Katholikus Néplap, 1857. július-december (10. évfolyam, 26-51. szám)

1857-09-16 / 37. szám

­­éter az anyja kezét meggyógyította volna, de alig hi­hető, hogy az Isten, a ki ezen nő tisztaságát ily csudá­latosan megjutalmazta, őt ezen nyavalyájától is meg nem szabadította volna. — Más nap reggel u. m. Kelemen, elvezetett engem és testvéreimet szent Péter egy csendes magányba imád­kozni. De ugyan ott találtunk egy öreg embert, a­ki figyelmezett reánk, s látván, hogy imádkozunk, meg­szólja: „Ha rosz néven nem vennétek, szeretnék ve­letek egy pár szót váltani. Mert én sajnállak bennete­ket, hogy ti az igazságnak látszatjától meg vagytok csallattatva, és attól féltek, a­ki nincs. Vagy ha ti azt hiszitek, hogy az, a­kit ti tiszteltek, valami valóság, úgy közöljétek velem is, és tanítsatok meg engem is. Mire mondá Péter: ,,Mondjad nekünk magad jó öreg, mit gondolsz, mi szívessen hallgatjuk, akár igaz lesz akár nem.“ Ekkor mondá az öreg: „Midőn titeket imád­kozni láttalak, sajnáltam tévelygésteket, és akartalak ta­nítani, hogy többé ne tévelyegjetek, mert a világon nincs se Isten, se gondviselés, hanem minden véletlen által történik, ezt én sokszor tapasztaltam, de a világ böl­­csességébe is be vagyok avatva. Azért ne imádkozza­tok többet és ne tévelyegjetek, mert akár imádkoztok akár nem, csak az fog veletek történni, a­mit a ti csil­lagzatotok hoz magával.“ Midőn Kelemen ezeket hal­lotta, úgy tetszék neki, mintha ő ezen embert már látta volna, azért kérdezé, hogy ki legyen. De az öreg erre nem akara felelni, hanem csak sürgeté, hogy az ő beszédjére feleljenek. Azért mondá neki Péter: „Te egyenes szivü és tudós embernek látszol lenni, mert minket vélt tévedéseinkből kiszabadítani törekszel, mi azonban megmondjuk neked azt, mit mi tartunk.“ Mire az öreg mondá: „ha ti javamat akarjátok, mutas­sátok meg, hogy én jól hiszek-e vagy nem? Én azt mondom, hogy a világot nem az Isten kormányozza, hanem minden a szerencsétől és a csillagzatoktól függ, mert látjuk, hogy a világban nagyon sok történik min­den rend és igazság nélkül. Mire Nicetás engedelmet kérvén Pétertől mondá: „Kedves öreg, te azt mondod, hogy a világot nem az Isten kormányozza, én pedig ellenkezőt tartok. Mert van egy Isten, a ki nem csak mindeneket teremtett, hanem mindent fentart és elren­del, és a ki annak idejében mindenkinek érdeme szerint megfizet."1. Ezután világi bölcselettel megfejté Nicetás, mikép lehetetlen, hogy a világ megálljon, ha nem az Isten által tartatik fen, és kormányoztatik, és megc­áfolta az öreg minden ellenvetését. Több napokon tartott vitatkozások után, egykor mondá az öreg a gyülekezet előtt: „Az én lelkiis­­meretem és tapasztalásom nem engedik, hogy véle­ményeteket elfogadjam. Mert én ismerem az én pla­nétámat és a nőmet, és én tudom, hogy mind a történt velünk, a­mit Planétáink előre jósoltak. Az én nőm felett midőn született Mars és Venus planéták voltak, a hold pedig szülófélen Saturnus mellett, mely jel azt mutatja, hogy azon szülött házasságtörő lészen, hogy cselédjét szeresse, és hogy utazás közben vízbe fog fűl­ni. És mind­ez meg­történt az én nőmmel­. Mert ő az én szolgámba szeretett, hogy azonban a büntetés gya­­lázatját kikerülje, vele elszökött, és a tengerbe veszett.” Midőn Péter azt kérdené, honnan tudja ezeket, felesé! „Ezt úgy mint testvéremtől tudom, ki el­utazása előtt ezt nekem mondotta, és hozzá tette, hogy az én nőm előbb őtet szerette, de ő tőle elutasíttatott, midőn azonban félne, hogy gyalázat­ra felfedeztetik, egy álmot gondolt ki, mintha neki egy Istenség parancsolta volna, hogy kettős figyermekeivel Rómából távozzék. Az ő és gyermekeim javáért en­gedtem őt eltávozni, és csak a legkisebbiket hagytam magamnál.