A Jövő Mérnöke, 1967 (14. évfolyam, 1-22. szám)

1967-01-14 / 1. szám

120 éves a Budapesti Műszaki Egyetem Egyetemünk alapítását az 1846-ban felállított József ipar­tanodából származtatja, ezért az elmúlt tanévvel tényleges működésének 120. évét töltötte be. Nagy idő ez és a műszaki egyetemek közül kevés kül­földi dicsekedhet ily hosszú múlttal. A mérnökképzés ha­dárakban 1782-ben kezdődött a Tudományegyetem bölcsészeti karán létesített intézetben. Ez az ún. Institutum Geometri­­cum azonban a közlekedési utak javítását és a folyam­­szabályozásokat végző mérnö­köket neveli, az iparhoz értő technikusképzés a József ipar­tanodában kezdődött. Az ipariskola felállítását is hosszú harc előzte meg; Szé­chenyivel és Kossuthtal az élén, a reformkor legjobbjai küzdöttek érte. Az iskola, amelyben gazdászati, kereske­delmi és műtani ismereteket tanítottak, a működéséhez szükséges elemi feltételekkel sem rendelkezett; nem volt önálló helyisége, szertára, könyvtára. Fejlesztését és mű­egyetemmé szervezését 1848- ban Eötvös József, az első ma­gyar felelős minisztérium köz­­oktatásügyi minisztere tervbe veszi, de a szabadságharc és forradalom leverése szándékát meghiúsítja. Az önkényuralom alatt — mint a nemzet annyi más intézménye — az ipar­tanoda is kényszerzubbonyba kerül és, bár 1850-ben hozzá csatolják a mérnöki intézetet és 1857-ben politechnikum névre keresztelik, a budai vár egyes házaiban elhelyezett intézet mostoha viszonyok kö­zött tengődik. Változást hoz a kiegyezés kora, amidőn ismét Eötvös József a közoktatásügyi mi­niszter, és aki most már meg­valósítja eredeti tervét és a Műegyetemet a Tudomány­­egyetemmel egyenlő rangra emeli. 1872-ben az alapításától számított 25 év elteltével, mint a Műegyetem első választott rektora, dr. Sztoczek József nyitja meg az új tanévet a Műegyetemen, amely a követ­kező öt szakosztályból áll: mérnöki, építészeti, gépész­mérnöki, vegyészeti és­ egyete­mes osztály. A hallgatók szá­ma 623 és létszámuk egyre emelkedik, így az ideiglenesen Pesten bérelt házakban nem férnek el. Némi huzavona után végül is a Múzeum körúton Steindl Imre műegyetemi ta­nár két év alatt felépíti a Mű­egyetem első épületét (ma az ELTE természettudományi ka­ra működik benne). Az 1882/ 83-as tanévben már ebben a díszes épületben folynak az előadások. A század végére azonban a Műegyetemnek ez az épület is szűknek bizonyul, mivel a hallgatóság létszáma 1900-ban 1827 főre emelkedik. A Műegyetem végleges el­helyezésének kérdése az 1896—- 1898-as években dr. Wartha Vince rektorsága alatt dől el. Több vélemény küzdött egy­mással hivatalosan a Tudo­mányegyetemmel együtt a fű­­vészkertben (a mai II. sz. női klinika területén) akarják fel­építeni, a műegyetemi tanács is ketté oszlik e fontos kér­désben: a tanács egyik része a város peremén, az Újvásár­teret javasolja, a másik rész élén dr. Wartha rektorral a Lágymányoson, a Duna mel­lett elterülő üres területet tar­totta alkalmasnak, különös te­kintettel a szinte korlátlan fejlesztési lehetőségekre. A felsőbb szervek végül is a Lágymányos mellett döntöttek és ma már az eseményektől igazolva, a napjainkban is folyó hatalmas építkezések tu­datában — nyugodtan állíthat­juk, hogy Műegyetemünknek egészségesebb, festői­bb és szebb, a fejlődést is biztosító jobb helyet alig találhattak volna. Ezzel a kijelentéssel tartozunk Wartha Vince em­lékének, akinek megadatott az a szerencse, hogy elképzelését megvalósulva láthassa. Czigler Győző, Hauszmann Alajos és Pecz Samu műegyetemi taná­rok az 1902 és 1909. évek kö­zött felépítik a Gellért tér— Budafoki út—Bertalan utca és a rakpart által határolt terü­leten a Műegyetem központi és pavilonépületei­t. A szép fekvésével világszer­te kiemelkedő József Műegye­tem új hajlékának megnyitá­sakor 