Katholikus Néplap, 1855. január-május (8. évfolyam, 1-18. szám)
1855-01-03 / 1. szám
" Ha ébredtem, "ha lefeküdtem, ha imádkoztam, bármivel foglalkoztam, mindig az érzékiség tarka képei forogtak szemeim előtt. S tán ezért fölhagytam az olvasással? Büszkeségem nem engedő ezt. Nem is tettem, sőt mennél mélyebbre merültem a veszélybe, annál nagyobb hévvel ragaszkodtam most már kedvessé vált hóhéromhoz, az érzékiséget ingerlő könyvek olvasásához. Jól emlékszem rá: egy este asztalomnál ültem s egy könyvet olvastam. . . már egészen oda voltam, annyira fel voltak ingerelve érzékeim; végre fogtam a könyvet és a földhöz csaptam. S bár hagytam volna ott fekünni mindörökké! Én azonban megint felemeltem s újra olvastam, mig csak az álom be nem csukta szemeim. S valljon becsukta-e? Nem, én ébren aludtam. Az olvasás közben támadt képzelődések álmomban is zavarták lelkemet, s én néha olly erőtlenül ébredek föl, mintha egész éjen át ellenséggel küzdöttem volna. S csakugyan éjről évre ellenségemmel, az érzékiség ördögjével kellett szembe szállanom. Gyermekkori életemtől sehogy sem bírtam egészen megválni. Még mindig szemem előtt volt jó anyám, amint szépen összefogta kezeimet és a Miatyánkot mondatta el velem; — szemem előtt forgott minden este, midőn ő mindnyájunkat szentelt vízzel szokott volt meghinteni ... s mégis mind emellett is hasztalan iparkodtam,ájtatosan végezni szokott imádságimat; hasztalanul csókolgatom ágyam fölött függő keresztemet; hasztalanul tekintettem ollykor ollykor a szemeim előtt falon függő és kínos keresztjét vállán hordozó Jézusra; hasztalanul néztem az ablakomra szolgáló szentegyháznak ragyogó szép keresztjét: mindez nem használt, nem is használhatott; mert hisz a gonosz kovásza folytonosan forrt keblemben. Végre lankadni kezdett eddigi, amilylyen ollyan vallásosságom is. Esténkint nem imádkoztam már, megelégedtem keresztet vetni magamra: reggel nem vettem többé kezembe imakönyvemet, hogy hálát adjak Istenemnek , egy fohászt, ha mégis föltöpiték hozzá, ezt elégnek tartottam. De azért most is, amennyire csak lehetett, pontosan teljesítem kötelességimet ... a szent gyónást és áldozást mindig elvégeztem . . . De oh Istenem ! mikép végeztem el? Mikép végeztem volna, mikor nem is hittem, hogy azt Isten rendelte ?.. A mellett legnagyobb bűneimet s lelkemnek legsulyosb kisérteteit szorgalmasan eltitkoltam ... A szent áldozáshoz is milly hidegen járultam, annak csak Isten a megmondhatója. S mindennek a rosz könyvek olvasása volt oka. Egyszerre más állapotba jutottam, más emberek közé jöttem, hol elég időm volt, magamba szállani, és lefolyt napjaimról komolyan gondolkozni. Isten üdvömre fordítá ez állapot-változást, s önt választá ki, hogy mentsen meg az örök haláltól .♦...“ Itt vége szakad az ifjú sorainak; de könnyen kitalálhatjuk,mi következett még: ő meggyónt s visszanyerő lelki nyugalmát. Az ifjú naplójában többet a rosz könyvek szomorú következéseiről nem találok; megtérése után bizonyosan kerülte azokat, mint a hajós az örvényt. De kell-e ennél több? Nem elég-e az, amit ezen ifjú történetében olvasónk? Nem elég szomorú következése-e a rosz könyvek olvasásának az a sok lelkismeret-furdalás, az a sok lélek - gyötrelem ? Hát még mit mondjak azon roppant veszedelemről, hogy majdnem az örök kárhozatra juttatók őt?.. S ki győzné meg mind előszámlálni azt a sok roszat, mit a feslett könyvek okoztak és okoznak?.. Édes atyámfiai, kik e sorokat olvassátok, nyissátok csak föl szemeiteket, és lássátok azt a nyomorúságot, ínséget, melly az egész földet elborította; azt a sok háborút, veszekedést, egyenetlenséget, — ezt mind a rosz könyvek okozták. „Az ördög soha sem alszik“ mond a magyar. Igaza van e közmondásnak. A könyvek, mellyek minden tartózkodás nélkül hirdetik az istentelenséget; könyvek, mellyek az erkölcstelenséget, a feslettséget, babonákat a legszebb szin alatt akarják becsempészni az emberek szivébe: ezen könyvek az ébren levő ördögnek szolgái. Igaz ugyan, hogy nagy romlást okoz az ördög a szemtelen, ocsmány beszédek által , de bátran állíthatjuk, hogy mind e rósz még csak árnyéka sem lehet annak, ami a rósz könyvek olvasásából ered. A szó csak szó, és hamar elhangzik, de az írás,ami egyszer ki van nyomva, az, lehet mondani, örökké megmarad. Ollyan a rosz könyv, mint a tűz, melly, hacsak útját nem állják, mindig odább és odább terjed s rombol és pusztít mindent, mi útjába akad. Zakariás prófétáról olvassuk a szentírásban, hogy mennyei elragadtatása közben egy repülő könyvtekercset látott; az angyal pedig azt mondá neki: „Ez azon átok, melly az egész földszinére kiterjed.“ — Édes atyámfiai ! Mélyítek nem veszi észre, hogy ezen rósz könyvek valódi átka az emberiségnek? A rósz könyvek átkát, a forradalmak átkát, a gonoszság és erkölcstelenség, a hitetlenség, szegénység, elégedetlenség s mindenféle nyomorúság átkát hozták az emberi nemzetre. S ha a keresztény vallás nem Isten műve, úgy már azt is rég eltörlötték volna a föld színéről. Jól tudták ezt az első keresztények, s azért olvassuk felölök az Apostolok cseleked. könyv. 19. r. 19. v. .,So-1*