A Jövő Mérnöke, 1981 (28. évfolyam, 1-39. szám)
1981-01-17 / 1. szám
A KISZ-nek tényleg nem az a dolga... — KISZ-tag vagy? — Nem. — Miért? Nem tetszik a rendszer? Vagy valami kifogásod van a KISZ ideológiája ellen? Vagy a politikájával vagy elégedetlen? ! — Nem. De miért feltételezed automatikusan, hogy ha valaki nem tagja — akkor ellensége a szervezetnek? Különben azért nem vagyok KISZ-tag, mert magam is meg tudom szervezni a szabad időmet. — ? — Ha vitázni akarok valamiről — ott vannak az ismerőseim, a kollégáim. Ha színházba vagy moziba akarok menni, akkor ott van a lány, akivel járok, vagy a szomszéd, vagy akárki. Ha sörözni akarok — ott vannak a haverok. Milyen KISZ-programban van még? — Azért ez egy kicsit durva megközelítése a dolgoknak, nem gondolod? — Miért, talán ritkaságszámba megy az olyan alapszervezet, amelyiknek a programja megegyezik a fentiekkel? — Nem, de... — Akkor meg mit beszélsz? Vegyük például az én évfolyamomat. Ez megy végestelem végig. És mennyivel jobb nekem, ha az unatkozó tankörtársaimmal vitatom meg a lengyel helyzetet, mintha a barátaimmal ? — A vitakörre felkészült előadót hívhatták! — Ja! Te előadásra gondolsz? Én azt hittem, vitára. De, ha meg előadásról van szó, akkor nem mindegy, hogy kikkel ülök egy teremben? Az előadó előadja az információt, a közönség befogadja és kész. Miért kell ehhez külön szervezet? — A felkészült vitavezetőnek nem egyszerű információátadás a feladata, hanem a vitázók meggyőzése is! De ne menjünk bele ebbe a témába, van itt egyéb is! Mondd, olyanról, hogy társadalmi munka, nem hallottál? Vagy az se divat a ti évfolyamotokon? — De. Csakhogy az összegyűlt pénzből aztán évfolyambulit szerveznek és elisszák. Mi ebben a társadalmi munka? Az, hogy közösen, dolgozunk egy kis „ingyen” piáért? — A közösen szerzett pénzt más célra is fordíthatnátok. Például felajánlhatnátok a Vakok Intézetének — mint, ahogy a villamoskaron teszik. Vagy... — Ugyan, hagyjál már békén! Az efféle „nemes” célokra ott van a költségvetés. Vagy legalábbis abból kéne, hogy jusson. Elvégre szocialista országban élünk! — Te is tudod, hogy a költségvetés se kimeríthetetlen bőségszaru. Erre jut, arra nem jut. — Ha kevés a pénz, miért nem osztják el jobban? Építsenek kevesebb parkolóházat például! — Arra is szükség van. — Jó, jó. Lehet. De itt volt például az iskolatévé akció. Tudod, amikor a szocialista brigádok, a KISZ, meg mindenki tévét vett a tanyasi, meg a falusi iskoláknak. — Na és? Azoknak a gyerekeknek is kell a kultúra, nem? És, ha erre se volt pénz az államkasszában, akkor honnan vettek volna? — Hogy honnan? Megmondom. A szülőktől! Akik mellesleg nem is olyan szegények — csak nem adják oda „hiábavalóra, közös lóra” a pénzüket ! — Ilyesmire nem lehet kötelezni az embereket! Akiben van öntudat, az segít! Társadalmi munkával, pénzzel, jó szóval. — Aha! Szóval megint azokon csattan az ostor, akik lelkesek, aktívak, önfeláldozók. — Nézd! Annak a tanyasi gyereknek teljesen mindegy, hogy azért nem jut az iskolának tévére, mert a szülője nem ad rá pénzt, vagy azért, mert másra költötték a pénzt a költségvetésből, akár valamire, ami kevésbé fontos! Az ő számára egy a lényeg: van tévé, vagy nincs tévé? Javulnak-e az esélyek vagy sem? S hogy minek, ki az oka? — Ezek szerint a társadalmi munka azért van, hogy helyrehozzuk, amit