1909 őszén dr. Wartha Vince második rektorsága ide­jén a gazda önérzetével büsz­kén jelenthette: „A művész­kezek alkotta nagy mű, mely balátható időkig végleges és a helyszínen tovább fejlődhető otthont nyújt a műszaki tudo­mányoknak, hála az ország áldozatkészségének immár ké­szen áll.” A Műegyetem történetében fényes fejezet a Tanácsköz­társaság időszaka. Új, modern tanszékeket szerveznek, szapo­rítják a segéd tanszemélyzet számát, lehetővé tették, hogy a munkások és a nők is be­iratkozhassanak. Az egyes ka­rok fejlesztési tervei is nagy perspektívát tártak a Műegye­tem fejlődése elé. Az országos munkaügyi tanácsokban is egész sor műegyetemi tanár tevékenykedik. A fellendülést az ellenforradalom megakaszt­ja,­­az eredmények jó részét hatálytalanítja, például elbo­csátja a proletárdiktatúra alatt kinevezett tanárokat. A fejlő­dés minden vonalon lelassul, a technika területén keletkező új tudományágak számára nem gondoskodnak új tanszé­kekről. Míg külföldön a spe­cializálódás, az alkalmazott tudományok oktatásának dif­ferenciálódása terjed, a Hor­­thy-korszak közoktatásügye ta­karékosságra hivatkozva 1934- ben összevonja József Nádor Műszaki és Gazdaságtudomá­nyi Egyetem néven a József Műegyetemet, a Tudomány­­egyetem Közgazdaságtudomá­nyi Karát, az Állatorvosi Fő­iskolát és a soproni Bánya­­mérnöki és Erdőmérnöki Fő­iskolát. A felszabadulás romokban találta egyetemünket. A né­metek ágyú- és géppuskaállá­sokat létesítettek az udvaro­kon és a tantermekben. Az épületekben egyetlen tető és ablak nem maradt épen. A helyreállítási munkákban egy­formán kivette részét az ok­tatószemélyzet és az ifjúság. Rövidesen megindult az okta­tás, 1947/48. tanév végéig a régi tanulmányi rend szerint. A fordulat éve a Műegyete­men is meghozta a szükséges változtatásokat, a régi csúcs­szervezet megszűnik, a külön­vált részek mint önálló felső­­oktatási intézmények folytat­ják működésüket, új műszaki egyetemeket állítanak fel vi­déken (Miskolc, Veszprém, Szolnok) és az egyes karokon belül is megindul a specializá­lódás új szakok létesítésével. A minőségi fordulattal meny­­nyi régi változás jár együtt: 1951-ben már 6300 nappali és 4400 esti, összesen tehát 10 700 hallgató kezdi meg tanulmá­nyait a Budapesti Műszaki Egyetemen. A hallgatóság 70— 75%-a a munkásság és paraszt­ság gyermekeiből kerül ki. A levelező oktatás bevezetése megadja a lehetőséget a kellő szakmai gyakorlattal rendel­kező ipari dolgozóknak a tanu­lásra. dr. Móra László osztályvezető. ÁLMODOZÓ HALLGATÓ . Legalább telefonon keresztül vizsgázhatnék. Ez­t az a nyáron hallottam egy mis­kolci és egy pesti egyetemista beszélgetését. M: Aztán nálunk van egy hely, ahová minden diák visz egy nagy követ, ha valamiből u­­v-je van. Ezt hívjuk UV- hegynek. P: Irtó ötletes! M: Miért nem csináltok ti is? P: Nálunk nem lehet. M: Miért? P: Tudod nem szabad a Gellérthegynek konkuren­ciát állítani. Gépelemek óra. Tartályter­vezés. H: Te, ezen hol lesz a búvó­­nyílás? Cs: Sehol! H: Nem akarsz búvónyílást tenni rá? Cs: Nem! Az én tartályom­ban nem lesz mászkálás! Egy gólya és egy harmad­éves eszmecseréje Gólya: Micsoda összevissza­ság uralkodik itt az épületek elnevezésében. Miért ezeket a betűneveket kapták? öreg: Egyszerű ez. A köz­ponti a „K", a villamos a „V”, a fizikai az „F”. Gólya: Na jó de az a há­rom nagy piros! öreg: Hát a rajzépület „R”, a harmadik pedig „H”. Gólya: És a „T”? öreg: Hát, az a középső! Egy gólya tűnődése a li­bán való első eltévedéskor: „Most már elhiszem, hogy 5 év szükséges ahhoz, hogy az ember kikerüljön az egyetem­ről. Koós Biztos tipp. Egy végzős hallgató jó ta­náccsal látta el a vizsgame­zőkön még teljesen tapaszta­latlan gólyát: — Megmondom, kinél kell majd vizsgáznod, ha biztos át akarsz