A Jövő Mérnöke, 1978 (25. évfolyam, 1-39. szám)

1978-01-21 / 1. szám

Professzor úr, azt beszélik... — Én nem is haragszom Korcsmár Károly kimagasló teljesítménye 32 lapos kártyacsomagból hat lapot kihúzunk. Mi a va­lószínűsége, hogy legalább az egyik ász lesz? Ki találja el, milyen szi­tuációban hangzott el ez a kérdés? Illegális szerencse­­játék közben, kollégiumi szo­bában kikapcsolódást jelentő bősz kártyázáskor, családi körben unalmas téli szombat estén? Szabad a gazda? Az építőmérnöki kari matematika tanszékén, másodéves vizsgá­zó feladata volt. A vizsgázta­tó dr. Rózsa Pál egyetemi ta­nár, tanszékvezető. Aki a kérdést kapta: Kismedi Nán­dor. Közel állhatott hozzá a téma, mert jelesre sikerült a felelete. (A félévi gyakorlati jegye közepes volt) — Professzor úr, azt beszé­lik, matematikából nehezen kaphatnak a diákok vizsgán jobb osztályzatot, mint a gyakorlati jegy. Ma másodszor vagyok tanúja, hogy nemcsak jobbat, de sokkal jobbat is elérhet valaki, ha becsülettel felkészül a vizsgára. Dobos Lajos­né adjunktus éppen az imént adott négyest Törlök Károlynak, aki a gyakorlati jegyét tv-vel szerezte meg. Igaz, jó alaposan kifaggatta, nemcsak a tételből, amit hú­zott, hanem szinte az egész tananyagból, sőt, előző félé­vi témák is szóba kerültek. Ez a két eset kivétel-e, vagy nincs igaza a diákpletykának? — Valóban az az elv a tan­széken, hogy a gyakorlati jegy az irányadó. A félévi folya­matos munkát és felkészültsé­get tükrözi, s a matematika nem az a tárgy, ahol csodát lehet tenni. Természetesen elő­fordul, hogy valaki nagyon alaposan tanul a vizsgára, és meggyőzi tanár­át, hogy ma­gas szinten elsajátította, érti az anyagot. Ilyenkor a befek­tetett munkát, szorgalmat ho­noráljuk is. Előlegezzük a bi­zalmat, hogy a következő fél­évben jó kedvvel tanulja a diák tovább a tárgyat. De pe­dagógiailag nem lenne helyes, ha ebből rendszert csinálnánk. A szorgalmi időszakban­­ fo­lyamatosan kell készülni­ az egyes anyagrészekből, vizsga előtt már nincs elég idő el­mélyülni benne. — Mennyiben függ a vizs­gaeredmény az előadótól, il­letve a gyakorlatvezetőtől? — A gyakorlatvezetőn sok múlhat. Az előadón csak annyi, amennyire látogatják az elő­adásokat. Ez ugyanis — sze­rintem — nem annyira a tanár személyétől, mint inkább a terhelés mértékétől függ. A félév elején zsúfolt a terem, a vége felé azonban­­a zárthe­lyik, rajzbeadások miatt, csök­ken a létszám. Én nem is ha­ragszom ezért. Hiába jön be az előadásra, aki félig átalussza, mert egész éjjel rajzolt, vagy éppen egy másik tárgyból ké­szül, míg én a katedrán ma­gyarázok ... — Milyen típusú vizsgázó­kat szeret? Az eminenseket? — Mindenkit szeretek. De természetesen örömet az ér­deklődő hallgatóval való fog­lalkozás jelent igazán. Aki a matematika iránt érdeklődik, szívesen foglalkozik vele, kö­vetkezésképp jó eredményt ér el gyakorlaton, zárthelyin, vizsgán egyaránt. — Sokan buknak meg mate­matikából? — Ma tízen vizsgáztak, ket­tő volt elégtelen, ugyanennyi jeles. Tegnap tizennyolcan voltak, négy bukás, négy je­les, öt jó — nem rosszabbak az eredmények, mint az elő­ző években. Általában ilyen nagy létszámnál nem nagyok az egyes évfolyamok közti