Katholikus Néplap, 1850. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1850-02-14 / 7. szám
KATHOLIKUS NÉPLAP. BUDAPESTEN. 7. Februarius 14. 1830. Dicsőség Istennek a’ magosságban, és a’ földön békeség a’ jóakaratu embereknek. Lukács 2. r. 14. v. Megjelenik e lap hetenkint egyszer, csütörtökön.Előfizethetni rá Pesten, a’jó és olcsó könyvkiadó társulat’ pénztárnokánál a’ Seminariumban; Emich Gusztáv’ könyvkereskedésében úri- és kigyó-uteza’ szegletén; vagy a’ szerkesztőnél nagy-hidutezában, 9. sz. ház első emeletében. Vidéken a' cs. k. postahivataloknál. Előfizetési díj/* évre Budapesten kihordással 30 kr. félévre 1 ft. pp.; vidékre postán borítékban félévre 1 fz. 20 kr. pp. A’ lap’ szerkesztését illető levelek egyszerűen ,,a’ Katholikus Néplap'szerkesztőségéhez“ czímezendők. (Pest, nagyhiduteza, 9. sz.) Böjti elmélkedések. I. A’ múlandóság. A’ nagyböjti szent időket Isten’ jóvoltából megint elértük. Keresztényeknél ezen idők a’ komoly magábavonulásnak ’s a’ világ’ múlandósága felöli gondolkozásnak idői; legalább ezt kívánja tőlünk drága édes anyánk, a’ római katholika anyaszentegyház, melly kegyesen emlékeztet, int és nógat bennünket, hogy mellőzvén a’ testnek kedvező lakmározást, zajos vigalmat, játszadozást, fordítsuk egész figyelmünket a’lelki dolgokra; bűnös állapotunkról, Krisztus’ kínszenvedéséről ’s lelkűnknek ez által történt megváltásáról, valamint az üdvösség’ eszközeinek szorgalmas és ügyes használatáról elmélkedjünk. Hogy pedig ezt a’keresztény bölcselkedést annál derültebb elmével tehessük, böjtölést rendelt fiainak a’gondos lelki anya, ur Jézus’ példájából, de öntapasztalásából is tudván, hogy a’ mi a’ test’ kényétől elvonatik, az által a’ lélek tápláltatik és erösíttetik, ’s azt nyeri, hogy a’ földnek hitvány porából könnyebben emelkedhetik ég felé, hol jövendő boldogabb hazája létezik, ’s hol reá a’ dicsőség’ királya Krisztus Jézus a’ mennyei lelkek’ fényes táborával várakozik. Halál, ítélet, pokol, mennyország — ezek ama komoly tárgyak, mellyekkel a’ bódult világnak hivalkodó gyermekei nem sokat gondolnak, de a’ bölcs keresztény’ elméje annál többször foglalkozik ama végső ’s valóban igen főbenjáró dolgokkal; mert ő nem akar czél nélkül és vakon élni e’ világban, mint az oktalan állatok, hanem élete’ pályájának azon szakát is tekinti, melly a’ síron túl fog következni. Szörnyű esztelenségnek tartaná ő — a’bölcs keresztény t. i. — hogy csak fusson fusson ez életen át szembehúnyva, ’s azután talán csak akkor nyissa föl szemeit, mikor már késő, mikor már végső elnyeléssel fenyeget a’ hideg sírnak rémes éjszakája. Légy te annak idején már okos, keresztény felebarátom! mert kár után késő a’ bánat. A’ bölcs Sirákfi is erre buzdít minket, midőn imigy szól: „Minden cselekedeteidben emlékezzél meg a’ te végső dolgaidról, és soha sem fogsz vétkezni.“ (7-dik r. 40. vers.) 7