot, egy lángban álló világot. Fel kell emelni szavunkat és segítő kezünket nyújtani! Csupán így lesz tiszta lelkiismeretünk, így nézhetünk az emberek szemébe, így nézhetjük a hidakat, és csak így nézhetünk szembe önmagunkkal. Rományi Béla IV. éves mérnök hallgató VIETNAM (SZABÁLYTALAN MONTÁZS) ! 4 KÉT TÁJKÉP I. TÁJ BÉKÉBEN Az égzengések torkolattüzében És az esőcseppek géppuskasorozatában Mint szuronyok állnak A csillanó fűszálak Fölöttük szállnak Mérgezett dárdájú darazsak A szitakötők mint helikopterek Vakondtúrások Föld alatti bunkerek Barázdák futóárkaiban A halott porszemek Mögöttük arcvonalban Légelhárító ütegek Jegenye-lövedékek Széttört madártojáshéjak Aknaszilánkok repeszek És a sebesültek Vérgyantás fenyvesek II. TÁJ HÁBORÚBAN Kígyó sziszeg a gép zuhan A szabadságnak őre van Kezében kard és liliom övé lesz minden hatalom Golyó sziszeg a gép kigyúl A szabadságra ráborul Katonák lépnek katonák Szemükön tankok futnak át A gép zuhan a táj felett Madár lehetne gép helyett Leszállhatna fűre fára Nem halálos zuhanásra Nők élnek ott és férfiak Gyerekek vietnamiak És gép repül madár helyett Erőszak van ott ész helyett De gép repül madár helyett Eltakarja már az eget S kigyúl csendben a félelem Mi lesz velük mi lesz velem Kovács Ferenc VALLATÁS A csizma koppant. Összerezzent, Érezte még a vérszagot, A falon fáradt árnya rebbent, Figyelt. A társa már halott. Ki vagy? — hallotta, mintha távol Vidékről jönne, izgatott kérdés repült a félhomályból, S a jenki hadnagy vallatott. A padló reccsent, tompa zajjal Rogyott a földre, durva fény Zuhant a csöndre lágy robajjal, — Csodálkozott a vér ízén. Belémrúg — várta — s újra verték, Fájdalmat érzett, szaggatott Nyomás feszítette a mellét, S a jenki hadnagy vallatott. Semmit se hallott, szinte kábult Közönyt lehelt a csizmaszag, A teste zsibbadt, félig ájult, S a hadnagy ordított — Ki vagy? Fölrémlett benne — bomba robbant, Győztünk! — az ellenség halott... örült. A csizma újra dobbant, S a jenki hadnagy vallatott. Egy pillanatra elsötétült Minden, a hadnagy lépte csak keveredett a csöndbe, s érült Percről percre a vádirat. Fölocsúdik, A karja lüktet, Értelme súgja — hallgatok, A teste kérdi — meddig ütnek? S a jenki hadnagy vallatott Ki küldött? Honnan? És a társad? Hányan vagytok? Az osztagod? Újabb rúgás, a csizma lágyabb ízékbe vág, a seb sajog. Beszélj! — gyöngébb a szív verése, Alig mozdulva földobog. ... Ajtó nyílik a dörrenésre. — Egy jenki hadnagy vallatott! Böröczki Mihály III. közi. üzemmérnök A JÖVŐ MÉRNÖKE i íí:::.u;íí;ss:;sss::ss;s32»í ~ uí:::::::::::::: ::::::::::: t Hosszú álom rövid alkonya 1966. október 15. Liu életében ez a nap sem különbözzött a többitől. Miben is különbözhetnének egy kisgyermek napjai egymástól. Ezen a napon is olyan hideg volt a reggeli mosdóvíz, mint az eddigiekben. Ezen a napon is épp olyan szurkos volt a bogáncs, melyben órák hosszat csatangolt, mint az eddigieken. Ugyanolyan volt a meleg zápor, mely végigpaskolta meztelen házát, míg a házba menekült, s ugyanolyan repeső vággyal várta a naplementét, mely bátyja hazaérkezését jelentette számára. Mama! Hol késik Nguyen? Hamarosan meg kell érkeznie Liu. Játssz az elefánttal kisfiam. Nem kell az elefánt. Lukas az oldala és kifolyik belőle a belseje. Mama elfordult a tűzhelyhez ment. Liu ingerülten a sarokba vágta az elefántot. Nem is elefánt volt már. Úgy feküdt ott a sarokban, mint valami ronda döglött béka. Nem messze a döglött békától megpillantotta a tankot. Régen, mikor ajándékba kapta, magától ment ha felhúzta, és a csöve is villogott, mintha lőne. Négykézláb mászva tolni kezdte a szék körül, és berregett hozzá. Elberregett a falig, majd a nagy zöld láda fedezékében óvatosan megközelítette az elefántot. Mikor már jó közel volt hozzá, fülsiketítő csatazajjal rárontott. Az ócska plasztiktesten mély duplaárkot szántott a tank lánctalpa. Majd szól Nguyennek, csinálja meg a tankot, hogy ismét fel lehessen húzni, meg lőjjön is. Nguyen mindent meg tudott csinálni, amire kérte. Mama — kiáltotta a szoba homályba borult belseje felé — ugye