Kassai Hirlap, 1920. január-június (17. évfolyam, 1-146. szám)
1920-05-23 / 117. szám
2. oldal. KASSAI HÍRLAP gyűlés már régebben megszavazta a városi nyugdíjasok és kegydíjasok részére a dupla háborús segélyt. Ez a határozat mindenesetre leszögezendő azon további mozgalmak számára, amelyeket az egyébb nyugdíjasok fognak indítani nyugdíjaik, illetve drágasági segélyek megduplázása iránt. Leszögezendő pedig azért, hogy az illetékesek, akik erről a jövőben dönteni hivatottak, lássák, hogy a dupla nyugd-, illetve háborús pótlék jogosultságának elismerésére a mai nehéz viszonyok között már van példa. Tehát jó ezt a határozatot leszögezni, hogy a belátás az illetékeseknél annál erősebben meglegyen. Azonban a város nyugdíjasai és kegydíjasai a felemelt háborús pótlékot eddig nem kapták meg. Pusztán csak az eddig járt drágasági segélyeket utalták ki részükre , most panaszkodnak az érdekeltek, hogy szükségük volna pénzre és hogy megsürgetendő lenne a kifizetés. Meg kell állapítanunk, hogy — bár a panasznak készséggel adunk helyet — a város jelenleg még eddig nem volt abban a helyzetben, hogy a felemelt segélyeket kifizethesse. A városi pénztár üres volt, a városnak nem volt pénze, tehát nem volt más hátra, minthogy keserűen baj, de várjanak addig, amíg a kifizetés lehető lesz. Mint örömmel értesülünk, a nyugdíjasok a jövő hó elsején már megkapják a fölemelt háborús segélyt s ezzel helyzetekben lényeges javulás áll betalálható, eddig tehát rendjén ment minden . A város ez idő szerint még 200 hektoliter borral rendelkezik, mind 1919-iki termés. A bornak ideszállításához a magyar pénzügyminiszter engedélyére van szükség. Azt azonban még nem kérelmezték, a városi borpince tehát még jó ideig üresen fog állani. Magyarországon a bor literje 60—70 korona, vagyis a pénz értékét figyelembevéve olyan ára van, mint nálunk. ■— A forrói és garadnai birtokok bérleti összegét minden valószínűség szerint fölemelik, mert erre joga van a városnak. A bérleti összegek a mai viszonyoknak megfelelően meglehetősen alacsonyak: a forrói birtokért 120, a garadnaiért 42 ezer korona évi bért kap a város Történtek lépések aziránt, hogy a bérlők cseh-szlovák pénzben fizessék a bért, amelyre azonban ők nem hajlandók. így tehát kilátás van arra, hogy a bérösszegeket 1919-re visszamenően felemelik s ha a bérlők továbbra is magyar pénzben fizetnek, a város azzal fogja magyarországi tartozásait törleszteni. A kilátások tehát, mint látjuk, kedvezőek. Megjegyezzük azonban, hogy a tanácsnak kell intézkednie a borszállítás iránt, hogy a bornak árából az örökösen zavarokkal küzdő pénztár segíthessen magán. A meglevő borkészlet ma 400 ezer koronát ér Ezt az összeget a város néhány hét alatt megkaphatná, ami jelentősen emelné a pénztár teljesítő képességét. Ha ennyi pénzt a város kölcsönképen vesz föl, azután drága kamatokat kell fizetnie, azt pedig a bor eladása esetén megtakaríthatná s amel lett képes lenne kifizetni azokat a szegény iparosokat, akik heteken át hiába is járnak pénzek után, de ezek nem tudjják azt megkapni Nem ártana tehát, de sőt szükséges volna azt a kis bort beszállítani. kitűnő bortermés ígérkezik. Fölemelik a bérleteket. Rozsics Jenő városi főszámvevő tegnap érkezett haza Abaujszántóról, ahol a szőlőgazdaságot tekintette meg s intézkedett aziránt, hogy a még szükséges munkák akadálytalanul eszközölhetők legyenek. Útjáról a következőkben számolt be tudósítónk előtt : — A szőlőtermés olyannak mutatkozik, amelynél különbbet