A Jövő Mérnöke, 1981 (28. évfolyam, 1-39. szám)

1981-01-17 / 1. szám

A KISZ-nek tényleg nem az a dolga... — KISZ-tag vagy? — Nem. — Miért? Nem tetszik a rendszer? Vagy valami kifogá­sod van a KISZ ideológiája ellen? Vagy a politikájával vagy elégedetlen? ! — Nem. De miért feltétele­zed automatikusan, hogy ha valaki nem tagja — akkor el­lensége a szervezetnek? Kü­lönben azért nem vagyok KISZ-tag, mert magam is meg tudom szervezni a sza­bad időmet. — ? — Ha vitázni akarok vala­miről — ott vannak az isme­rőseim, a kollégáim. Ha szín­házba vagy moziba akarok menni, akkor ott van a lány, akivel járok, vagy a szomszéd, vagy akárki. Ha sörözni aka­rok — ott vannak a haverok. Milyen KISZ-program­ban van még? — Azért ez egy kicsit dur­va megközelítése a dolgoknak, nem gondolod? — Miért, talán ritkaság­­számba megy az olyan alap­szervezet, amelyiknek a prog­ramja megegyezik a fentiek­kel? — Nem, de... — Akkor meg mit beszélsz? Vegyük például az én évfo­lyamomat. Ez megy végestelem­ végig. És mennyivel jobb ne­kem, ha az unatkozó tankör­társaimmal vitatom meg a lengyel helyzetet, mintha a barátaimmal ? — A vitakörre felkészült előadót hívhatták! — Ja! Te előadásra gon­dolsz? Én azt hittem, vitára. De, ha meg előadásról van szó, akkor nem mindegy, hogy kikkel ülök egy teremben? Az előadó előadja az információt, a közönség befogadja és kész. Miért kell ehhez külön szer­vezet? — A felkészült vitavezető­nek nem egyszerű információ­­átadás a feladata, hanem a vi­tázók meggyőzése is! De ne menjünk bele ebbe a témába, van itt egyéb is! Mondd, olyanról, hogy társadalmi munka, nem hallottál? Vagy az se divat a ti évfolyamoto­kon? — De. Csakhogy az össze­gyűlt pénzből aztán évfolyam­bulit szerveznek és elisszák. Mi ebben a társadalmi mun­ka? Az, hogy közösen, dolgo­zunk egy kis „ingyen” piáért? — A közösen szerzett pénzt más célra is fordíthatnátok. Például felajánlhatnátok a Vakok Intézetének — mint, ahogy a villamoskaron teszik. Vagy... — Ugyan, hagyjál már bé­kén! Az efféle „nemes” célok­ra ott van a költségvetés. Vagy legalábbis abból kéne, hogy jusson. Elvégre szocia­lista országban élünk! — Te is tudod, hogy a költ­ségvetés se kimeríthetetlen bőségszaru. Erre jut, arra nem jut. — Ha kevés a pénz, miért nem osztják el jobban? Épít­senek kevesebb parkolóházat például! — Arra is szükség van. — Jó, jó. Lehet. De itt volt például az iskolatévé akció. Tudod, amikor a szocialista brigádok, a KISZ, meg min­denki tévét vett a tanyasi, meg a falusi iskoláknak. — Na és? Azoknak a gyere­keknek is kell a kultúra, nem? És, ha erre se volt pénz az ál­lamkasszában, akkor honnan vettek volna? — Hogy honnan? Megmon­dom. A szülőktől! Akik mel­lesleg nem is olyan szegények — csak nem adják oda „hiá­bavalóra, közös lóra” a pén­züket ! — Ilyesmire nem lehet kö­telezni az embereket! Akiben van öntudat, az segít! Társa­dalmi munkával, pénzzel, jó szóval. — Aha! Szóval megint azo­kon csattan az ostor, akik lel­kesek, aktívak, önfeláldozók. — Nézd! Annak a tanyasi gyereknek teljesen mindegy, hogy azért nem jut az iskolá­nak tévére, mert a szülője nem ad rá pénzt, vagy azért, mert másra költötték a pénzt a költségvetésből, akár vala­mire, ami kevésbé fontos! Az ő számára egy a lényeg: van tévé, vagy nincs tévé? Javul­nak-e az esélyek vagy sem? S hogy minek, ki az oka? — Ezek szerint a társadalmi munka azért van, hogy helyre­hozzuk, amit