el­térések. Barcza Lajos adjunktusnál még két delikvens van hátra. Borbély Mária közepest kap, Doucoure B. Mamoutou (Mali köztársaságból jött), szintén. Nehezen fejezi ki magát ma­gyarul, de a tanár fejbólintá­­sából látom, hogy jó, amit mond. — Látszatra Doucoure job­ban felelt. Miért kapott ő is közepest? — A kívülálló számára csak annyi látható, hogy valaki beszél, s én elfogadom, amit mond. De én azt is látom, hogy mit nem mondott el, s abból állapítom meg, mennyi­re érti az anyagot. — Hányan vizsgáztak ma? — Tízen. Ebből négy elég­telen volt. Hárman úgy buk­tak meg, hogy már a minimu­mon nem jutottak tovább. _ ■_ — A vizsgák előtt kártyát húznak. Ezen az úgynevezett minimumkérdések vannak, ez a belépő. Ezek egyszerű, de alapvető kérdések. Aki a mi­nimumkérdésekre nem tud vá­laszolni, nem vizsgázhat. — Mi volt ma a legjobb osztályzat? — Közepes. Egyébként na­gyon változók az eredmények. Van olyan nap, amikor 10 közül hat megbukik, s olyan is, hogy nincs elégtelen. Igaz, az még nem fordult elő, hogy 10 közül hat jeles lett vol­na... Viszont még csak két alkalommal vizsgáztattam a mai napot is beleértve, így a mostani vizsgaidőszakra ál­talánosítani nem tudok — Előfordul-e olyan, hogy v­alaki kiválóan szerepel a vizsgán, ott derül ki, hogy te­hetséges? — Valójában a gyakorlati foglalkozásokon eldől ez a kérdés. A jóknak azt szoktuk tanácsolni, kapcsolódjanak be a diákkörbe, foglalkozzanak órán kívül is a tantárggyal. Mivel azonban általában nem a saját tankörünket vizsgáz­tatjuk, előfordul, hogy vizsga után külön felhívjuk a hallga­tó figyelmét arra, érdemes többet foglalkoznia a matema­tikával. A múltkori vizsgán Korcsmár Károly, az ötös tan­körből, nyújtott kimagasló teljesítményt. Legtöbben vala­melyik szakmai területen hasz­nosítják matematikai tehetsé­güket. Megkérdezem dr. Rózsa Pál tanszékvezetőt: — Mitől függ, hogy ki me­lyik tanárnál vizsgázik? — A vak véletlentől. A vizsgára jelentkezők száma szerint három vagy négy ta­nárt jelölünk vizsgáztatónak a kiírt napon, s köztük osztjuk el őket, hogy mindenkihez körül­belül egyforma létszám kerül­jön. Arra vigyázunk azonban, hogy lehetőleg ne a saját gya­korlatvezetőjüknél kelljen a hallgatóknak vizsgázniuk. Ez­zel elejét vesszük az olyan reklamációknak, hogy „meg­buktatott, mert már az órákon is pikkelt rám!”. — cserno — A komplex nevelési terv és a pártpropaganda továbbfejlesztése Tudósítás a decemberi pártbizottsági ülésről Két napirendi pontot tár­gyalt a december 15-i párt­bizottsági ülés, A komplex nevelési tervek végrehajtá­sának tapasztalatai című jelentést, s a KB 1976 októ­beri, a pártpropagandával foglalkozó határozatának végrehajtására szóló fel­adattervet. Az első jelentés előterjesz­tője dr. Kürti István, aki a karok képviselőiből szervezett előkészítő csoport anyagai alapján, dr. Bars Ruth és Ká­dár Lehel közreműködésével készítette el a felszólalók többsége által színvonalasnak ítélt elemzést. A gazdag anyag részletes ismertetése terjedel­mi okokból lehetetlen, de a következő hetekben visszaté­rünk néhány részletére. Most az összefoglaló és a felada­tok című , fejezet alapján adunk rövid áttekintést a té­máról. Az egyetemen