Katholikus Néplap, 1852. január-június (5. évfolyam, 1-27. szám)
1852-06-30 / 27. szám
Dicsőség magasságban az Istennek , s a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2,14. 27. Budapesten, junius 30. 1852. Megjelenik e lap hetenkint egyszer .Szerdán. Előfizethetni rá Pesten, a jó és olcsó könyvkiadó társulat ügynökénél — czukorutcza 6 szám, első emelet, s a szerkesztőségnél. Vidéken ács. kir. postahivataloknál. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp vidékre postán borítékban félévre 1 ft. 20 kr. p.p. A lap szerkesztését illető levelek egyszerűen ,,a Katholikus Néplap szerkesztőségéhez“ czímezendők. (Pesten a központi papnöveldében.) Leányvár. A tavaszi kellemetes napoknak egyikén kisétáltam a mezőre. A tavaszi ifjúságában pompázó természet kelleme, a mezők ezerszinü virágainak illata, a csevegő madárkák vigdala édesdeden elandalitának. A körülöttem elterülő természet szépségének szemlélete lelkem elé állitá a természet Urát, a véghetetlen hatalmú és jóságú Istent; a nap sugaraival kiszínezi a mezők virágait, s az ég harmatjának csöpjeivel illatot önt kelyheikbe, ki megtanitja a madarakat fészket rakni a berkek hüsében, fölruházza színes tollakkal, s hangot ad nekik, hogy atyai hatalma és jósága hirdetői legyenek, a ligetek árnyai között. Eszembe juttató mindez azon viszonyt, melly a természetet az ő Urával összeköti, s azon hálát, mellyet tanusit minden teremtmény a természet Ura iránt, kinek kezeiből vette lételét. A mezők színes virágai ég felé emelik illatos fejeiket, s hálát intenek föl az éghez; a fejünk fölött repülő madár vigdalával áldja, és dicsőíti az Urat, ki szárnyakat adott neki a röpülésre; szóval az Úr minden alkotmánya dicséri ötét; egyedül az ember, kit észszel, értelemmel, és érzéssel ruházott föl az Isten, kinek javára és szolgálatára áll az egész természet, ragyogó szépségével és gazdagságával, egyedül ő a legháladatlanabb sokszor minden teremtmények között, ő felejtkezik meg leghamarább Alkotójáról, kinek jósága és kegyelméből részesül a természet ajándékiban, s nem gondolja meg , hogy azon gyenge virág, mellyet lábaival eltipor, érdemesebb a nap éltető melegére, mint ő. — Illy gondolatokba merülve észrevétlenül eljuték egy, a rét éjszaki oldalán emelkedett gömbölyű alakú hegyre, mellynek ormán, néhány törpe bokrok közül, régi rommaradványok látszottak ki, körülnőve vadkomló, és egyéb kúszó növényektől. Közelebb léptem a romokhoz. Alig néhány faldarab volt az egész, mi még szilárdan fönált; a többi, a századok viharai alatt összeomlott, mellyek alatt, a régi háborús időknek sok véres emlékei lehetnek eltemetve. Ott állottam a romokon, a világi hatalom és múlandóság e jelképein ; midőn a romoktól alig száz lépésnyire egy vadkörte fa alatt üldögélő őszt pillantok meg, ki nyugodt megelégedéssel szemlélte az előtte vígan legelő nyájat, mellynek ő vala pásztora. Olly jól esett a köhalmazok között — mellyeknek minden morzsája múlandóságunknak néma tanúja — élő lényt pillantani meg, és pedig illy öreget, kinek ősz fürtéi olly nagy hasonlatosságban valának e bus romokkal. Letelepedtem melléje. Beszélgetés közben kérdeztem e romok felül is s ő elbeszéltette nekem e romoknak apáról fiúra hagyomány utján átszállott történetét. ■» « Azon időkorban, midőn édes hazánk nagy része a török iga alatt szenvedett, állott e helyen egy büszke vár, melly „Leányvárnának neveztetett. A várat körülötte fekvő birtokkal együtt, istentelen, rabló birtokosa elhunytával annak egyetlen leánya, Piroska üröklötte; de öröklötte egyszersmind apjának vétkes indulatit, és vad hajlamait is. — Piroska deli termettel, s kellemetes külsővel áldatott meg Istentől; de a szép külsőben gonoszságokban elvadult lélek, s a női gyöngédséggel annyira ellentétes zord, s érzéketlen szív honolt. Anyját gyermekkorában elvesztvén, vad természetű atyja mellett növekedett föl, ki ahelyett, hogy leánya szivébe a vallásosság mennyei érzetét, az erkölcsösség életboldogitó fogalmait, a kegyesség szelíd hajlamát csöpögtette volna; úgy nevelte egyetlen leányát, hogy ideje korán megkeményedvén szive, vadászataiban s rabló kalandjaiban bátor követője s hű társa legyen.27