A Jövő Mérnöke, 1985 (32. évfolyam, 1-40. szám)

1985-01-25 / 1. szám

GÖRÖG TIBOR SZOVJET JEGYZETEI Szervezet az oktatás, kutatás, termelés összehlangolására Nemcsak a KK-ért kellene fizetni, hanem a diplomásért is, mint „elsődleges termékért” Felgyorsult a számítógépes képzés A Szovjetunióban a napila­pokban és a szaksajtóban egy­aránt az utóbbi időben gyakran felbukkan ez a mozaik .­szó: UNPK. Ez a szó — ucsebno naucsnij proizvodsztennij komplex — kifejezés rövidíté­se. Magyarul: Oktatási Tudo­mányos Termelési Komplexum, továbbiakban OTTK. A szovjet publicisták és szak­írók sürgetik az ilyen komp­lexumok létrehozását, mint szervezeti keretét annak, hogy a mainál szervesebb és haté­konyabb legyen a felsőoktatás, (elsősorban a mérnökképzés), a tudományos kutatás, és a ter­melés együttműködése. Ez az igény egyébként számos más országban is megfogalmazódik. Így például Huan Hsziang, a Pekingi Egyetem tanára, a Kí­nai Társadalomtudomány 1984. 4. számában megjelent tanul­mányában úgy véli, hogy Kí­na válasza az új technikai for­­radalom kihívására csakis az lehet, hogy „létre kell hoznunk egy-két olyan új ipari bázist, ahol a tudományos kutatás, a termelés és az oktatás össze­fonódik egymással, ami előre­lendítő szerepet játszhat a technológiai kutatásokban és felfedezésekben, a termékek előállításában, és a szakembe­rek kiképzésében, a tudomá­nyos alapkutatásokban.” A szovjet szerzők azt hang­súlyozzák, hogy az OTTK-t csak ott (többnyire nagyváro­sokban) lehet eredményesen működtetni, ahol egymás mel­lett működik a felsőoktatási intézmény, a szakképzés irá­nyának megfelelő kutatóinté­zet és ipari vállalat. Az OTTK magja, motorja a szakképzés profilját meghatározó tanszék. A szaksajtó pozitívan méltat­ja annak a szverdlovszki OTTK-nak a tapasztalatait, amelynek alkotórészei a követ­kezők: 1. SZ. M. Kirovról elneve­zett Uráli Műszaki Egyetem (UPI) mérnök-közgazdász ta­gozatának „gépgyártás gazda­­ságtani és munkaszervezés”, tanszéke; 2. Az „Uralmas Művek”; 3. A Szovjetunió Nehézgép­ipari Minisztériuma fennható­sága alatt működő szverdlovsz­ki Közgazdasági és Tervezési Intézet Konovalov az Uráli Műszaki Egyetem tanszékvezető taná­ra, az előbb említett szverd­lovszki OTTK egyik vezetője úgy véli, hogy ez a szervezeti keret nagymértékben növelte az érintett hallgatók és oktatók kreativitását, az ő kifejezésé­vel élve: „alkotói potenciáját”. Konovalov szóvá teszi azt, hogy az OTTK eredményes mű­ködésének jelenleg nincsenek meg az intézményes garanciái. A Felső- és középfokú Szakok­tatás Minisztériuma ugyan szorgalmazza az OTTK-k szer­­vezését, de nem támogatja pénzügyileg a rendszer kiépí­tését. Ennek következtében az OTTK szervezésében döntő elemmé válik az egyetemi ok­tatók, a külső kutatók és a gyári szakemberek személyes ismeretsége, személyes jó kap­csolata. Csak ott lehet jó ered­ményeket elérni, írja Konova­lov, ahol a felsőoktatási intéz­mény szerény költségvetéséből megfelelő összeget tud bizto­sítani a hallgatókkal foglalko­zó külső kutatók és gyári szak­emberek javadalmazására. Ha már nem lehet megteremteni az anyagi feltételeit annak, hogy az ipari vállalatok köz­vetlenül fizessenek a felsőok­tatási intézményeknek