más elszúrt? — Nem. Azért, hogy elvégezzük azt, amit másképp nem lehet, de amit el kéne végezni! — Ez engem nem érdekel! — Úgy látom, ideges vagy, mert megfogtalak! — Ugyan már, hogy fogtál volna meg! Hiába minden! A mi évfolyamunk a pénzt úgyis csak bulikra, meg kirándulásokra költi. És továbbra is azt mondom, hogy se ennek, se annak, semmi értelme. — Ha tényleg így gondolod, akkor a te számodra azt hiszem, valóban semmi értelme a KISZ-tagságnak. De várjál! Még azért van itt valami! Mert például a KISZ védi az érdekeidet, vagy te azt is meg tudod oldani a szervezet nélkül? — Amennyi érdekem nekem van ... A szabad időmet megszervezem. A tanulást átvészelem. Az ösztöndíj nem izgat. Mi is van még? — Tényleg semmi — úgy, hogy nem is győzködlek tovább, éld nyugodtan a magad kis életét. De azért örülök, hogy beszélgettünk, mert nem te vagy egyedül, aki a szabad idejét be tudja osztani maga is, és úgy gondolja, ahhoz nem kell szervezet. És ebben van is némi igazad: a KISZ-nek nem az a dolga, hogy beossza a szabad időnket! —eö— ÉRDEKVÉDELEM Kit képviselsz tulajdonképpen? A dolgozói KISZ-szervezet téli vezetőképző táborának egyik témája: a KISZ-es képviselők szerepe az üzemi négyszögekben. A tábor egyik célja: egy a BME egészére érvényes útmutató készítése. A négyszög KISZ-es képviselőinek jogi helyzete nem az ifjúsági szervezettől függ — az azonban igen, mit vár el a tagjaitól, hogyan mondjanak véleményt, hogyan alakítsák ki az álláspontjukat, milyen elveket képviseljenek. Ehhez lehet adalék az alábbi néhány sor, mely a négyszögtagok beszámoltatásának, mint tartalmi kérdésnek a fontosságára hívja fel a figyelmet. Vajon kit képvisel egy tanszéki négyszög KISZ-es tagja? Önmagát vagy a KISZ-t? S ha az utóbbit, akkor kiket? Az egész ifjúsági szövetséget? Az alapszervezetet? Az alapszervezeti vezetőséget? S mi a helyzet a KISZ-en kívüliekkel, akiket szintén képviselnie kell? E kérdésekre sok esetben nem is olyan könnyű válaszolni, pedig igen fontos lenne tudni, mi a helyzet! Még akkor is, ha tudjuk, hogy sok helyen még nincs négyszög, másutt nem működik, vagy csak lényegtelen kérdésekben dönt. Amíg nem tudjuk eldönteni, kit képvisel a képviselőnk — addig meddő szószaporítás demokráciáról, jogokról, kötelességekről vitatkozni. Addig bárki mondhatja: miért döntsön tartalmi kérdésekben a négyszög, ha egyszer nem tudni, hogy a tagjai nemcsak a saját véleményüket mondják-e el? Hogy ez kreált probléma? Hogy mindenki azt a szervezetet képviseli, mely a négyszögbe küldte őt? Hogy konkrétan azoknak az embereknek az érdekeit védi? No, igen. Csakhogy van-e biztosíték arra, hogy valóban azt teszi? Van, mert tagja a szervezetnek? Ez nem biztosíték. A szervezet tagsága nem homogén — az érdekeik nem azonosak. És gondoljunk csak arra, hogy alkalmanként közösen is milyen nehéz felismerni érdekeinket. Hát még egyedül! S az ember — jobb fogódzó híján — könnyen a saját kis, egyéni érdekét kezdi képviselni ... A biztosíték tehát nem a tagsági könyv. Az igazi biztosíték: ha a megtárgyalandó problémákat, eldöntendő kérdéseket az ülések előtt és után a képviselő megvitatja, azokkal, akik e posztra állították! Vagyis az adott hely KISZ-es és nem KISZ-es fiataljaival. Csak így tud valóban közösségi érdeket képviselni. Enélkül pedig — döntsön a négyszög bár lényegi kérdésekben