más elszúrt? — Nem. Azért, hogy elvé­gezzük azt, amit másképp nem lehet, de amit el kéne végez­ni! — Ez engem nem érdekel! — Úgy látom, ideges vagy, mert megfogtalak! — Ugyan már, hogy fogtál volna meg! Hiába minden! A mi évfolyamunk a pénzt úgyis csak bulikra, meg kirándulá­sokra költi. És továbbra is azt mondom, hogy se ennek, se annak, semmi értelme. — Ha tényleg így gondolod, akkor a te számodra azt hi­szem, valóban semmi értelme a KISZ-tagságnak. De várjál! Még azért van itt valami! Mert például a KISZ védi az érdekeidet, vagy te azt is meg tudod oldani a szervezet nél­kül? — Amennyi érdekem nekem van ... A szabad időmet meg­szervezem. A tanulást átvé­szelem. Az ösztöndíj nem iz­gat. Mi is van még? — Tényleg semmi — úgy, hogy nem is győzködlek to­vább, éld nyugodtan a magad kis életét. De azért örülök, hogy beszélgettünk, mert nem te vagy egyedül, aki a szabad idejét be tudja osztani maga is, és úgy gondolja, ahhoz nem kell szervezet. És ebben van is némi igazad: a KISZ-nek nem az a dolga, hogy beossza a szabad időnket! —eö— ÉRDEKVÉDELEM Kit képviselsz tulajdonképpen? A dolgozói KISZ-szervezet téli vezetőképző táborá­nak egyik témája: a KISZ-es képviselők szerepe az üzemi négyszögekben. A tábor egyik célja: egy a BME egészére érvényes útmutató készítése. A négyszög KISZ-es képviselőinek jogi helyzete nem az ifjúsági szervezettől függ — az azonban igen, mit vár el a tag­jaitól, hogyan mondjanak véleményt, hogyan alakítsák ki az álláspontjukat, milyen elveket képviseljenek. Eh­hez lehet adalék az alábbi néhány sor, mely a négy­szögtagok beszámoltatásának, mint tartalmi kérdésnek a fontosságára hívja fel a figyelmet. Vajon kit képvisel egy tan­széki négyszög KISZ-es tag­ja? Önmagát vagy a KISZ-t? S ha az utóbbit, akkor kiket? Az egész ifjúsági szövetséget? Az alapszervezetet? Az alap­szervezeti vezetőséget? S mi a helyzet a KISZ-en kívüliek­kel, akiket szintén képvisel­nie kell? E kérdésekre sok esetben nem is olyan könnyű vála­szolni, pedig igen fontos len­ne tudni, mi a helyzet! Még akkor is, ha tudjuk, hogy sok helyen még nincs négyszög, másutt nem működik, vagy csak lényegtelen kérdésekben dönt. Amíg nem tudjuk eldönte­ni, kit képvisel a képviselőnk — addig meddő szószaporítás demokráciáról, jogokról, kö­telességekről vitatkozni. Ad­dig bárki mondhatja: miért döntsön tartalmi kérdésekben a négyszög, ha egyszer nem tudni, hogy a tagjai nemcsak a saját véleményüket mond­ják-e el? Hogy ez kreált probléma? Hogy mindenki azt a szerve­zetet képviseli, mely a négy­szögbe küldte őt? Hogy konk­rétan azoknak az emberek­nek az érdekeit védi? No, igen. Csakhogy van-e biztosíték arra, hogy valóban azt teszi? Van, mert tagja a szerve­zetnek? Ez nem biztosíték. A szer­vezet tagsága nem homogén — az érdekeik nem azonosak. És gondoljunk csak arra, hogy alkalmanként közösen is mi­lyen nehéz felismerni érde­keinket. Hát még egyedül! S az ember — jobb fogódzó híján — könnyen a saját kis, egyéni érdekét kezdi képvi­selni ... A biztosíték tehát nem a tagsági könyv. Az igazi biztosíték: ha a megtárgyalandó problémákat, eldöntendő kérdéseket az ülé­sek előtt és után a képviselő megvitatja, azokkal, akik e posztra állították! Vagyis az adott hely KISZ-es és nem KISZ-es fiataljaival. Csak így tud valóban közösségi érde­ket képviselni. Enélkül pedig — döntsön a négyszög bár lényegi kérdésekben és közö­sen — a