Katholikus Néplap, 1858. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1858-10-09 / 40. szám
346 Jézus, a Kétfájdalmu Szűz, vagy a Madonna drága Magzatával hatalmas, vesékig ható beszédőkkel sok eltévedt ruhát az anyaszentegyháznak ismét útba igaziták, s egy percz alatt a világ legnagyobb mesterségére tanították, hogy tudnillik tagadják meg önmagukat s már ne legyenek ezentúl vad szenvedélyeiknek rabjai s eszközei, hanem szabadon járjanak s Istennek szolgáljanak. Őseink különösen a magasságokban, hegyek és dombokra szerették a feszületeket fölállítani, nem minden czél s tanulság nélkül. Ez által részint, mint parancsolva van: „Kövessétek a példát, mely nektek megmutattatott a hegyen,“s az Úr példáját akarták követni, ki szintén súlyos kereszttel vállain ment föl a hegytetőre ; részint hogy mintegy képlegesitsék égi Mesterünk mondatát: „És én ha fölmagasztalva, megdicsőitve leendek (a kereszten), mindeneket magamhoz vonzok;“ részint pedig hogy tanusítsák, mikép minden reményük felülről jő, a magasságbeliekben hisznek, nem ragaszkodnak az alantiakhoz; égi Mesterek után vágynak, ki maga az út, s valódi vezető, mert híveivel együtt jár az után, nem hagyja el őket, nem mutatja egyedül csak az utat, hanem segíti is, mert nélküle mit sem tehetünk. Én ezen, a hegytetők iránti előszeretetnek egyik fő okát abban is lelem, hogy az igazán hivő szív, ha a keresztre a hegyen tekint, újra Krisztus Urunkat látja mintegy szívében átváltozva, dicsőségében, mint az apostolok látták a Tábor hegyen. Minél magasabb pedig a hegy, annál magasabban áll a kereszt, s igy annál nagyobb, szembetűnőbb a diadal is, melyet az e világon magának kivívott. A mily lélekemelő látni a magasságban tündökleni fényes diadaljelét, győztes zászlaját Annak, ki az ördög s hatalma fölött diadalt ül, mig ellenei megsemmisülten fekszenek lábainál . Mily könnyen száll a buzgó szív föl a magasba a kereszt lábaihoz: bizonyságot adhatnak a buzgó keresztények Badacsony táján, hol, a mint messziről észreveszi a vándor a hegytetőn díszelgő üdvös jelt, sóvárgó szívvel vágyik annak árnya alá juthatni, hogy ott édesdeden kipihenhesse magát. — És valóban, ha a hosszú út alatt zivatar vagy bármi más szerencsétlenség ért s kifáradtál, édes örömmel nyughatol a feszület lábánál, mely eszedbe juttatja, hogy égi Megváltod érted a földre jött, miattad sok napi utat tett, szórájat, éhséget, fáradtságot, meleget, hideget, gúnyt, üldözést szenvedett; végre boldogságod megalapításáért a kereszt útját is megtevé, s kínok közt adta ki lelkét, csakhogy te egykor üdvözölj. Valljon e gondolatra nem enyhül-e fájdalmad? nem edződik-e akaratod, hogy nyomorúságodat békével tűrd ? Nem hangzanak-e a fülmise dalánál édesebben Jézus e szavai: „Jöjjetek hozzám ti mindnyájan, kik szenvedtek s terhelve vagytok, és én megenyhitem fájdalmatokat?“ Oh ember! ha van hit benned, ezen szavak igazságáról tenmagad győzödhetel meg tettleg, midőn a feszülethez fordulsz, és ott keresesz szivednek enyhülést. A kereszten függő Istenember kitárt, holt, de mégis életadó karokkal vár, édes örömest ölel és szőrű szivéhez, s a kezek és szívből ömlő vérözön gyógyító ízként enyhíti fájdalmadat. Jézus nem utasit vissza, nem taszít el senkit magától, sem nem enged fájdalomdúltan továbbmenni, ha tiszta szándékkal fordulunk hozzá; nem int hidegen, mint az útmutató néma karja, hogy még nem érted el czélodat ; nem riaszt vissza érzéketlen parancsszava által úgy, hogy borzadsz, midőn a végetlen távolba mutat mintegy azt mondva: „arra menj .