Katholikus Néplap, 1855. július-december (8. évfolyam, 1-26. szám)
1855-11-21 / 21. szám
c^* 166 Egy készülőben lévő munkából, mellynek czime lesz: ,,Vasárnapi könyv“. II. Örködés. (Vége.) iselyre nézve messze,de időre nézve igen , közel van egymáshoz: a halálos ágy, és az s én midőn a legfontosabbról szólok, megnem állhatom hogy a legrettenetesebbet. Mutatványok. S a rátáidat, ismerőseidet, kedveseidet, s átsuhanva a többin egy élő, vagy meghalt, jelenlévő, vagy ki tudja hova lett gyermekednél megállapodik veled, óh de csak azért mint a héja, hogy széttéphessen. A gondolat, hogy miattad, gondatlanságod miatt veszett el saját gyermeked szemeden, füleden, minden érzékeiden át lelkedre ront, s mint ragadozó madár kiszívja utolsó véredet, mint ezer, millió mázsa lehúzza lelkedet, hogy ama fenekeden írott Isten itélőszéke. Nagy és rettenetes mind mélységbe zuhanj, hova mint gyermeked kvártélya kettő ; egyik ezen, másik a másvilágon, csinálója előre megy. ** eszedbe ne hozzam. Mondtam, hogy a vészharangot húzom, fel akarlak ébreszteni. A mérőserpenyőn ezer gondolat sem nyom egy latot, de az ember lelkén néha egy gondolat nagyobb teher, mint a Mátra hegye. A Mátra hegye ? A Mátra zölddel, a reménység szinével van borítva, csúcsával az ég felé tart, nehézségére egy lapra, egy pehely ahhoz a kétségbeejtő, le, a kárhozatba lója előre megy. Azt írtam le a mit már láttam, a mi szivemet hasogatta midőn láttam, a mitől Isten őrizzen meg, hogy többé lássam, vagy akárki lássa. Az ítélőszéket nem láttam még, azt példákban rajzolom elődbe. Tegyük fel, hogy neked egy szép kis kerted volna tele rózsával, violával, rozmarinnal s mindenféle gyönyörű virágokkal, miilyeneket csak álmában lát az ember, mikor a mennyországról álmodik, és te mindennap, sőt napjában többször elmennél a kertbe, megnézni hogy miképen kelnek, vonzó gondolathoz képest, hogy valaki gyermeket nőnek, bimbóznak, nyílnak a virágok, és gyönyörgondatlanságból el hagyta romlani. Képzeld, hogy ködnél színekben, illatokban, teljességükben, önezen gondolattal fekszel a halálos ágyon. Az elöltöznéd, kapálnád őket, nem kénytelenségből, mert járók megjelennek, hogy testamentomot tégy, s hát felteszem hogy kertészed is volna, hanem mumidőn megnevezed a házat, földet, summát, mellyet latságból mivel, virágaidat igen, igen szereted , s gyermekednek hagysz, belől a kisbiró, ki a nagy, midőn egy reggel ismét kimennél hogy megnézd legnagyobb bíró elibe szólít, ollyanformát mond, valljon kinyílt-e a virág mellyet tegnap kijelöltél, mint az apostolok a bűbájos Simonnak mentak, és hogy a többit is lássad s valamennyiben gyö„Vesszen a te pénzed magaddal együtt“. Szemet nyörködjél szokás szerint, és .... és egyet sem tadesc behúnyod, mert nem bírod nyitva tartani, s lájnál, mind össze volna gázolva, letépve, semmivé noha nem látsz, mégis látsz mindenféle képeket, téve, úgy hogy senki sem ismerhetné meg, milly egyik elmúlik, a másik jön, de mind rettenetes, szépek, milly gyönyörűek voltak csak tegnap ily magadd sem tudod, ébren vagy-e, vagy álmodd ilyenkor is, mit mondanál a kertésznek, kire a egyszerre felriadsz, s az ágy lábánál látod gyér kertet bíztad, s kinek kötelessége lett volna a vimekedet, épen azt, kit behunyt szemmel hol vére- rágokra gondot viselni? Vagy hát ha ez nem telik sen, hol tűzben, hol vadállatok közt láttál, és a tőled, tegyük fel , hogy te egy szép, mellé jó fajta lelkiismeret azt mondja: A te vétked, hogy vadonba, báránykát vennél, akár pedig ajándékba kapnál, gyilkosok közé esett, mint a jerikói utas. Füled posztó szélből nyakravalót csinálnál néki, s arra zúg, mint a háborgó tenger, vagy a széltől inga egy pergőt akasztanál, simogatnád, ölelgetnéd, este tett erdő, s te nem hallasz egyebet, csak azt a mi reggel a magad tányérjáról tejecskével etetnéd, s nincsen, a háziak ki s be járnak, a látogatók sut- ! alig várnád hogy felnevelkedjék, s anyajuk váljék fognak, a pap melleted imádkozik; barátaid kérde belőle, micsoda szívvel jelennék meg előtted a junek hogy vagy, kérdésökre a lélekváltó harang szomorú kongása felel, te ezt mind nem hallod, hanem egyszer eljajdul gyermeked, azt már meghallod, és a lelkiismeret szavát is meghallod, melly azt súgja: ez csak sirás, hátra van még a fogak csikorgatása, mellytől megőrizhetted volna gyermekedet. Mint mikor a héja vonagló prédájával hol a magasba repül, hol leereszkedik, úgy hurczol meg téged a halál, mielőtt készen lenne veled, a földön s örökkévalóságon, fel és le gondolatodban. Eszedbe hozza a földet haszontalanságával, a sírt elhagyottságával, s ami azután következik rettenetességével, eszedbe hozza lefolyt hást, kire bíztad, ha a bárányka az ő gondatlansága miatt elveszett? Veszed-e észre hova czélozok ? Nézd a te ártatlan gyermeked az a szép virág, az a kedves bárányka Isten előtt. Ő ajándékozta, ő vette azt, mégpedig igen drágán, az ő egyetlen fiának vérén, ő kelesztette ki mindenhatóságával, ő öntözi, neveli kegyelme harmatjával, ő gyönyörködik ártatlansága színében, illatjában, mert bizony ha ezek az ártatlanok nem volnának , kevés öröme volna ő szent felségének a földön, hogy fogsz megjelenni, mit fogsz felelni ezen élő Istennek itélőszéke előtt, ha gyermeked lelkéért, mellyet reád bízott, s te vigyázatlanságból elveszni engedtél V Cl)XV.Clilik 1 C 11/vIlCl/vuuCg C V Cl^ CcOCU. UC 11UJLíIácaj 1C tvijí I) i lia jo i/v/ v így íxlakatiuiiiociig vy Jvi v v. uxiuí. ^g életedet, ezt a hablocscsanást, eszedbe hozza jó és A kérdőre van? Ha jaj volna a kertésznek, juhásznak, rossz tetteidet, bánatod s örömeidet, eszedbe ba-okiról az imént szóltunk, mekkora jaj lesz neked, ki