Katholikus Néplap, 1855. január-május (8. évfolyam, 1-18. szám)
1855-02-14 / 7. szám
54 térségnek cselekedeteit, és öltözzünk fel a világosságnak fegyverébe* (Rom. 13. 12.) Miként fordítsátok pedig hasznotokra az Apostolnak e szavait? Ő maga adja másutt erre az utasitást: Atyámfiái, i ő a filüppiekhez, nem állitom azt magam felöl: mintha már a czélt (t. i. üdvösségemet) elértem volna, hanem azt az egyet vallom magamról, hogy elfelejtvén a hátam megött hagyottakat, az előlévőkre pedig igyekezvén, a feltétetett czélhoz sietek; hogy azon jutalmat elnyerjem, a mellyre engem onnan fölülről az Isten hivott a Krisztus Jézusban (Filipp, 3. 13—14.) Tehát el kell felejtenünk amazó embert, ki bennünk eddig élt, és sz. Péter szavai szerint: mint mostan született kisdedek, okos, minden csalástól tiszta tél után kell vágyakodnunk, hogy az által az üdvösségre növekedhessünk, ha mégis megizleltük, milly édes legyen az Úr (1. Petr. 2. 2.), és minden évvel újból kell kezdenünk üdvösségünkre munkálni, csak úgy, mintha még eddig érte mit sem tettünk volna, és minden új évet úgy kell átélnünk, mintha életünknek utolsója volna, mert végre mégis egynek kell utolsónak lenni. Ő milly igazak istensugalta Kempis Tamásnak szavai, midőn mondja: Erkölcsiségünknek legnagyobb, ha általában nem minden akadálya az, hogy szenvedélyek és vágyaktól szabadok nem vagyunk s szent életet elkezdeni nem merészlünk. Ha minden évben, mig élünk, csak egy főhibát kiirtani akarnánk, rövid időn tökéletesek lennénk.(I. könyv, 11. rész.) Azért kérdezze mindenki magát: úgy éljeke tovább, mint eddig éltem ? nincs semmi is, mit most kellene kezdenem újból? Lelkismerete szerint feleljen kiki magának ezekre, de én egy új, vagyis inkább a tanácsot akarok mindenkinek új évi évi ajándokul adni. Kedvesim az Urban! volt egykor a mienknél egy jobb, egy boldogabb idő, mikor az Isten- és az örökkévalóságbani hit nem volt száműzve a katechismusba, hanem valósággal az életben zarándokolt, és tettekben nyilatkozók, nyilt utczákon úgy, mint a családi köröknek közepette. A Sz. Háromság, Boldogasszony és más Szentek részben nagyszerű szobrai a városoknak nyilt térein, a szentek képei, mellyek néhutt még megkiméltettek a házak homlokzatain, erről tanúságot tesznek. Más színe volt a házak belsejének is. A szent kereszt, a Boldogságos Szűz szeplőtelen Istenanyának, és más szenteknek képei, és a szenteltvíztartó a hívek lakszobáiból a botránkoztató pogány istenek bálvány képei, a bűnéletből merített pajzán meztelen alakok, lovak, birkák és kutyák képmásai által még nem valának kiszorítva. Ekkor minden háznak, melly katholikusnak akart tekintetni, megvolt a feszülete vagy Mária-képe, képezvén házi oltárt, melly előtt az anya JÉZUS és Mária szent neveit adá gyermekeinek ajkaira, imádkozni tanitá őket, s egész házanépével közösen végzé a reggeli és esti imákat. Hittek még ekkor „Mi atyánkban“ és az imádság erejében, mert hittek az Urnák szavaiban. És valamit kérendezek az én nevemben, azt megcselekszem, hogy az Atya a Fiúban dicsőítessék (Jún. 14. 13.), és senki sem hitte, hogy jobban élhet, mint ahogy imádkozik, azért tartalék annyi a közös házi ájtatosságra, s épen úgy tudtak erre magoknak időt venni, mint jelenleg is nyernek a közös asztal köré gyülekezhetni. Nem is tálaltak addig a gyermekek elé, miglen az asztali áldást fenszóval s egyetemben el nem imádkozák; hittek t. i. Isten eme szavaiban: Ha rendeléseim szerint járandotok, és parancsolatimat megtartandjátok, és azok szerint cselekedendetek, esőt adok annak idejében, és a föld megadja az ő termését, és a fák gyümölcsökkel megtelnek; ha jóllakásig eszitek élelmeteket. (Levit. 26. 3 — 5.) S a gyermek nem fekhetett le ágyába, mielőtt az ajtatos anya szentelt vízzel be nem hinté, és Isten s a Boldogságos Szűz védelmébe nem ajánlá. De hitt is ekkor anya és gyermek a szülői áldás erejében, nem is monda akkor a gyermek atyja és anyjához. Te, hanem tisztelte őket, a mint illik, megemlékezvén az isteni parancsra: Tiszteljed atyádat és anyádat. Ekkor a szent olvasó is a katholikus ház bútorzatához tartozott, süket fülekkel az Ave Mariát nem hallgatók, hanem a szent olvasóval együtt térden állva naponta elimádkozák a gyermekek: hittek t. i. a megtestesülés magasztos szent titkában; és e szavak értelme, és az Ige testté len: nem volt rejtély a gyermekek előtt, mivel karácson előestéjén Bethlehemek szemlélhetővé és magyarázóba téve azokat. Ekkor a házrendtartáshoz tartozott, — ha csak lehetséges volt — a szent misén naponta jelen lenni, vasárs ünnepnapokon pedig predikátiót is hallgatni, és a délutáni isteni szolgálatot a kér tanítással együtt el nem mulasztani; hittek t. i. az Urnák szavaiban : a ki Istentől vagyon, Isten igéjét hallgatja (Ján 8, 47), és az apostol mondásában : a hitnek eszköze a tanításnak hallása, a tanításban pedig az Isten igéjének kell előterjesztetni (Rom. 10. 17), és senki sem hitte jogosnak, magát a keresztény katholikusok közé számíthatni csak azért, mivel szülei őt a kath. templomban kereszteltették, hanem