A Jövő Mérnöke, 1992 (39. évfolyam, 1-34. szám)

1992-01-16 / 1. szám

A túlélés és a felkészülés éve Folytatás az 1. oldalról találnak állást külföldön vagy az itthon most alakuló vállalatoknál, ahol jóval ma­gasabb jövedelemhez jutnak. Ez a ve­szély elsősorban a mérnök- és a közgaz­dászképzést fenyegeti.­­ Ezeknek a veszélyeknek az ismereté­ben hogyan lehet túlélni az idei évet? — Fogcsikorgatva. — Ez senki szempontjából nem meg­nyugtató, hiszen a külföldi állásajánlatok folyamatosan érkeznek, és ez azt a veszélyt is magában hordozza, hogy az elodázha­­tatlanul szükséges reformokat alul- vagy kevésbé képzett szakemberekkel kell meg­valósítani, így nehéz lesz Európához kap­csolódni. — Nem hinném, hogy a külföldi mun­kavállalást általánosságban meg kellene akadályozni. Ha valaki külföldön vállal munkát, az az egyetmnek is hasznos, hi­szen a külföldön szerzett tapasztalatait itthon jól tudja kamatoztatni. — Arra azonban nincs biztosíték, hogy a jobb munkafeltételek és az olykor nagy­ságrendekkel jobb anyagi megbecsülés után a legjobb szakemberek itthon vállal­nak munkát. —Erre valóban nincs biztosíték, de re­méljük, hogy a magyar gazdaságnak egy­két éven belül lesz olyan vonzó hatása, ami elősegíti a munkaerő visszaáramlá­sát. Az egyetemi tanács nem véletlenül hozott olyan határozatot, mely szerint öt évenként egy évig tartó külföldi munka­­vállalást tart célszerűnek. Az ennél hosszabb külföldi munkavállalás a munkavi­szony megszüntetését vonja maga után. Ezzel arra kí­vánjuk ösztökélni kollégáinkat, hogy az egy esztendeig tartó tapasztalatszerzés után itthon hasznosítsák a tudásukat. Az idei évet valóban nem lesz könnyű kibír­ni, mert a januári tíz százalékos fizetés­­emelés nem túl jelentős. Igaz, ezt elvileg lehet differenciálni, ez azonban nem sok lehetőséget ad, hiszen még az inflációval sem tart lépést, a szeptemberi béremelés mértéke pedig egyelőre bizonytalan, és az időpont is túl távolinak látszik. Még egy forrásunk van a béremelésre. Ez pedig az, hogy a nyugdíjba vonuló kollégák he­lyére nem veszünk fel senkit, feltéve, ha az oktatást sikerül úgy megszervezni, hogy ez nem megy a képzés rovására. De ez csekély forrás, hiszen egyrészt nem so­kan mennek nyugdíjba (és egyébként is szükségünk van a kollégák szaktudására), másrészt pedig, ha minden nyugdíjas kor­határt elért kollégát elküldenénk — bele­értve a rektort is —, ez akkor sem volna az itt maradók bérét jelentősen növelő forrás. Ezzel legfeljebb enyhítenénk a gondokon, megoldani nem tudnánk azo­kat. Mindenesetre ezek a pénzügyi forrá­sok a karoknál maradnak, így náluk ma­rad a döntés lehetősége. Felvételi nélkül — Miként lehetne más módon pénzhez jutni? — Racionalizálni kellene az oktatói és alkalmazotti munkát, hogy kevesebb oktatóval és adminisztrátorral oldjuk meg az egyetem előtt álló feladatokat. Ez nem csupán elhatározás kérdése, hiszen a munkát valóban át kell szervezni és szá­mítógépek segítségével kell megoldani a hallgatói nyilvántartást, erre azonban nincs elegendő pénz, így ezzel a kör be­zárult. Tehát a racionalizálásban is csak lassan lehet haladni. Eközben azonban számolni kell azzal is, hogy az átmenet időszakában egy ideig növekszik a lét­szám, hiszen az átállással egyidejűleg