Katholikus Hetilap, 1874 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1874-03-26 / 13. szám
Budapest, 1874. 13. szám. Márczius 20. Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára : 4 hasábos petit sor S kr Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (Lövész-utcza 11. sz.) kérjük küldeni. Főmagasságut fötisztelendő Simor János urnak, Magyarország bibornok-herczeg-primásának a Szent-István-Társulat XXII. nagygyűlésén tartott megnyitó beszédje. Tisztelt Nagygyűlés ! Örömmel jelentem meg a Sz.-István-Társulat körében, egyházunk tagjainak, hazánk jeles férfiainak diszes koszorújában, hogy a társulat nagygyűlésében részt vegyek, egyévi áldásos működésének, munkás tagjai fáradalmainak tanúja legyek. Mindezt a szokásos jelentések fel fogják tüntetni. A főpásztori terhes gondok közt jól esik vigaszt találni ott, hol a katholikus hitnek, a föláldozásig fokozott buzgalomnak gyümölcseit mintegy általános kiállításban szemlélhetjük. A kath. öntudatnak sajátja, alázatosságban a Mindenható előtt leborulni, mikor érezte, vagy az ő sz. nevében felebarátainkért annyi jót tettünk, amennyit csak tehettünk. Soli Deo gloria! A Szent-István-Társulat nagy jelentőséggel, meszszeható horderővel bir feladata, s működése által. Már az ő fönléte egy jel, egy kigöngyölített s magasan lobogó zászló, mely azt jelenti, hogy kath. férfiak a kath. lelkismeret és meggyőződés jogaival felruházva, kedves hazánk földén honfiaink javára tenni, munkálkodni akarunk s törekszünk. Sok katholikus férfi van Isten előtt, de égető szükség, hogy katholikus férfiakat lássunk a világ előtt is. Nem zavarva senkit saját jogaiban, társulatunk oly tagokból áll, kik nem csak lelkismeretök rejtekében, hanem nyiltan a világ előtt katholikusoknak felismertetni, mondatni, neveztetni nem csak megtűrik, de óhajtják, követelik. Non erubescimus Evangelium, kiadványainkban predicamus Christum et hunc Crucifixum. (Helyeslés.) Nem dicsekvés, hanem a történelem lapjai bizonyitják, hogy fiai vagyunk azon egyháznak, mely , mikor Európát a keresztény műveltség pályájára vezette, azt egyszersmint ki nem számítható haladási ösvényére terelte, nemzetünket pedig a keresztény nagy családba beolvasztva, hogy a hunok és avarok sorsával sirba ne szálljon, megőrizte, nemzeti jönléte fölött virrasztva, alkotmánya alapjait fejlesztette, s szülő oka volt, hogy magyar fajunk nem csak fenmaradt, de az európai többi népeknek a polgári szabadság s a keresztény műveltség megmentésében védbástyául szolgálhatott, s e kettős téren ugyanazon népekkel versenyt futhatott. (Élénk helyeslés.) Hálátlannak lenni nem erény, a történet lapjait tépdelni nem tudomány, a létalapokat félrelökni nem haladás. (Helyeslés.) Azon kincset, mely annyi viszontagság, s az ellentétes irányú törekvések között, a hon polgárainak nagy többségét ma is a legszivósabban összetartja, a cosmopolita elmállástól, a comauneszerű föloszlástól a leghathatósabban óvja, fentartani, amint a társulati erő bírja, e kincset unokáinknak áthagyományozni, — ez irodalmi törekvésünk. (Helgelés.) A társulat jönléte egy programm , nem annyira papírra írva, mint inkább szivünkbe vésve, mely lelkünkkel, egész valónkkal össze van forrva, s ez : Isten és a király, a haza és az egyház, hithűség és polgári erény, szóval : a keresztény katholikus magyar polgár. (Élénk hosszantartó helyeslés.) Az egyház gyermeke a társulat, ez az ő becse, ez dicsősége, mely mint a gyökér a törzsből kihajtva, a törzsöt táperővel segíti; mely mint az ág a törzsből kiemelkedve, a törzsnek szépséget kölcsönöz, gyümölcsöt biztosít. Emiatt mondhatom, főpásztori gondjaink s aggodalmaink között a Szent-István-Társulat mi ránk az enyhülés forrása.13