A Jövő Mérnöke, 1973 (20. évfolyam, 1-40. szám)
1973-01-20 / 1. szám
Oázis a nagy műszaki sivatagban REGGEL FÉL KILENC. Kinn: alkonyi sötétség, smog. Idebenn: steril fények, idegesítő neonbúgás. Ötödévesek vizsgáznak zömmel, választható spec, koll.-ból, szociológiából. Vizsgaruhák, vizsgahangulat, táska- és kabátbarikádok mögött folyik a felkészülés, már mindenki húzott tételt, ketten előreültek. Dolgozatot készítettek szociológiai tárgykörből, az elkészült munkát egészítik ki néhány mondattal. Az első fiú: jótanuló-típus. Hibátlan csomóra kötött nyakkendő, gondosan fésült haj, pontos, szabatos mondatok. Minden a helyén a tizenegy oldalas dolgozatban is, amely a csoportszociológia tárgyköréből való. Az ábrák szintén pontosak, nem kétséges az eredmény: jeles. A másik tanulmány csupán hatoldalas, erősen jobbra dőlő kézírású. Témája: a családszociológia. írója nemigen tud érdemben hozzátenni a leírtakhoz, családról szóban vallott elképzelése meglehetősen konzervatív. Problémás — mondja divatos helytelen kifejezéssel —, ha a családi légkör nem inspirálja a férfit olyan teljesítményekre, hogy a nő felnézzen rá. Az ellenkező megoldást minden baj forrásának tartja. Négyest kap. AZ ELSŐ VALÓDI vizsgázó ötödéves vegyész. Lány. Mondja, mondja a tételt, az első kérdés: beleviheti-e a kutató saját értékeit a kutatásba, megakasztja. Az érték fogalmának köznyelvi meghatározása még fogasabb kérdés számára. Nem hajlandó kimondani evidenciákat, pedig minimális kombinatív készséggel mindenre hibátlanul válaszolhatna. Közepes. Lemondóan néz az indexére. Az egyetlen lány, aki nincs vizsgaruhában. Nadrág-pulóver, de azért hagyományos színekben: drapp, fekete. A vázlata logikus első ránézésre is, az a felelet is. A közbevetett kérdésre elmondja, nem volt azon az előadáson, amelyen ez a tétel volt a téma. Mégis tudja, jól felépített mondatai, egész gondolatköre alapján megérdemli a jelest. Újabb jeles felelet, szintén lány az illető, vázlatlapja szintén jól szerkesztett, látszik, hogy nem mondatokat írt fel magának, hanem emlékeztető jelzéseket. Az egyetlen fiú vizsgázó számon kérő tekinteteket vet előre. Nem tudom, miért? Talán ismerni kéne valahonnan? A KÖVETKEZŐ HALLGATÓ jó távolra teszi le az indexét, nehogy belenézzek. Legyen kívánsága szerint. Belekeveredik saját kezdő mondataiba. Fogadást kötök magammal, képes-e közepesnél jobbra visszajutni a felelet folyamán. Az akarat megvan, példákba, előadásokon elhangzottakba kapaszkodik, egy nemrég megjelent tanulmányt igazít a feleletéhez. Már biztosan jobb, és megvan a négyes. A kettővel előbb jelesre vizsgázott vegyészlány nővére következik. Mégiscsak jó néha belelapozni az indexbe, kiderül, Veszprémben kezdett, átiratkozott ide, most húga évfolyamára jár. Az anyagot viszont kevésbé tudja, vagy inkább kevésbé bátor. Csak egy kicsit kéne belegondolni néhány latin kifejezésbe, és lefordítva önmaga számára érthetővé tenni. Meg sem próbálja kibeszélni magát, amit tud, mondja, amit nem, nem akarja kitalálni. Négyes. A HÁROM VEGYÉSZLÁNY elmegy. A fiú hallgató, aki eddig nagy udvariasan maga elé engedte a lányokat, elszánja magát. Talán a neve alapján kiderül, ismerem-e. Éppen csak leírom a tétele címét, máris végzett. Egyéb nem jut eszébe — mondja. Értek mindent. Az oktató előtt nem olyan kellemetlen nem tudni, mint egy ismeretlen előtt. Elszántan hallgat. Kérdésekre, lépésről lépésre csak elmondják a vizsgáztatóval a tételt. A vizsgázón látszik: fatalista. Egyfolytában azt ismételgethette magában, amíg a többiek vizsgáztak: nem tudom, nem tudom. Sikerült róla meggyőznie magát. Elégségest kap. Ketten vannak még