Katholikus Hetilap, 1879 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-09 / 41. szám
Budapest, 1879. 41. szám. Október 9. Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Az ó-katholikusokomladoznak. (M.g.) Moly esett bele az ó-katholikusok lomtárába. A külföldi lapok panaszkodnak, hogy a legutóbbi meeting, vagy minek nevezzük, csufondárosan végződött. Az ó-katholikus püspök ur, daczára annak, hogy nagyon neki gyürközött, nem birt hatást gyakorolni a gyülekezetre. A fő apostolok között annyiféle volt a vélemény, a hány a fő. Legokosabban szerepeltek azok, a kik hallgattak. Csodálatos, hogy a mai korban, midőn a tudomány oly hallatlan magaslaton áll, midőn épen a társadalmi romlottság mintegy önkénytelen provokálja az erény iránti tiszteletet, midőn azon körökből, melyekből soha az igaz ügynek védelméért eddig egy szót, egy hangot sem lehet hallani, ily időkben, mondjuk, egy olyan mihasznú töredék, melyet csak félreismert tehetségek, garasos lángelmék, vagy otromba nagyravágyás karöltve a mellőztetés fölötti boszu érzelmével vezet, szerepet tud és képes játszani a társadalomban. S az embereknek azon ártatlan, tulajdonképen romlatlan része, melynek csak egy hibája van, hogy minden újításban sorsának javulását reméli, vakon indul a szellemi bohóczok után, s mikor kenyértörésre kerül a dolog, akkor vakarja fejét, s nem tudja voltaképen, hová is tartozik. Soha hasonszőrű vállalat nyomorultabb fiascót nem ért, s a müncheni nagy apostol, kinek esze, tudománya előtt oly igaz hálát s elismerést mutatott a kath. egyház, e fiascó hatása alatt oda van s nem tud mit csinálni. A szellemi hóbort lejárván magát, az úgynevezett hívek kezdenek oldalogni. Grenfben, mely a jobb részt választá magának a hóbortból, a minap istentisztelet tartatott a katholikus szertartás szerint. A valódi katholikusoktól elfoglalt, s zsarnokikig elrabolt templomban másfél hívő hallgatta az üdvös és lélekemelő istentiszteletet. Egy szoptatós asszony volt. Az is megunván a buzgóságot, búcsút von a kapufélfától. Minek jele ez? A merev, esztelen dacz, mely a szent alázatot s a tekintély fönségét elvetette, most önmagával áll szemközt és emészti önmagát. Az ó-katholikus plébánosok, kik piskótát kívántak a jámbor, félre vezetett néptől, most igen szépen kérnek egy kis kenyeret, hanem abból sincs elég. A nagy komédiának vége van; a nép, mely már maga sem tudja mit higyen, mit tartson igaznak, szörnyen megelégelte boldogítóit, s nagyon szeretné, ha a szemüveges, tobákos jó doktorok, az egész ó-katholikus tréfa rendezői elmennének nyakáról. Hanem persze nehéz a férget, az élősdit, kiirtani onnét, ahová magát befészkelte s elszaporodott. A jeles népboldogítók nagyon tartanak attól, hogy két szék között pad alá esnek, s ha a nép véletlenül egy valódi katholikus által felvilágosíttatik, jó éjszakát lehet mondani az egész circusi komédiának. Most már kezdik belátni, hogy mégis csak jobb volt régen. A világ kineveti őket, a jó lelkészek nyakukon ülnek, mint a nadályok. A jóllét miatt egy ó-katholikust sem fog megütni a guta. Az állam pedig, melynek kevéssel ez előtt az egész mulatság érdekében volt, most, miután már nincs rá szüksége, eldobja magától, mint a kifacsart czitromot. Ezért bomladoznak az istenfélő, jámbor ó-katholikusok s kérik az Istent, bár csak még egyszer dogmatizálnák a csalhatatlanságot.