mindenütt el­készültek a hosszú távon is használható nevelési tervek. Teljesítésük megszervezésére mind a testületek, mind a ve­zetők megtették a szükséges intézkedéseket. Ezek közül egyértelműen hatásos a neve­lőtanári — instruktori testület kialakítása. Tevékenységét az illetékesek folyamatosan segí­tik, ellenőrzik is. A műszaki tanszékek és In­tézetek, s a központi tanszé­kek is több jó, a neve­lést segítő módszert honosí­tottak meg, azonban a taná­ri kar többsége egyelőre nem végzi állandó jelleggel, tudato­san a nevelőmunkát. A keretek, módszerek lénye­ges változtatására nincs szük­ség. A következő évek felada­ta a nevelőmunka minőségét javítani, értelmes és reális tervszerűséggel. Az egy évvel korábbi, hasonló témájú PB- ülés határozatára visszatérve egyebek között újólag hangsú­lyozták: A komplex nevelési terve­ket hosszú távon irányelvként kell értelmezni, mint a neve­lőmunka feladattárát. A rész­letes (kollégiumi, tanszéki) operatív tervezés csak azokra a feladatokra terjedjen ki, amelyek konkretizálhatók, feltételei megvannak vagy el­érhetőek, teljesítésük értékel­hető. Továbbra is feladat növel­ni a nevelőmunka erkölcsi és anyagi megbecsülését. A ta­nárok minősítésekor egyen­rangú tényezőként szerepeljen a nevelés a tudományos és egyéb tevékenységgel. A taná­rok nevelőmunkájának értéke­léséhez a jelenleginél szerve­zettebben kell figyelembe ven­ni a hallgatóság véleményét, mint a megítélés egyik össze­tevőjét. A második napirend előadó­ja dr. Barta György, az egye­temi pártbizottság agit­-prop titkára volt. A feladatterv a pártpropa­ganda továbbfejlesztésére, a marxizmus—leninizmus egye­temi oktatásában a minőség javítását írja elő. A KB-ha­­tározat nyomán a fejlett szo­cializmus, ezen belül a szo­cialista életmód kérdéseivel kell hangsúlyozottabban fog­lalkozni. A marxizmus-leni­­nizmust oktató tanároknak po­litikai tapasztalatok szerzésé­re adnak lehetőséget, a gyá­rakban, intézményekben, párt­­bizottságokon végzendő mun­kában. Az „ml” tanszékektől kérik, hogy továbbra is segítsék a komplex nevelési tervek vég­rehajtását. A pártbizottság szükséges­nek tartja, hogy a tanárok többet foglalkozzanak egyéni­leg a diákok ideológiai, poli­tikai nevelésével. A marxizmus klasszikusait jobban kell ismerni, olvassák a diákok is az eredeti műve­ket. Az antimarxista nézetek meggyőző bírálata minden tárgykörben kapjon megfele­lő helyet — írja elő az elfoga­dott feladatterv a továbbiak­ban. A pártoktatás fejlesztéséről szóló fejezet első, hangsúlyos mondanivalója: a marxizmus —leninizmus tanulmányozása alól egyetlen párttag sem kap­hat felmentést. A tanárok szá­mára az esti egyetem szakosí­tóit, s általában a kötött ok­tatási formákat ajánlják első­sorban. Az egyéni tanulást, amely­ben a Műegyetemen sokan vesznek részt eredményesen, a résztvevő tanároknak az eddiginél jobban ki kell hasz­nálniuk, a tanuláson kívül az „mi” tanszékek oktatóival létrejövő munkakapcsolatok kibővítésére és elmélyítésére is. Az egyetem többi dolgozói számára politikai előképzett­ségüktől függően a marxista középiskolát, az MLEE 3 éves tagozatát és a speciális tan­folyamokat ajánlják. A párt­­szervezeteknek a „beiskolázás­kor” figyelembe kell venniük az egyéni érdeklődést, adottsá­gokat, s a káderfejlesztési ter­vet A pártalapszervezetek éven­te értékelik az oktatás tartal­mi és szervezési tapasztalatait.