Katholikus Hetilap, 1874 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1874-12-03 / 49. szám
Budapest, 1874. 49. szám. December 3. Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész evre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 fid.. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (Lövész-utcza 11. sz.) kérjük küldeni. A világi szellem alapja. (Cs. J.) A kath. egyház isteni alapítójától kezdve egész mostani feléig, mindig ellentétbe helyezte magát a világgal s összes törekvését odairányzá, hogy hiveinek huzamosabb foglalkozását a világgal lehetőleg megakadályozza, és ezt még akkor is czéljának ismerte, midőn a világ vallási eszméktől lelkesedve, az egyház hű szolgájául mutatkozott. Ezt észleljük legalább valamennyi vallásos elmélkedésben, mely valaha megjelent s mely czéljául az ember tökéletesbítését tűzte ki. Mi lehet ennek az oka, kérdi a mai század gyermeke s nem egyértelmű-e ez az ismeretgyűjtés gátolásával s a sötétség terjesztésével? Épen nem, mert az ismerethalmaz még nem bölcseség. Az egésznek mélyebb alapja van. A világgal való folytonos foglalkozásunk csak a külvilágtudatot élénkíti bennünk, s a belvilág iránt még érzékünket is eltompítja, úgy hogy nem vagyunk képesek a külvilág fölé emelkedni, vagyis nem bírjuk fölfogni, mily viszonyban áll a világ az emberhez és az ember a világhoz s a többi emberekhez, következőleg még kevésbbé bírunk eljutni a véges és végtelen szellem közt fenálló viszony tudatára. A külvilágba merült ember ideiglenes javakat, gyönyöröket hajhász, ismereteket szerez, gyakorlati tudományokra adja magát, mindenre vállalkozik, csak belvilágába ne kényszerüljön tekinteni, s végső rendeltetéséhez ne kelljen viszonyítani semmit. A belvilág előtte terra incognita, melynek már szóbahozása is ásításra indítja őt. Az egyház tehát magasabb álláspontra akarta emelni az embert, honnan az ember és Isten eszméjéhez könnyen emelkedhessél Miután a társadalom emberekből áll, abban is olyan szellem uralkodik, mint amilyen tagjainak keblét dagasztja. Régebben, midőn még az egyháznak említett jelszava hatással volt a kedélyekre, egészen más szellem volt észlelhető, mint most a külvilágnak hódoló korunkban, hol talán épen azért, mivel előbb nagyon is elmélyedtünk a belvilág aprólékos momentumainak méltatgatásába, egyszere végtelen számban áll előttünk a teendő, s a gyarló emberi figyelem egy perezre sem képes elvonatkozni tőle. Különösen hazánkban egy új, nemzeti élet küszöbére lépve, egészen természetes, habár nem helyeselhető következmény az, hogy minden mozgalom, minden működés a külvilág dolgaira irányul, hisz a gyermek is, ha nagy öröm éri, külvilágot keres s szerencsétlen tanító az, aki ekkor csendes elmélkedésre akarná őt szorítani. A társadalmi élet minden tényezőjében feltaláljuk eme uralgó külvilágtudat hatását és pedig máris a szélsőségig vive. így különösen az irodalomban a gyakorlati életet érintő tudományok mellett a politikai hírlapírás és az érzékiséget ingerlő regény és színműköltészet szerepel, de klasszikus költőt, nagyobb bölcsészeti művet, vagy fontos vallási munkát hiában keresünk, és ha volna is, nem találna olvasóra. A tartatni szokott felolvasásoknál már hallunk ugyan bölcsészeti értekezéseket, de megvalljuk, nagyon találónak tűnik föl, midőn az akadémiában a bölcsészetet empirismus alapján minden rendszer nélkül egészen gyakorlati tudománynyá óhajtják átalakítani, a kereskedők társulatában pedig a hanyatlásnak indult erkölcsiséget humanistikus intézményekre hiszik állapíthatni. A vallást mellőző közös iskola rendszere, az ismeretszerzésre fektetett fősúly a középiskolákban, s a felsőbb iskolák tanszékeinek nevetséges aránya mind kitűnően jellemzi korunk irányát. A családok körében mutatkozó élvhajhászat, fényűzés és boldogtalanság egyaránt arra mutat, hogy a külvilág felé sóvárgunk. 49