Katholikus Néplap, 1851. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1851-07-02 / 27. szám
betegeket óvószerekkel ellátandók. De egyszers mind vedd figyelemre a két rendbeli orvosok fájdalmas panaszait, gyakorta hallhatod őket ekképen sóhajtozniMi lelkünket adnék a szenvedők jobblétéért, és jóakaratunk oh mi sokszor gyümölcslétén marad! Mert betegeink közül sokan, olyanok is, kik könnyedén felgyógyulhatnának, elhalnak, mégpedig azért, mivel a szükséges gyógyszert vagy el nem fogadják, vagy kellően nem használják.“ Eme panasz mennyire legyen alapos, kitűnik a következő példából: Forradalmi töredéktörténetet beszélünk el neked kedves olvasó! belőle komoly, de üdvös tanulságokat fogunk kivonni; jöj tehát, kisérj minket, és velünk elmélkedj lelked javára. A viharos 1849-dik év február 27- 28-dik napján borzasztó ágyúzás hallaték Kápolna, Kompolt és Verpelét körül; mintha az ellenséges két tábor eldöntő harczot akart volna küzdeni. Másod- harmadnapra a csatatér halottai eltakarítlaltak, a sebesültek kórházakba vitettek. Bizonyos városi kórházakban, a többi között három sebesült talált menhelyet. Az elsőnek sebei nem voltak veszélyesek, de a másik kettő halálos sebekkel vala terhelve. Az első tehát azt hitte, hogy ő orvoslás nélkül is meggyógyulhat; azért nem bízta magát orvosra, sőt midőn ez segedelmére ajánlkozók, figyelmeztetvén ölet, mikép elhanyagolandó apró sebei könnyen veszélyesekké válhatnak, mind az ajánlkozást, mind a figyelmeztetést megvetve utasitá vissza; még társaira is boszankodok, kik szives szeretettel javassák nekie az orvoslás elfogadását. „Nem kell nekem orvos, monda büszke hangon; máskor is kaptam már én sebeket, mik maguktól begyógyultak; különben egy sebem olly helyt van, mit szégyellek fölfedezni; egyébként sem engedem magam kínoztatni, miután látom másokon, mikép ollykor fájdalmasabb az orvoslás, mint maguk a sebek! Aztán hány orvos magát sem tudja meggyógyítni, hogyan tudna mást?!” így okoskodott, az első sebesült, és mi történt vele? Sebei gyuladásba indultak, végre rothadásba mentek át, s ekként a könnyen gyógyítható beteg rövid időn a túlvilágba költözött. A másik kettő nemcsak elfogadta az orvosi segedelmet, hanem még híven fel is fedezvén sebeit, azok gyógyításáért szánakozásra indító alázatos hangon esedezett. Az orvos tehát megkezdő működését ; emberbarátilag bánt a két beteggel; sebeiket naponkint, több ízben langyos vízzel kimosta, s bekötötte. De mivel ezen cselekvény nagy fájdalmat okozott, a sebesülteknek az egyik annyira türelmetlenné lön, miszerint többször lemondott volna az orvosról, ha ez, kínjai által felzúdult kebelét rendesen meg nem nyugtatja eme szavakkal : „Édes barátom! a gyógyítás fájdalom nélkül meg nem történhetik.“ Azonban néhány hetek lefolyta után kijelente az orvos : mikép siker ellen próbáinak következtében a két beteget gyógyíthatatlannak találja, hanem életek csak úgy maradhat meg, ha az egyiknek sebesült keze, a másiknak sebesült lába elvágatik. Eme szigorú ítélet hallatára elkeseredett hangon szólal fel az egyik beteg : „Jobb kezemet, elvágatni nem engedem.“ Nem is engedé, és meghalt. A másik pedig magát elszánva monda: „Isten nekivágaltassék bal lábam, csak életem megmaradjon.“ Elvágattasék tehát, a láb, s a beteg felégyógyult és él. Ennyiből áll a történet, de több a benne rejlő erkölcsi tanulság : mit meghallgatni, annál inkább emlékezetben tartani, még inkább követni nem leend káros. Hihető, te is tudod, kedves olvasó! mikép a pogány bölcsek állítása szerint, az ember egy kis világ, egy lelki birodalom; benne a lélek vezeti a kormányt; a különféle szenvedélyek, indulatok, hajlamok pedig alattvalók. Ezen engedetlen alattvalók minduntalan fellázadnak a kormány ellen: ekkint folytonos forradalomban áll a kormány alattvalóival. — Ezt fejezi ki a szenlitás eme szavakkal : „Háborúság az ember élete a földön.“ (Jób7, 1.) E’ nagy világ a háborús csatatér, hol a lélek lázongó ellenével küzd, és sokszor megsebesül, sebe pedig a bűn. Gyakorta a nagy erőre kapott lázadók ostroma alatt nem kevés törvényesen harczolók is (2. Tim. 2, 5.) elhullnak a csatatéren, és a holtak eltemetik halottaikat. (Máté 8, 22.) A sebesültek részére pedig van egy nagy kórház, az anyaszentegyház, mit Jézus, az isteni orvos alapított, és hitének kifogyhatatlan gyógyszertárával ellátott. Ezen kórházon kívül ha épen szinteg meggyógyulhatnának is a kisebb sebesültek, de a nagyobbak semmikép. Azonban, noha alapos gyógyítás egyedül Jézus kórházában eszközöltethetik, de ennek ke