A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)
1970-08-08 / 26. szám
GONDOLATOK a hallgatói pártépítésről Mindannyian, akár az egyetemen tanulunk, akár már egy gyár valamelyik mérnöki posztján irányítjuk a termelést — a közösségben élünk. Életünk elszakíthatatlan a kollektíva gondjaitól, hétköznapjaitól, így kölcsönhatásban élünk a társadalom, a környezet mozgalmaival, eszméivel. Egy kész mérnök nemcsak a termelés irányítója, parancsnoka, hanem viselkedésével, gondolataival, nézeteivel — s nem utolsósorban személyes példamutatásával — még ha egy rajzasztal mellett dolgozik is, a társadalom nagy és széles rétegeire hat. Ez objektív tény. Egyetemünkön kommunista mérnökképzés folyik. Vagyis olyan szakembereket akarunk és képezünk is ki, akik tudatosan a társadalmi haladás irányába, a szocialista fejlődés tendenciáit erősítve végzik feladatukat. Sok hallgatónk élénk közéleti érdeklődéssel, társadalmi érzékenységgel kezdi meg tanulmányait. Célunk, hogy azokat a hallgatókat is, akiknél esetleg gyengébb ez a közéleti véna, öntudatos szocialista emberré neveljük. Ezek közül a legjobbakat várja egyetemünkön is a pártszervezet. Talán nem mindenki tudja, hogy a budapesti műszakiak több mint 30 százaléka párttag. Fontos, hogy a rátermett egyetemi hallgatók már nálunk tagjai legyenek a pártnak, hogy kikerülve a termelésbe, az életbe, eredményesebb munkát végezhessenek. Így egyetemünkön is a pártépítés, főleg a hallgatók köréből, fentieknek megfelelően központi súlyú, állandóan fejlődő politikai feladat. Mindenkit várunk a pártba, aki példamutató szakmai, emberi, világnézeti felkészültséget mutat, és akit belső indítékai a forradalmi folyamat irányítói közé hajtanak. Napjaink forradalma nem barrikádharc, hanem mindennapi küzdelem — sokszor apró munka —, az új, a jobb, az emberibb és igazabb társadalom megvalósítására. Hallgatóink közül is egyre többen ismerik ezt fel. Az elmúlt négy év alatt közel 250 új hallgatói párttagot vettek fel alapszervezeteink. A párttagság áldozatvállalás is, amelyet az egyén önmaga és a társadalom érdekének képviseletére önként vállal. Aki kommunista lesz, azért teszi, mert nem akar passzív — akár egyetértően passzív — lenni társadalmi vonatkozásban, hanem formálója akar lenni a forradalmi folyamatnak. Ez szép és nagy cél, amelyért érdemes áldozatot vállalni! Egyetemünkön a hallgatóik és oktatói párttagok állandóan benne élnek a kar munkájában (ugyanis az alapszervezetek karonként fogják össze a kommunistákat), tudatosabbá válik egyetemi munkájuk. Ez a szervezeti forma és gyakorlat jó az oktatóknak is, akik elvárják a hallgatói párttagok észrevételeit, javaslatait. A kommunista hallgató felkarolja társai problémáját, gondolatait, javaslatait, továbbítja azokat a pártszervezetnek és fordítva, meggyőzően harcol társai között a párt politikájának elfogadásáért, megvalósításáért. A hallgatói párttagnak olyannak kell lennie, akihez tisztelettel és szeretettel, s főképp bizalommal közelednek társai mindennapos problémáikkal, akik harcolnak az egybeeső egyéni és közösségi érdekek érvényesüléséért. Alapvető feladatukhoz tartozik a KISZ politikai munkájának segítése is. A hallgatói pártépítés fejlesztésére szükség van továbbra is. Ez a pártszervezetek, a KISZ, a kommunista oktatók nagy és szép nevelési feladata. Ennek egy