kívánni sem lehet- Csak 1910-ben voltak ilyen szép terméskilátások úgy az abaujszántói, mint a szegilongi szőlőkben A kötözéshez és permetezéshez szükségeltető anyagokat már annak idején beszerezték s így a munkálatokban fönnakadás nem lesz. Ha tehát az időjárás normális marad, a szőlőgazdaság óriási összeggel fogja gazdagítani a várost. A tavaszi munkálatokban semmi kifogás nem A letűnt ruszinszkói rezsim feltűnő kritikája. (Ungvári tudósítónktól.) Az Ungváron megjelenő „Nauka“, s a ruszinpárt lapja, folyó hó 16. számában „Erkölcs és politika“ címmel s egyebek között a következőkben bírálta meg a letűnt politikai rezsimet: Ott, hol pártérdekekből megfizetett aljas agitátorokkal a legalsóbb rétegeket lázitják a törvényes eden ; ahol erkölcstelenséget hatóságok és osztálygyűlöletet terjesztenek; ahol megengedik a Kiéinek, Halászok, Hitmanoknak milliókat gyűjteni, a népet pedig éhen halni; ahol mesterségesen kihívják a nyelvi és osztályharcot azért, hogy a sok veszekedő fél között lopjanak, suralkodjanak; ahol résszel szövetkeznek, egyrészről a reakciós j Denikin ágensekkel, másrészről idegen kommunistákkal, ott az olyan politikában erkölcsiséget keresni nem lehet . Az ilyen politikának meg kell buknia , s hisszük, hogy meg is bukott A súlyos kritika, melyet a cenzúra is átengedett, nagy feltűnést keltett. NAPI HÍREK: — A főügyész szabadságon. Dr. Novák Pál városi tiszti főügyész rövid szabadságra utazott és útjáról csak holnap fog hazaérkezni. — Az építőipar támogatása. A munkanélküliség enyhítése, illetve megszüntetése és az építőipar felsegélyezése érdekében ma délután 4 órakor értekezletet tartottak a városházán. Az értekezlet tárgya: az építőipar helyzete és a kassai építőipari szakmunkások beszerző- és termelőszövetkezetének támogatása volt. Az értekezlet lefolyásáról legközelebbi számunkban közlünk tudósítást. Gábor A. humoreszkjei a „Vasárnapban“. — Liszt-,, kenyér- és cukorpótlék kiadása. A főkapitány intézkedése folytán mindazok, akik kenyér, liszt és cukor szétosztására jogosultak és kötelezve vannak, tartoznak üzlethelyiségeiket a Pünkösd ünnepek alkalmából kiutalt fél kilogramm kenyér, fél kilogramm liszt és fél kilogramm cukor kiadása céljából e hó 22-én, azaz szombaton kivétel nélkül nyitva tartani és a legsúlyosabb következmények terhe mellett a közönség rendelkezésére állani. Sylon telepathikus és éberszuggesztiós keddi és szerdai estélyére a ,,Kassai Napló könyvesboltja“ árulja elővételben a jegyeket. — Az üzleti záróra. A Kassai Kereskedők Testülete nyomatékosan figyelmezteti a kereskedőket a hatóság által kibocsátott záróra-rendelet pontos betartására, mert a főkapitánytól érkezett 1510/pres. számú hivatalos értesítés szerint a főkapitány e napokban a rendőrségi közegeknek szigorú utasítást adott aban az értelemben, hogy a f. január hó 30-án kelt 61093/1919. számú záróra-rendeletnek betartását a legszigorúbban ellenőrizzék és az ellen vétőket , illetve a vasárnapon nyitva tartókat is nála, az erélyes eljárás megindítása céljából azonnal bejelentsék. — Az ungvári „Mozaik“ műkedvelő kör, folyó hó 16-án Szobráncon rendezte a fürdő megnyitót. A kert ünnepély, kabaré s táncmulatság a lehető legjobb erkölcsi s anyagi sikernek örvendett. Ez alkalommal a ,,Mozaik“ sajtó alapra fölülfizettek: Egreczky Mihály 50 K, N N. 40, N N. 30, Simonovitz Izidor 25, Juszkovitz Ernő, N. N 20—20, Burger Kálmán 18, Moskovitz Jenőné Tiba 17, Gottsegen Samu, NN., Wemss József 10—10, Herskovitz