fő ter­mékükért, a kiképzett szakem­­berekért (úgy, ahogy fizetnek másodlagos termékükért a KK-munkáért), akkor minden­képp el kellene érni azt, véli a szovjet szerző, hogy az ipari vállalatok béralapjukból biz­tosítanak egy rész­t a szakmai gyakorlaton részt vevő hallga­­tók javadalmazására. A szovjet szerzők szorgal­mazzák a szakmai gyakorlat idejére az úgynevezett dublőr rendszer bevezetését, ami azt jelenti, hogy a szakmai gya­korlat idején a hallgató, a megfelelő gyári szakember fe­lelős helyettese, bizonyos, pon­tosan körülhatárolt reszort funkciók ellátója. Minderről részletesen ír a talán legnép­szerűbb szovjet gazdaságpoli­tikai folyóirat, az „EKO” (L. 1984. 1. sz. 126—130. old.) Az áttérés a fejlesztés inten­­zív pályáira, és a számítás­­technika gyors térhódítása megfellebbezhetetlenül követe­li a mérnöki munka kreativi­tásának fokozását. Leningrádban egyetemi ok­tatók, intézeti kutatók és gyá­ri szakemberek közösen kutat­ták ennek feltételrendszerét, illetve a kreativitás növelésé­nek konkrét módozatait. A városban nagyszabású kí­sérlet bontakozott ki, amely öt ipari nagyvállalatot és egy ku­tatóintézetet érintett. Az itt dolgozó, körülbelül 9 ezer mérnök munkáját vizsgálták meg, s ennek során választ ke­restek arra, hogy milyenek az alkotó munka feltételei, meny­nyire indokolt az adott mun­kahely, az adott státusz, meg­felel-e az adott státusz az azt betöltő mérnök tudásszintjé­nek, képességeinek, várakozá­sának. Mindennek alapján részletes bontásban egészen konkrétan követelményrend­szert alakítottak ki, és érvé­nyesítették a kísérletbe bevont gazdálkodó egységeknél. Meg­jegyzendő, hogy sokan az új követelményrendszert magas­nak találták, és más munka­helyre távoztak. A kísérletbe bevont gazdál­kodó egységek mérnökállomá­­nya 10 százalékkal csökkent. A béralap viszont megmaradt, és az így felszabaduló pénzből növelni lehetett a többlet tel­jesítést vállalók fizetését. Az engedélyezett munka arányában időszakosan 25-100 rubellel emelték azoknak a fi­zetését, akik vállalták az új követelményeket. Anyagilag nagyobb mértékben tudták ösztönözni az egyes célfelada­­tok eredményes megoldását. Mindez jelentős mértékben nö­velte a mérnöki munka haté­konyságát. Például a Lenin­­grádi Elektromechanikai Egye­sületnél fél év alatt oldottak meg világszínvonalon olyan feladatot, amelyek megoldásá­hoz korábban 2 év kellett. A követelményrendszer kialakí­­tásánál figyelembe vették azt, hogy a friss diplomások vi­szonylag jobban ismerik a szá­mítástechnika korszerű nyel­vét, mint idősebb kollégáik, és ennek megfelelően alakították ki munkanormáikat és célfel­adataikat. Egyébként a Szovjetunióban az utóbbi időben felgyorsult a számítógépszakos képzés. Eze­ken a szakokon évente mint­egy 80 ezren szereznek diplo­mát. Az OTTK, mint szervezeti forma számunkra is érdekes lehet. Egyetemünknek több szov­jet felsőoktatási intézménnyel van közvetlen kapcsolata. Mi­nisztériumi szervezésben, va­lamint a „közvetlen kapcsola­tok” keretében évente több tu­cat oktatónk jár a Szovjetunió­ban. Talán lehetséges lenne, ha egyikük-másikuk felada­tául kapná, illetve vállalná az OTTK-tapasza­talatok tanul­mányozását, feldolgozását. Meggyőződésem, hogy