­ A feladatterv többek között tartalmazza azt is, hogy azok, akik szakosítót és speciálkol­légiumot végeztek, kapjanak feladatokat a pártoktatási munkában. Néhány újabb svéd hír Nincs külön egyetem, külön főiskola A fejlett tőkés országok kö­zül talán Svédország oktatás­ügye hívja fel magára legin­kább a figyelmet. Az elmúlt tizenöt évben a svéd iskola­­rendszer minden szintjén je­lentős tartalmi és szerkezeti reformokat hajtottak végre. Egységes középiskola 1962-ben a hét éves elemi iskolát megszüntetve bevezet­ték a 9 osztályos kötelező ál­talános iskolát alsó, középső és felső tagozattal. Ezt a kö­zépfokú oktatás reformja kö­vette 1972-ben, amikor a gim­náziumot, a szakközépiskolát és a szakmunkásképző iskolát egységes középiskolává vonták össze elsősorban azzal a cél­lal, hogy megszűnjék az elmé­leti és a gyakorlati jellegű képzés közötti presztizskü­­lönbség. A felsőoktatás átszer­vezését 1968-ban határozta el az országgyűlés. A reformot szakértőkből álló bizottság dolgozta ki, amely munkájá­ba bevonta a felsőoktatási in­tézmények oktatóinak és hall­gatóinak képviselőin kívül a különböző társadalmi és mun­kaügyi szervek, valamint a politikai pártok képviselőit is. Széles körű és hosszan tartó vita után, amelyben a közvé­lemény is részt vett, 1977. jú­lius 1-én életbe lépett az egész felsőoktatást átfogó re­form. A reform először is meg­szüntette az egyetemi és a főiskolai képzés közötti kü­lönbséget. Míg 1977. július 1. előtt az egyetemeken pluridisz­­ciplináris jellegű képzés folyt, a főiskolai oktatást pedig egy­­egy meghatározott szakterület tárgyai jellemezték, a reform életbelépése óta nincs különb­ség a felsőoktatási intézmé­nyek között, még az egyetem, illetve főiskola elnevezés is megszűnt. A­­ „felsőoktatás” terminus vonatkozik minden középfok utáni képzésre, amelynek felügyeletét és köz­ponti igazgatását az Egyetemi és Főiskolai Hivatal (Univer­­sitets och Högskolsämbetet) végzi. Egységesítették a képzés szerkezetét. Minden képzési ágnál a munkaerőpiaci hely­zetnek megfelelően korlátoz­ták a hallgatói keretszámot, mivel a reform egyik célja éppen az volt, hogy összehan­golják a felsőfokú szakember­­képzést a munkaerőpiac igé­nyeivel. Ezzel megszűnt a kor­látlan felvétel, ami a reform előtt a jogtudományi, a böl­csész- és társadalomtudomá­nyi karokon, valamint a ter­mészettudományi karok egyes szakjain érvényben volt. Tanuljanak a tapasztaltak Az 1977/78-as tanévtől kezd­ve a felvétel is új kiválasztá­si szempontok alapján törté­nik. Az új felvételi rendszer részben általános — minden­ki számára azonos — követel­ményeket tartalmaz, részben különleges követelményeket, amelyek az egyes képzési ágakhoz szükséges előképzett­séget jelentik. A felsőoktatás­ban való részvételre az álta­lános követelmények alapján azok jogosultak, akik elvégez­ték az egységes középiskolát — vagy ennek megfelelő kép­zettséggel rendelkeznek — és svéd, illetve angol nyelvi is­mereteik is elérik az egységes