Katholikus Néplap, 1859. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1859-01-06 / 1. szám

a mi közbenjárónk, és ki végre, hogy földi zarándok­­lásunk alatt el ne csüggedjünk, útitársunkká lön, az imádandó Oltári­ szentségben szüntelen velünk és köz­tünk lakván. A Jézus név győzelmi név, Krisztus Urunk a mi megváltónk, szabaditónk és ü­dvözitőnk lévén, miként ezt Jézus neve világosan ki is fejezi. Avagy nem Jé­zus törte-e meg az ördög bitor hatalmát, melylyel négyezer évig az emberiség fölött zsarnokoskodott? Nem ő váltott-e meg lelki- és testi kép, megszabadít­ván minket a tévelytől és lealacsonyító babonaságtól, valamint mindazon sok résztól, melylyel a pogány vi­lág az emberiség legnagyobb részét, mint barmokat, vas­ igája alatt szenvedteté? Igen, Jézus megváltója a gyermeknek, a nőnek, a férjnek, az atyának, a polgár­nak, az egész társadalomnak. Ő még mindig a mi Meg­váltónk. Jézus nélkül az anyagi világ azon pillanat­ban elsülyedne, az értelmi fölvilágosodás fáklyája ép úgy elaludnék, valamint hogy a nap leáldoztával sö­tétség ereszkedik az egész földkerekségre. Bebizo­nyult dolog, hogy a­mely mértékben Jézus tanítását e vagy azon ország hiszi, vallja, és megtartja , ép azon mértékben polgárisul, mivelődik, erkölcsösödik, szó­val boldogul, míg ellenkező esetben lassan-lassan el­­butul,és mindenkép romlásnak indul. A török biroda­lom, egész Ázsia nem hanyatlott-e vissza a régi vad­ság- és rabszolgaságba, mióta Jézus szent hitének és anyaszentegyházának világossága elhagyá? . . . Mind­ezt kellőkép megfontolva egy, Isten szive szerinti fér­fiú, e szavakkal nyitott rész hálatelt szive túláradó ér­zelmeinek: „Az isteni Üdvözítő! Tőled függ földi és mennyei boldogságom, életem és halálom. Minden, a­mit teszek, a te szent oltalmad alatt és nevedben tör­ténjék. Ha ébren vagyok, Jézus legyen szemem előtt; ha aluszom, az ő szent szeretettben akarok lélekzeni; ha járok, Jézus társaságában menjek ; ha ülök, Jézus foglaljon helyet oldatom mellett; ha tanulok, Jézus le­gyen az én oktatóm; ha írok, Jézus vezesse tollamat és kezemet; ha imádkozom, Jézus adja a szót ajakimra ; ha elfáradok, ő legyen nyugvó­pontom; ha nyavalyás­­kodom, Jézus vigasztaljon és orvosoljon ; ha megha­lok, Jézus ölébe hajtsam le fejemet. Jézus legyen az én üdvösségem, és szent neve sir-iratom.“ Kis-Karácson a ránk virradt újév első napja is lévén, kell, hogy erre nézve is néhány szót, ha netán több lenne is belőle, ejtsek. És valljon mi jót mondjak? Jobbat nem kívánhatok, minthogy Jézus szent nevének segítségül hívásával kezdjük, folytassuk, és (ha Isten megélnünk engedi) végezzük is az újévet, és ekkor nem lesz mitől félnünk. Gondoljuk meg aztán, hogy mit a Gondviselés az ő isteni igazsága szerint, tehát az egyesek úgy, mint összes népek és nemzetek érdeme­­vagy érdemetlenségéhez képest öröktől fogva elvégzett, mindaz múlhatatlanul végbemenend. Nyugodjunk meg azon, hogy ő intézi valamint a nemzetek sorsát, úgy az enyim­ és tiedét is. Ah­ mi szívvigasztaló tudnunk, hogy valamint egyenkint a mienk, úgy édes nemzetünk, drága hazánk sorsa is nem a szerencse- és szerencsét­lenségtől, nem az