Kárpátalja, 2014. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-04 / 27. szám
XIV. évfolyam, 27. (703.) szám 2014. július 4. Ára hrivnya Aláírták a társulási megállapodást Brüsszelben a múlt pénteken Petro Porosenko, Ukrajna elnöke, Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint az Uniót alkotó 27 ország államfői aláírták az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási egyezmény szabadkereskedelemről szóló részét. _______________(írásunk a 2. oldalon olvasható) A hét Határozatban ítélte el az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlése múlt szombaton, hogy Oroszország magához csatolta a Krím térségét, és ezzel megsértette Ukrajna szuverenitását. A közgyűlés ülésének helyszínén, Bakuban megszavazott határozat bírálta Oroszországot a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban játszott szerepe miatt is. (MTI/Kárpátalja) Fényes nappal felgyújtotta magát egy japán férfi vasárnap Tokió központjában, egy forgalmas kereszteződésnél, miután elmondott egy beszédet, amelyben bírálta Abe Sindzó kormányfő tervét az ország pacifista alkotmányának megreformálására. Az arra járók által készített és az internetre feltett fotók tanúsága szerint az ötven-hatvan év körüli férfi valószínűleg benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta magát. (MTI/Kárpátalja) Keresztény templomokra támedtek vasárnap a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei az északkelet-nigériai Chibok közelében, ahonnan áprilisban több mint kétszáz diáklányt hurcoltak el magukkal. Szemtanúk szerint a rajtaütések „több tucatnyi” halálos áldozatot követeltek. A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram véres hadjáratot folytat azóta, hogy a rendőrség 2(X)9-ben végzett a terrorszervezet alapítójával és akkori vezetőjével, Mohamed Juszuffal. (MTI/Kárpátalja) Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn döntött az idei év egyik legnagyobb figyelemmel kísért ügyében: úgy határozott, hogy a cégek igenis tehetnek vallási alapú ellenvetéseket Barack Obama elnök 2010-ben aláírt egészségügyi reformtörvényének („Obamacare”) azzal a pontjával szemben, amely szerint dolgozóik biztosítása a fogamzásgátlókra is kiterjed. A kilenctagú testület öt tagja igennel, négy pedig nemmel szavazott. A Fehér Ház közleményben reagált a legfelsőbb bíróság döntésére, a kommüniké szerint a határozattal kockáztatják a nők egészségét. A határozat ismét előtérbe helyezte a vallásszabadság és a születésszabályozási jogok kényes kérdéseit. (MTI/Kárpátalja) Az apja lemondása után nemrégiben megkoronázott VI. Fülöp és felesége, Letizia Ortiz első külföldi útja a Vatikánba vezetett. Ferenc pápa a pápai könyvtárszobában fogadta őket. A vatikáni protokoll által előírtnál hosszabban, negyven percig beszélt egymással - természetesen spanyolul - az egyházfő és a spanyol királyi pár. A találkozó elején és végén beengedett újságírók csak annyit hallottak, hogy VI. Fülöp meghívta az egyházfőt Spanyolországba. (MTI/Kárpátalja) 2 Fronthelyzet Vége a tűzszünetnek, támadnak az ukrán erők• Nem önkéntesek a beregszászi önkéntesek • Becsapott magyar családapákék a keleti fronton Kárpátalján járt a kijevi magyar nagykövet Bayer Mihály: új lehetőségek nyílnak a vállalkozók előtt ssinier 4 -a• ‘jRmBbTy.-••• ä■ - ·W Jto.iSFmssmKjét■ t*-. ? . . -------— . i Ülésezett a megyei tanács Kézilabda A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Veszprém nehéz ellenfeleket, míg a Szeged, valamint a női BL- ben címvédő Győr kedvező csoportbeosztást kapott a múlt pénteki bécsi sorsoláson. Jó helyzetbe kerülhet a Ferencváros is, ha a főtáblára jut A nőknél a címvédő Győri Audi ETO KC nehezen tudott volna olyan csoportba kerülni, ahol aggódnunk kellene a továbbjutásáért, inkább a selejtezőből induló Ferencvárosért kellett szorítani a sorsolás előtt. Végül mindkét csapat szerencsés sorsolást kapott. A Győr csoportja ugyan közepes, hiszen a rutinos BL-résztvevő svéd Sävehof mellett a C csoportba került a Viborg is, amely ha nem is akkora ász már, mint néhány éve, de képes lehet arra, hogy megnehezítse a győriek dolgát. A csoport negyedik csapata, a Lokomotiv Zagreb várhatóan nem sok vizet zavar majd. (Folytatás a 15. oldalon) Csak a Veszprém BL-sorsolása gyilkos