Kárpáti Vadász, 1931. (5. évfolyam, 1-24. szám)
1931-01-01 / 1-2. szám
Előfizetési ára félévre 30 — Ke., egész évre 60 — Ki. Külföldre 70 — Ke. V. évfolyam 1—2. (97—98.) szám. 1931. januári—15. ÁRTALOM: Évfordulónál. (Dr. Fencik Jenő.) — A cserkészés és nyomolvasás. (Nádudvari Rázsó Lajos.) — Az első hó. Hangulatkép. (Zatlukál Jenő.) — Szállott a hó. Vers. (Radványi Sándor.) — Az állati ész és ösztön. Folytatás. (Dr. Stefán Andrejevics.) — Vadjaink elszaporodása területünkön. (Barabits Elemér.) — Disznóvadászat foxterrierekkel. (Gőzsy Gyula.) — Vadászati kultúrmunka. (Krónikás.) — A sörétes vadászfegyver. (Dr. Fencik Jenő.) — A Tátra és erdőségei. (Dr. Vincent Gusztáv.) — Természetrajzi koholmányok. (Dr. Gaál István.) — Az eb gyógyítása. Folytatás. (Minár József.) — Szakirodalom. — Hírek. — Egyesületi élet. ÉVFORDULÓNÁL. Lapunk keletkezésének idején a kárpáti vadászati viszonyok az elhanyagolt és hosszú élesztési kísérletnek kitett parlag képét mutatták. A régi elavult vadászati törvény paragrafusai között békésen élhettek a vadorzók és pusztult a vadállomány. A kirótt 5—10 koronás büntetések valósággal vonzották a vadirtók hadát és nem csoda, hogy az orvvadászat igen sok embernek valósággal mindennapi foglalkozássá és eléggé kényelmes kenyérkeresetévé fejlődött. Elszegényedett vadászterületekről csak siralmas hangokat hallottunk és nem volt semmi reményünk a helyzet megváltoztatására. Ilyen időben indultunk útnak ... A megindulásunktól eltelt évek komoly szervező és oktató munkában teltek el s bár már ötödik éve kezdjük hirdetni az igaz vadásziasság erényeit, mégis úgy látjuk, hogy munkánknak csak az elején vagyunk, de már telve reménységgel és hittel lelkünkben. Nem is kívántunk soha lehetetlen dolgokat elérni s az hogy kitűzött célunkhoz közelebb jutottunk, a jelennek már ragyogó zöld selyem kendőjébe burkoltuk újévi kívánalmainkat. De nincs megállás! Tervszerű és célkitüzött munkában elfoglalt embernek nem jut ideje a merengésre, mert bárha az ó-év befejezve pályafutását és görnyedten sorakozik fakult arcú elődeihez, az újév máris rohanva folytatja útját, amit lépésről lépésre követni kell. Időnk célunk elérésére kitűzött szakadatlan munkában telik, állandóan sarkal a vágy, hogy a reánk háruló feladat megoldására kifejtett küzdelemben híven kitartsunk. És érdemes-e továbbra is önmegtagadással küzdeni, tenyészteni, ápolni, kérdezheti bárki is? — Nem fogunk itt egy aprólékos mérlegfelállítással és számoszlopok jegyeivel bizonyítani, csak annyit jegyzünk meg, hogy a vadászati viszonyok erősen konszolidálódtak. Ez azt jelenti, hogy az új vadászati törvény életbelépése óta csökkentek, sőt helyenként megszűntek az orvvadászati kihágások és a hivatalból üldözendő vadászati vétségek pontot tettek azokra az időkre, amikor Kárpátjaink büszke vadállományát felelőtlen elemek irtották, pusztították, mely kezdeti időben sajnos még hivatalos közegek is segédkeztek a vadirtásban, hisz mindnyájunk emlékezetében vannak még azok az idők, amikor a cirkáló katonai járőr lelőtte a medvéket (Ungmegye néhány medvéje így irtódott ki), avagy a határőri pénzügyőrség unalmas szolgálati sétáját lesvadászattal tette változa Illlllllllllllillllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll tossá. Ezek az idők azonban nemcsak, hogy elmúltak és a háború, forradalmak kilengései megszűntek, de hogy maga az állam is szívén hordja a vadászatnak — mint fontos nemzetgazdasági ágnak a fentartását, fokozását és védelmét, a kis vadásztörvényen kívül értékes miniszteri rendeletek, kúriai döntvények igazolják. Az év végi számadást tehát már igen jó eredménnyel zárhatjuk, mert a vadászatok eredménye nemcsak hogy általában jó volt, hanem egyes helyeken kitűnő, sőt felülmúlta a békés eredményeket! Meg kell jegyeznünk, hogy például Podkarpatska Rusban valóságos jótétemény volt a szeptemberi nyúltilalom, de Szlovenszkón is erősen éreztette hatását. Ezt különben lapunk egyik őszi cikkében is említettem már, mert előre látható volt a társasvadászatok szép eredménye. Szeptemberben, amikor úgyszólván legkönnyebben lőhető a nyúl, védelem volt. Az október esős időszaka senkit sem vonzott a mezőnybe , így a november, decemberi vadászatok valósággal öntötték a vadat. Ha e tél enyhe lesz és a tavaszi esőzések és árvizek nem fognak pusztítani, gyönyörű eredményre van kilátás ez év őszi idényében. Örömmel írom ezeket, mert hisz, ha nem is függ szorosan össze a »Kárpáti Vadász« a vadállomány fejlődésével, mégis mind a kettőnek erős növekedését tapasztaljuk. A lap szelleme ott van vadásztársaink életében és ha csak kis részben sikerült elérnünk, amiért fáradtunk és küzdöttünk, talán kell, hogy a jövőben még nagyobb kitartással dolgozzunk mindazon, amit vadászat terén elérni óhajtunk. Nagynevű vadásztársunk, megboldogult Egerváry Gyula gondolata volt: »Előbbre jutni a kitűzött cél felé, ez a legnagyobb siker, amely embernek adatott és lehetetlent kíván, aki ennél többet óhajt elérni. Célunk utáni szakadatlan vágyódásban múlik el életünk, a derék abban különbözik csak a tucat embertől, hogy előbbi a küzdelemben híven kitart.« Tehát mi sem maradunk el a jövő új munkája mögött és se vissza nem esve, sem meg nem félemlítve, tántoríthatatlanul fogunk küzdeni a legnagyobb sikerért. A siker ellenben mindnyájunk közös óhaja és vágya, tudom tehát, hogy a küzdelemben nem leszünk egyedül, hanem lapunk jó barátai, szeretet olvasói és nagyrabecsült munkatársai vállvetve fognak támogatni bennünket. Adja Isten, hogy úgy legyen! Dr. Fencik Jenő: Vadásztestvér! Előfizetésed rendezve van?