*4 Ezen beszéd közt Kelemen elkezde sírni, és testvérei már magukat megismertetni akarták. De Pé­ter visszatartóztatá őket, és ily kérdést intézett az öreg­hez: „hogy hívják legkisebb fiadat?*4 Az öreg mondá: „Kelemen.44 Mire monda Péter: „Hogyha én néked ma a te tiszta életű nődet három fiaddal együtt egésség­­ben előállítom, fogod-e hinni, hogy a csillagzat senkit bűnre nem kénszerít, hanem hogy a jámbor ember a rosz hajlamnak ellenállhat?“ Mire mondá az öreg: ,,V­ala­­mint neked lehetetlen nőmet és gyermekeimet előállí­tani, és úgy lehetetlen, hogy egy ember máskép cse­lekedjék, mint a­mint Planétája magával hozza."­ Ek­kor felhivá Péter bizonyságul minden jelenlévőket arra, hogy ő ezen embernek nejét és gyermekeit vissza­adja ezen órában és mondá: „Ezen ember, a kit ti ezen rongyos ruhában láttok, római polgár császári szárma­zásból, neve Faustinianus. Ő magas családból házaso­dott, neje neve Mathidia, ki neki három fiút szült. Az elsők kettősök voltak, a harmadik volt Kelemen, a­ ki előttetek áll. A kettősök Nicetus és Aquila, kiknek egyike előbb Faustusnak, másika Faustinusnak hiva­tott.“ Mire az öreg csudálatában minden erejét el­veszítvén, összerogyott. Három fiai pedig reá borulván ölelék és csókolák őtet, félvén, hogy többé magához nem jönne. Péter azonban felállni rendelvén fiait, meg­fogá az öregnek kezeit, és felemelé. — Az öregnek úgy tetszék, mintha valami mély álomból ébredt volna fel, végre kiálta egész erővel: „Óén szerencsés ember, hogy ezen napot elértem, melyet soha sem reméltem, a ked­ves fiaim, mily szívesen halok meg most miután tite­ket ismét láthattalak;“ és érzékenyen zokogva szo­rító magához fiait, s örömében egyebet nem szólha­tott, mint: „Oh kedves gyermekeim!4'* — Kevés vár­tátva elbeszélé Péter az egész nép előtt nejének és gyermekeinek történetét, mily hivséges és tiszta volt és ártatlan mindenkor az öreg nej°, mire mindnyájan el­­érzékenyülve megsiraták őt örömükben. Az anya, a ki ezen történetnél jelen nem volt, hallván a népnek lármáját, és annak okát megértvén, hogy az ő férje felösmertetett, örömtől zokogva szalada elő, és megölelő sokszor megsiratott férjét. — A vi­szonyításnak öröme leirhatlan. — Soká soká beszélek egymásnak elöbbeni szenvedéseiket, s a viszonlátás ö­­röme elfelejteté azokat. Más­nap még előadó az öreg ellenvetéseit a ke­resztény hit ellen, melyeket Péter megoldott. Midőn végre Péter az öreg szeme láttára tudománya igazságá­nak bebizonyítására több csudákat cselekedett volna, lábaihoz borult az öreg és monda: „Ő szent Apostola ,Jézus Krisztusnak, elösmerem, hogy az Isten küldött téged az én és kedveseim üdvére. Azért kérek meg­keresztelteim, és a hivők számába felvétetni.“ Ekkor megfogván Péter az atya kezét Kelemennek kezébe tévé azt, és mondá: „Valamint az Isten visszaadta gyermekeit ezen atyának, úgy adják vissza öt az ö S2S

Next