és közösen — a döntések nem fogják tükrözni a közösség akaratát, a négyszög működése tehát nem demokratikus. A felelősség a demokratizmus ügyében tehát legalább részben a négyszögben levő képviselőké, részben az alapszervezeteké. Az ő közös tevékenységük a szükséges (ha nem is elégséges) feltétele annak, hogy az adott helyen a döntések valóban demokratikusan, a közösség érdekeit, a köz véleményét figyelembe véve szülessenek. Az az alapszervezet, amelyik nem számoltatja be rendszeresen a képviselőjét a négyszögben végzett munkájáról, nem bízza meg a véleményének a képviseletével — önmagát szidhatja elsősorban, ha az érdekei nem érvényesülnek. Hisz el sem hangoznak a négyszög ülésein. Persze a lehetőségek nem egyformák. Még nem minden négyszög dönt érdemben. Még nem minden négyszögtag tudja meg előre, miről is fognak dönteni, az üléseken. Még sok helyen istenkísértésnek tartják e „beszámolósdit” és akadhat, aki szerint a sok megbeszélés fölösleges, e „népgyűlések” csak ,,áldemokráciát” szülnek. Ismerünk olyan helyet is, ahol megtiltják a négyszög tagjainak, hogy elmondják, miről is volt szó, s milyen döntés született! (Részletes, jegyzőkönyvjellegű beszámoltatásra persze, nincs szükség, pletykának és ellenségeskedésnek nem kell helyet adni ! Mert sajnos erre is van példa — s a félreértett szavakon, rosszul továbbadott félmondatokon életreszóló haragok „köttetnek”.) Másutt kész helyzet elé állítják a négyszög tagjait. E negatív jelenségeket meg kell szüntetni, de addig is tenni kell valamit. Ahol a képviselők a négyszögülések előtt, de legalább utólag, rendszeresen beszámolnak — ott változni fog a légkör, s nőni fog a négyszög szerepe, hisz nem a homályban működik majd, hanem a nyilvánosság előtt. Mi tehát a teendő? Képviselőnek, beszámolni előtte-utána, kikérni a véleményeket, kialakítani az álláspontokat. KISZ-tagnak, vezetőnek — rávenni a taggyűlést: számoltassák be a képviselőt előtteutána. Segíteni neki! S aztán majd tovább a jogok és kötelességek útján. — eö — Szörényi, Kottás A második félévi kulturális programokat még csak most dolgozzák ki, de a Schönherz Zoltán kollégiumban kaptunk előzetes tájékoztatást. Az Irodalmi Preszszó keretén belül ez évben is sok neves művészt hívnak meg. Egy pontos dátum: február 12-én, este 8 órakor Szörényi Levente és a Szörényi— Bródy című könyv szerzője, Koltai Gábor a vendégeink. A Schönherz Zoltán kollégium Kruspér utcai épületében rendezik meg Sárközy Gergely lantművész előadóestjét. Ugyanitt tánctanfolyam indul, melynek időpontja valószínűleg minden péntek este fél 7, fél 9-től pedig disco. HA VALAKI aktuális témában foglal állást a sajtó nyilvánossága előtt, különösen kívánatos, hogy elfogulatlan legyen a tárgyalt kérdésben. Vajon teljesíthető-e ez a követelmény jelen esetben, amikor a cikkíró saját intézetének folyamatban levő átszervezéséhez szól hozzá, illetve annak kapcsán vet fel egy időszerűnek vélt gondolatot? A dolog lényegét tekintve, bármily különösen hangozzék is, igen. Ehhez azonban a szerzőnek elöljáróban, noha az önmutogatás szándéka távol áll tőle, el kell mondania önmagáról egyet és mást: 1. Bár az egyetem területén dolgozik, a Magyar Tudományos Akadémia alkalmazásában áll. 2. A szóban forgó átszervezés így nem érinti annak az akadémiai kutatócsoportnak a helyzetét, amelynek keretein belül munkáját végzi. 