döntések nem fog­ják tükrözni a közösség aka­ratát, a négyszög működése tehát nem demokratikus. A felelősség a demokratiz­mus ügyében tehát legalább részben a négyszögben levő képviselőké, részben az alap­szervezeteké. Az ő közös te­vékenységük a szükséges (ha nem is elégséges) feltétele an­nak, hogy az adott helyen a döntések valóban demokrati­kusan, a közösség érdekeit, a köz véleményét figyelembe vé­­ve szülessenek. Az az alap­szervezet, amelyik nem szá­moltatja be rendszeresen a képviselőjét a négyszögben végzett munkájáról, nem bíz­za meg a véleményének a képviseletével — önmagát szidhatja elsősorban, ha az ér­dekei nem érvényesülnek. Hisz el sem hangoznak a négyszög ülésein. Persze a lehetőségek nem egyformák. Még nem minden négyszög dönt érdemben. Még nem minden négyszögtag tud­ja meg előre, miről is fognak dönteni, az üléseken. Még sok helyen istenkísértésnek tart­ják e „beszámolósdit” és akadhat, aki szerint a sok megbeszélés fölösleges, e „népgyűlések” csak ,,áldemok­ráciát” szülnek. Ismerünk olyan helyet is, ahol megtiltják a négyszög tagjainak, hogy elmondják, miről is volt szó, s milyen döntés­­ született! (Részletes, jegyzőkönyvjellegű beszámol­tatásra persze, nincs szükség, pletykának és ellenségeske­désnek nem kell­ helyet adni ! Mert sajnos erre is van pél­da — s a félreértett szava­kon, rosszul továbbadott fél­mondatokon életreszóló hara­gok „köttetnek”.) Másutt kész helyzet elé állítják a négyszög tagjait. E negatív jelenségeket meg kell szüntetni, de addig is tenni kell valamit. Ahol a képviselők a négy­szögülések előtt, de legalább utólag, rendszeresen beszá­molnak — ott változni fog a légkör, s nőni fog a négyszög szerepe, hisz nem a homály­ban működik majd, hanem a nyilvánosság előtt. Mi tehát a teendő? Képviselőnek, beszámolni előtte-utána, kikérni a véle­ményeket, kialakítani az ál­láspontokat. KISZ-tagnak, vezetőnek — rávenni a taggyűlést: számol­tassák be a képviselőt előtte­­utána. Segíteni neki! S aztán majd tovább a jo­gok és kötelességek útján. — eö — Szörényi, Kottás A második félévi kulturá­lis programokat még csak most dolgozzák ki, de a Schönherz Zoltán kollégium­ban kaptunk előzetes tájé­koztatást. Az Irodalmi Presz­­szó keretén belül ez évben is sok neves művészt hívnak meg. Egy pontos dátum: feb­ruár 12-én, este 8 órakor Szö­rényi Levente és a Szörényi— Bródy című könyv szerzője, Koltai Gábor a vendégeink. A Schönherz Zoltán kollé­gium Kruspér utcai épületé­ben rendezik meg Sárközy Gergely lantművész előadó­estjét. Ugyanitt tánctanfolyam indul, melynek időpontja va­lószínűleg minden péntek es­te fél 7, fél 9-től pedig disco. HA VALAKI aktuális té­mában foglal állást a sajtó nyilvánossága előtt, különösen kívánatos, hogy elfogulatlan legyen a tárgyalt kérdésben. Vajon teljesíthető-e ez a kö­vetelmény jelen esetben, ami­kor a cikkíró saját intézeté­nek folyamatban levő átszer­vezéséhez szól hozzá, illetve annak kapcsán vet fel egy időszerűnek vélt gondolatot? A dolog lényegét tekintve, bármily különösen hangozzék is, igen. Ehhez azonban a szerzőnek elöljáróban, noha az önmutogatás szándéka távol áll tőle, el kell mondania ön­magáról egyet és­­ mást: 1. Bár az egyetem területén dolgozik, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia alkalmazásá­ban áll. 2. A szóban forgó átszerve­zés így nem érinti annak az akadémiai kutatócsoportnak a helyzetét, amelynek keretein belül munkáját végzi. 