Katholikus Hetilap, 1876 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1876-01-13 / 2. szám
Budapest, 1870. 2. szám. Január 13. Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 1 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: thasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (Lövész utcza 11. sz.) kérjük küldeni. A jog áll am (Cs. J.) Államférfiaink és journalistáink annyiszor s oly fennen hangoztatják ez újabb jelszót, hogy végre a higgadtabb érzelmű közönség is e fogalom alatt csak a tökély példányképét véli rejteni, s ha a szabadelvű kormányok egyházellenes önkénykedő rendszabályait meg is kezdi támadni, azonnal elhallgat, mihelyt a jogállamra történik hivatkozás. Oh ez olyan alkalmas argumentum! Ha már az igazság erős pajzsán minden érv darabokra törött, még mindig megmarad egy menedék, egy felkiáltás , de jogállamban miképen lehetne ilyet tűrni! Olyan szép eszme az a jogállam, melyben minden viszony, minden cselekvés törvények által van körülírva, s szabatosan kijelölve, hol mindenki csak arra köteleztetik, amit a törvény parancsol s csak az bűnhődik, ki a törvény rendeletét sérti meg, hogy nem is csodálkozhatunk, ha az emberiség most ezen eszme után rohan s szánó mosolylyal tekint a patriarchalis ősökre, kik törvény nélkül teljesítették kötelességöket nem is annyira büntetésteli felelememből, mint inkább csak azért, mert lelkismeretök kivánta. Az eszme mindenesetre szép, de lássuk, miképen fogják azt fel kortársaink, mert tudjuk, hogy a szavakhoz a fogalmat az emberek csatolják. Ha szabadelvű államférfiaink működésében az irányadó alapelveket akarjuk megismerni, legjobb, ha a positív philosophia embereit hallgatjuk meg, mert ezen iskola azonos a mostani vallásellenes s materialistikus iránynyal. Littré positivista kimondotta, hogy dogmák nélkül nincsen erkölcsi rend s miután szerinte a keresztény dumák ideje lejárt, azt a tanácsot adta az állam vezetőinek, hogy tekintet nélkül az erkölcsiségre kíséreljék meg a kormányzást s vezessék a társadalmi életet. Ebből kifolyólag a jogállam fogalma alatt oly társadalmi szervezetet kell értenünk, mely az erkölcsiség igénybevétele nélkül tételes törvények által tartja fen a társadalmi rendet. Nem veszi tehát tekintetbe az egyes alattvalók erkölcsi állapotát, hanem az egyént önmagára hagyva csak annyiban óhajtja korlátolni, amenynyiben a külső rend fentartása követeli. Elhanyagolja ekként az egyesek valódi érdekét s az államnak omnipotentia tulajdoníttatik. Épen ellenkezőjét látjuk ezen főtörekvésnek azon korban, midőn az erkölcsi tökéletesedés vágyától ösztönöztetve százanként hagyták oda a társadalmat és erdőkbe vagy pusztákba vonulva csupán egyedi czéljuknak éltek. Megvetették úgyszólván a jogi intézkedés szükségét, mert elégnek tartották az erkölcsi törvényeket. Mintha a mostani jogállammal szemben erkölcsállamot akartak volna létesíteni, holott ily merev elkülönzésben mind a kettő egyaránt nevetséges. Amaz egy műkerthez hasonlít, melyben minden fa és csemete a kertész sarlója alatt az összalakzathoz arányosított idomot nyer, amint a kertész szeszélye hozza magával, emitt pedig egyeseknek túlterjeszkedése a többieknek elnyomását okozza. Az ily értelemben vett jogállam mit sem tehet a jellemtelen és gonosz lelkű egyénekkel szemben, sőt ellenkezőleg eszközül silányul az ilyenek kezében, hogy a becsületes, józan gondolkozású polgárokat, kik nem voltak eléggé óvatosak, kifosztani s tönkre tenni segítse. A plutochratia s pauperismus kimaradhatlan következménye az ily formalitásokhoz kötött s belső erkölcsi erőt nélkülöző államéletnek. Az önzetlenség, hazafiság s a közügyekért lángoló lelkesedés, melyek nélkül Guizot nem tud képzelni népképviseleten alapuló alkotmányt, egészen ismeretlenek lesznek a csupán pénzért dolgozó honfinak, mert az erkölcs nélkül értett jogállamban csak törvényszerűség kivántathatik, sem több sem kevesebb.2