Kassai Munkás, 1908. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-04 / 27. szám

27. szám, 3. oldal. KASSAI MUNKÁS a kultúrát is széthordhatta volna a kereskedelem. Az 1723-iki országgyűlés 15 évi adómentességgel édesítgeti be az országba a kézműveseket és mégis 1777-ben nem akad az országban több, mint 13,934 mester, 12,316 legény és 4671 inas. Mindezek azonban csak félig iparo­sok, mert nagyrészt földmiveléssel is foglalkoznak.1) A fejlődő kereskedelem a lakosság nemzetisége szerint, vidékenként magyar, tót, oláh, német nemzetiséget erősítette volna, ha a nép széles rétege árufogyasztó lett volna. A parasztság nem képes a maga erejéből kultúrát teremteni. Szívósan ragaszkodik nemzetiségéhez. Leg­nagyobb az ellentálló képessége minden más nemzetiségi befolyás iránt. Viszont a kereskedők leghamarabb tanulják el vevőik nyelvét. S beolvadva valamely nemzetiségbe, a nemzetiségi öntudatot és együvé tartozás érzését szítják. Kereskedőinket a német nemzetiség tartotta meg magá­nak. A magyar, a tót, az oláh jobbágy, amely megóvta nemzetiségét minden viszontagság elől, ritkán akadt össze a kereskedővel. A jobbágynak nem volt semmi nemzeti­ségi hatása a kereskedőre és iparosra, azok meg nem vittek a parasztság közé semmiféle kultúrát sem. A job­bágy gazdálkodása előállította a szükségleteit és nem volt állandó szüksége a kereskedő áruközvetítésére csak alkal­milag egy-egy vásáron érintkeztek és ez érintkezésnek az árucserén kívül semmi nyoma sem maradt sem a kereskedőben, sem a parasztban. Ha a kereskedelmet nem akasztja meg fejlődésében az ország képtelen vámrendszere, minden nemzetiség ki­vétel nélkül gazdaságilag és kulturailag is fejlődhetett volna. A vámpolitika könyörtelen volt Magyarországgal szemben. Az országot teljesen elzárta a kivitel elől és a behozatalt is megakadályozta.2) Mária Terézia egyenesen kiszolgáltatja Magyarországot az osztrák iparnak. An­nyira megy rendszabályaival, hogy az osztrák áru Magyarorszá­gon, mint belföldi áru csak 3% vámot fizet, míg az Ausztriába szállított magyar árut, mint külföldi árut 30%-kal vámolják meg. A dinasztia Magyarországon az osztrák kapitalizmus érdekét védelmezte. De nem azért, mivel talán az osztrák iparnak akart volna vele kedveskedni, hanem egyszerűen az okból, mivel az osztrák ipar adója egyik jelentős jöve­delmi forrása volt. Nem lehet azonban a dinasztiát azzal vádolni, hogy magyarország létérdekét gyűlöletből oda­vetette az osztrák ipar lábai elé, hogy rajtuk keresztül tiporjon utat a boldogulásra. A dinasztia vámpolitikájá­ért a magyar uralkodó osztályt terheli a felelősség. Állás foglalt Mária Terézia vámpolitikája ellen, de minden erejével gáncsoskodott az adózás ellen is, amelynek el­fogadása esetén megszabadult volna az ország az ipart, a kereskedelmet bénító osztrák védvámos politikától. Ugyanis a nemesség adómentessége rákényszerítette a dinasztiát arra, hogy a vámpolitikával csavarja ki azt a pénzösszeget, amelytől a nemesség adómentessége miatt még mindig elesett. A nemesség már nem viselte hon­védelem terhét. Átvette szerepét az állandó katonaság, de a vele szerzett kiváltságát makacsul védte. A jobbágy állandó adójából, a városi polgárság adózásából nem tudta fedezni a dinasztia az államháztartás egyre na­gyobbodó kiadását. A jobbágyokra nem lehetett több adót kivetni, a városi polgárság is eléggé meg volt terhelve, a nemesség ellenkezett minden adózástól — így hát a dinasztia hatalmával az ország fejlődésének legérzékenyebb részét, a vámpolitikát sújtotta, hogy jövedelem buzogjon belőle. „A magyar kiváltságos osztályok kapaszkodtak adó­­mentességükhöz, melyet az alkotmány egyik sérthetetlen alkotó részének nyilvánítottak s nem is lehetett megadóz­tatásukra gondolni az alkotmány erőszakos felforgatása nélkül. Az osztrák gazdasági