hátra. Egyikük vékony, szemüveges lány. Látszik, hogy minden vizsgaidőszakban lefogy. Lötyög rajta az alpakka nadrágkosztüm. Nagy önbizalommal keveri a polgári szociológia legnevesebb képviselőit. Millsról, akinek főműve címe nem jut rögtön eszébe, úgy beszél, mint egy távoli, egzotikus ország nagy meseírójáról. Nem fogadja el a közepest, jó bizonyítványt szeretne, már van három jelese. Szociológiából is azt szeretné, majd visszajön. Nem tudom, sikerül-e a másodszori kísérlet. AZ UTOLSÓ VIZSGÁZÓ furcsa nevű lány, kicsit lefojtott hangon beszél. Ha nem mondja, nem is gondolná senki, hogy bolgár. Nyelvi nehézsége nincs, de kissé belekeveredik a fogalmakba. Sóhajtva nyugszik meg a közepesbe. Fél tizenegy, mindenki lement. A vizsgáztató, Farkas János csak akkor kérdezett, ha feltétlenül kellett, inkább problémák tisztázása céljából vagy segítő szándékkal, mint ellenkezőleg. — Mit gondol, a szociológia divatos tudomány volta vagy a valóságos érdeklődés hozza ide a hallgatókat? Elégedett-e a műegyetemistákkal? — Nyilván ez is, az is belejátszik a ténybe, hogy pontosan 144-en járnak szociológia speciálkollégiumra. Az érdeklődés mélységét jelzi, hogy minden évben vannak, akik a vizsgára dolgozattal készülnek. Nyolcvan saját hallgatóm közül húszan írtak valamilyen témakörből rövid tanulmányt. Idén ugyan kiemelkedő dolgozat nem volt, mint az előző években, de így is megérdemelték néhányan a jelest. A hallgatókon látszik, hogy nem akarnak technokraták lenni. Növekszik érdeklődésük a társadalmi problémák iránt, menekülnek a szakmai begyöpösödés elől. Igyekszem azt a félévit harminc, konzultációval, szemináriumi jelleggel megtartott előadást, amely egy félévre jut, az ő érdeklődésükhöz igazítani. A tételek fele vagy az intézet új kutatása, ezért érdekes, vagy kimondottan a műszaki területekkel határos. Talán nem is a vizsgákon derül ki igazán, hanem az évközi munka közben: oázisnak tekintik a hallgatók ezeket az előadásokat a nagy műszaki sivatagban. Tóth Ildikó potri rainon, KÜRTHY HANNA METSZETE Egy információ feltámadása ÉS MÁSODIK élete (Folytatás a 3. oldalról) Másnap reggel sor került a képességvizsgára, majd dr. Bonta János párttitkár tájékoztatót tartott az építészmérnöki karról és az építész jellegű főiskolákról. Tíz órától háromtagú bizottság foglalkozott külön-külön minden gyerekkel — a már értékelt eredmények birtokában. Milyenek lettek az eredmények? Matematikából, fizikából, rajzból gyengék, a teszteredmények azonban örvendetesen magasak. Figyelembe kell azonban venni sok körülményt, elsősorban azt, hogy a gyerekek felkészülés nélkül. ..kapásból” írtak a felvételihez hasonló nehézségű dolgozatokat, azt, hogy az érettségiig és a felvételiig még egy teljes félév tanulási idő van, nem lehet elhanyagolni azt az általános tapasztalatot, hogy a Szóbeli vizsgán egy jeggyel mindenki javít. A magas teszteredmény pedig további pluszeredményeket biztosít. A bizottság tagjai két egyetemi és egy főiskolai oktató. Hasznos és valószínűleg eredményes a pécsi, a debreceni és a budapesti főiskolával együtt dolgozni, hiszen a felvételi vizsgakövetelmény ebben az évben a karon és a főiskolákon egységes lesz. A bizottság tagjai a beszélgetés folyamán semmiféle elmarasztaló vagy elriasztó tényt nem közöltek. A cél mindenhol az volt, hogy az eredmények birtokában személyekre lebontva keressék a segítségadás módozatait. Nagyon sok középiskola igazgatójának ment már el levél: segítse a szaktanár rajzban, matematikában, fizikában az illető tanulót. Akik helybeliek vagy bejárhatnak Pestre, annak az építészkaron biztosítják a rajzkorrepetálást, előkészítőt, de