döntő kérdése a tanszékeken dolgozó kommunisták és a KISZ-alapszervezetek jó kapcsolata, mindenekelőtt, legdöntőbb mértékben a kommunista oktatók és a hallgatók élő, szoros emberi kapcsolata, így találkozik egyetemünkön a nevelési cél és a hallgatói pártépítés feladata. Másodszor Fehérvárott Mi, a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának első évet végzett hallgatói az idei termelési gyakorlatunkat töltjük Székesfehérvárott, július 6-tól 31-ig a Szivárványtelepi OTP-lakóházak építkezésén. A gyakorlat szervezési formája építőtábor. A FÁÉV az idén másodszor vállalta, hogy biztosít számunkra munkát. Szívesen jöttünk ismét, különösen a tavalyi jó tapasztalatok alapján. Öt brigádban összesen 121- en vagyunk. Minden brigádhoz tartozik egy nyugdíjas szakmunkás, akit a vállalat hívott vissza. Ő a mester, a tanító, az irányító. Van persze brigádvezető is, akit a hallgatók maguk közül választottak. A brigádok összefogója, ellenőrzője az ugyancsak nyugállományú Meister Ferenc főépítésvezető. A nyugdíjas szaktársak ilyen szervezett bevonása a termelési gyakorlatba rendkívül jó gondolat volt és igen jól bevált az elmúlt évben is. Sokéves, sőt évtizedes tapasztalatuk mennyiségi és minőségi szempontból rendkívül elősegíti a termelési gyakorlatot. Kevesen tudnák a szakma gyakorlati lógásaira úgy kioktatni a leendő építészeket, mint ők, a mesterek. A brigádok között természetesen versengés folyik. Nem csupán ,,presztízsből", hanem mert a bér nagysága a teljesítménytől függ. Ezenkívül a vállalat vezetősége célprémiumot írt ki a legjobb brigádok részére. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a gyakorlatnak mind szakmai, mind oktatási, mind nevelési téren. Itt ismerkedünk meg először a kőműveskalapáccsal, a vakolókanállal, a malterosládával úgy ,, emberközelből". A munka, amit végzünk igen sokoldalú. Egy 12 és egy 36 lakásos házat építünk, falazunk, betonozunk, zsaluzunk, födémet építünk, szerkezeti elemeket emelünk be és így tovább. Mivel valamennyien a MOM 323. intézetében lakunk, a tábori forma biztosított. A brigádok szinte állandóan együtt vannak, együtt dolgoznak, együtt szórakoznak, így az elmúlt tanulmányi év alatt kialakult tanköri közösségek tovább kovácsolódnak, formálódnak. Az elmúlt évi gyakorlathoz hasonlóan az idén is a KISZ- szervezet vezeti a tábort. Ez a forma új az egyetemen is. Tapasztalataink biztatóak. Példamutató a vállalat és az egyetem között létesített kapcsolat. Erről beszélt rektorunk is, amikor tavaly meglátogatta a gyakorlatunkat: ,, Elismerés illeti a vállalat vezetőit s mindazokat, akik közreműködtek abban, hogy az egyetem és a vállalat közötti kapcsolatnak ez a formája is tovább szilárdult. Úgy gondolom az ebből származó haszon mindkét fél számára gyümölcsöző lesz." Bízunk abban, hogy az idei gyakorlat eredménye a kezdeti nehézségek ellenére eléri a múlt évi eredményét. Falcsi László táborparancsnok LEVÉL Olcsvaapátiból Lapunkban már régebben hírt adtunk arról, hogy egyetemünk két héten át üdültetett a Balatonon 68 iskolás gyermekeket, az árvíz sújtotta Olcsvaapátiból. Hogy a gyerekek elégedettek voltak a két hét alatt, azt bizonyítja az a kedves levél is, amelyet az iskola igazgatónője írt nemrégiben, valamennyi üdülő gyereeek nevében. „Tisztelt Pártvezetőség! A Budapesti Műszaki Egyetem