Katholikus Néplap, 1852. január-június (5. évfolyam, 1-27. szám)
1852-06-30 / 27. szám
Apja halála után, mint független úrnő folytatá az életmódot Piroska, mellyhez apja életében hozzá szokott, fegyveres zsoldosaival, kik mindnyájan mord kinézésű rablók, s bűntársai voltak, zsaroltatta a védetleneket, elhajtatta marháikat, elszedte kincseiket, kifosztotta az utasokat, éjenkint megrohanta a körüllévő falukat, s azokat fölprédálta; a rablott holmit Leányvárába hordatván be, melly átkos bünrészek égbe kiáltó vétkek, gonoszság és istentelenségeknek volt tanyája, rettegése a körvidéknek, s minden jó érzésű békés polgárnak. Rablását s gonoszságait abban az időben háborútlanul űzhette Piroska; mert ki mert fegyveres szolgáival szembe szállani ? Ki merte volna a hatalmas úrnőt várában háborgatni? De az igazság büntető karja sem érhette el őt, mivel azon szomorú háborús időkben, midőn minden nap megújuló harczok, és villongások között folyt el, a törvény nem sújthatta érdemük szerint a bűnösöket. Az ország nagy részében török lévén az Ur, ez maga is rabolt és prédáit, ahol szerit tehette. Illy zavaros körülmények között az erőhatalom volt az Ur, s a bűnöktől nem a törvények ereje, hanem önnön lelkiismerete tartóztatta vissza a jobbakat. De a kinek hatalma volt, ki lelkiismerete szavára nem hallgatott, s megvetvén az Istennek minden körülmények között fönálló törvényét, nem gondolta azt meg, hogy gonoszságai, mellyek elkerülik ugyan a világi hatalom figyelmét és büntetését, az Isteni igazság könyveibe egy láthatatlan kéz által följegyeztetnek, az űzhette gonoszságait szabadon, zaklathatta az erőtleneket, s erőszakoskodhatott a gyengéken. Élt, nem messze Leányvárától, egy jó lelkű ember, Bimbó Mihály, felesége és gyermekével. Fiatalabb éveiben a török ellen harczolt, most pedig két keze munkája után éldegélt az apjáról reá maradt földből, és egy tehénkének hasznából, szegényesen ugyan, de megelégedve. Egy napon portyázó török csapat tört Bimbóék labára. Kirabolt mindent, elvitte utolsó falat kenyerüket, elhajtotta egyetlen tehenüket, pusztán hagyván a kirabolt lakot a szerencsétlen családnak. A család, e véletlen csapás által végínségnek kitéve, küzdött a sanyarusággal. A családatya, erős lélekkel, s keresztényi béketűréssel fogadta e csapást, s vigasztalta családját , hogy a jó Isten, ki az égi madarakat táplálja, őket sem hagyja elveszni. Hogy családjának a mindennapi kenyeret megszerezze, Leányvárába szegődött Mihály, szolgálatba. Néhány napok elmúltával helyzetét át kezdé látni; megismerkedett a várbeli cselédséggel, kitudta életmódjukat, naponkint tapasztalta, miként követtetnek el általuk a legocsmányabb bűnök, megszokott fölsemvevéssel, s lelkében elborzadott. Midőn eléggé megszokottnak vélték, kinyilatkoztatták előtte, mi leend teendője a várban, s mi leend jutalma a tett szolgálatokért, felszólítván egyszersmind, hogy a hűség, és engedelmesség esküjét tegye le. A miket Mihály Leányvárában látott és hallott, meggyőzték őket arról, hogy bűnrészekbe jutott, s a bűnnek szolgálatába állott. Menekülni akart minden áron, előbb mintsem a bűnre magát esküvel lekötni kényteleniltessék; készebb inkább az éhség hiányait szenvedni családostól, mint lelkének árán kincseket szerezni. Visszaborzadott a gondolattól is , hogy ő felebarátja károsítására segédkezet nyújtson; hogy ő, ki élete napjaiban sohasem távozott el a becsületesség ösvényétől, kinek házában soha egy krajczárnyi értékű hamis kereset nem volt, ő adja magát ollyan életmódra, mellynek minden falat kenyerén átok fekszik. Készebbnek érzette magát bármilly sanyarú napokra elszánni, mint úrnője akaratjára hajolván, eladni magát a bűnnek. Az időtől, hogy megtudta, milly szolgálatot kívánnak tőle, nem volt nyugta Leányvárában. Álmai nyugtalanok voltak; a vár úgy tűnt előtte, mint egy börtön, mellyben a gonoszság fogva tartja; a cselédek mint kisértők, kik megejteni törekszenek. Nem tűrhetvén tovább e kínos állapotot, egy éjjel megszökött. Nehány napra megszökése után Piroska fegyveres zsoldosai fogták körül lakát, s kinyilatkoztaták a várasszonya parancsolatát , hogy a házat azonnal hagyja el, melly a hozzá tartozó földdel együtt, mint Leányvára úrnőjének tulajdona, tőle, mint érdemetlen jobbágytól elvétetik. Mintha az ég villáma csapott volna le közéjük, úgy megrémült ez istentelen parancsolat hallatára a szegény család. A jó lelkű Mihály meg nem foghatta, miként lehessen illy igazságtalanságot csak gondolni is, hogy törvényes tulajdonából, mellyet még boldogult apja szerzett sok évi munka és nélkülözések mellett, kiüzenhessék; de a kőszívű bérenczeknek hiába beszélt, hiába könyörgött; ezek a távozni vonakodót kiverték tulajdon házából, kihányták utána egyszerű bútorát, és a házat elfoglalták. Kifizetve tulajdon ház lakából, az igaz lelkűsége miatt üldözött atya, még mindig hitte, hogy illy égbekiáltó igazságtalanságot nem követhetnek el rajta; reménytette egyszersmind, hogy ha igazságát, önnön és családja sorsát Piroska elejébe terjeszti, vissza fogja hozni szívtelen parancsolatját. E remény által ösztönöztetve fölment Leányvárába, de keserűen csalódott reményeiben, mert a várból komondorai által űzette ki Piroska a könyörgőt, hiszen az volt czélja, hogy ön és családja nyomorúsága hozza vissza a várba, és kösse le a bűn szolgálatjára, mellyöl lelkiismerete űzte el ötét. Az ebektől megtépett ruhában, vér- és izzadsággal borítva tért vissza övéihez Mihály. Keblét keserű-