Katholikus Néplap, 1849. október-december 2. évfolyam, 1-13. szám)

1849-10-18 / 3. szám

18 azon igen sok ártatlan ember, kik a’ vétkesek között vagyonukat és életöket vesztették? Áta­­lános csapás volt ez, mellyből mindenki meg­kapta a­ maga osztályrészét, egyik igy, má­sik amúgy. Miért zúgolódnak tehát nénikék az Úr Isten ellen? Azt akarják talán önök, hogy Isten személyválogató legyen, ’s a’ kövesuti asszonyok’ kedvéért kivételt tegyen? Ugyan mi által érdemelte volna meg ezt kegyelme­tek?___ Mennyi aggodalmába és költségébe került e’ háború urunknak királyunknak! meny­nyit vesztettek a’ földes uraságok. Milly terhek nehezültek a’ városokra! Hát a’ mesterembe­rek’ jövedelme mennyire csökkent?! Ne zú­golódjanak nénikék! Adjanak inkább Istennek hálát, hogy több baj nem érte őket. Azt kell inkább meggondolni, hogy még sokkal több érhetett volna minket. Sokan csonkák bénák lettek, mi ép, egészségesek vagyunk; sokak­nak vagyonát a’ tűz fölemésztette, nekünk van hova fejünket hajtanunk; sokan rabságra ju­tottak, mi szabadságunknak örvendünk, sokan meghaltak, és mi, hála a’jó Istennek, élünk.“ Vagy talán mi jobbak vagyunk az istenfélő Jób­­nál, kit Isten csapásokkal látogatott, hogy tö­kéletességét próbára tegye? A’ rosszak meg­­büntettettek, hogy okuljanak, a’jók pedig meglá­­togattattak, hogy a’jóban megerősödjenek. 7. A’ szerencsétlenség Istenhez térít. Sokféle balgatagság uralkodik e’ bűnös világon: maga a’ bűn legnagyobb balgatagság. Ki Istenhez igazán és állhatatosan vonzódik, az leginkább fog ment maradni a’ vétektől, ’s valódi bölcseségre jutni; mert az istenes és bünkerülő emberek a’ legbölcsebb emberek e’ világon, úgymint a’ kik életüket a’ szerint in­tézik, hogy mind e’ földön nyugodt lélekkel lehetnek, mind sírontúli boldogságukat bizto­sítják. Ellenben az istentelenek igen balgata­gok; mert a’ mellett, hogy a’ gonosz lelkiis­­merettel éjjel nappal nyugtalaníttatnak, holmi múlandó haszon- vagy gyönyörűségért lelkűk’ örök üdvét koczkára veszélyre teszik. Nagyon sok ember úgy él, mintha sem Istent, sem örök életet, sem mennyországot, sem poklot nem hinne. Az illyen embereknek többnyire igen szerencsésen foly dolguk, azért merülnek el ugyannyira hiúságokba; ezekre nézve tehát a’ szerencse nem egyéb szerencsétlenségnél; mert lassan kint úgy elvakulnak, hogy magát az Isten’ létét is kétségbe vonják, míg aztán egy sú­lyos csapás újonnan észre hozza őket, hogy ismét fölfohászkodjanak az egekre, honnan se­gélyt remélhetnek szorultságukban. Eszembe jut itt egy gazdag vendégfo­gadós, ki fiatalságában sok, igen sok helyen és városokban megfordult, mindenféle, de több­nyire feslett erkölcsű és istentelen emberek­kel társalkodón, kiknek beszédei ’s példái az ő erkölcsét is megvesztegették, ’s vele az Istent csaknem egészen elfeledtették. Utóbb, már jól megtollasodván a’ mi fogadós legé­nyünk, egy nagy városba ment, ’s ott maga bérle ki vendégházat, mellyet pár év múlva meg is vett egészen. Dolga nagyon jól folyt, pénze elég volt. Gondolhatni, hogy biz’ ő az Istennel keveset törődött, sőt a’ házába ve-

Next