vendégeként Balatonbogláron üdültünk két hétig 68 gyerekkel. Szeretnék valamennyi szülő, tanuló és kartársaim nevében köszönetet mondani a felejthetetlen napokért. Tanulóink az árvíz okozta izgalmakat, szomorúságot feledve tértek haza. Míg a Balaton és a táj szépségeiben gyönyörködhettek, tanúi lehettek az emberi segítőkészség, önzetlenség, szeretet melengető példáinak. Mint ahogyan az árvizet, úgy azt hiszem, ezt sem fogjuk soha elfelejteni. Mindent köszönünk tisztelettel: Szászi Józsefné ált. isk. ig. Olcsvaapáti, 1970. július 7.” Az egyetem boglári üdülőjében (Fotó: Marton) Az 1970/71-es tanév I. félévének időbeosztása Az I. évfolyam hallgatóinak beiratkozása szeptember 2. (szerda). Az első tanítási nap valamennyi évfolyamon és tagozaton szeptember 3. (csütörtök). Tanévnyitó, aranydiploma-adományozási ünnepség szeptember 5. (szombat) 10 óra. Az I. éves hallgatókat az előadók, illetve a gyakorlatvezetők 9.55 órára az aula előterébe vezetik, majd a KISZ rendezőgárdistáinak vezetésével bevonulnak az Aulába. Ekkor történik fogadalomtételük. (A karok ebben az időpontban más ünnepséget nem rendezhetnek.) A tanév I. félévének utolsó tanítási napja december 12. (szombat). Oktatási szünet: november 7. (szombat). Rendes vizsgaidőszak 1970. december 14. (hétfő)—1971. január 30. (szombat). Elővizsgák kizárólag órarendi elfoglaltságon kívül, az utolsó oktatási héten tarthatók. Magyar műemlékvédelem 1967-1968 Az Akadémia Kiadó immár ötödízben jelentette meg az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség Magyar műemlékvédelem című évkönyvét. Az új kötet hazánk felszabadulásának negyedszázados jubileuma alkalmából mérleget készít az eredményekben gazdag tevékenységről, amely a hazánk és népünk anyagi és szellemi fejlődése szempontjából szinte felmérhetetlen jelentőségű időszakban a magyar műemlékvédelem terén kibontakozott. A hatalmas kötet bevezető tanulmánya számot ad az elmúlt 25 év műemlékvédelméről. Egy tanulmány Budapest városképi fejlődésének kérdéseivel foglalkozik. A további beszámolótanulmányok a csengeri református templom helyreállításáról, a soproni gótikus házak rekonstrukciós munkáiról, a várpalotai várról, a budai középkori királyi palota és a vár maradványainak helyreállításáról, Jung József pesti építőmester munkásságáról, a nógrádsápi római katolikus templom feltárásáról és helyreállításáról, a szigligeti várról, történelmi városaink rekonstrukciós problémáiról, a litéri román kapuzatról, Hollókő műemléki védelméről, a kisnánai vár feltárásáról, a visegrádi lakótorony, valamint a becsehelypolai római katolikus templom helyreállításáról adnak számot. Major Máté a 60 éves Bercsényi Dezső munkásságát méltatja. Jelentések számolnak be az Országos Műemléki Felügyelőség munkájáról. Jelentős a magyar műemlékvédelemről 1945 és 1965 között megjelent irodalom részletes bibliográfiája. A több mint 400 oldalas, műnyomó papíron kiadott, nagyalakú kötetet közel 500 fénykép és rajz teszi még gazdagabbá. Az egyetemi karbantartó szolgálat az árvízkárosultakért 1970. június 24-én, szerdán 12 órakor a karbantartó szolgálat asztalos műhelyében röpgyűlést tartottak az árvízkárosultaknak átadandó berendezések kijavításához szükséges társadalmi munka megszervezése miatt. A lelkes hangulatú gyűlésen felajánlások születtek a több mint 700 ezer