Kárpáti Igaz Szó, 2005. szeptember-december (1. évfolyam, 1-62. szám)
2005-09-03 / 1-2. szám
2005. szeptember 3., szombat Közélet • Álláspont KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 3. Botrány az ungvári szülészeten (Befejezés) A helyreállító munkálatok elvégzésére a városi és a megyei költségvetésekből 260 ezer hrivnyát utalnak ki. Felújítást igényel a tetőszerkezet és a padlóburkolat, a vízvezetékek és csatornahálózat, a szellőzőrendszer, szükség van egy önálló melegvíz-szolgáltató rendszerre, mivel a nyár elején történt üzemzavar óta az épületben szünetel a melegvíz-szolgáltatás. A munkálatok idejére a szülni készülő nőket a városi kórház szomszédos épületének nőgyógyászatán fogadják, ahol erre a célra két osztályt különítettek el - áll az egészségügyi főosztály tájékoztatójában. A szülőotthon vezetősége a sajtótájékoztatókon ezzel szemben azt hangoztatta, hogy az intézmény túlterheltsége, az erősen deficites finanszírozás, s a hasonlóan felszerelt intézmény hiánya miatt volt képtelenség bezárni a szülészetet. Mindemellett az orvosok a megengedettnél kétszer-háromszor több kismamát látnak el. Míg Ivan Kurah, az intézmény főorvosa szerint a páciensek 53%-a a megye más járásaiból és városaiból érkezik, tehát az intézmény fenntartásából a megyének ezzel arányosan kellene kivennie a részét, addig Mihajlo Turjancsik, az egészségügyi főosztály vezetője a következő adatokat hozza fel: 2004 folyamán a megyében 15 490 gyermek született, ebből 3064 Ungváron. A megyeszékhelyen szülő nők 47%-a ungvári, 26%-a ungvári járási, 27%-a a megye más járásainak lakosa volt. A számadatok aránya azért fontos, mivel eldöntheti, kinek a kötelessége az intézmény finanszírozása. Hogy kinek van igaza, nem tisztünk eldönteni, egy azonban biztos: a szülés előtt álló kismamákat nem érdekli, ki a felelős a kialakult helyzetért, nekik egyvalami fontos, hogy mire elérkezik a várva várt pillanat, gyermeküket megfelelő körülmények között, szakszerű ellátás mellett hozzák világra. Magyar Tímea Egyelőre »csak« 10-15 kopikával drágultak a viteldíjak A szeptember nemcsak a tanévkezdéssel köszöntött a megyeszékhelyre, hanem - aminek a lakosság már sokkal kevésbé örül — a tömegközlekedés viteldíjainak emelkedésével is. A drágulás egyelőre »csak« 10 kopiska. Elsejétől a városi autóbuszokon 60 helyett 75, a menetrend szerinti iránytaxikon 75 helyett 85 kopijkát kell fizetnünk. Hasonlóan mélyebbre kell nyúlniuk zsebükbe a tanulóknak is. Az iskolabuszokon a jegyek 25 helyett 35 kopijkába kerülnek. Az áremelkedésre Volodimir Kozun, az Ungvári 12107-es Személyforgalmi Vállalat vezetője kézenfekvő magyarázatot adott: augusztusban drágult az üzemanyag, ami tény és való. Az előrejelzések szerint szeptemberben újabb 8-10 százalékos áremelkedés várható az ukrán üzemanyagpiacon, ami - s ezt ma már szinte senki nem vonja kétségbe - a nemzetközi piac kedvezőtlen ármozgásainak köszönhető. Mindezt csak megfejelte a New Orleans környéki olajfinomítókat napokban tönkretevő Katrina hurrikán, mely alapjaiban rengette meg az Amerikai Egyesült Államok nyersolaj-kitermelő iparát. Ennek köszönhetően a »fekete arany« ára soha nem látott magasságokba szökött. Hordója a nemzetközi piacon már ma 75-80 dollárba kerül, s az sem kizárt, hogy hamarosan a százat is eléri. Nem kongatunk vészharangokat, de a kialakult helyzet szeptember folyamán még a vártnál is drasztikusabb áremelkedéseket okozhat a hazai üzemanyagpiacon, ami a tömegközlekedés viteldíjainak alakulására is kihat. (nigring) Drágább, de nem kényelmesebb ÜLÉSEZETT A SZÜLŐFÖLD Alap Tanácsa Dr. Kiss Elemér elnök vezetésével megtartotta első ülését a Szülőföld Alap Tanácsa. Az eszmecsere során egyebek mellett megvitatták a Tanács ügyrend-tervezetét, meghatározták a pályázati prioritásokat, megtárgyalták és elfogadták a pályázati stratégiát, javaslatokat tettek a felállítandó kollégiumok számáról és jellegéről. Kárpátalja számára megnyugtató, hogy az Ukrajnában élő magyarság, akárcsak a vajdasági, népesség arányán felül részesül a pályázati lehetőségekben. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy míg a kárpátaljai magyarok az elcsatolt részeken élő magyarság 6,3 százalékát teszik ki, addig az alap által rendelkezésre bocsátott összeg 12 százalékára nyújthatnak be pályázatot. Elhangzott, hogy az Alap rendelkezésére bocsátott egymilliárd forint már ez évben rendelkezésre áll. Az elfogadott pályázati stratégia egyebek mellett kimondja, hogy a pályázati prioritásokat országonkénti bontásban kell meghatározni, a pályázatok elbírálása során figyelembe kell venni a célszerűséget, igyekezni kell kiküszöbölni a párhuzamos finanszírozást. A prioritások meghatározásakor három kiemelt területet helyzetek előtérbe a tanácstagok: az oktatást, a munkahely-teremtési programok támogatását, valamint a médiatámogatást. A Szülőföld Alap Tanácsa - melyben Kárpátalját Kőszeghy Elemér képviseli - Kelemen Hunor RMDSZ-delegált személyében alelnököt választott. A testület várhatóan október végén ülésezik ismét. Tanévkezdés Ungvártól Rahóig A szeptember 1-én indult új tanévben Kárpátalján 183 ezer tanuló, köztük 14 800 első osztályos kezdi meg tanulmányait. Az öt átadás előtt álló új iskolából kettő magyar tannyelvű. Az egyik a beregszászi járási Badalón, a másik a munkácsi járási Szernyén készül el szeptember folyamán. Az eddig felhő mögé bújt nap is lemosolygott a több száz megjelent gyerekre, pedagógusra és szülőre, amikor kezdetét vette a tanévnyitó megyeszékhelyünk 10. sz. Dayka Gábor középiskolájában. A jelenlévőkhöz szólva Árpa Péter igazgató egyebek mellett elmondta: megéri első osztálytól komolyan venni a tanulást. Ezt is bizonyítja, hogy az idén 8 érmes diákja volt a Daykának. Ebben a tanévben 62 elsőssel gyarapodik a tanintézet, tette hozzá, akiket Literáti Zsuzsanna és Molnár Andrea vezet be a tudás birodalmába. 29 elsős gimnazistát köszöntött Kovács Péter igazgató az Ungvári Drugeth Gimnázium tanévnyitóján, ahol a szülőket többek között üdvözölte Horváth Sándor, az UMDSZ Országos Tanácsának alelnöke is. A megyeszékhely szakiskoláiban és felsőoktatási intézményeiben 20 ezer első évfolyamon kezdte meg tanulmányait szeptember 1- jén. Közülük 79-en az Erdélyi Béla Művészeti Főiskolán, 60-an az Ungvári Közművelődési Szakiskolában. Szeptember 1-jén a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskolában is felhangzott az első csengő. 12 elsős hallgatta megilletődötten Orosz Irén igazgatóhelyettes megnyitó szavait. A Kisgejőci Középiskolában Benkő Lenke igazgató köszöntötte a szülőket, gyerekeket és a tanári kart. Ebben az évben mindössze 4 első osztályos tanulója lesz a tanintézetnek. A Técsői Református Líceumban 43-an kezdik meg tanulmányaikat, tudtuk meg Kaszó Irma igazgatóhelyettestől. Osztályfőnökük Ambrus Borbála és Dumnics Rita lett. Aknaszlatinán 26, míg Rahón 13 első osztályos lépte át első ízben az iskola küszöbét. zredák, horváth, matúz) Úji idők Horváth Sándor Adódnak helyzetek, vannak időszakok, melyek megkövetelik az újítást, a megújhodást. Ilyenekkel általában a történelemkönyvekben találkozunk, régmúlt események kapcsán, századok múltán szakemberek állapítják meg, hogy az adott szituáció, periódus éppenséggel ilyen volt. A szereplők csak a legritkább esetben érzik, értik meg, hogy nekik adatott a változtatás esélye, lehetősége. Ám, ha tudatosul bennük mindez, akkor nagy dolgok történnek. Mindazt, amit az utóbbi, alig több mint egy hónapban a Kárpáti Igaz Szóban megéltünk, aligha tekinthetjük történelemformáló, történelmet változtató eseménysorozatnak. Ám bizton nevezhetjük életünket, közéletünket befolyásoló, társadalmunk