Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)
1856-01-02 / 1. szám
vetjük, mint futnak kiterjesztett szárnyakkal a habokká tört viz tetején a túlsó partra; miként fog ön majd örülni, mikor feje fölött hallja kiáltani a hamvas barna darut, s míg balról büszke nyakkal ötlik elő ligetéből a piros szemű bujár, addig jobbról czappanva üti fel magát vizgyűrűje közül a bekeritet czompó; kihúzzuk a hálót gazdagon rakodva, és megtöltjük halakkal a nádas közé rejtett bárkánkat; de kiveszünk egypárt a szépiből magunknak, tüzet rakunk egyszerű kunyhónk előtt, hogy fölmelegedjünk, s mig kökény szemű Rózsa lányom dalolva készíti a jó izű halász-levest, addig Pista fiam fütyürözve ballag alá a hegyről. Botját vetve vállára. Botja végén csutora. Abban lesz majd jó bora. Iszik ön, ha akarja, S gazdáját is kínálja.“ Még sokat és szépet beszélt Kokó a szegény Elemérnek, s annyira megkedveltette vele a halászmesterséget, hogy végre könnyű mosolygás vonula el halovány arczán, s bizalommal szorítva meg Kokénak jobb kezét, szelid erdő hangon igy szóla neki: „Kedves halász bácsi! ha nevemet megváltoztatja, s ha engemet halászlegénynek fölöltöztet, itt a kezem és szavam, örömmel megyek önnel, s híven fogom szolgálni akár a halálig. „ Jól van a felelé Kokó mosolyogva, s hevesen rázva meg Elemér kezét. E szavak után pedig elsietett Kokó a nyílásnál hagyott kocsijához, levette arról tulajdon ünnepies halász öltözetét, visszatért Elemérhez, és a sír mellett fölöltözteté a fiút halászruhába, illett az öltöny Elemérnek, teszett is neki, de Kokónak is tetszett a csinos fiatal legény, s talán sokáig gyönyörködött volna nézegetésében, ha Elemér így nem szól hozzá: „Kedves halász bácsi! már most mi lesz az én nevem?!“ Ekkor Kokó egy kevéssé gondolkozék, azután komoly kifejezést öltve arczára megfogá baljával Elemérnek jobb kezét, s oldalához húzódva csendes, de még is lelkesült tanítói hangon szólván hozzá: „Öcsém! Simon Jónás a halász elhagyta halászatát, hogy Krisztust követhesse, és az Úr nevezte őt Péternek ; te pedig halász leszesz azért, hogy Krisztusnak hivebben szolgálhass, légy tehát te is Péter; mikor Simon Jónás Krisztust követte, elhagyta hálóját, és nem ment érette soha vissza többé; elhagyod te is ezt az úri ruhát, melly testeden a hiú világ hálója, volt, s legyen aztán bárkié, nem fogsz érette visszajönni többé!“ — ,,Ugy vagyon! — felele az uj Péter — nem fogok többé visszatérni ruháimért!“ — e szavakra egypár könyv fakadott ki szemeiből, és indulni akar a „Megállj!“ kiálta reá Kokó hevesen ragadd meg az uj halász kezét, s visszafordítva őt a márvány sír felé keserű szemrehányó hangon igy szólt hozzá: „Fiam! a kin átok van, nem jöhet az én szerény hajlékomba, mert miatta én is átkozott f lehetnék; azért nem jösz el velem mig egyelőre a szent gyónásbani teljes kitisztulásodig, itt e sirkövön meg nem siratod mindazon megbántásokat, mellyeket vallomásod szerint elkövettél édes jó anyádon, ki téged olly hűn szeretett, s ki neked Isten után ápolódj, dajkád és mindened volt!“ Mint sebes mennykőcsattanás a bérezet, olly hevesen s olly érzékenyen érinték Kokó gyász szavai Péter kebelét; ifjúsága összes bűneire megemlékeznie, s a márványkő hideg lapjára leroskadnia csak egy pillanatba került. Szegény fiú keservesen és sokáig siratá édes anyját; mig végre megeléglé könyeit a mélyen elérzékenyült Kokó is, s fölemelé őt remegő kezekkel a sírkőről mondván : „Jer, édes szolgám ; menjünk el hozzám; menjünk el uj hazádba; neked megbocsájtott az Isten; s még anyád is valaha szeretni fog téged; mert a püspök sírkövéből könyeid árjától forrás fakadott!“ — És kimentek a kocsihoz, és felültek reá, és elhajtottak egyenest Sukoró felé. — Jerünk utánok! (Folytatása következik.) Dani is: Uj év. Isten hozott uj év! Mi jót hoztál nekünk ? Uj szivet uj lelket Kér és vár énekünk. Váljon hoztál-e uj Erőt egészséget ? Hoztál-e mi legfőbb Léleküdvösséget ? Oh megújítod-e Te a régi embert? Megvigasztalod-e A kit a sors megvert? Látván a sújtott az Isten intő ujját, Talán levetkőzi A régi bűnruhát! Hoztál-e jó példát A kis gyermekkornak, Mellyben a legelső Indulatok forrnak ? Hogy forrja ki a fel- Habzó gyarlóságot, És tisztára szűrje Az ártatlanságot. Hát annak , a kit már Az élet csak tenget, Hoztál-e az aggnak Imádkozó lelket? Várjon jó tanácsot Tud -e , fog e adni Arra, hogy mikép kell Élni és meghalni!