forint értékű berendezés kijavítására. GÓLYÁKNAK AZ EGYETEMI KISZ-RŐL Néhány napja tudtad meg az örömhírt: felvettek a műegyetemre! Talán azt sem bánnád, ha már szeptember lenne, s mint elsőéves hallgató léphetnél be a kapun. Persze szeptemberig van még idő ... Addig is ismerkedj lapunkon keresztül az egyetemmel. Először az egyetemi KISZ-szervezet tevékenységével, felépítésével ismertetünk meg. Néhány adat Az egyetemi KISZ-szervezetnek 6794 tagja van. A szervezet élén a 39 főből álló Egyetemi Bizottság áll. A munka operatív gyakorlati irányítását a Végrehajtó Bizottság végzi. A kari Végrehajtó Bizottságok 11 tagból állnak, s a karokon belül külön vezetőséggel működnek az évfolyamok. Az egyetemi KISZ legkisebb szervezeti egységei az alapszervezetek, számuk 339. Vezetőségük általában 3 fő. Az egyetemi demokratizmus szellemében a KISZ az egyetem számos állami szervezetében képviselteti magát. Az Egyetemi Tanácsban, a Rektori Tanácsban, a Társadalomtudományi Tanszékek Tanácsának ülésein, a Kari Tanácsokban, a Dékáni Tanácsban, az Egyetemi Gazdasági Bizottságban, a Könyvtári Tanácsban, az egyetemi Oktató- Nevelési Bizottságban, a MAFC elnökségében ... Természetesen elküldi képviselőit KISZ-szervezetünk, a felsőbb KISZ-testületekbe is (KISZ KB, KISZ Budapesti Bizottság és Végrehajtó Bizottság, Országos Egyetemi és Főiskolai Tanács stb.). Közvéleménykutatás, politikai ,.Ki mit tud?”, újságírás ... Az egyetemi KISZ-munka első fontos területe a politikai nevelőmunka, agitációspropaganda munka. Ezen a területen négy munkacsoport dolgozik. A közvéleménykutatócsoport — mint a neve is mutatja — a hallgatói közvéleményt méri fel. A felmérést szóban vagy kérdőívekkel végzik, melyeket az egyetemi nyomda sokszorosít. A politikai tájékoztató csoport különböző témájú előadásokat szervez. Az elmúlt év legsikeresebb programjai közt volt a KISZ-VB bemutatkozása és Nemes Dezső kül- és belpolitikai tájékoztatója. 1968-ban — az országban először — politikai Ki mit tud?-ot rendeztek egyetemünkön. A kísérlet nagyszerűen sikerült. Az idei, második politikai Ki mit tud?-on már 200 hallgató vett részt, nagy politikai tájékozottságról téve tanúbizonyságot. A tájékoztatási munkát a sajtó-propaganda csoport teszi eredményesebbé. Nyomtatott tájékoztatót ad ki, sőt, kéthetenként „igazi” sajtótájékoztatót is tart az egyetemi sajtó képviselői számára. (A Jövő Mérnöke és a kollégiumok stúdiói vesznek ezen részt.) E csoport elvi irányítása alatt dolgozik a Jövő Mérnöke Ifjúsági Szerkesztő Bizottsága. Azok a hallgatók, akik kedvet éreznek magukban az újságírásra, az ISZB tagjaként írhatnak lapunk hasábjain. A vezetőképzés új módszereinek megvalósítását tűzte ki célul a vezetőképző csoport. Évenként mintegy 400 aktíva részesül képzésben Balatonlellén az egyetemi KISZ-vezetőképző táborban. A karok és évfolyamok önálló munkáját bizonyítja, hogy egész sereg klub jött létre, színes, ötletes programmal: Villamos Klub, Gólya Klub, Sci-Fi Klub, Vegyész Klub stb. Nemzetközi kapcsolataink öt éve működik az egyetemen a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága. KISZ-szervezetünk 11 ország 30 egyetemével áll kapcsolatban. Delegációk, tudományos diákkörök cseréje, önköltséges üdülések, építőtábori cserék, művészeti csoportok, sportcsapatok cseréje — ezek a kapcsolatok különböző