A Jövő Mérnöke, 1992 (39. évfolyam, 1-34. szám)
1992-01-16 / 1. szám
A túlélés és a felkészülés éve Folytatás az 1. oldalról találnak állást külföldön vagy az itthon most alakuló vállalatoknál, ahol jóval magasabb jövedelemhez jutnak. Ez a veszély elsősorban a mérnök- és a közgazdászképzést fenyegeti. Ezeknek a veszélyeknek az ismeretében hogyan lehet túlélni az idei évet? — Fogcsikorgatva. — Ez senki szempontjából nem megnyugtató, hiszen a külföldi állásajánlatok folyamatosan érkeznek, és ez azt a veszélyt is magában hordozza, hogy az elodázhatatlanul szükséges reformokat alul- vagy kevésbé képzett szakemberekkel kell megvalósítani, így nehéz lesz Európához kapcsolódni. — Nem hinném, hogy a külföldi munkavállalást általánosságban meg kellene akadályozni. Ha valaki külföldön vállal munkát, az az egyetmnek is hasznos, hiszen a külföldön szerzett tapasztalatait itthon jól tudja kamatoztatni. — Arra azonban nincs biztosíték, hogy a jobb munkafeltételek és az olykor nagyságrendekkel jobb anyagi megbecsülés után a legjobb szakemberek itthon vállalnak munkát. —Erre valóban nincs biztosíték, de reméljük, hogy a magyar gazdaságnak egykét éven belül lesz olyan vonzó hatása, ami elősegíti a munkaerő visszaáramlását. Az egyetemi tanács nem véletlenül hozott olyan határozatot, mely szerint öt évenként egy évig tartó külföldi munkavállalást tart célszerűnek. Az ennél hosszabb külföldi munkavállalás a munkaviszony megszüntetését vonja maga után. Ezzel arra kívánjuk ösztökélni kollégáinkat, hogy az egy esztendeig tartó tapasztalatszerzés után itthon hasznosítsák a tudásukat. Az idei évet valóban nem lesz könnyű kibírni, mert a januári tíz százalékos fizetésemelés nem túl jelentős. Igaz, ezt elvileg lehet differenciálni, ez azonban nem sok lehetőséget ad, hiszen még az inflációval sem tart lépést, a szeptemberi béremelés mértéke pedig egyelőre bizonytalan, és az időpont is túl távolinak látszik. Még egy forrásunk van a béremelésre. Ez pedig az, hogy a nyugdíjba vonuló kollégák helyére nem veszünk fel senkit, feltéve, ha az oktatást sikerül úgy megszervezni, hogy ez nem megy a képzés rovására. De ez csekély forrás, hiszen egyrészt nem sokan mennek nyugdíjba (és egyébként is szükségünk van a kollégák szaktudására), másrészt pedig, ha minden nyugdíjas korhatárt elért kollégát elküldenénk — beleértve a rektort is —, ez akkor sem volna az itt maradók bérét jelentősen növelő forrás. Ezzel legfeljebb enyhítenénk a gondokon, megoldani nem tudnánk azokat. Mindenesetre ezek a pénzügyi források a karoknál maradnak, így náluk marad a döntés lehetősége. Felvételi nélkül — Miként lehetne más módon pénzhez jutni? — Racionalizálni kellene az oktatói és alkalmazotti munkát, hogy kevesebb oktatóval és adminisztrátorral oldjuk meg az egyetem előtt álló feladatokat. Ez nem csupán elhatározás kérdése, hiszen a munkát valóban át kell szervezni és számítógépek segítségével kell megoldani a hallgatói nyilvántartást, erre azonban nincs elegendő pénz, így ezzel a kör bezárult. Tehát a racionalizálásban is csak lassan lehet haladni. Eközben azonban számolni kell azzal is, hogy az átmenet időszakában egy ideig növekszik a létszám, hiszen az átállással egyidejűleg a régi módon dolgozókra is szükség van, ahogy elengedhetetlen az új módon gondolkodók alkalmazása is, ez pedig átmenetileg a létszám növekedéséhez vezet. Ez azonban — ismerve az anyagi lehetőségeinket — szintén olyan feladat, amiről csak távlatokban gondolkodhatunk. Egyébként is az a véleményem, hogy olyan megoldást senki tud javasolni, aminek segítségével egy év alatt meg tudjuk oldani a gondjainkat, jelenleg csupán azok enyhítésére van lehetőségünk. — Rektor úr, beszélgetésünk elején a hallgatói létszám emelkedését említette, ez mikor jelentkezik és várhatóan milyen arányú létszámnövekedésre kell számítani? — Már szeptemberben, karonként változó mértékű létszámnövekedés várható, összességében mintegy tíz százalék lesz ez az arány. Tehát mindenképpen egy átmeneti időszak következik, amikor a létszám emelkedni fog, ugyanakkor a jelenlegi anyagi lehetőségek ismeretében aligha lesz elegendő pénz a növekvő létszám miatt szükséges feltételek megteremtésére. Hogyan vészelhetők át az ebből fakadó feszültségek? — Az bizonyos, hogy a kollégiumi helyek számát nem tudjuk növelni, így mindenképpen növekszik a vidékről és a külföldről érkező hallgatók elhelyezési gondja. Ezt a gondunkat már jeleztük a minisztériumnak. Mi az oktatásban vállaltuk a többletlétszámot, hiszen ha a terem befogadóképessége engedi, valójában mindegy, hogy száz vagy százhúsz hallgató ül benne. Több laboratóriumi helyet viszont nem tudunk biztosítani. Ez a gond úgy hidalható át, hogy a tanterv átszervezésével az első évben csökkentjük, a felsőbb években pedig növeljük a laboratóriumi gyakorlatok számát, mivel várhatóan másodévben a hallgatók jó része eltávozik, mert nem tud megfelelni a követelményeknek. A felvételi vizsgákat belátható időn belül el kell törölni, hogy bárki, akinek előírt szintű érettségije van, korlátozás nélkül jöhessen egyetemre. Aztán majd az első évben támasztott követelmények során kiderül, hogy tudásuk megfelel-e az egyetem által támasztott követelményeknek. Ehhez azonban át kell alakítani a tandíjrendszert és az ösztöndíjrendszert, mert az állam kiadásait növeli, ha a jelenlegi fejkvóta szerint átlagosan minden hallgatóra ötezer forint ösztöndíj számítható. Ez bizony hatalmas terhet jelent a költségvetésnek. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy míg az oktatók bérkarbantartására tíz százalék jut, addig az ösztöndíjnak lépést kell tartania az inflációval. Ezen előbbutóbb változtatni kell, ami nem lehet az idei év feladata. De ez a változás nem választható el a bérezési-, adózási- és a hitelrendszertől sem, hiszen a jelenlegi munkabérek nem alkalmasak arra, hogy az átlagos családok gyermekeik egyetemi tanulmányait fedezzék, ha azok nem kapnak ösztöndíjat. Ha pedig ezekhez a terhekhez a tandíjat is hozzászámítjuk, hamar kiderül, hogy egy magas jövedelemhez jutó szűk rétegen kívül aligha akad az országban olyan család, amely komoly — mondjuk 50-100 ezer forintos — tandíjat is képes lenne fizetni. Ez az összeg azonban még korántsem fedezi az oktatás költségeit, legfeljebb csak hozzájárul ahhoz. Napjainkban ugyanis még az évi 20 ezer forintos tandíjat is kevesen engedhetnék meg maguknak. A JÖVŐ MÉRNÖKE