lesz olyan tanuló is, aki havonta küldi fel a rajzait. Mindenkinek ajánlották a „Felvételi példatár”-akat. Természetesen akadt olyan is, akinél most világosodott meg, hogy más jellegű intézményben vagy éppenséggel egyetemünk egy másik karán jobb tovább tanulnia. Arra a kérdésre, hogy hasznosnak bizonyult-e a kétnapos találkozó, a gyerekek egyöntetű igennel válaszoltak. Hasznos volt, mert valamiféle fogalmat alakítottak ki arról, milyen is az építészmérnöki kar, mit is kell tudni egy felvételi vizsgához. Még olyanoknak sem vették el a kedvét, akik nagyon gyengén szerepeltek. Az elv az, hogy egy féléves önképzés és tanulás még akkor is hasznára válik valakinek, ha nem felsőoktatási intézményben fogja azt kamatoztatni. Anélkül, hogy túlságosan kecsegtető eredményt mondanánk, az értékelések után az építészmérnöki karra előreláthatóan megfelel majd a találkozóra behívottak közül mintegy huszonhét fő (19 fiú és 8 lány). A kétnapos találkozón nem volt itt 20 fő, akikről tudjuk, hogy a karra fognak jelentkezni. Az előrejelzés szerint tehát 1973-ban a felvett fizikai származású hallgató mintegy 20—25 százalék lesz a sokévi 15 százalékkal szemben. Ugyanakkor megnő az építész jellegű főiskolákra jelentkezők száma is. Ennek a kísérletnek az igazi próbája természetesen csak a felvételik idején, júliusban jön el. Amennyiben az eredmények igazolódnak, egyetemi, majd országos szintre kell emelni ezt a hasznos és érdekes kezdeményezést. Seszták Ágnes Párizs, ez az „Ember-sűrűs, * gigászi vadon", ahogy Ady Endre nevezte — Attila nomád hordáitól Illyés Gyula,hunjai”-ig olysok magyarnak volt zarándokhelye, hogy nevük felsorolása még a lexikonszerkesztők számára is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Betlehen diáktól Radnótiig Szomory,Ady, Bölöni, Hevesi András és József Attila fémjelzi a névsort — nem is szólva az emigránsok népes táboráról, kik a „Szép ámulások szent városában” álmodták új életre az agonizáló Magyarországot. Az új magyar piktúra is itt született a Montmartre és a Montparnasse kis műtermeiben, míg tudósaink, íróink, publicistáink új nemzedéke a Sorbonne ősi falai közt gyűjtött szellemi útravalót. Az egyetemes város befogadta a vándorokat s a száműzötteket, varázsa örök, emlékező nosztalgiát oltott szívükbe. Bajomi Lázár Endre 1934 őszén érkezett a Gare de l’Est-re, hogy ifjúsága legjavát töltse Ady „Bakonyában”. Mint újságíró, csakhamar munkatársa lett a párizsi emigránsok lapjának, ahol Dávid Ferenc aláírással jelentek meg cikkei, majd később, Bölöni mellett a Korunkat és az Új Hangot szerkesztette. Az 1951-es hazatérésig élte a menekültek zaklatott életét Tamás Aladárral, Perneki Mihállyal, Földes Ferenccel, Szántó Piroskával együtt. A Párizsban töltött 17 év élményei és találkozásai egy életre a francia kultúra itthoni tolmácsolójává avatták; cikkeiben, tanulmányaiban, műfordításaiban és a sajátos műfajú párizsi krónikákban egyaránt megtalálhatjuk a személyes élmények és benyomások művileg elő nem állítható hangját. Aminek tagadjam — az általa *** frankomániának nevezett kényszer jegyében született írásai (elsősorban a Montmartre, a Montparnasse és a Quartier Latin) engem is a Párizs-imádók táborába hódítottak, s egyben valami furcsa és megmagyarázhatatlan nosztal giánimáta giával is megajándékoztak az iránt a város iránt, melynek köveit sosem tapostam. Hogy mi az a varázs, mely látóvá téve a Döme és a Rotonde teraszára ültet, mely Carco és bohémbandája kísérőjévé társít, amikor vadul kurjongatva a Pigalle felé tartanak; és amely néhány pillanatig kilesni engedi a montparnasse-i Kaptár celláiban festő Chagall-t, Soutine-t