formái. Évente 600 hallgató utazik külföldre az NKB szervezésében. Építőtábor, szentendrei majális, diáktanárok... A szervezőmunka területén először az építőtáborokat említjük. Építőipari, mezőgazdasági táborokban dolgozhatnak nyaranta a jelentkezők. S évek óta működik már a régészeti ásatótábor, az Interszudex, mely az aquincumi ásatásokban vesz részt. De akadnak minden évben egyéb társadalmimunka-akciók is. Az előző tanévben mintegy 1500 hallgató dolgozott a vietnami szolidaritási hónap keretében. Csaknem ötszázan adtak vért az egyetemen. A május elsejei felvonulás után évek óta hagyományosan hajókirándulást szervezünk a szentendrei Papszigetre, ahol vidám majálist tartunk. A Budapesti Műszaki Egyetemen indult az az akció, amely azóta elterjedt az országban, s amelyről már biztosan hallottál: a fizikai dolgozók gyermekeinek felkészítése az egyetemre. Egyetemünk hallgatói matematikát és fizikát tanítanak Budapesten és néhány Pest környéki helység gimnáziumaiban. Diáktanár az lehet, akinek a tanulmányi eredménye legalább 3,8, van pedagógiai készsége, és kedvet érez ehhez a munkához. Ma már 150 diáktanárunk oktat, és az elmúlt két évben öt kötetnyi előkészítő példatárunk is megjelent. A hallgatók érdekében ..". Rendkívül szerteágazó a KISZ-szervezet érdekvédelmi munkája is. Az előző tanévben az érdekvédelmi felelősök fontos feladata volt az új ösztöndíjrendelet előkészítésében és végrehajtásában való részvétel. Az idei tanévtől teljes egészében a KISZ joga és feladata a rendkívüli szociális segélyek szétosztásának megszervezése és végrehajtása. Egyéb érdekvédelmi feladatok: nyári és évközi munkaalkalmak felkutatása a hallgatók számára; albérleti lehetőséget szerezni annak a vidéki hallgatónak, akinek nem jut a kollégiumban hely; figyelni a kollégiumok szociális ellátottságát; menzabizottságok létrehozása; önköltséges üdültetés; beutalók biztosítása az Expressz táborokba ... és még sok egyéb ... Szakmai-tanulmányi munka A KISZ-szervezet különböző eszközökkel segíthet a tanulmányi problémák megoldásában. Rendszeresen, havonta kétszer 8 órát foglalkoznak a „0” évfolyammal (az előfelvett, jelenleg katonai szolgálatukat töltő hallgatókkal. A kari tanulmányi felelősök a hallgatók tanulmányi és vizsgaszabályzattal kapcsolatos problémáit továbbítják az illetékes fórumoknak. Mint a felvételin tapasztalhattad, a KISZ-szervezet megbízottai részt vesznek a felvételi bizottságokban, sőt szavazati joguk is van. A szakmai-tanulmányi munkához tartozik az „Egyetemisták a fővárosért, a főváros az egyetemistákért” mozgalom is. Célja kettős. Egyrészt: foglalkozni a főváros és környéke aktuális kérdéseivel, s törekvés ezek megoldására. Másrészt: hasznos társadalmi tevékenységet biztosítani a hallgatók számára, hogy minél alaposabban elsajátíthassák a szakmát. (Az elmúlt évben a közlekedéskori elsőéves hallgatók például járműveken végeztek zsúfoltsági, sűrűségi és fordulóidő mérést.) A hallgatók tíz százaléka dolgozik a különböző tudományos diákkörökben. Évente körülbelül 150 dolgozat készül, s ezeket kari konferenciákon vitatják meg. S készülőben van a Diáktervező Iroda is, amely lehetővé tenné, hogy a hallgatók bekapcsolódhassanak a tanszékek által vállalt munkákba ... A kulturális és sporttevékenységről lapunk más helyén találtak tájékoztatást. O. J.