Nguyen megcsinálja majd a tankomat, ha hazajön? Igen. Ha megkéred rá, biztosan megcsinálja neked — válaszolt a homály a mama hangján. Furcsa volt és ijesztő, hogy a mama ott volt és mégse látszott. Elfordult és kinézett az ajtón. A lenyugvó nap vörös pecséteket hagyott a tócsák I csillogó tükrén. Kisurrant az I udvarra. Szeretett alkonyaikor az udvaron lenni.....Minden olyan furcsa éstitokzatos lett, egészen más mint nappal. Meg félt is egy kicsit. Nemsokára egészen sötét lesz, és akkor neki is be kell menni. Nem is bánta ezt sohasem, mert a sötétben mindig a gonosz holdszemű óriás jutott eszébe, akiről nagyapa mesélt sokat. Nguyennal nem szokott félni a sötétben sem. Gyakran elment vele a közeli kúthoz is vízért. Nguyen ilyenkor fogta a kezét és mesélt neki. A pocsolyák vizét melegnek érezte, amint mezítelen lábaival tocsogott bennük. Kis csatornákat ásott a lábujjaival, közöttük, melyeken átfolyt a víz egyikből a másikba. Némelyikben nem is maradt semmi. A dörrenésre alig rezzent össze. Eleinte még rettegve rohant anyjához az ismeretlen, gonosz hangok elől, de már nem félt tőlük. Élénken figyelte a dörrenés nyomán felrecscsenő fegyverek kórusát. Jól meg tudta különböztetni a géppisztolyok éles recsegő sorozatát a karabélyok tompa csattanásaitól, sőt időnként egy aknavető basszusa is belebuffantott a kórusba. Nguyentől tanulta meg a hangok jelentését, még abban az időben, mikor először hallotta őket. Liu gyereke! — anyja állt az ajtóban, szoknyájába kapaszkodva Minh állt mellette szipogva, aki úgy látszik fölébredt a zajra. Minh Liu kishúga volt, rengeteget aludt, és ha fölébredt, rengeteget bömbölt. Liu nem is vonzódott hozzá ezért Minh-hel nem lehetett játszani igazából. Minh egy bőgőmasina. Igenis bőgőmasina. Amint elhaladt mellette, alattomban megcibálta a varkocsát. Minh hangosan fölsírt, és még erősebben kapaszkodott anyja szoknyájába. Bent sötét volt, már a parázs sem világított. Nagy fekete árnyék volt minden. Mama meggyújtotta a mécsest és az árnyék hosszú mozgó foltokra szakadt, melyek fölnyúltak egészen a plafonig, sőt még arra is rámásztak. A belső szobából kihallatszott nagyapó köhögése. Ez a hang is szorosan kapcsolódott Liu mindennapjához, épp úgy, mint Minh bömbölése. Nagyapó már régóta nem mesélt. Nagyapó nagyon beteg. Már csak nagyritkán hallatszott néhány lövés. Liu nem is figyelt rá. Inkább az árnyékokat figyelte. Mama árnyéka kétrét görnyedve betöltötte az egész falat, majd kiegyenesedett, feje megtört, vállaival együtt furcsán a plafonra került, majd rohamosan zsugorodni kezdett, míg teljesen mama nem lett belőle. Mama vizet töltött a dézsába. Az árnyék ismét kibújt mama mögül, imbolyogva egyre följebb kúszott a falon, zengő óriássá lett, betöltötte az egész szobát, aztán hirtelen eltűnt és a mama ott állt Liu előtt. Tudta, hogy most fürdés következik. Elindult a dézsa felé, és most észrevette a saját árnyékóriását. Fölemelte az egyik lábát, az árnyék is fölemelte. Kitárta karjait, az árnyékkarok átölelték az egész szobát. Kiöltötte a nyelvét. Az árnyék durcásan összezsugorodott, és belemászott a vízzel teli dézsába, öklével belecsapott a vízbe, s az árnykép, remegő körükre oldódva elvesztette formáját. A víz nem volt már meleg. Kicsit fázott, míg mama ledörzsölte róla a tetemes koszadagot, amit a kis lurkók szigorú következetességével mindennap fölszedett magára. Mama megmosdatta a szipogó Minh-t is, és mindkettőjüket lefektette a tűzhely melletti ágyra. Ez volt az ő ágyuk. Minh feküdt mindig a belső oldalon, mert ő még kicsi volt. Mama elfújta a mécsest, de Liu tudta, hogy ő nem fekszik le. Ott ül az asztal mellett a csöndbe, sötétségbe merültem és várja haza Nguyent. Az utóbbi időben gyakran járt későn haza Nguyen. Főleg amióta Hoang, a legidősebb bátyja eltűnt. Mama azt mondta, Ung bácsiékhoz ment Da Nangba, de Liu tudta, hogy harcolni ment. Nguyen mondta egyszer, mikor vízért mentek. Liu is szeretett volna harcolni. Mondta is egyszer az anyjának, de mama azt mondta, nem szabad így beszélni, s meg ne hallja még egyszer tőle. Azóta nem