emberi hatalom és gonosz ármánytól függ, hanem a végtelenül igazságos, bölcs, mindenható, de egyszersmind határtalanul is jó mennyei Atyának kezében fekszik! . . . Kegyeletes tisztelet- és forró sze­rzetesre méltó nevezet a nemzet és haza min­den romlatlan szivü előtt, s ezen tiszteletet meg szeretetet nem szabad puszta érzelgésnek, hiú áb­rándnak , vak előítéletnek, és az Isten által paran­csolt átalános felebaráti szeretetet elfojtó szű­kkeb­­lűségnek, hanem igen­is természetes vonzódáson épülő kötelességnek kell tartanunk, oly kötelességnek, minő­nek a józan ész és isteni törvények a szülök, rokonok, jó barátok s földiek — kikből áll a haza — iránti szere­tetet ismerik. „Kételkedünk — mondá annak okáért az anyaszentegyházunkért és hazájáért oly hőn buzgott Chateaubriand — ha lehetséges-e csak egy igazi erénynyel is bírni honszeretet nélkül.“ És valóban, nem a haza-e kedves mindnyájunk édesanyja, mely minket tejével táplált, kenyerével nagyra nevelt, a dühös ellen­ség ellen nem egyszer drága vérének ontásával védett,— védett t. i. őseinkben, kik érettünk a csatatéren vérzet­tek ?— Nem legszentebb tartozásunk-e hát, hogy mi is minden tőlünk telhetőt megtegyünk azon hazáért, mely érettünk annyit ten és szenvedett? Ámde hasztalan vá­runk ily honszeretetet attól, ki nem szereti az erényt és isteni hitünket; ki nem becsüli szívből Jézus azon szel­lemi országát, mely még becsesebb, mert örökmara­dandó jóknak adója, anyaszentegyházunkat t. i., ezen minden igaz­, szép- és jónak szülőanyját. Soha, de soha se feledjük, hogy a vallásosság, isteni félelem a hon­boldogság és polgári jólét igaz alapja. Népet, mely gaz­dag és szabad, ha elvallástalanodván, a hűség-, lelkis­­meretesség- és mértékletességnek, az önmagán ural­kodni tudásnak, a szeretet- és önfeláldozási készségnek híjával van, gazdagsága és szabadsága nem boldog­ságra, hanem kicsapongásra, és annak nyomán előbb­­utóbb végromlásra visz. Hatalmas volt Spárta, míg Lycurgus törvényeinek vallásos tisztelettel fejet hajtott a mértékletes és gazdagság után nem futkosó nép; de mihelyt megszűnt a parancsolt egyszerűség az életmód­ban, fenyiték a gyermeknevelésben, és a fényűzést ti­lalmazó törvények megvettettek, dicsősége azonnal sírba szállt. Nagy volt Roma, de csak addig, mig mind­azt, mit polgárai szentnek hívének, olyba is vevék, ősi törvényeikhez vallásos hűséggel ragaszkodván; de mi­helyt lábra kapott a hitetlenség, erkölcstelenség, és a vele járó tiszteletlenség a törvények iránt, tulajdon gazdagsága­ és hatalmának súlya alatt összeroskadt. Minden olyatén javaslat tehát, nyilatkozzék bár szóban, írásban, vagy cselekedetben, mely mindazt aláássa, mi egykor ősapáinkat nagyokká és boldogokká tette, mely az isteni félelemnek, a házi és nyilvános erkölcsiségnek, takarékosság­, mértékletesség- és életmódbani egysze­rűségnek ellene törekszik, méltó boszankodással félre- és megvetendő. Ah! mert fájdalmasan igaz, mit a ma­gyar költő korunk hű jellemzéséül mond : „Arany, ezüst után Fut, nyargal a világ; Holott arany, ezüst Boldogságot nem ád. S miben a nemzetek Valódi üdve áll . A vallás és erény Bányászt alig talál.

Next