N., dr. Jakubovits Kálmán, N. N. 5—5, N. N. 1 koronát. E szives fölülfizetésekért, melyek a „Móráik“ című szépirodalmi lap megindítását, ezzel is előbbre vitték, hálás köszönetet mond a kör elnöksége— Ki a Bankóra! Végzetes könnyelműség volna bárki részéről, ha a holnap tartandó nyomdász-majálisról elma adna Ott lehet csak alkalma mindenkinek, hogy kedvére mulathasson, a különféle szórakozásokból kivegye a részét a táncot a szó szoros értelmében százegyig gyakorolja. Ezenkívül pedig még egy magasztos célnak szolgálatába is szegődik, amennyiben előmozdítja a tüdőbeteg nyomdászok számára létesíteni szándékolt szanatóriumnak mielőbbi fölállítását. Az érdeklődés különben a majális iránt máris olyan hatalmas méretűnek ígérkezik, hogy a rendezőség e tekintetben a legszebb és a legfényesebb eredményeknek néz elébe. — A zeneiskola házi hangversenye. Tegnap délután tartották meg a harmadik növendék hangversenyt, amely méltán sorakozott az előbbiekhez. Aranyos kisbabák sürögtek, forogtak a pódiumon és tehetséggel és igyekezettel interpretálták a tanáraik által jól megválasztott darabokat. A szülők megelégedéssel konstatálhatták, hogy a tanári kar sok gonddal és hozzáértéssel vezeti be a gyermekeket a zenetudományok berkeibe. — A vízszolgáltatás korlátozása. A Városi Közművek Igazgatósága szeptember óta számos sürgetés dacára sem kapta Syson mester. Tegnap érkezett városunkba és suggesciós kísérleteket fog bemutatni Felkerestem, hogy megkérdezzem tőle mestersége titkát s egyúttal legfürkészhetetlenebb titkát a léleknek: a suggesciót- Hatalmas koponyájú, lobogó fekete hajú, szúrós szemű régimódi suggesztort vártam s ehelyett egy finom arcú, kék szemű, csendes, komoly fiatalembert találtam, aki szeretettel, lelkesedéssel, szakszerű tudományos képzettséggel beszélt csodálatos képességeiről, amelyek az ő szemében nem csodálatosak, mert a freudista és a freudizmus nem ismer csodákat— Hogyan ébredt csodálatos képességeinek tudatára? — kérdeztem. Ha erre a kérdésre válaszolni akarok, megvallom, hogy ez nagy nehézségekbe ütközik. Nem akarok hihetetlen történetekről, misztikus eseményekről beszélni, ha ab ovo kezdeném a dolgot, hosszúra nyúlnék válaszon:- Egész röviden : kora ifjúságom óta nagy szeretettel foglalkozom lelki problémák búvárlásával, állandóan meg volt az érzékem, amellyel bele tudtam helyezkedni embertársaim lelki világába s vágyaikat, akarásaikat, titkos gondolataikat megéreztem-Hogy mégis mi adta az első komolyabb impulzust ahhoz, hogy kísérletileg is foglalkozzam a lelki problémákkal, erre nézve elmondom egy igen érdekes emlékemet. Hatodik gimnazista voltam, amikor városunkba jött egy hírneves suggestor; egy ismerősömhöz — zártkörű társaságba — hívták meg, ahol többek közt én is vállalkoztam egy ébersuggesciós kísérletre. Régen foglalkoztam elméletileg a kérdéssel, valami hajlamot is éreztem magamban és valami megmagyarázhatatlan, önkéntelen erő ragadott meg s elébe kerülvén a suggestornak, bátran szemébe néztem és én suggeráltam neki, hogy ő nem tud beszélni. Ettől kezdve még nagyobb lelkesedéssel fogtam hozzá a suggesció elméleti és kísérleti tanulmányozásához. — Mily kísérleteket fog itt bemutatni? Mentó suggesciós, — helytelenül telepathikus — gondolat átviteles kísérletek fogják előadásom első részét képezni- E kísérleteket kontaktussal végzem és bárki médium lehet hozzá. A második részben a suggesció legérdekesebb de egyszersmint legártatlanabb faját, az ébersuggesciót fogom bemutatni. Itt előbb