“ —és te reményt vesztve majd majd kidőlsz. Nem, nem! Ő hiv, ő megölel; szivén, szerető szivén, mely szereteted miatt önmagát kimerité, mely minduntalan gyűjti számodra s nyújtja kincseit, e szivén édes álomba ringatva enged pihenni, és uj erőt adva, bátorítva bocsát további utadra. Ő ad útravalót is, kegyelmet, de csak annyit, hogy ne feledd őt, s fordulj ismét s mindig hozzá. Végre azzal kecsegtet, hogy egykor nyomorodnak vége is lesz, vége egy véghetetlen boldogság küszöbén, melynek, ha hűn ragaszkodtál mindig hozzá, részesévé tesz. Vagy jobban mondva: ő az ut és a czél, melyhez törekedned kell; ha hozzá jösz „ő ki nem vet.“ Ö megölel s el sem bocsát többé; karjait nem azért nyújtja ki, hogy neked utat mutasson, ki maga az ut, hanem hogy testvérileg fogadhasson, hogy bízhasson úgy, miszerint ne szakadhass el tőle soha többé. Ez az igazi útmutató, mely maga az út, maga a czél! Csak akard, csak ne ellenezd magához, czélodhoz vonz. Ilyen útmutatókat állítottak s állítnak föl napjainkban is a hittérítők azon országokban, hol a világosság napja először kezd derengeni. Hazánkban is az evangélium buzgó hirdetőinek ez volt első teendőjük : „Mi pedig Krisztust a fölfeszítettet prédikáljuk, hogy a híveknek legyen hol megpihenni földi vándorlásukban ; a hitetleneknek pedig hová összeseregleni, ha az igaz utat akarják megtalálni. Fájdalom az ily üdvös útmutatók, a feszületek sok helyen hiányzanak még, itt láthatni egyet dűlő félben, ott a Megváltó képétől megfosztottan, a harmadik helyen nyomára alig találhatni már. A mit őseink buzgóságukban fölállítottak, azt hithideg maradékuk nem igyekszik föntartani.*) De a mély keresztek épen fönmaradtak, azok is elhagyottan állanak; sok átmenő rájuk sem néz,annál kevésbbé gerjeszt magában buzgó fohászt, de még kalapot sem emel; mély jelentőségüket talán az ezredik sem képes megfontolni; az pedig csak ritkaság ám, hogy valaki elüttök letérdelne imádkozni; viráffkoszorukkal is csak néhol láthatni azokat földiszitve. Messze mehet az ember, mig oly buzgó keresztényekre talál, kik annyi ájtatossággal járulnának a sz. kereszthez, mint a „Kath. Néplap“ szép czimképén láthatni. Bárcsak mindenki nézné meg jól, és követné az intést! Úgy van. Sokan az égi útmutatókkal keveset gondolnak, de annál inkább gondolnak a földiekkel. Ma már sokan csak a földet tekintik hazájuknak, azért is ezt,mintha maradandó lakásuk lenne, a lehető legszebbé, legkellemesebbé és legkényelmesebbé igyekszenek átvarázsolni, az égre föltekinteni, oda törekedni, az oda vezető utat tanulni ismerni, — mindez eszükbe sem jut, sőt halálos ellenségként támadnak az ellen, ki, vagy mi arra csak emlékeztetni is merné őket. Pedig csak az a valódi út, csak azt nehéz föltalálni, sokan tévesztették * *) E tekintetben panaszt egész átalánosságban emelnünk nem lehet, miután valamint egyes jótevők, úgy egész községek is, miként a kath. hitéletre vonatkozó tudósításaink sűrűen bizonyítják, a keresztek fölállítása é s fentartásában naponkint örvendeztetőbb buzgóságot fejtenek ki. Szerk.