Katholikus Néplap, 1858. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1858-07-15 / 28. szám

A türelem meghozza gyümölcsét. (Életkép az anyagi és erkölcsi világból.) N­­agyon jól tudom, hogy kellemetlen vendéget mu­tatok be a t. cz. olvasóknak, kitől igen sokan iszo­nyodnak s megvetéssel fordulnak el. Pedig higyék el, nem tolakodó vendég ez, s meg nem zavarja azoknak életboldogságát, kik őt nélkülözhetik; ő, mint önzést nem ismerő, készséges jó barát csak azokat keresi föl, kiket a balsors utolér és üldöz, kiket éhség, szomjúság, betegség s valami veszélyes és aggasztó állapot vesz körül; ezeknek akar ö csak segédkezet nyújtani, eze­ket akarja ö a csüggetegség és kétségbeeséstől meg­menteni, hogy­ a kitartósság által győzelmet készítsen részekre. — És ez nem szép tulajdon-e, hogy őt be­mutathassam s mint készséges jó barátot ajánljam is ? Higyék el kegyetek, ez által hatnak ám át az emberek a sivatag pusztákon és tengereken, hogy az iparvilág­ban a kereskedést előmozdítsák ; ez által utaznak ke­resztül idegen tartományokon, hogy ismereteket gyűjt­senek s a szép művészetet emeljék; ez által igyekeznek a szédítő hegyek magasára eljutni, hogy onnan a ter­mészet szépségeit kitanulván, a leghatalmasabb és leg­­bölcsebb Isten műveiben gyönyörködjenek, s csodálják a szép összefüggést és rendet, melyet a nagy természet­ben látnak. Ilyen utazások pedig, el lehet gondolni, mily veszélyekkel lehetnek összekötve, midőn a siva­tag pusztákon majd a nap hevétől ellankadva, majd éhség- és szomjúságtól gyötörtetve, majd néha gonosz rablóktól üldöztetve kell a szegény vándornak útját tennie. Valamint a tengereken is, hányszor kell a sze­gény hajósnak küzdenie, hogy a dühös elemek csapá­sait kiállhassa; hányszor kell erejét megfeszítnie,hogy hajóját az örvény mélységétől, vagy a meredek sziklá­tól megmentse s hajótörést ne szenvedjen! Ugya meg­­mérhetlen hegyek magasára eljutni, nem jár-e nagy nehézséggel s gyakran életveszélylyel? mindezt a ta­pasztalás megmutatja. De ha mindezeken a körültekintő ész a türelemmel és kitartóssággal, az ő legbölcsebb kalauzával, győzött, feledve minden szenvedést, a ke­bel tökéletesen megvigasztalva, a homlok és arcz örömre derülve, a szív egy nem ismert gyönyörérzetbe olvadva s az egész ember átszellemülve ad hálát Is­tennek, hogy állhatatossága által győzhetett, s az erény egyenes ösvényen ingathatlanul megmaradhatott. — Ez a türelem üdvös eredménye, ez az ő ízletes gyü­mölcse, melyet csak akkor terem meg, ha a végletek tökéletesen be vannak fejezve s az ember önmagával tisztában áll; mert ekkor tűnik ki, valljon hites Isten­ben való bizodalma erős volt-e? valljon nagylelkű­leg s hősies elszánással állott-e a vész közepén, s a türelem fegyverével diadalmaskodott-e? valljon tiszta meggyő­ződésből szállott-e a hála Istenhez, hogy őt, s vele má­sokat is, hatalmas kezeivel megvédette, s áll-e a foga­dás, hogy a derült napokban is ugyanaz marad, ki a vész közepett az áldozatra magát készen tartotta? — Vannak emberek, kik mindaddig, mig a vészjelleg /

Next