menni. — Biztos? — Mint a halál. Próbálj ... -hez kerülni. Háromszáz­­hetvennyolcan lettek eddig öngyilkosok miatta, mert el­húzta őket. Azt mondják, nem akar több áldozatot... —­­ — Testnevelés és sport a Műszaki Egyetemen 800 igazolt versenyző, tanulmányi átlag: 3,15, kényes kérdések A Budapesti Műszaki Egye­tem Rektori Tanácsa decem­ber 19-i ülésén az egyetemi testnevelés és a sport helyze­tével foglalkozott. A testne­velési tanszék és a MAFC el­nöksége által készített jelen­tést dr. Devics József rektor­­helyettes terjesztette a ta­nács elé. A MAFC 1967-ben ünnepli megalapításának 70. évfordu­lóját. Fennállása során a klub elévülhetetlen érdemeket szerzett több sportág megho­nosításában és népszerűsíté­sében, szinte valamennyi sportágban élversenyzőt adott a magyar sportnak. A MAFC jelenleg is a Magyar Testne­velési és Sportszövetség Or­szágos Tanácsa által kiemelt egyesületek közé tartozik és kettős feladat ellátásra köte­lezett: az élsport mindenkori követelményeinek teljesítése mellett biztosítani kell az egyetemi hallgatók, oktatók és dolgozók rendszeres sport­foglalkoztatását. Az elnökség elsődleges feladatának az egyesület­ben folyó nevelőmunka fejlesztését tekintette. Ennek érdekében az — állan­dó jellegű szakmai feladato­kon túl — belső szervezési kérdéseket kellett megoldani, amelyekhez hathatós elvi és gyakorlati támogatást adott az egyetem párt- és KISZ-bizott­­sága. Megszilárdították a szak­osztályok vezetőségeit, élükre tanárelnököket kértek fel, megszervezték a szakosztályi KISZ-csoportokat. A szerveze­ti életben jelentős segítséget képvisel az egyetem állami és társadalmi vezetői által a sportmozgalomban kifejtett tevékenység. A MAFC 16 versenyszak­­osztálya mintegy 800 igazolt versenyzőt foglalkoztat. A klub nagy gondot fordít a sportszakmai munkára, a kor­szerű edzésmódszerek alkal­mazására. Ennek tudható be, hogy a versenyzők és a csa­patok eredményei az elmúlt években felfelé ívelő tenden­ciát mutatnak. Az 1966. évi eredmények alapján az idén, a jubileumi évben már vala­mennyi szakosztály a Nem­zeti Bajnokságban vesz részt. Sportolóinkról általában el­mondhatjuk, hogy sportszerű életmóddal, fegyelmezett ma­gatartással öregbítik az egye­tem hírnevét. A tanulmányi munka és az élsport egyre fo­kozódó követelményeinek ös­­­szeegyeztetése igen nagy meg­terhelést ró hallgatóinkra, ezért elismeréssel állapítható meg, hogy igazolt verseny­zőink tanulmányi átlaga 3,15. A jó tanuló , jó sportoló ver­seny is igazolja azt a fejlő­dést, ami az élsportolók ta­­tanulmányi eredményében évről-évre tapasztalható. En­nek alapján biztosra vehető, hogy az egyetemi közvélemény alakulásában is ez lesz az erő­sebb hatóerő, és mindinkább csökken azoknak a sportolók­nak a száma, akik „gondot okoznak” a karok dékáni hi­vatalainak. (A­z egész átlag alatti, egynél több utóvizsgá­val rendelkező hallgatók rajt­­engedélyét felfüggesztik.) A hallgatók, oktatók és dol­gozók körében a rendszeres sportolási igény növekszik. Egyre többen ismerik fel az aktív pihenés és szóra­kozás jelentőségét, az in­tenzív szellemi munka utáni kikapcsolódást je­lentő testmozgás fontos­ságát. Az egyetemi sportmozgalom fejlesztése azonban az elmúlt időszakban kedvezőtlenül ala­kult. Míg az egyetemi élet va­lamennyi területén nagymér­vű beruházások támogatták az oktató-, nevelő-, kutatómun­kát, addig a sportcélokra tör­ténő beruházások ezzel nem tartottak lépést. Egyetemünk — bár a kívánt színvonalat korántsem érte el — épület­ben, gépekben műszerekben jelentősen gazdagodott, viszont a testnevelés oktatását és a sportolási lehetőségeket szol­gáló létesítmények száma csökkent a felszabadulás óta, és a meglevők is messze elma­radnak a korszerű követelmé­nyektől. Az eddigi tapasztala­tok alapján biztosra