középiskola kétéves tananya­gának szintjét. A különleges követelmények általában az egységes középiskola különbö­ző, három vagy négy éves ta­gozatos tananyagára épülnek. Érdekes, hogy minden olyan 25. életévét betöltött személy­nek­­ is joga van felsőfokú ta­nulmányok végzésére, aki négy évet munkában töltött, de a négy évbe már a kötele­ző katonai szolgálat ideje, 10 éven aluli gyermek, esetleg idős vagy beteg hozzátartozó hosszantartó gondozása is be­számítható. Ezzel a rendelke­zéssel próbálják a szakmai ta­pasztalattal rendelkezőket to­vábbtanulásra ösztönözni, s a visszatérő képzés elvét meg­valósítani. Mivel a 25. élet­évüket betöltött jelentkezők sokszor nem rendelkeznek a szükséges bizonyítványokkal, maguk kell eldöntsék, hogy tudásszintjük megfelel-e az általános, illetve a különleges követelményeknek. Ennek el­döntését segíti a legtöbb tan­szék által szervezett önkéntes vizsga, amely kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a jelent­kezők felmérhessék tudásu­kat. Az önkéntes vizsgát a vizsgázó kérésére konzultáció követi, amin vizsgaeredmé­nyét értékelik és amennyiben szükséges, útmutatást kap a további felkészüléshez. Jelent­kezhetnek még a felsőoktatá­si intézményekbe a külföldön tanult és a népfőiskolát vég­zett diákok is. A felvételnél a jelentkezőket tanulmányi eredményük alapján (közép­iskolai végbizonyítvány átlag­értéke), s ahol erre nincs mód, a munkatapasztalat alapján (munkaviszony időtartama) alapján rangsorolják minden olyan esetben, amikor a je­lentkezők száma nagyobb felvehetők számánál. A képzési ágakat a foglal­koztatási szektorok alapján csoportosították, mivel a re­formot kidolgozó bizottság alapelvként szögezte le, hogy a középfok utáni képzés el­sődleges célja, hogy meghatá­rozott foglalkozásokra készít­sen fel. Ennek alapján a kép­zési ágak felosztása a követ­kező: — műszaki foglalkozásokra felkészítő szektor, — egészségügyi foglalkozá­sokra felkészítő szektor, — oktatói foglalkozásokra felkészítő szektor, — adminisztratív, közgazda­­sági és szociális foglalkozások­ra felkészítő szektor, — kulturális és információs foglalkozásokra felkészítő szektor. Ezzel a felosztással egy csa­pásra megszüntették a szabad tantárgykombinációt és a sza­bad szakpárosítást, amire pe­dig a reform előtt az egyete­mi hallgatóknak lehetőségük volt. Az 1977-es őszi félévtől kezdve már csak kötött ta­nulmányok folytathatók, ame­lyek követelményeit pontrend­szerben állapították meg. Egy félév alatt körülbelül 20 pon­tot kell elérnie a hallgatók­nak az előadások és szeminá­riumok látogatása és az azo­kon való aktív részvétel, illet­ve a vizsgák sikeres letétele ré­vén. A kötött tanulmányok mellett ún. „helyi tanulmá­nyok” is léteznek. Ezeket a felsőoktatási intézmények ön­állóan indíthatják, egy-egy város vagy vidék különleges szakemberszükséglete alap­ján. A felsőoktatás reformját praktikus szempontok, első­sorban szigorítások vezérelték, hiszen a kapitalista világ gaz­­a­dasági megrendülése az elmúlt években a svéd jóléti állam fölött sem múlt el nyomtala­nul. Ezért az állam azoknak biztosít kedvezményeket, akik vállalják a követelmények teljesítését. Zipernovszky Hanna

Next