Katholikus Néplap, 1851. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1851-07-02 / 27. szám

betegeket óvószerekkel ellátandók. De egyszers­­­ mind vedd figyelemre a két rendbeli orvosok fáj­dalmas panaszait, gyakorta hallhatod őket ekképen sóhajtozniMi lelkünket adnék a szenvedők jobb­­létéért, és jóakaratunk oh mi sokszor gyümölcslé­tén marad! Mert betegeink közül sokan, o­lyanok is, kik könnyedén felgyógyulhatnának, elhalnak, még­pedig azért, mivel a szükséges gyógyszert vagy el nem fogadják, vagy kellően nem használ­ják.“ Eme panasz mennyire legyen alapos, kitűnik a következő példából: Forradalmi töredék­történetet beszélünk el neked kedves olvasó! belőle komoly, de üdvös tanulságokat fogunk kivonni; jöj tehát, kisérj minket, és velünk elmélkedj lelked javára. A viharos 1849-dik év február 27- 28-dik napján borzasztó ágyúzás hallaték Kápolna, Kompolt és Verpelét körül; mintha az ellenséges két tábor eldöntő harczot akart volna küzdeni. Másod- har­madnapra a csatatér halottai eltakarítlaltak, a sebe­sültek kórházakba vitettek. Bizonyos városi kórhá­zakban, a többi között három sebesült talált men­­helyet. Az elsőnek sebei nem voltak veszélyesek, de a másik kettő halálos sebekkel vala terhelve. Az első tehát azt hitte, hogy ő orvoslás nélkül is meg­­gyógyu­lhat; azért nem bízta magát orvosra, sőt midőn ez segedelmére ajánlkozók, figyelmeztetvén ölet, mikép elhanyagolandó apró sebei könnyen veszélyesekké válhatnak, mind az ajánlkozást, mind a figyelmeztetést megvetve utasitá vissza; még tár­saira is boszankodok, kik szives szeretettel javassák nekie az orvoslás elfogadását. „Nem kell nekem orvos, monda büszke hangon; máskor is kaptam már én sebeket, mik maguktól begyógyultak; kü­lönben egy sebem olly helyt van, mit szégyellek fölfedezni; egyébként sem engedem magam kínoz­­tatni, miután látom másokon, mikép ollykor fájdal­masabb az orvoslás, mint maguk a sebek! Aztán hány orvos magát sem tudja meggyógyítni, hogyan tudna mást?!” így okoskodott, az első sebesült, és mi történt vele? Sebei gyuladásba indultak, végre rothadásba mentek át, s ekként a könnyen gyógyít­ható beteg rövid időn a túlvilágba költözött. A má­sik kettő nemcsak elfogadta az orvosi segedelmet, hanem még híven fel is fedezvén sebeit, azok gyó­gyításáért szánakozásra indító alázatos hangon ese­dezett. Az orvos tehát megkezdő működését ; em­berbarátilag bánt a két beteggel; sebeiket napon­kint, több ízben langyos vízzel kimosta, s bekötötte. De mivel ezen cselekvény nagy fájdalmat okozott, a sebesülteknek­­ az egyik annyira türelmetlenné lön, miszerint többször lemondott volna az orvosról, ha ez, kínjai által felzúdult kebelét rendesen meg nem nyugtatja eme szavakkal : „Édes barátom! a gyógyítás fájdalom nélkül meg nem történhetik.“ Azonban néhány hetek lefolyta után kijelente az orvos : mikép siker ellen próbáinak következtében a két beteget gyógyíthatatlannak találja, hanem életek csak úgy maradhat meg, ha az egyiknek sebesült keze, a másiknak sebesült lába elvágatik. Eme szigorú ítélet hallatára elkeseredett han­gon szólal fel az egyik beteg : „Jobb kezemet, elvágatni nem engedem.“ Nem is engedé, és meg­halt. A másik pedig magát elszánva monda: „Isten neki­­vágaltassék bal lábam, csak életem megma­radjon.“ Elvágattasék tehát, a láb, s a beteg felé­gyógyult és él. Ennyiből áll a történet, de több a benne rejlő erkölcsi tanulság : mit meghallgatni, annál inkább emlékezetben tartani, még inkább követni nem leend káros. Hihető, te is tudod, kedves olvasó! mikép a pogány bölcsek állítása szerint,­­ az ember egy kis világ, egy lelki birodalom; benne a lélek vezeti a kormányt; a különféle szenvedélyek, indulatok, hajlamok pedig alattvalók. Ezen engedetlen alatt­valók minduntalan fellázadnak a kormány ellen: ek­kint folytonos forradalomban áll a kormány alattva­­lóival. — Ezt fejezi ki a szenlitás eme szavakkal : „Háborúság az ember élete a földön.“ (Jób7, 1.) E’ nagy világ a háborús csatatér, hol a lélek lázongó ellenével küzd, és sokszor megsebesül, sebe pedig a bűn. Gyakorta a nagy erőre kapott lázadók ostroma alatt nem kevés törvényesen har­­czolók is (2. Tim. 2, 5.) elhullnak a csatatéren, és a holtak eltemetik halottaikat. (Máté 8, 22.) A sebesültek részére pedig van egy nagy kórház, az anyaszentegyház, mit Jézus, az isteni orvos alapított, és hitének kifogyhatatlan gyógyszertárával ellátott. Ezen kórházon kívü­l ha épen szinteg meggyógyul­hatnának is a kisebb sebesültek, de a nagyobbak semmikép. Azonban, noha alapos gyógyítás egye­dül Jézus kórházában eszközöltethetik, de ennek ke­

Next