3. Ezért a szerző személyé­re nézve, bárhogy alakuljon is az említett MTA-kutatócso­­portnak otthont adó műegye­temi intézet jövője, az átszer­vezésből semmilyen néven ne­vezhető előny vagy hátrány nem származhat. 4. Utoljára, de nem utolsó­A racionalizálások és az át­szervezések idejét éljük. Az elmúlt nyáron a művelődés ügyeivel foglalkozó két mi­nisztériumot vontak össze, a minap pedig a három eddigi iparági szakminisztériumból lett — hosszas előkészítés után — egyetlen ipari minisz­térium. Egyetemünkön az oktatás hagyományosan tanszéki kere­tekben folyt. Az utóbbi évti­zedben viszont a nagyobb ok­tatási egységek egyre gyorsabb ütemben alakultak át intéze­tekké. Ezek belső szervezeti felépítése azonban nem egy­séges elvek szerint alakult. Bizonyos intézetek tanszékeket egyesítettek, másutt a kisebb egységek neve osztály volt, amelyek vezetője így nem a tanszék­, hanem az osztályve­zető címet viselte. Ismét más helyeken pedig az intézeti vezetés alatt egyáltalán nem volt­ formális struktúra. Tulajdonképpen csak helye­selni lehet azt az intézkedést, amelynek értelmében az egye­temi intézetek szervezeti fel­építését most egységesíteni kell. Az előírás szerint ott is (intézeten belül) tanszékeket kell kialakítani, ahol eddig osztályok működtek. Magától értetődik az is, hogy nem sok értelme lenne az átszervezésnek, ha csupán a címek változnának — azaz nem lenne helyes, ha az ed­digi intézeti osztályok auto­matikusan alakulnának át tan­székekké. A racionalizálás or­szágosan érvényesülő szelle­mének bennünket sem szabad érintetlenül hagynia. S ITT érkezzünk el a prob­léma lényegéhez! Kevesebb tanszék lesz, mint osztály! És ami ennek egyenes következ­ménye: kevesebb tanszékveze­tő, mint osztályvezető!! Még abban az esetben is, ha a jö­vőben nem lesznek kettős ve­zető funkciót betöltő szemé­lyek, azaz például az intézet igazgatója vagy helyettesei nem fognak egyúttal tanszé­ket is vezetni. Néhány ember tehát (egy, két, neadjisten en­nél is több személy) — óh, ir­galom atyja, ne hagyj el! — stallum nélkül marad. Eddig közmegbecsülésnek örvendő, köztiszteletben álló vezetők, szakmájuk kiemelkedő, elis­mert művelői, kiváló pedagó­gusok stb., stb. — ezután bu­kott emberek!!! mélyrétegeibe, azt jól példáz­za, hogy a felsorolt négy kö­zül éppen az utóbbi három testület soraiból szorgalmazták igen sokan, hogy lehetőleg csak minimális mértékben csökkentsék szervezeti egysé­geink számát (ha már min­denképpen csökkenteni kell) — mert különben, jajistenem, több kiváló vezetőnket is „meg kell sértenünk”. VAGYIS messze nem csu­pán arról van szó, hogy az ed­digi vezetők valamennyien ilyen vagy olyan szintű ve­zetők akarnának maradni (hi­szen akadt közöttük olyan is, aki szíve — és a nyilvános­ság előtt kifejtett véleménye — szerint nem is akart vol­na) , hanem arról is, hogy a „nép” jelentős része is ra­gaszkodik ahhoz, hogy ponto­san ugyanolyan számú vezető legyen felette, mint eddig. Az említett fórumokon fo­lyó élénk viták során egy nagy tekintélyű, gazdag nemzetkö­zi tapasztalatokkal rendelkező egyetemi tanár mondta el, hogy az előzőkben ostorozott felfogás nem csupán idejét­múlt, hanem a fejlődés gátja is. A korszerű egyetem nem a tanszékvezetőkre és az intó- MOLNÁR LÁSZLÓ GÁBOR ★ nem is polgári, hanem egye­nesen feudális maradványok­tól keresztül-kasul átszőtt szemléletünk