ezek a tapasztalatok tartalmaznak számunkra is értékes tanulsá­gokat. Nálunk meg ilyen az élet..! Akinek reformja, vegye magára A mai Magyarország egyik legfontosabb kérdé­sében: sikerül-e követke­zetesen végigvinni a gaz­dasági-társadalmi refor­mot? S vajon csak azok juthatnak-e szerephez, akik hivataluknál fogva min­denféle döntési helyzetek­ben vannak? Vagy van olyan lehetőség is, amivel bárki segíthet, ha szimpa­tizál a változásokkal? Úgy tűnik, van ilyen: szerintem a gazdasági re­form hívének duplán is kö­telessége a csalás, ügyes­kedés, nem teljesítmény­arányos haszon, ELLEN harcolni bárhol és bármi­kor. A reformpártinak „kutya kötelessége” meg­követelni a kemény fellé­pést és megtorlást ezekre az esetekre. A kívánt változás — s főleg a félig bevégzett dol­gok — a még ki nem dol­gozott ellenőrző mechaniz­musok mindig lehetősége­ket adnak az ügyeskedők­nek. Ám a reform, a gaz­dasági átrendeződés mind többeket érintő anyagi ter­hei mellett ez olyan irri­táló tényező, amit nemcsak a reform elleni szándékos manipulálásra lehet kihasz­nálni, hanem önmagukban is a változás ellen hangol­ják az embereket... S ez­zel feleslegesen romlanak a reformgondolat esélyei Lakner Ákos építészhallgató emlékére HÍRHOZÓ: ...ki rossz hírt hoz, persze nem kedvelik se­hol. BÖLCS: Nem tudod, mit hoz a késő este! HÍRHOZÓ: Élet közepette is körülvesz a halál... BÖLCS: Az ember még az életet sem ismeri, hogyan akarja ismerni a halált?! * HÍRHOZÓ: Minden titok — csak bánatunk nem az. BÖLCS: Ha erőd kevés, a feleúton kidőlsz, de ne feküdj le az út elején. HÍRHOZÓ: Tanácsot adni könnyebb, mint kínt hordani, ...az ifjú lélek nem szeret szenvedni még. BÖLCS: S hogy ne felejtsd a halált, int folyton az év meg a perc, mely elviszi szép na­podat. HÍRHOZÓ: Még ha földed­ről menekülsz is, el tudsz fut­ni magadtól? BÖLCS: Hiszem, mert lehe­tetlen...★ A Bercsényi 28—30-ban 1985. január 14-én öngyilkos lett egy fiatalember... . —kt- HURRÁ, KOR A héten a Landler Kollé­giumban egyre több ember baktat korcsolyával az udvar felé. — Megyek korizni. Te nem jössz? — Hova? — Hát ide az udvarra. Az egyik hátsó szobából ki­nézve meggyőződhettem róla, jól hallottam. Az aszfalt he­lyére jégpálya került. Az öt­let Szaksz Ferencé. — Hogyan jutott eszedbe, hogy ide koripálya kellene? — Két éve van korm­a, de a Városliget messze, lusta vol­tam kijárni. No meg az tíz forint, kimegyek hússzor, az már kétszáz, ez sem utolsó szempont. Itt meg adott volt a lehetőség. Bár még életem­ben nem csináltam jégpályát. — Mennyi munkátokba ke­rült? — Eddig öten csináltuk. Le­takarítani, alkalmanként egy­­egy órát locsolni, s a­ slagot meg is kellett venni... Ezt a minőséget öt nap alatt sikerült elérni. Talán 15 óra összesen, vagy egy kicsit több, idáig. — Sokan járnak ki? — Maguktól kevesen jöt­tek. De ha már kint van va­laki, nagyobb kedvvel csatla­koznak. Eddig talán tizenöt­húsz ember fordult meg itt. — Én véletlenül tudtam meg, hogy jégpálya van az ud­varon. .. — Nagyon nem propagáljuk, de akinek van szeme... — Meg akinek erre néz az ablaka... — Nincs igazad, sokan tud­nak róla itt a koleszban Hogy kijussak, körbe kell mennem mindenki szeme előtt