egy tömegsuggescióval az összes jelenlevőket suggerálom, aztán azok közül, akik a legerősebben inklinálnak, a kísérletezésre önként jelentkezőkkel foglalkozom tovább. Nem kényszerűek ; senkit, mindenkinek saját akaratától is függ, hogy részt vesz-e a kísérletekben. — Mivel magyarázza kísérletei lényegét? — Nagyon nehéz erre a kérdésre egy rövid interjú keretében válaszolni. Oly 1 bőséges a téma, hogy röviden kifejteni í szinte lehetetlen. Mégis úgy vélem nem érdektelen, hogy régi idők óta látjuk a szuggeszció megnyilvánulásait a történelemben, politikában, magánéletben éppen úgy, mint régi orvosok, mágusok és fakkrok gyógyításában. A régi tudósok és bölcselőknek a mai kor szempontjából meglehetősen naivnak tetsző elméleteit nem érintem, csupán a legújabb kor tudományos szempontból is méltánylást érdemlő hipotéziseiről akarok pár szóval megemlékezni. Az első, aki ezen a téren komoly tudományos alapon foglalkozott Mesmer A. Ferenc bécsi orvos volt Azóta nagy irodalma van a szuggeszció mondhatni máig is eldöntetlen kérdésének. Két tábor áll egymással szemben; az egyik a materialista monismus álláspontján állva anyagi elméletet keres, a másik spiritisztikus álláspontot sodorván el, psichológikus magyarázatot keres- Vannak a szuggeszciónak olyan jelenségei, melyek egyik elmélettel megmagyarázhatók, de ha tovább kutatunk szívesen veszünk egy másik oldalról jövő útbaigazítást is- Mesmer fluidális elmélete. Braid mágnesezése, Charcot a lélek disszociációját alapul vevő feltevése, utánuk Bernhim, Bleyer, Forel és mások magyarázatai igen zavarossá teszik a problémát A viták útvesztőjében mint egy deus ex machina jelenik meg Freud pszichoanalizise. Freud filozófiáját Ferenczi szerint utraquismug névvel illethetnék, mert se nem spiritualista, se nem materialista; békés áthidalásban találkozik a két irány egymással. Freud volt az első, aki a lelki problémák kutatásánál felismerte a lélek tudatalatti rétegeinek nagy jelentőségét. A tudatalattiból felbukkanó apai és anyakomplexumoknak, szexuális szimpátiáknak van nagy szerepük. Akit érdekel a lelki élet s így a szugeszció problémája is, az forduljon a Freud tanár könyveihez és psichoanaliziséhez, amelynek magam is megértő híve vagyok. Az orvostudományok mai állása szerint szuggerálható-e minden ember? Erre vonatkozólag régente megoszlottak a vélemények: egyesek szerint a gyönge, mások szerint csakis az ép idegzetűek volnának szuggerálhatók. A mai tudományos felfogás szerint mindenki szuggerálható. A psichoanalitikus elmélet szerint úgy magyarázhatjuk, hogy kétféle szuggesztor-típus van : az apai (durva) és az anyai (szelíd); ezek szerint az emberek szuggesztibilátása is két fajtájú, egyesek az egyik, mások a másik szuggeszcióra reagálnak. A szuggesztibilitás tehát mindenkinél megvan és csak a beállás ideje lehet kérdéses. Sőt maguk a szuggesztorok is szuggerálhatók. Befejeztük a beszélgetést Érdekes és különös dolgokat mondott, olyan titkairól a lelki tudományoknak, amelyek hosszú évezredekig a csodák fantasztikus mezében tetszelegtek, de amelyeknek ő már szigorúan tudományos magyarázatait adja. Természetesen csak formai magyarázatokat, mert a lényeg az örökkön kifürkészhetetlen- MENYASSZONYI KELENGYÉKET legolcsóbb áron, legjobb minőségben u. m. vászon, chiffon, baUsz, lepedők, törülközők, törlőrongyok, kanavas, zelir, kéknyomás, matracok, továbbá pamut- és gyapjúszöveteket szélűt nagyban és kicsinyben TESCHNAUER !AMU szövetáruháza Kosice, Fő-utca 92. szint.