és Leger-t — nem tudom. Talán e város iránt érzett csillapíthatatlan szeretete vagy „Párizstól selymes és Pesttől rostos élet”-ének felidézése az, mi arra késztetett, hogy találkozót kérjek tőle. Postafordultával jött a válasz, hogy vár. Nem készültem riportra, papír és toll nélkül topogtam ajtaja előtt, mely számomra akkor egy kicsit a Gare de l’Est érkezési oldalát jelentette. Csöngetésemre barátságos arccal nyitott ajtót, ami egyszeriben feloldotta idegességemet. Tudom, XIII. kerületi lakását földrajzilag több száz kilométer választja el a Boul’Mich színes forgatagától, de dolgozószobájába lépve ezt a távolságot csak centimétereknek éreztem. Itt minden Párizs volt. sk külföldre érkező turista jól ismert kíváncsiságával néztem körül. A falon — Chagall és Picasso társaságában — Vámos Rousseau színes nyomata függött. Egy akt, mely mintha az őt körülölelő flórának kölcsönözte volna minden érzékiségét — oly módon fogták körbe a sosem látott fák haragoszöld, húsos levelei. Mellette Modigliani megindítóan szomorú Női feje Jeanne Hébuterne-t idézte. ... És könyvek mindenütt. A vaskos Larousse-ok mellett tanulmányok, életrajzok, regények sorakoztak. Csupa dedikált vagy számozott példány, ma már alig fellelhető ritkaságok, melyek között a könyvgyűjtők is remegő kézzel böngésznének. Kérésemre néhányat leemelt a polcról és közben olyan szeretettel beszélt róluk, ahogy csak a számára igen kedves tárgyakról tud szólni az ember. A most készülő könyvének nélkülözhetetlen forrásai voltak ezek a példányok; mindegyikük ifjúsága Párizsának egy-egy darabját őrizte magában. Munkájáról faggattam. — Amíg Párizsban éltem, nem vezettem naplót, és ennek hátrányát csak most érzem igazán, amikor az ott eltöltött 17 év történetét írom. Nem lenne méltányos dolog a részemről, ha az olvasót emlékezetem bakugrásaival boszszantanám, amikor a személyes élmények közt is jogosan várja el a történeti hűséget és a kronológiai sorrendet. Ezt azonban — napló híján — csak a forrásmunkák segítségével érhetem el. Könyvem három részből áll majd: 1934-től 1941-ig, a megszállás, majd a felszabadulás időszaka. Jelenleg 1937-nél tartok, így a megjelenés idejét még megjósolni sem nagyon merem. A krónikás és az irodalom-TM történész Bajomi Lázár Endre mellett a műfordító is jó ismerőse az olvasóknak. Foissy és Queneau fordítóját nemrégiben a televízió képernyőjén is üdvözölhettük. — Valóban, egy időben nagyon sokat fordítottam, de jelenlegi munkám most ebben is akadályoz. Cikkeimen, naplójegyzeteimen és a francia kulturális élet egy-egy nagyobb eseményéről szóló kis tudósításokon kívül nem is publikálok mást. A látogatás rövid egy órája gyorsan elszállt, így az időközben vészesen megnövekedett kíváncsiságom kielégítetlen maradt. Most bántam csak igazán, hogy nem ostromló kérdésekkel érkeztem. A tervszerűtlen beszélgetés Bajomi Lázár Endréről csak csonka képet adott, amely után még távolibbnak tűnik személyes élményeinek 1974-re várható megjelenése. Nagy Csaba Pártfogóm egy ventillátor A közelmúltban az R épület V. emeletén vizsgáztam. 11 óra 30 másodperckor csodaszép bariton hangon megszólalt egy ventillátor. Éneket zengett a tiszta, friss levegő fontosságáról, a problémához méltó hangerővel. Év közben is hallgattam fülbemászó dallamos muzsikáját, de csak most fedeztem fel igazi hasznát. Vizsgáztatómmal remekül megértettük egymást, hiszen csak tátogásomat tapasztalhatta a zaj miatt. De talán mégis jobb lenne ebben a teremben siketnémákat tanítani és vizsgáztatni, bár maradhatunk mi is, hiszen itt hamarosan megsiketülünk, és akkor már jó lesz nekünk is ez a terem. Orczán Zsolt