Katolikus Főgimnázium, Kassa, 1871
. A gymm.oktatás legjelentősb tananyagai, a vallás- s erkölcstan, a nyelvek és történelem, sőt, amennyire lehetséges, a mennyiségtan s reáliák oktatási kezelésénél az öntudatos tanár gondosan igénybe veszi a ,szép é-nek kiművelését, amint az külön-külön válfajaiban nyilatkozik. Sőt fölébreszt tanoncaiban bizonyos művészi ügyességre való hajlamot s törekvést is, nem azért, hogy a még ifjoncból kész művészt képezzen, hanem hogy a művészet örök szépségei iránt fogékony embert neveljen belőle. S ezekkel leraktam a gymnneveléstanítás szempontjából megkísérlendő jelen paedagogico-aesthetikai értekezésem alapjait. Ne várja a t. olvasó, hogy a következőkben általános és részletes utasításokkal fog találkozni a gymn. tananyagoknak följebb jelzett modorú kezelését illetőleg. Feladatomut ezúttal csak azon kérdés tüzetes megoldását vallhatom : mily terjedelemben s mily módon segítse elő a gymnasiumi oktatás az ifjúság aesthetikai képzettségét a humán tantárgyakban.? Ha e kérdés szellemében a következőkben megkísérlem a gymn.neveléstanítás aesthetico-paedagogiai mozzanataira fényt deríteni s föltüntetni azt, miként kell a tanításnak az ifjú keblek szépségét nemesitőleg képeznie, legkevésbbé sem akarom magamat azon súlyos vádban elmarasztaltatni, hogy a gymnoktatás felületessége mellett rántottam kardot a neveléstanítás értelmi erejének rovására. Korántsem. Teljes készséggel aláírom a jogos és észszerű követelményt, hogy a növendék tökéletesen találja be magát tárgyába, s vállalja föl a helyes tanulással egybekötött terheket. Különösen helyén van pedig ez óhaj a gymn.tanulókkal szemben, kik lépteiket a magasabb tudományok rögös útjai felé irányozzák. E sajátos körülmények között, bölcs vezetés mellett, egy tanuló sem lehet közönyös szellemi kiképeztetése iránt, mert ellenkező esetben az örvendetes cél nem érhető el. „Wenn man haben will, — úgymond Schiller, — dass ein Geschäft gut besorgt werde, so mag man sich ja hüten, es als ein Spiel anzukündigen.“ A tudománynyal való szoros szövetségtől a komolyság és szigor soha sem pártolhat el. S éppen azért, óvakodjék a tanár a szép előadásoknak mindenkori hajhászatától. „Nem fogja állítani senki, hogy a szép előadás nem teszi vonzóbbá, élvezhetőbbé a tanár előadását, de még sokkal kevésbbé fogja valaki elhitethetni velünk, hogy az alaki folyékonyság vagy kerekdedség a lényeges kellékek egyike, ott, hol az újabbkori kutatások eredményeit nem a nagy közönséggel, melynek semmiféle tudományos előképzettsége nincsen, akarjuk közölni, hanem fiatal (leendő) tudósokkal, kik maguk is a tudomány szolgálatában állanak, és egyedül a tudományt keresik, nem tekintve a máskülönben igen kedves rhetorikus alak élvezetét. A tárgy fontossága elől tehát háttérbe lép az alak szépsége, mint kedvező, mint távol sem szükséges vagy nélkülözhetlen kelléke az előadásoknak.“ E sokigazságú szavakat egyik jeles magyar tanférfiúairá az egyetemi előadásokra vonatkozólag, melyeknek azonban a gymnásiumokra nézve annyival is inkább van értelmük, mert ezek az egyetemre készítnek elő. Mindenesetre megrovás alá jő az oly gymnelőadás, mely a tisztán tudományos anyagot kellemes öltözetbe burkolja, miáltal a komoly tevékenység helyett enyelgő szenvedőlegességet idéz elő. A tudomány aesthetikai alkotó ereje éppen azért nyújt előnyt, mert igazi követőit eleven tetterőre serkenti, fokozza erélyüket,magasröptű lendületet ad szellemi tehetségeiknek, s az értelmi szép föltalálására vezérli őket. Ezek után vegyük sorba a gymn. tananyagok némelyikét, és pedig először is a humán tantárgyakból a vallás- és erkölcstant. I. A vallás- és erkölcstan az igaz és jó örök eszméjével különösen foglalkozik. Elválhatlanul össze van tehát vele forrva a szép is. Ez a háromság az, melynek világa ellenállhatlanul vonz mindenkit, ha valódi emberré akar szelleműini. Az igaz, jó és szép eszméje az emberiség legdrágább kincse. Állatok képesül az összes és egyes a népek és egyén valódi boldogsága feltételezőinek birtokára : a valódi tudományra, művészetre, vallásosságra és becsületre* 2). Az pedig világtörténeti tapasztalat, hogy a nép csak ott műveit, hol az Isten e háromszoros adománya hódítá meg a kedélyeket és elméket. Tanúit és művészetkedvellő népnél a vallás is okvetlen virágzik, mint ezt az ó-görög nemzet példája is tanúsítja. Az erkölcsi s vallási, legyen az gondolat vagy tett, lényegére nézve az aesthetikai természetből sarjadzik ki. Ennek jellemét kiváló tisztaságban s teljben *) Dr. Heinrich G. „Magyar Tanügy.“ 1872. II. sz. 53. lap. 2) L. Sóder Al. aesthetikai jellemű egyetemi emlékbeszédét : „Az erkölcsi haladás egyedül biztosítja a tudományos, a művészeti, a társadalmi haladást“. „Religio“. 1868. 28. 29. 32. sz. V. ö. frieguss Ág. aesthetikai értekezésének bevezetését „Az első mesterségek jelképeiről“. Felolvastatott az akadémia 1872. máj. 26. körülésében. „Pesti Napló.“ 1872. 127. sz. R k. — „Allgemeine Deutsche Lehrerzeitung.“ Herausgegeben von A. Berthel. 1872. Nr. 7. „Ueber das Verhältniss von Schulbildung und Sittlichkeit“. 49—51.