Katholikus Néplap, 1857. július-december (10. évfolyam, 26-51. szám)
1857-09-16 / 37. szám
éter az anyja kezét meggyógyította volna, de alig hihető, hogy az Isten, a ki ezen nő tisztaságát ily csudálatosan megjutalmazta, őt ezen nyavalyájától is meg nem szabadította volna. — Más nap reggel u. m. Kelemen, elvezetett engem és testvéreimet szent Péter egy csendes magányba imádkozni. De ugyan ott találtunk egy öreg embert, aki figyelmezett reánk, s látván, hogy imádkozunk, megszólja: „Ha rosz néven nem vennétek, szeretnék veletek egy pár szót váltani. Mert én sajnállak benneteket, hogy ti az igazságnak látszatjától meg vagytok csallattatva, és attól féltek, aki nincs. Vagy ha ti azt hiszitek, hogy az, akit ti tiszteltek, valami valóság, úgy közöljétek velem is, és tanítsatok meg engem is. Mire mondá Péter: ,,Mondjad nekünk magad jó öreg, mit gondolsz, mi szívessen hallgatjuk, akár igaz lesz akár nem.“ Ekkor mondá az öreg: „Midőn titeket imádkozni láttalak, sajnáltam tévelygésteket, és akartalak tanítani, hogy többé ne tévelyegjetek, mert a világon nincs se Isten, se gondviselés, hanem minden véletlen által történik, ezt én sokszor tapasztaltam, de a világ bölcsességébe is be vagyok avatva. Azért ne imádkozzatok többet és ne tévelyegjetek, mert akár imádkoztok akár nem, csak az fog veletek történni, amit a ti csillagzatotok hoz magával.“ Midőn Kelemen ezeket hallotta, úgy tetszék neki, mintha ő ezen embert már látta volna, azért kérdezé, hogy ki legyen. De az öreg erre nem akara felelni, hanem csak sürgeté, hogy az ő beszédjére feleljenek. Azért mondá neki Péter: „Te egyenes szivü és tudós embernek látszol lenni, mert minket vélt tévedéseinkből kiszabadítani törekszel, mi azonban megmondjuk neked azt, mit mi tartunk.“ Mire az öreg mondá: „ha ti javamat akarjátok, mutassátok meg, hogy én jól hiszek-e vagy nem? Én azt mondom, hogy a világot nem az Isten kormányozza, hanem minden a szerencsétől és a csillagzatoktól függ, mert látjuk, hogy a világban nagyon sok történik minden rend és igazság nélkül. Mire Nicetás engedelmet kérvén Pétertől mondá: „Kedves öreg, te azt mondod, hogy a világot nem az Isten kormányozza, én pedig ellenkezőt tartok. Mert van egy Isten, a ki nem csak mindeneket teremtett, hanem mindent fentart és elrendel, és a ki annak idejében mindenkinek érdeme szerint megfizet."1. Ezután világi bölcselettel megfejté Nicetás, mikép lehetetlen, hogy a világ megálljon, ha nem az Isten által tartatik fen, és kormányoztatik, és megcáfolta az öreg minden ellenvetését. Több napokon tartott vitatkozások után, egykor mondá az öreg a gyülekezet előtt: „Az én lelkiismeretem és tapasztalásom nem engedik, hogy véleményeteket elfogadjam. Mert én ismerem az én planétámat és a nőmet, és én tudom, hogy mind a történt velünk, amit Planétáink előre jósoltak. Az én nőm felett midőn született Mars és Venus planéták voltak, a hold pedig szülófélen Saturnus mellett, mely jel azt mutatja, hogy azon szülött házasságtörő lészen, hogy cselédjét szeresse, és hogy utazás közben vízbe fog fűlni. És mindez megtörtént az én nőmmel. Mert ő az én szolgámba szeretett, hogy azonban a büntetés gyalázatját kikerülje, vele elszökött, és a tengerbe veszett.” Midőn Péter azt kérdené, honnan tudja ezeket, felesé! „Ezt úgy mint testvéremtől tudom, ki elutazása előtt ezt nekem mondotta, és hozzá tette, hogy az én nőm előbb őtet szerette, de ő tőle elutasíttatott, midőn azonban félne, hogy gyalázatra felfedeztetik, egy álmot gondolt ki, mintha neki egy Istenség parancsolta volna, hogy kettős figyermekeivel Rómából távozzék. Az ő és gyermekeim javáért engedtem őt eltávozni, és csak a legkisebbiket hagytam magamnál.