vehető, hogy az egyetem vezetői fo­kozottabban kívánják biztosí­tani a sportolás lehetőségének fejlesztését, és javítani kíván­ják az ehhez szükséges felté­teleket. A centralizált sport­­létesítmény az egyetem neve­lő munkájának felbecsülhetet­len értékű és nagyságú bázi­sát jelentené. Valamennyi hallgató számára biztosítaná a kommunista mérnökképzés­ben a testi nevelés elsődleges feladataként megjelölt egész­séges életmód kialakítását, ezen túlmenően módot adna a közösségi élet új formáinak kibontakoztatásához a sport élményei által. Nem csupán a jelentés anya­ga, hanem a tanácsülésen el­hangzott vélemények is fi­gyelmet érdemelnek. (Szán­dékosan használtuk itt a véle­mények kifejezést és nem a „vitát” — ugyanis az összes felszólaló ezzel a kérdéssel kapcsolatban azonos vélemé­nyen volt.) Dr. Devics József rektorhelyettes már az anyag előterjesztésénél felhívta a fi­gyelmet azokra a problémák­ra, amiket a létesítmények hiánya okoz az egyetemi sport­életnek. A felszólalók is a legőszin­tébben vették elemzés alá mindezeket a nehéz (gyakran „kényes”) kérdéseket. Általá­nos vélemény volt, hogy a Mű­egyetemnek az a híre: „Nem szereti a sportot” — és ez nem mellőzi a realitást. Hogy ettől a kétesértékű hírnévtől megszabaduljunk, ehhez első­sorban itt az egyetemen belül kell változtatni az eddigi szo­kásokon. Ezt nemcsak az egye­tem presztízse, jó hírneve és a klub tradíciója követelik meg, de megköveteli az a fel­adat is, amelyet az egyetem az oktatási és nevelési munkájá­ban szándékozik megvalósíta­ni. Az egyetemi sport ügyével az egyetem vezetősége sokszor foglalkozott és ha születtek is értékes határozatok, ezeknek a realitása sohasem az elképze­léseknek megfelelően sikerült. A sport iránti közömbös­ség főleg itt, az elvek megvalósításánál játszott nagy szerepet.­­ Mint ahogy erre dr Bo­­zsó László párttitkár felszóla­lásában rámutatott. Ez a többéves gyakorlat eredményezte azt is, hogy az igények sorozatos kielégítet­­lensége, a MAFC részéről az igénytelenségekhez vezetett, az újabb és újabb javaslataik­ban igyekeztek minimális ké­réssel előállni, korántsem igényelve azt a maximumot, ami szükséges lenne ahhoz, hogy az egyetemi sportban mi­nőségi változást eredményez­zen. Az egyetemi sportnak azt a hátrányos megkülönböztetését, amely nemcsak az egyetemen belül, de gyakran az egész sportéletben is érvényesül csak úgy lehet felszámolni, ha ehhez az első lépéseket az egyetem teszi meg — elsőként talán a passzivitás megszünte­tésével. Az egészséges szem­lélethez és a helyes gyakorlat­hoz az alapokat az egyeteme­ken kell megteremteni. A kezdeményezést az egyetemtől és a többi egyetemektől kell várni, az egymásra utaltság­ból olyan lehetőségek is adód­hatnak, amelyek alapjai lehet­nek egy „egyetemes” összefo­gásnak is. Mindez hozzájárulhatna ahhoz, hogy az egyetemi sport a feladataihoz mér­ten és hagyományai alap­ján az őt megillető helyet foglalja el a magyar sportéletben. Ebben a szellemben a Rek­tori Tanács úgy határozott, hogy elfogadja a klub javas­latait (sporttelep kapacitásá­nak bővítése, állandó klubhe­lyiség létesítése, az egyesület történetét feldolgozó házi ki­advány megjelentetése, a sza­badtéri pályák világító be­rendezéssel való felszerelése.] Szükségesnek tartja létrehoz­ni egy olyan bizottságot az egyetem és az egyesület veze­tőinek bevonásával, amely a reális igényeket figyelembe véve ezeket a reális lehetősé­gekhez mérten igyekezzen maximálisan megvalósítani. Végül, de talán a legfonto­­sabbként dr. Csáki Frigyes rektor javaslatára, az an­yagi és erkölcsi támogatás mellett az egyetem és a klub töreked­jen a társadalmi hatóerők mozgósítására (többek között a tanárelnöki rendszer pro­paganda munka fejte”­- el P. J. (Urbán Tamás felvétele) OPP ART

Next