3. Ezért a szerző személyére nézve, bárhogy alakuljon is az említett MTA-kutatócsoportnak otthont adó műegyetemi intézet jövője, az átszervezésből semmilyen néven nevezhető előny vagy hátrány nem származhat. 4. Utoljára, de nem utolsóA racionalizálások és az átszervezések idejét éljük. Az elmúlt nyáron a művelődés ügyeivel foglalkozó két minisztériumot vontak össze, a minap pedig a három eddigi iparági szakminisztériumból lett — hosszas előkészítés után — egyetlen ipari minisztérium. Egyetemünkön az oktatás hagyományosan tanszéki keretekben folyt. Az utóbbi évtizedben viszont a nagyobb oktatási egységek egyre gyorsabb ütemben alakultak át intézetekké. Ezek belső szervezeti felépítése azonban nem egységes elvek szerint alakult. Bizonyos intézetek tanszékeket egyesítettek, másutt a kisebb egységek neve osztály volt, amelyek vezetője így nem a tanszék, hanem az osztályvezető címet viselte. Ismét más helyeken pedig az intézeti vezetés alatt egyáltalán nem volt formális struktúra. Tulajdonképpen csak helyeselni lehet azt az intézkedést, amelynek értelmében az egyetemi intézetek szervezeti felépítését most egységesíteni kell. Az előírás szerint ott is (intézeten belül) tanszékeket kell kialakítani, ahol eddig osztályok működtek. Magától értetődik az is, hogy nem sok értelme lenne az átszervezésnek, ha csupán a címek változnának — azaz nem lenne helyes, ha az eddigi intézeti osztályok automatikusan alakulnának át tanszékekké. A racionalizálás országosan érvényesülő szellemének bennünket sem szabad érintetlenül hagynia. S ITT érkezzünk el a probléma lényegéhez! Kevesebb tanszék lesz, mint osztály! És ami ennek egyenes következménye: kevesebb tanszékvezető, mint osztályvezető!! Még abban az esetben is, ha a jövőben nem lesznek kettős vezető funkciót betöltő személyek, azaz például az intézet igazgatója vagy helyettesei nem fognak egyúttal tanszéket is vezetni. Néhány ember tehát (egy, két, neadjisten ennél is több személy) — óh, irgalom atyja, ne hagyj el! — stallum nélkül marad. Eddig közmegbecsülésnek örvendő, köztiszteletben álló vezetők, szakmájuk kiemelkedő, elismert művelői, kiváló pedagógusok stb., stb. — ezután bukott emberek!!! mélyrétegeibe, azt jól példázza, hogy a felsorolt négy közül éppen az utóbbi három testület soraiból szorgalmazták igen sokan, hogy lehetőleg csak minimális mértékben csökkentsék szervezeti egységeink számát (ha már mindenképpen csökkenteni kell) — mert különben, jajistenem, több kiváló vezetőnket is „meg kell sértenünk”. VAGYIS messze nem csupán arról van szó, hogy az eddigi vezetők valamennyien ilyen vagy olyan szintű vezetők akarnának maradni (hiszen akadt közöttük olyan is, aki szíve — és a nyilvánosság előtt kifejtett véleménye — szerint nem is akart volna) , hanem arról is, hogy a „nép” jelentős része is ragaszkodik ahhoz, hogy pontosan ugyanolyan számú vezető legyen felette, mint eddig. Az említett fórumokon folyó élénk viták során egy nagy tekintélyű, gazdag nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező egyetemi tanár mondta el, hogy az előzőkben ostorozott felfogás nem csupán idejétmúlt, hanem a fejlődés gátja is. A korszerű egyetem nem a tanszékvezetőkre és az intó- MOLNÁR LÁSZLÓ GÁBOR ★ nem is polgári, hanem egyenesen feudális maradványoktól keresztül-kasul átszőtt