politika és vámrendszer ezt a nagy pénzügyi problémát is megoldotta. Sikerült benne oly módot találni, mely, habár kerülő után, lehetetlenné tette a nemesség megadóztatását az alkotmány formáinak nyílt megsértése nélkül. Olcsóbban kellett eladni termé­nyeit az osztrákoknak, mint különben tehette volna és igy vesztett az eladásnál s drágábban kellett megfizetni szük­ségeit és vesztett a vételnél. A két jelentékeny különbö­zet az osztrák iparosok és kereskedők vagyonosságát gya­rapította és így ők nagyobb adót bírhattak el, amelyet tulajdonképpen a magyar kiváltságos osztályok fizettek az osztrák kincstárnak, az osztrák iparosok és kereskedők közvetítésével. A magyar kiváltságos osztályok, melyek nem akartak adózni hazájuk közszükségeire, ily módon lettek adófizetői az osztrák kincstárnak s mig Magyar­­ország mindenben elmaradt, mert földbirtokosai lealacso­­nyitónak s az alkotmánynyal és szabadsággal ellenkezőnek tartották a közcélokra való adózást, addig a magyar ne­messég indirekt megadóztatásából gazdagodó Ausztria je­lentékeny pénzügyi eszközeivel előmozdította a saját s kultúrái fejlődését.“ Grünwald Béla i. m. 307. lap. A dinasztia — mint azt Grünwald Béla igazolja is — legalább II. József megkínálta az országot gazdasági politikájának megszüntetésével és a kereskedelem sza­­baddá tételével. Azt az egyetlen kikötést tette, hogy a ne­messég mondjon le adómentességéről.1) A nemességnek ragaszkodása az adómentességhez megtermette vészes gyümölcsét. Nemcsak gazdaságilag nyomult előre az osztrák kapitalizmus, hanem kultúrájával is. Sokkal magasabban állt a magyar kultúránál. Köny­­nyen is végzett vele. Az uralkodó osztályt teljesen ki­­vetkőztette nemzeti jellegéből. Az alsó néposztály elől meg elzárt mindenfajta kultúrát. A legmagasabb kultúra is csak a nemzeti nyelv segítségével férkőzhet a nép széles rétegébe. Akármilyen tartalmas, értékes is az idegen kultúra, amely nem tud megszólalni a nemzeti nyelven, a nép részvétele nélkül sínylődik. A kultúra gyakorta más nyelvet ad egyesek ajkára, de csak azoknak, akik körében forgolódnak. A parasztságot, amely magában él, és még mai napig is a szomszéd falujával sem él más kulturális életet, mint az egyházit, nem tudta emelni a megtelepedett német kultúra. A parasztság megőrizte nemzetiségi tisztaságát. A tót megmaradt tótnak, a magyar magyarnak. Sőt a ma­gyar paraszt a körébe szorult alsó nemest is megtartotta magyarnak és a tót paraszt a latinul kotyogó nemessel elsajátította nyelvét. A főnemeseket meg az udvar köze­lében való tartózkodásuk teljesen elnémetesitette. Mint a német iparnak és kereskedelemnek közvetlen fogyasztói önönmaguk elnémetesedtek és reakciós el­lentállásuk miatt fejlődésében meggátolt kereskedelem és ipar is megmaradt németnek. Nem asszimulálódhatott a kereskedelem a pa­rasztság nemzetiségéhez. A parasztság megőrizte ugyan nemzet­ségét, de vele együtt minden kultúrából kil­­rekedt. A dinasztia minden nehézség nélkül kezdhette meg a germanizációt. Nem szeszély ingerelte a dinasztiát a germaflizálásra, hanem a társadalmi kényszer. Magyar­­ország Ausztria kapitalizmusának a gyarmata. Központja minden hatalomnak német. A részek, az alsóbb hivatalok, amelyeket a kapitalizmus tendenciája szervesen egymás alá rendelt, kénytelenek voltak szolgálati nyelvet válasz­tani. A közigazgatás régi nyelve, a latin nem tarthatta magát, mert a bürokrácia a nép alsó rétegével mind szaporábban érintkezett. Ausztriában a dinasztia befolyása alatt a német nemzeti nyelv kiszorítja a latint. És a né­met nyelvnek áldozatul esik minden más nemzetiség és így a magyar nyelve is. A bürokrácia kultúrpolitikája a legképtelenebb. A ’) Grünwald Béla : A régi Magyarország 287. lap. 2) Lásd Grünwald Béla i. m. 304. és további lapok. 1) Grünwald Béla i. m. 307.

Next