*4 Ezen beszéd közt Kelemen elkezde sírni, és testvérei már magukat megismertetni akarták. De Péter visszatartóztatá őket, és ily kérdést intézett az öreghez: „hogy hívják legkisebb fiadat?*4 Az öreg mondá: „Kelemen.44 Mire monda Péter: „Hogyha én néked ma a te tiszta életű nődet három fiaddal együtt egésségben előállítom, fogod-e hinni, hogy a csillagzat senkit bűnre nem kénszerít, hanem hogy a jámbor ember a rosz hajlamnak ellenállhat?“ Mire mondá az öreg: ,,Valamint neked lehetetlen nőmet és gyermekeimet előállítani, és úgy lehetetlen, hogy egy ember máskép cselekedjék, mint amint Planétája magával hozza." Ekkor felhivá Péter bizonyságul minden jelenlévőket arra, hogy ő ezen embernek nejét és gyermekeit visszaadja ezen órában és mondá: „Ezen ember, a kit ti ezen rongyos ruhában láttok, római polgár császári származásból, neve Faustinianus. Ő magas családból házasodott, neje neve Mathidia, ki neki három fiút szült. Az elsők kettősök voltak, a harmadik volt Kelemen, a ki előttetek áll. A kettősök Nicetus és Aquila, kiknek egyike előbb Faustusnak, másika Faustinusnak hivatott.“ Mire az öreg csudálatában minden erejét elveszítvén, összerogyott. Három fiai pedig reá borulván ölelék és csókolák őtet, félvén, hogy többé magához nem jönne. Péter azonban felállni rendelvén fiait, megfogá az öregnek kezeit, és felemelé. — Az öregnek úgy tetszék, mintha valami mély álomból ébredt volna fel, végre kiálta egész erővel: „Óén szerencsés ember, hogy ezen napot elértem, melyet soha sem reméltem, a kedves fiaim, mily szívesen halok meg most miután titeket ismét láthattalak;“ és érzékenyen zokogva szorító magához fiait, s örömében egyebet nem szólhatott, mint: „Oh kedves gyermekeim!4'* — Kevés vártátva elbeszélé Péter az egész nép előtt nejének és gyermekeinek történetét, mily hivséges és tiszta volt és ártatlan mindenkor az öreg nej°, mire mindnyájan elérzékenyülve megsiraták őt örömükben. Az anya, a ki ezen történetnél jelen nem volt, hallván a népnek lármáját, és annak okát megértvén, hogy az ő férje felösmertetett, örömtől zokogva szalada elő, és megölelő sokszor megsiratott férjét. — A viszonyításnak öröme leirhatlan. — Soká soká beszélek egymásnak elöbbeni szenvedéseiket, s a viszonlátás öröme elfelejteté azokat. Másnap még előadó az öreg ellenvetéseit a keresztény hit ellen, melyeket Péter megoldott. Midőn végre Péter az öreg szeme láttára tudománya igazságának bebizonyítására több csudákat cselekedett volna, lábaihoz borult az öreg és monda: „Ő szent Apostola ,Jézus Krisztusnak, elösmerem, hogy az Isten küldött téged az én és kedveseim üdvére. Azért kérek megkeresztelteim, és a hivők számába felvétetni.“ Ekkor megfogván Péter az atya kezét Kelemennek kezébe tévé azt, és mondá: „Valamint az Isten visszaadta gyermekeit ezen atyának, úgy adják vissza öt az ö S2S