szerint azok! Mert bár 1980-at írunk a szo­cializmust építő Magyarorszá­gon, egyetemeink legtöbbjén (nem csupán a műszakin) még mindig a legrosszabb ér­telemben vett német szellem uralkodik. Az a konzervatív, megcsontosodott felfogás, amely az emberi szellem egyik legnagyobbját, Carl Friedrich Gausst, a matemati­ka fejedelmét — szükségesnek tartotta ezen­ kívül még a „valóságos belső titkos taná­csos” címmel is felruházni. Átszervezések kora Nemcsak vezető pozícióból lehet! S hogy az előző bekezdés­ben említett konzervatív „né­met” szellem mennyire be­leette magát közgondoldásunk netigazgatókra, hanem a pro­fesszorokra épül. A legjobb és legmodernebb amerikai egye­temeken például nem ritka­ság, hogy hat-nyolc Nobel­­díjas tudós dolgozik közvetle­nül egymás mellett a legna­gyobb egyetértésben. Anélkül, hogy egyikük is bármilyen formális vezető funkciót visel­ne.No jó, jó — akadékoskod­hatna itt a minden kákán csomót kereső olvasó —, de az iménti fennkölt gondolatmene­tét előadó nagy tekintélyű professzor, ugyebár, vezető pozícióban volt eddig is, s ab­­ban marad ezután is, és ez a körülmény, bármilyen jószán­dék hatotta is át szavait, va­lamelyest mégiscsak csökken­ti ér­veinek erejét... Hát éppen ezért ragadott tollat a nagy tekintély nél­küli, továbbá különöseb­b nemzetközi tapasztalatokkal sem rendelkező cikkíró, aki (éppen saját jelentéktelensé­géből kovácsolva fegyvert) ezennel ünnepélyesen csatla­kozik azok kicsiny, de elszánt táborához, akik nyíltan hall­ják és fennen hirdetik: nem­csak vezető pozícióból lehet sokat tenni — sőt még az sem biztos, hogy a legtöbbet a leg­magasabb pozícióból lehet. sorban a szerző meg van győ­ződve arról, hogy" amennyiben a szakmai alkalmasság a jö­vőben is szempont lesz a ve­zetői kinevezéseknél (akárcsak a legcsekélyebb mértékben is), akkor ő az ilyesminél semmi­képpen sem jöhet szóba így hát miért is ne venné magának a bátorságot ahhoz, hogy a vezetői munkakörök jelentőségéről elmélkedjen?! Az átszervezés természete­sen alaposan előkészítve, a le­hető legdemokratikusabb ke­retek között folyik. Nemcsak az intézet igazgató tanácsa tárgyalta már többször is a kérdést, hanem a helyi párt­­csoport, a szakszervezeti bi­zalmiak testülete és az okta­tói-dolgozói KISZ-alapszerve­­zet is.★ CSUPÁN egyetlen­­ példa a fentiek alátámasztására. Egy híres professzornak jó tíz éve még tanszéke volt egyete­münkön. Azután egyszerre más lett a tanszékvezető. Té­mánk szempontjából érdekte­len, hogy miért. A professzor, egyetlen közvetlen munkatár­sának társaságában ugyanazon kar egyik intézetének alkal­mazásába került. Azóta ott tanít. Ugyanazokat a tárgyakat, ugyanazokat az évfolyamokat, mint tanszékvezető korában. Ugyanolyan élvezetesen és ugyanolyan eredményesen. Diákjai és kollégái (szinte ki­vétel nélkül egykori tanítvá­nyai) ugyanúgy tisztelik és szeretik, mint régebben. Jut ideje arra is, hogy néha más egyetemen is tartson kurzuso­kat. Egyetemi tankönyvein kí­vül nemrég nagy közönségsi­kert aratott, a legjobb érte­lemben vett tudománynépsze­rűsítő könyvet publikált olyan témáról, amely nem is szo­rosabban vett szakterülete. Tanít és nevel fiatalos frisseséggel. Igazi egyetemi tanár. Címeit és rangjait szük­ségtelen felsorolni. A neve a titulusa. BUKOTT emberek? Hát ép­ Szuggesztopéilia — ahogy a rajzoló elképzeli pen ez az! Hogy csak a mi, Kozma Péter zn-I U-:- t n*

Next