a régi módon dolgozókra is szükség van, ahogy elengedhetetlen az új módon gon­dolkodók alkalmazása is, ez pedig átme­netileg a létszám növekedéséhez vezet. Ez azonban — ismerve az anyagi lehető­ségeinket — szintén olyan feladat, amiről csak távlatokban gondolkodhatunk. Egyébként is az a véleményem, hogy olyan megoldást senki tud javasolni, ami­nek segítségével egy év alatt meg tudjuk olda­ni a gondjainkat, jelenleg csupán azok enyhítésére van lehetőségünk. — Rektor úr, beszélgetésünk elején a hallgatói létszám emelkedését említette, ez mikor jelentkezik és várhatóan milyen ará­nyú létszámnövekedésre kell számítani? — Már szeptemberben, karonként változó mértékű létszámnövekedés vár­ható, összességében mintegy tíz százalék lesz ez az arány.­­ Tehát mindenképpen egy átmeneti időszak következik, amikor a létszám emelkedni fog, ugyanakkor a jelenlegi anyagi lehetőségek ismeretében aligha lesz elegendő pénz a növekvő létszám miatt szükséges feltételek megteremtésére. Hogyan vészelhetők át az ebből fakadó fe­szültségek? — Az bizonyos, hogy a kollégiumi he­lyek számát nem tudjuk növelni, így min­denképpen növekszik a vidékről és a kül­földről érkező hallgatók elhelyezési gond­ja. Ezt a gondunkat már jeleztük a mi­nisztériumnak. Mi az oktatásban vállal­tuk a többletlétszámot, hiszen ha a terem befogadóképessége engedi, valójában mindegy, hogy száz vagy százhúsz hallga­tó ül benne. Több laboratóriumi helyet viszont nem tudunk biztosítani. Ez a gond úgy hidalható át, hogy a tanterv át­szervezésével az első évben csökkentjük, a felsőbb években pedig növeljük a labo­ratóriumi gyakorlatok számát, mivel vár­hatóan másodévben a hallgatók jó része eltávozik, mert nem tud megfelelni a kö­vetelményeknek. A felvételi vizsgákat be­látható időn belül el kell törölni, hogy bárki, akinek előírt szintű érettségije van, korlátozás nélkül jöhessen egyetemre. Aztán majd az első évben támasztott kö­vetelmények során kiderül, hogy tudásuk megfelel-e az egyetem által támasztott követelményeknek. Ehhez azonban át kell alakítani a tandíj­rendszert és az ösz­töndíjrendszert, mert az állam kiadásait növeli, ha a jelenlegi fejkvóta szerint át­lagosan minden hallgatóra ötezer forint ösztöndíj számítható. Ez bizony hatalmas terhet jelent a költségvetésnek. Különö­sen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy míg az oktatók bérkarbantartására tíz százalék jut, addig az ösztöndíjnak lépést kell tartania az inflációval. Ezen előbb­­utóbb változtatni kell, ami nem lehet az idei év feladata. De ez a változás nem vá­lasztható el a bérezési-, adózási- és a hitelrendszertől sem, hiszen a jelenlegi munkabérek nem alkalmasak arra, hogy az átlagos családok gyermekeik egyetemi tanulmányait fedezzék, ha azok nem kapnak ösztöndíjat. Ha pedig ezekhez a terhekhez a tandíjat is hozzá­számítjuk, hamar kiderül, hogy egy ma­gas jövedelemhez jutó szűk rétegen kívül aligha akad az országban olyan csa­lád, amely komoly — mondjuk 50-100 ezer forintos — tandíjat is képes lenne fi­zetni. Ez az összeg azonban még koránt­sem fedezi az oktatás költségeit, legfel­jebb csak hozzájárul ahhoz. Napjainkban ugyanis még az évi 20 ezer forintos tandíjat is kevesen engedhetnék meg maguknak. A JÖVŐ MÉRNÖKE

Next