korcso­lyával. Tudod, az volt a­­fur­csa, hogy amikor nekiálltunk csinálni, szokás szerint sokan húzták a szájukat. „Jégpálya? Úgysem lesz belőle semmi!” Pedig egyik-másik lejár az­óta közülük... A gond az, hogy nincs mindenkinek kor­csolyája. — Arról tudsz, hogy mióta a kar itt lakik, még nem volt jégpályánk? — Nem, de nem is nagyon érdekelt a korcsolyapálya tör­ténete. — És az egyetemen sem tu­dok másik pályáról. — Nézd, háromszázötvenen lakunk itt. Húsz embert érde­kel. Ha lenne egyetlen rendes jégpálya az egyetemen, szerin­tem annak is ki kellene elé­gítenie az igényeket. — És mi kell egy jégpá­lyához? — Hideg. Idén van. Aztán egy többé-kevésbé vízszintes sík terep, néhány méter gumi­cső, víz. Meg valaki, aki csi­nálja, hamar észhez tér, hogy végre van néhány hideg hét. És kell egy olyan kollégiumi vezetőség, aki nem zárkózik el az ötlet elől. — Meddig marad meg a jég szerinted? — Ma azt mondta a rádió, hogy lesz plusz egy fok is. Pont úgy jött fel, hogy amíg nagyon tanultaunk, hideg volt, most meg, amikor már csak egy-egy vizsgánk van hátra, itt a vész. Ha most elolvad, nagyon mérges , leszek. Csak nincs kit üssek — neveti el magát Feri. Zörögnek az ablakon. Hív­nak minket is korizni. Mészáros László a KB titká­ra: — Jó ötlet volt ez. — Úgy hallottam, többen lejárnak ide, de nincs minden­kinek korcsolyája. — El tudom képzelni, hogy a sportreszort befektessen va­lamennyit. Mert ha egyszer megcsinálták a pályát, meg­csinálják jövőre is az első fa­gyos héten. És ez olyan be­fektetés, ami megéri, a kor­csolya lassan kopik. — De még most is a tél derekán járunk. — Szerintem már nem lesz sokáig jég. És most nem is tudnánk elég korcsolyát ven­ni. Két párra­ nem lenne ér­demes kezdeni. És végezetül álljon itt azok neve, akik dolgoztak a pá­lyáért — elég sok munkáink van benne, s dicséret nekikér­te: Szaksz Ferenc, Neuberger Tamás, Tóth Márton, Szűcs Sándor, Szigeti Károly. Egyit hát a jégpályáról, ami kicsit ugyan lejt, kicsit ugyan göröngyös, de csúszik és a MIÉNK. Egyébként pe­dig nyitott. —és— Az idén is lesz MAFC-bál! Mégpedig február 16-án a Goldmann téri étteremben, ahová szeretettel várnak minden hajdani és mostani sporto­lót, baráti kör tagot és érdeklődőt a rendezők. Az est folyamán fellép a Benkó Dixieland Band, a Ber­­gendy-együttes, valamint Sándor György. A közbenső időben Keresztes Tibor (Cintula) és Domonkos László videodiszkójára táncolhat a mozgást kedvelő vendégsereg. Jegyelővétel, asztalfoglalás, a báli menü kiválasztása, va­lamint további felvilágosítás: MAFC-iroda (K. ép. II/l. T.id 12-11.) A belépőjegyek ára egyébként asztalfoglalással együtt: 130 forint. Pályázati felhívás a Magyarországon tanuló külföldi egyetemi és főiskolai hallgatók számára A felszabadulás 40. évfor­dulója tiszteletére a Művelő­dési Minisztérium külföldi ösztöndíjas osztálya és a Nemzetközi Előkészítő Intézet pályázatot hirdet a Magyaror­szágon tanuló külföldi egyete­mi és főiskolai hallgatók szá­mára. A pályázat témája: „Ha­zám és Magyarország”. A pályázatok terjedelme kötetlen. Pályaművekként olyan magyar nyelven írt dol­gozatok, tanulmányok, kis ér­tekezések beküldését várjuk, melyekben a hallgatókat kül­dő ország és Magyarország gazdasági és kulturális kap­csolatainak múltját, jelenét és jövő lehetőségeit elemzi. Pályadíjak: 1 db I. díj: 5000 Ft 2 db II. díj: 3000 Ft 3 db III. díj: 1500 Ft Beküldési határidő: 1985. április 4. Eredményhirdetés: 1985 szeptemberében, a Nemzetkö­zi Előkészítő Intézet tanév­nyitó ünnepélyén. A pályázatokat két példány­ban, a Nemzetközi Előkészítő Intézet címére (1502 Buda­pest XI., Budaörsi út 73—75.) várjuk. Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztály Nemzetközi Előkészítő, Intézet Kicsi, ám annál jobban sze­retett fedett uszodánk 1985 folyamán is várja mindazo­kat, akik a belépésre jogosul­tak. Hogy kik ezek? A legfontosabb elv: a BME oktatói, dolgozói, hallgatói és nyugdíjasai, személyi, illetve diákigazolványuk felmutatása mellett. Ingyen látogathatják az intézményt. , Igazolványt (uszodai belé­pőt) kell viszont váltani: 1. A BME-n dolgozó, ám nem egyetemi státuszban le­vőknek. [Itt egy (tanszék) ve­zetői igazolásra is szükség van.] 2. A BME nyugdíjasainak, akiknek valamilyen oknál fogva nincs bejegyezve az egyetem, mint utolsó munka­hely. 3. A családtagoknak — vagy­is 18 éven aluli gyereknek és házastársnak. 4 Külső tagoknak, ha ed­dig már volt uszodabérletük. 5. Külső tagoknak, akiknek­­ugyan eddig nem volt uszoda­­bérletük, ám az egyetem mun­káját valamilyen formában olyannyira segítik, hogy arra a MAFC elnöke engedélyt ad. Az uszodabérlet éves díja a BME-oktatók, -dolgozók, -hall­gatók és -nyugdíjasok család­tagjai részére 120 Ft/év, illet­ve a 18 éven aluli gyerekek­nek 60 Ft/év. A bérleteket az uszodában, illetve a MAFC-irodát­ (a „kérvényesek”) lehet kiválta­ni, egy személyi, illetve diák­­igazolvány és 1 darab igazol­ványkép fejében. Az uszoda nyitvatartása egyébként: hétfő: 6.30—8 és 14—20.30 kedd: 6.30—8 és 16—20.30 szerda : 6.30—8 és 16—20.30 csütörtök: 6.30—8 és 14—20 30 péntek: 6 30—8 és 14—20.30 szombat: 6.30—16 vasárnap: 7—12 Vizsgaidőszakban nyitva a testnevelési órák ideje alatt is, egész nap.­ ­ Van, aki ingyen úszik, van, aki nem Bevezették a bérletet Bosszú A Messzi Földön Híres Művész Urakat illő tiszte­lettel (és az ilyenkor szo­kásos honorárium beígéré­­sével) arra kérték az MAFC-bál rendezői, hogy jelenlétükkel és produk­ciójukkal emeljék már meg az est kulturális színvona­lát. Az MFHMU (lásd fenn) rá is álltak az alkura, ám mikor már éppen a plaká­tokat készítették volna, ki­derült, hogy mégsem jön­nek el. Nem és nem. őket ugyanis egyszer már a Mű­szaki Egyetemen nyilváno­san megsértették, és ahol őket így semmibe veszik, oda t­egyenek bár a to­vábbiakban csak száraz ke­nyeret — mégegyszer nem térnek vissza. Róluk ne ír­ja egyetlen újság sem (Köz­hír, illetve a Jövő Mérnö­ke), hogy ilyen meg olyan­­­armatgyenge duettet pro­dukálnak! A Budapesti Műszaki Egyetem számuk­ra többé nem létezik... Elgondolkoztam a dolgon. Egyrészt azon, hogy az MFHMU az üzleti korrekt­ségen kívül mennyire nem ismerik a sportvilágot sem, másképp biztosan idejében beugrott volna, hogy az MAFC a Műszaki Egyetem klubja­­, de azon is: mi van, ha az a bizonyos el­utasító cikk egy országos lapban jelenik meg? Töb­bé nem lépnek fel kis ha­zánkban??! Istenem, ha ezt tudtuk volna... Bozo

Next