szemléletünk szerint azok! Mert bár 1980-at írunk a szocializmust építő Magyarországon, egyetemeink legtöbbjén (nem csupán a műszakin) még mindig a legrosszabb értelemben vett német szellem uralkodik. Az a konzervatív, megcsontosodott felfogás, amely az emberi szellem egyik legnagyobbját, Carl Friedrich Gausst, a matematika fejedelmét — szükségesnek tartotta ezen kívül még a „valóságos belső titkos tanácsos” címmel is felruházni. Átszervezések kora Nemcsak vezető pozícióból lehet! S hogy az előző bekezdésben említett konzervatív „német” szellem mennyire beleette magát közgondoldásunk netigazgatókra, hanem a professzorokra épül. A legjobb és legmodernebb amerikai egyetemeken például nem ritkaság, hogy hat-nyolc Nobeldíjas tudós dolgozik közvetlenül egymás mellett a legnagyobb egyetértésben. Anélkül, hogy egyikük is bármilyen formális vezető funkciót viselne.No jó, jó — akadékoskodhatna itt a minden kákán csomót kereső olvasó —, de az iménti fennkölt gondolatmenetét előadó nagy tekintélyű professzor, ugyebár, vezető pozícióban volt eddig is, s abban marad ezután is, és ez a körülmény, bármilyen jószándék hatotta is át szavait, valamelyest mégiscsak csökkenti érveinek erejét... Hát éppen ezért ragadott tollat a nagy tekintély nélküli, továbbá különösebb nemzetközi tapasztalatokkal sem rendelkező cikkíró, aki (éppen saját jelentéktelenségéből kovácsolva fegyvert) ezennel ünnepélyesen csatlakozik azok kicsiny, de elszánt táborához, akik nyíltan hallják és fennen hirdetik: nemcsak vezető pozícióból lehet sokat tenni — sőt még az sem biztos, hogy a legtöbbet a legmagasabb pozícióból lehet. sorban a szerző meg van győződve arról, hogy" amennyiben a szakmai alkalmasság a jövőben is szempont lesz a vezetői kinevezéseknél (akárcsak a legcsekélyebb mértékben is), akkor ő az ilyesminél semmiképpen sem jöhet szóba így hát miért is ne venné magának a bátorságot ahhoz, hogy a vezetői munkakörök jelentőségéről elmélkedjen?! Az átszervezés természetesen alaposan előkészítve, a lehető legdemokratikusabb keretek között folyik. Nemcsak az intézet igazgató tanácsa tárgyalta már többször is a kérdést, hanem a helyi pártcsoport, a szakszervezeti bizalmiak testülete és az oktatói-dolgozói KISZ-alapszervezet is.★ CSUPÁN egyetlen példa a fentiek alátámasztására. Egy híres professzornak jó tíz éve még tanszéke volt egyetemünkön. Azután egyszerre más lett a tanszékvezető. Témánk szempontjából érdektelen, hogy miért. A professzor, egyetlen közvetlen munkatársának társaságában ugyanazon kar egyik intézetének alkalmazásába került. Azóta ott tanít. Ugyanazokat a tárgyakat, ugyanazokat az évfolyamokat, mint tanszékvezető korában. Ugyanolyan élvezetesen és ugyanolyan eredményesen. Diákjai és kollégái (szinte kivétel nélkül egykori tanítványai) ugyanúgy tisztelik és szeretik, mint régebben. Jut ideje arra is, hogy néha más egyetemen is tartson kurzusokat. Egyetemi tankönyvein kívül nemrég nagy közönségsikert aratott, a legjobb értelemben vett tudománynépszerűsítő könyvet publikált olyan témáról, amely nem is szorosabban vett szakterülete. Tanít és nevel fiatalos frisseséggel. Igazi egyetemi tanár. Címeit és rangjait szükségtelen felsorolni. A neve a titulusa. BUKOTT emberek? Hát ép Szuggesztopéilia — ahogy a rajzoló elképzeli pen ez az! Hogy csak a mi, Kozma Péter zn-I U-:- t n*