belső rendszerét, logikáját hűen tükröző, tanulságokat hordozó valóságszeletnek. A tényközlés könyörtelenségével elmondandó: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a legvadabb (tehát a világ szerencsésebb régióiban néhány évszázaddal ezelőtt dívó) kapitalizmusra jellemző módszerekkel ismét beavatkozott kishazánk magyarságának létébe. A fentebbi állítás kapcsán mindenekelőtt az isméjét kell megmagyarázni. Történt egykoron, a parancsuralom éjjelén, a rendszerváltozás hajnalán, amikor még csak a KMKSZ volt égen és földön, hogy néhány rendes kárpátaljai bolond Miskolcon újságszerkesztésbe kezdett. Telt-múlt az idő, s amikor a zsurnaliszták bírálgatni merészelték a szövetség egyik-másik vezetőjét, megtörtént a szakítás, a lap fejlécéről lekerült a KMKSZ neve. Tetszik tudni, mi volt a kiadvány címe? Kárpátalja! S mit tett a szövetség vezérkara, amikor egy kis (no nem is olyan kicsi) pénzmaghoz jutott? Elorozta a címet... A fejlődés örök. Manapság már nem címet, hanem egész szerkesztőséget kebeleznek be teljes 24 hrivnyáért, ugyanis ekkora összeggel járultak hozzá egykoron, 1993-ban a lap alaptőkéjéhez. Hiába, a készbe mindig könnyebb beleülni, mint újat alkotni, főleg, ha a kész két üveg pálinka áráért megszerezhető. Az már persze más kérdés, hogy a módszer mennyire tisztességes. Most már mindegy. A lényeg, új idők új utakra vitte szerkesztőségünket. Lehet, hogy ez lesz a szerencsénk, s az olvasók szerencséje is, hiszen hagyományainkat megőrizve, azokból táplálkozva, de levetve a hivatalos lapokra rátukmált koloncokat, újulhatunk meg. Felhívás! A Kárpátaljai Református Egyházkerület gyűjtést szervez a székelyföldi (Románia, Erdély) árvízkárosultak megsegítésére. Mindazok támogatását kérik, akiket szívük arra indít, hogy segítsenek a bajba jutottakon, és szeptember 11-ig juttassák el adományaikat a helyi református gyülekezetekhez. E hét vasárnapján a perselyek az árvízkárosult települések megsegítésére lesznek kitéve. A magánszemélyek mellett a szervezők kérik a vállalkozókat is, hogy lehetőségeikhez mérten ők is támogassák a kezdeményezést. Az adományokat a Kárpátaljai Református Egyház számlaszámára is el lehet juttatni: P/P 26006018251588, Ukreximbank, MFO 312226. Kód: 22113360. A Kárpátaljai Református Egyházkerület vezetősége nevében: Horkay László püspök Az UMDSZ a székelyföldi árvízkárosultakért Megrendítőek azok a tudósítások, amelyeket a televízió közvetít a székelyföldi tragédiáról. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak ismerős a helyzet, hiszen 1998-ban és 2001-ben két árvizet kellett megélnünk itt, a Tisza mentén. Maroknyi székely porlik, mint a szikla, Népek harcától zajló tengeren, Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenem! A székely himnuszban szereplő ár immár nemcsak képletesen, hanem a maga teljes valóságában elborította a vidéket. Nem feledhetjük el, hogy a bennünket sújtó csapások idején az egész Kárpát-medence magyarsága felénk nyújtotta segítő kezét. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöksége azzal a felhívással fordul Kárpátalja minden jóérzésű polgárához, minden segítőkész emberhez, hogy támogassuk erdélyi testvéreinket. »Kétszer ad, aki gyorsan ad!« - tartja a népi bölcsesség. Ezért arra kérjük mindazokat a magánszemélyeket, vállalkozókat, vállalatokat és intézményeket, akik segíteni szeretnének a bajba jutottaknak, hogy felajánlásaikat a következő számlaszámra fizessék be: Kossuth Lajos Jótékonysági Alapítvány, Ukreximbank, Mt0 N 312226, p/p 26009018257006. Felajánlásaikat köszönjük! Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöksége Beregszász, 2005. szeptember 1. A jövő hét ügyeletes szerkesztője: Varga Márta Telefonszámunk: 8-050-91-63-957. Munkanapokon 9 és 14 óra között várjuk kérdéseiket, észrevételeiket, információikat.